Ott, a Csontváry képnél

Fehér József, cs, 07/05/2018 - 00:07

A festmények, szobrok titkokat sejtető, derengő világából most a délutáni, őszi verőfénybe lépett ki a délceg, szőke férfi és a törékeny babarcú lány egymás kezét fogva, a múzeum kapuján. Nehéz lenne megmondani, hogy kettőjük közül ki volt a bátrabb, melyikük érintette meg előbb a másik kezét. Hogy a lányból vibráló eleven nőiesség vagy egy új szerelem után sóvárgó férfivágy volt-e az erősebb?

Amikor ott, a Csontváry képnél egymáshoz tévedt a kezük, mintha tűz lobbant volna a szívükben, hogy perzselő melegével átjárja testüket. S ösztönösen egymás tekintetét kutatták: meglátják-e benne önmagukat, kinek mennyire fontos a másik. „Szeretsz?” – csillogta kérdőn a lány mélybarna tekintete. „Imádlak!”- ragyogta a férfi égszínkék szeme.

A kettőjük közötti vibrálást érzékelve, megértőn elfordult a mosolygós, idős asszony, e teremnek az őre. Ők lágy érintéssel egymáshoz simultak, és parázsló ajkuk lassan összeért. Mint két szomjas ember, kik jól tudják, inni lassan kell, hogy tovább tartson, hosszú csókba kezdtek, átadva önmagukat a másiknak. Hirtelen eggyé olvadt minden, egy hatalmas egésszé. Mintha részeivé váltak volna egy nagy kozmikus folyamatnak: a beteljesülésre váró odaadások és a csillapíthatatlan, örömteli elfogadások végtelen folyamatának.

Az ablakon szikrázva betűző napfény vigyázva körbesimította őket. S mintha meg akarná örökíteni e pillanatot, meleg sugaraival arany vonalat rajzolt egymáshoz simuló alakjuk köré.

Akkora volt a csend, hogy fel sem figyelhettek a közeledő tárlatlátogatók lépéseinek halk neszére. Csupán a visszaforduló teremőr diszkrét köhintésére bontakoztak ki egymás karjaiból. S átadták önmagukat egy másfajta örömnek, a műélvezetnek. Alkotástól alkotásig lépdelve haladtak tovább.

Most, hogy döngve bezárult a férfi és a lány mögött a múzeum kapuja, úgy lépdeltek a roppanó avarban egymás kezét fogva, mintha ősidők óta összetartoznának.

Egy pillanatra megállt a lány és kérdőn a férfire emelte mélybarna tekintetét:”Ugye szeretsz még?”

„Amíg csak élek…” – ragyogta sugárzón a derűs, égszínkék szempár. S a férfi ott, az utca forgatagában gyengéden átölelte, majd finoman megcsókolta a karjaiba simuló lányt. Aztán egymással kötődve, nevetgélve haladtak tovább.

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap