Őstörténetünk kutatásának útjai és buktatói

Bakay Kornél, v, 01/13/2013 - 00:08

 

 

 

 

Bakay Kornél előadása 2011. január 29-én

a budapesti Stefánia palotában

 

I. Időrendi keretek

Földünk 14 milliárd évvel ezelőtt alakult ki, jött létre, de az életkörülmények csak 10 millió évvel ezelőtt keletkeztek. Ember-őseink, állítólag, 5 millió évvel ezelőtt már „formálódtak“. A mi őseink, tehát a homo sapiens sapiens, azonban csak cca. 200, de inkább 150 000 éve fejlődött ki Kelet-Afrikában, s onnan vándoroltak szét, de nem lehettek többen ezek a vándorlók talán 20 ezer főnél. Így indult az emberiség mai története. Persze a homo sapiens sapiens előtt is voltak emberek a földön: a neandervölgyiek, de ők kihaltak. Ma így tudjuk. 2004-ben azonban a Jáva szigettől keletre eső Flores szigeten rátaláltak egy 30 kilónyi súlyú, 106 cm magas nő csontvázára, aki 18 000 évvel ezelőtt húnyt el, tehát messze a mai ősünk megjelenése után. Ki volt ő ? Milyen ősember ? 

Az ős-Évák és az ős-Ádámok tehát talán tíz-tíz ezren lehettek. Mindannyiunk őse köztük kellett legyen, de lehetséges-e, akárcsak elképzelni is, hogy egyszer valamiképpen rábukkanhatunk arra a „vérvonalra“, amelyik elvezet hozzánk, magyarokhoz ? Annyit már ma is tudunk, hogy a Közel-Keletre 80/70 000 évvel ezelőtt, Eurázsiába, annak déli és délkeleti területeire 70-65 000 évvel ezelőtt érkeztek meg ezek a gondolkodó emberek, Európába cca. 40 000 évvel ezelőtt, akiket cromagnoni embereknek nevezünk. Majd lassan terjeszkedni, vándorolni kezdtek: Szibéria földjére 20 000 évvel ezelőtt érkeztek meg, Amerika földjére talán 16-15 000 évvel ezelőtt a Behring szoroson át, amely akkor még szárazföldi átjáró volt, Ausztráliába viszont (Melanéziába) már 60 000 évvel ezelőtt áthajóztak ! De azután, cca. 10 ezer évvel ezelőtt volt még egy nagy vándorlás Közel-Keletről Európa felé, s az ebben résztvevők azok, akiknek köszönhetjük a földművelést. Ezeket az embereket aurignaciaknak nevezzük.

Régebben nyilvánvalónak látszott, hogy az emberi faj nem egységes: alfajok, rasszok vannak, bőrszín, nyelv, kultúra, vallás, etnikum és földrajzi hely alapján. Linné 1758-ban négy osztályba sorolta az embereket, 1778-ban Blumenbach öt rasszt állított fel. Észrevették azt is, hogy az emberi csoportoknak fontos jellemzője a vércsoportjuk is. A  0, az A, az B és az AB vércsoport nagyon is fontos jellemző sajátossága egyes népeknek. Az amerikai indián őslakók például csaknem kizárólag 0-s vércsoportúak, míg az ázsiaiak inkább B-sek, az európaiak túlnyomórészt  A- sok. A torinói lepel alapján Jézus vércsoportja is B-s.

Újabban azt hirdetik: az élővilágban igenis vannak alfajok, azaz rasszok, kivéve az embereket ! Ilyet mondani nem lehet és nem szabad, mert az csúf rasszizmus.

Ám az őstörténetkutatásban más tilalomfák is vannak. A legelső ezek között a NÉP fogalma.

Egészen tudománytalan, ha valaki azt merészeli állítani, hogy az azonos nyelvet beszélők, az azonos hagyományokat ápolók, az azonos földrajzi tájban élők, az azonos múlt- és mi-tudatú emberek, az azonos népnevet használók egy népet alkotnának. Erről szó sem lehet, kiáltozzák szerte a világban a hangadók, hiszen a nép állandóan változó társadalmi jelenség, egy szaporodó heterogén közösség (!), sőt, a nép nyelve is változik, egy nyelv nem azért marad fenn, mert sokan beszélik (?!), a testi és a kulturális jegyek pedig semmit sem mondanak. Ezek tehát nem etnospecifikus jegyek, a hivatalos álláspont szerint.

Így hiába van (egyelőre még) magyar nép (nemzet), hiába mondják rólunk az írott források, hogy a magyarok Keletről jöttek, ebből visszafelé nem szabad semmiféle következtetést levonni, mert hiszen a népcsoportok a nyelvet cserélik, a népneveket összevissza használják (szkíta, hun, türk, hungar), a hitvilágot a környezetük határozza meg, a kultúra átvétel. Pedig hát a kultúra szó a colere, cultum = építeni, megművelni szóból ered, tehát éppen azt jelenti, hog egy nép saját maga alkotja meg, építi fel, számos elemből, a maga kultúráját !

Minden igazán és komolyan érdeklődő ember számára régtől világos, hogy a mai magyarországi hangadó kutatók mellett létezik egy nemzeti történész-régész - antropológus gárda, amelynek tagjai számára értékesebb az igazság keresése, mint a kecsegtető karrier csábítása. Mivel azonban mi kevesen vagyunk, nagyon kevesen, ezért egyre többen kívánnak csatlakozni az autodidakták és az un. dilettánsok közül, tele jószándékkal és túlfűtött nemes hazaszeretettel. Ennek pedig komoly árnyoldalai is vannak. Ezek az őstörténetkutatásunk nagy buktatói.

Hosszú évtizedek óta valljuk és hirdetjük mi is, hogy sem a temetkezési szokások, sem a viselet, sem a fegyverzet, sem a tárgyi eszközkészlet nem etnikumjelző egyetlen korban sem, ez azonban nem azonos a fentebb ismertetett hivatalos tétellel. Az azonban igaz, hogy egy sírban nyugvó halott csontjai vagy hamvai nem beszélnek, nem tudhatjuk meg tehát miről mit gondolt az illető az életében, s ezt milyen nyelven tette volt. Ez valóban kőkemény tény.

Ezért volt a história világában valóságos hidrogénbomba: a genetikai régészet megszületése. Minden komoly történész, régész, antropológus előtt nyilván- valóvá vált, hogy ez az archeogenetika a história csodafegyvere, hiszen a fosszilis csontok is őrzik az eltemetett génjeit (DNS /DNA = dezoxi ribo nukleinsav) s ezt ki lehet nyerni a csontokból, habár nem könnyen. Így megtudható, az anyai ágon öröklődő mitokondriumok és az apai ágon tovább adott Y kromoszóma elemzése révén, az egyes népcsoportok származása, vándorlása, rokonsága, sőt nyelvi összetartozása (Colin Renfrew és Luca Cavalli-Sforza kiállt e sarkigazságok mellett).

Ezt minden genetikus elismeri, mondván az ásatag DNS segítségével megtudható  az egyének rokonsági viszonya, a populációk  rokonsági foka (ezt a kifejezést szabad csak használni a nép helyett s ez annyit jelent, hogy az ugyanazon fajhoz tartozó, egy helyen és egy időben élő egyedek szaporodási közössége /Raskó István 2004. március 8.-i előadásán hangzott el a ME-én, amikor véletlenül sem a család vagy a nemzetség kifejezés szerepelt nála).

Ezért több, mint megdöbbentő, hogy az elmúlt évtizedben milyen heves és durva támadást intéztek a hivatalos akadémiai álláspont nagymesterei az archeo genetika magyarokat érintő eredményei ellen.

Különösen élesen bírálják a finnugor rokonságot cáfoló eredményeket. Szól a régi nóta ! – gúnyoskodnak a főkorifeusok. A finnugor nyelvű népességre jellemző, apai öröklésű un. TAT-C polimorfizmus (az un. uráli migrációs marker), amely nagymértékben jellemzi a finneket, az észteket, a vogulokat, az osztyákokat, a mordvinokat és a lappokat, ugyanis nincs meg sem a recens magyar, sem a csángó mintákban, illetve a recens erdélyi (korondi) száz mintából csak egyetlen egyben volt meg. Megvan viszont a belső-ázsiai jakutok és korjákoknál is. Az tehát bizonyos, hogy a mai magyarság ősei soha, semmikor nem éltek együtt az un. finnugor nyelvű népekkel. De hát ez botrányos megállapítás ! Ez ellen tenni kell.

Lassan a közvélemény előtt is ismertté vált, hogy Seminoék 2000-ben közzétett, nagy szenzációt jelentő, cikke után, illetve a kaliforniai egyetem kutatóinak (Wilson) sikerei (1984) után 17 évvel, 2001-ben létrejött végre  az MTA Régészeti Intézetében egy önálló PCR-laboratórium, így az országban már két helyen végezhetnek DNS vizsgálatokat. Szegeden, az MTA Szegedi Biológiai Központ Genetikai Intézetében Raskó István vezetésével, ahol 1994 óta dolgoznak régészeti csontanyagon és Budapesten a Régészeti Intézetben.

E két intézetben folytak, s részben folynak a magyarság eredetére vonatkozó genetikai vizsgálatok, amelynek – láthatóan – az volt az egyik fő célkitűzése, hogy a magyarokra még ma is nagyon magas százalékban (60%, másoknál ennél kisebb az érték: 30 %) jellemző EU19-es haplotipus (M17-es mutáció, illetve R1a1, un. sztyeppei haplocsoport) etnogenetikai szerepét eljelentéktelenítsék, mivel ez egy eurázsiai marker, amely Közép-Ázsiában (kirgizek, tadzsikok, ujgurok s kisebb részben a kazakok), valamint Indiában erősen jellemző, noha másutt is megvan, lényegében az Altaj és a Kárpát-medence között, Nyugat-Európában azonban ritka. Ez az európai férfi lakosság Y kromoszómája alapján felállított csoportosítás révén jött ki.

Minden komoly kutató számára nyilvánvaló, hogy a genetikai kutatásokat úgy kell végezni, hogy a fizikai antropológia eredményeit is messzemenően figyelembe vesszük az összegző értékelésnél. Igenis sokat jelentenek a mai törzsökös magyarság embertani jellemzői, valamint az ásatag csontvázak (kölönösen a koponyák) morfológiai (embertani tipusainak) bemutatása.

Itt jegyzem meg, hogy az akadémiai kutatók soha, egyetlen munkájukban sem hívatkoznak a magamfajta kollégáikra, ami indulati alapon megmagyarázható, az azonban semmivel sem menthető, hogy a közel 33 ezer magyar embert megvizsgáló Henkey Gyulát soha senki meg nem említi, aki szerint a mai magyar lakosság 52,2 %-a közép-ázsiai embertani tipushoz tartozik (turanid, pamiri és kászpi), és csak 4,6 %-a un. finnugor tipus. Mindenki számára feltűnhet, hogy az EU19-es marker 60 %-a és a Henkey-féle 52,2 % nagyon közel van egymáshoz !

Mivel ez az M17-es marker legalább 7500 éves (mások szerint 15 ezer éves), hordozóiban a szkítákat és a hunokat, valamint a mongolokat, illetve az elődeiket is feltételezhetjük, s ezt annál is inkább megtehetjük, mivel a szkíták is europidok 76 %-ban, de a hunok közt sem volt ritka (11 %; többek között a Mongóliában feltárt Elgin Gool-i királysírban nyugvó szkíta-hun férfiú is szőke és magas termetű europid volt, hasonlóan a tuvai Arzsan 2. szkíta királyi párjához).

Ezért volt nagyon jelentős az un. honfoglaló magyar sírok csontanyagának vizsgálata, illetve a vizsgálatok megkezdése. Több ezer csontváz közül választották ki a vizsgálandó  160 csontmintát (79 + 57), amelyekből 136 (42 + 43) esetben sikerült mintát kinyerni, de csak 68 esetben tudták az ősi mtDNS-t kimutatni. Itt is meg kell jegyeznem, hogy a különböző közleményekben más és más esetszámról beszélneka szerzők. A recens vizsgálatoknál is pl. egyszer 231 magyar férfit mondanak, máskor 197-et, ebből 100 magyar, 97 korondi székely; más helyen 132 magyar és 99 székely férfit és 113 ill. 84 székely nőt mondanak. Biztosnak látszik, hogy 197 nőtől vettek mintákat.

Végeredményben, ebből a 68 csontmintából azt hozták ki, hogy  1/ a IX. században ide jött honfoglalók lényegesen kevesebben voltak, mint az itt talált lakosság; 58 %-uk európai és 36 %-uk volt ázsiai;   2/ a mai magyarság genetikailag teljesen belesimul a környező indoeurópai népekbe, semmiben sem különbözünk sem a szlávoktól, sem a germánoktól, de még a sémi zsidóktól sem. (197 recens minta volt, amelynek azonban etnogenetikai értéke nulla, archeogenetikai értéke pedig relatív !). A magyarság ugyanis az elmúlt 1100 esztendő 35-40 nemzedéke alatt “kihígult”, azaz elvesztette csaknem minden ázsiai jellegzetességét (a maradék 16 %). A zsidók azonban, noha a férfiak és a nők eltérő genetikai történettel rendelkeznek, nem hígultak ki /fel/, mert a férfiak csak egymáshoz hasonlók, a befogadó populációval nem keveredtek sehol a világon, a nők sem keveredtek a befogadó népekkel sehol, de egyik közel-keleti népcsoporttal sem mutatnak rokonságot. E rejtélyes állapot magyarázatát még kutatni kell, mondják.

A mai magyar népcsoportok 84 %-a európai és 16 %-a ázsiai, a mai székelyek 91 %-a európai és csak 6 %-a visel ázsiai jegyeket. Világos  tehát, hogy magyar gén nincs ! Zsidó gén azonban van.  3/ Az un. uráli marker (Y kromoszóma alapján TAT-C), amely a finnugor nyelvű manysik, komik, udmurtok, etc. férfi lakosságában 60-70 %-ban van jelen, a honfogalókban is erős, mert hét  azaz hét  mintából (!) négyben megvolt. Egy másik közleményben csak négy mintát említenek s ebből háromban volt meg (Szabadkígyós és Örménykút). Vagyis: akár négy, akár három esetszám élég ahhoz, hogy világgá kiáltsák Raskó Istvánék, hogy a honfoglaló magyarok jelentős része uráli eredetű ! Ez a sorozatszám, a kutatók szerint, elégséges bizonyíték erre. Négy, illetve három egyén csontváza az egykori évszázadokban (IX- XI. század) eltemetett több százezer sírból. Itt is meg kell jegyeznem azonban, hogy az uráli marker megvan a csuvasok és a tatárok között is, sőt Belső Ázsiában is: jakutok között 85-100 %, a burjátok között  57 %.

Az anyai ágú mtDNS alapján a recens magyar nők 47 ill. 37 %-a európai  és csak 17 %-a ázsiai. Itt is megjegyzést kell tennem, mivel a kutatók nem teszik világossá és érthetővé, hogy a nemzetközi genetikai kutatásokban használt betűjelek nem mély tartalmak kifejezői, hanem egyszerű nőnevek: H = Helena; V = Velda; T = Tara; K = Katrine; U = Ursula, amelyekhez sorolt haplotipusok különböző korokban alakultak ki. (45 000 és 12 000 év között). Nem varázslatról van tehát szó !

Raskóék állításai prekoncepción alapuló tendenciózus megállapítások, ám kellő és gondos kritikával az adataik mégis használhatók. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a X. századi, 35 milliósra becsült Európában, egy százezer főnyi (vagy netán csak 15 ezer főnyi !?)  magyar népcsoport nem maradhatott volna birtokosa egy 340 000 km²-es Kárpát-medencének s a magyar nyelv sem maradt volna meg, s nem válhatott volna uralkodó nyelvvé a XIII. századra, amikor Európa népessége már elérhette a 73 milliót. A Magyar Királyság lakosainak a számát ekkor 3 millióra becsülhetjük ! Ha a magyar nyelv több ezer év alatt nem változott, miért szabad feltenni, hogy génállományunk, hatalmas idegen tömegek beolvasztása révén, legalább 12-szer módosult. (Gáspár Róbert szá- mítása szerint). S mindig csak a kárunkra. Itt is meg kell megjegyeznem, hogy a a Szent Korona Szabadegyetem egykori hallgatói között is többen vannak, akik igen komolyan foglalkoznak az archeogenetikai közleményekben foglaltakkal, s nem egyszer felfedik a hamisságokat. (Kristóf Zoltánt emelném ki.)

Lehet-e alapja annak a feltevésnek, hogy a Kárpát-medencében évtízezredek óta lakhattak hajdani eleink ? Van-e bizonyítéka annak, hogy a Kr.sz. utáni IX. században ide keletről magyarok jöttek ? Igazolható-e, hogy a Kr.sz. utáni időktől jelen lehettek itt ősmagyar nyelvet beszélő népcsoportok ? Szkíta-kori maradványok, hun-kori szarmaták, avarok, etc. ?

Jelen ismereteink szerint, biztos választ egyik kérdésre sem tudunk adni, de van esély arra, hogy egyszer majd választ kaphassunk. Ám ehhez rengeteg vizsgálatra van szükség az archeogenetika területén is. Ma sem X. század előtti, sem XI. század utáni mintasorozataink nincsenek ! Annyi látszik biztosnak, hogy a mai magyarok 13 %-a a honalapító őseink leszármazottja, a honalapító elődeink viszont 23 %-ban jelennek meg a mai magyar népességben.

A mai népesség egyetemlegesen 80 %-ban a paleolit-kori lakosság leszárma zottja, 20 %-ban a neolitikus bevándorlók utaódai. A Kárpát-medencében is alap vető volna a teljes embertani anyag nagy szériás vizsgálata, a kialakult kerámia osztályozású un. régészeti kultúrák tipológiai hasonlítgatásai helyett.

Minden irányban nyitottaknak kell lennünk, mert számtalan, ma még nem is álmodott lehetőség igazolódhat be.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap