Párizsi regényversek - Egy régi brasserie

Tandori Dezső, sze, 09/28/2011 - 02:20

 

 

 

 

Párizsi regényversek -  Egy régi brasserie

 

Régi sörözőm, mindjárt a közelben:
    a Cadet utcában, a zsibesek,
    halasok – én nem tudom, zsebesek
–  utcájában (is), megyek, hadd cselezzem
    ki az italt,
vagy hallgassak súgásra, elemi,
az ember szükséges ösztönei
parancsolgatnak így, önkényesen csak
    látszatra, mert
    az elterelt
tébláboló az, akit végre elkap,
lekap az útról (tíz körméről) egy
intelem, elég az elegy
    állapotokból,
izzik az agy és vöröslik a homlok,
nem játszhatod így tovább se a boldog
    elégedettség,
se a szándék, a küzdelem
    vágy állapotát.
Söröm emelem,
    Cadet, nohát,
négy napig se étel, se szőlő
(szalma? otthon nem) nedve, mert a sörtől
nem hízom annyit, mint ha szalmakrumplit
    szalmakrumplira ennék, szendvicset
szendvicsre, és otthon majd ez se lesz még:
a sör, otthon nem sörözöm,
    de lassan kialakul a közöny
    az ital iránt, májam működik
buzgón megint, kilót kilóra fog majd
leadni a szervezetem.
    Ez lesz velem,
és ezt a ravasz óhajt
itt fogalmaztam meg a jó Cadet-ben.
    (Lefekvés előtt egy helyre betértem
még, még egy sörre… Kezdjük
alaposan a „Mire megyünk együtt,
    lássuk, Párizs!” játékát Rasignac
nyomán. De se vörös bor, se konyak.
    Csak sör. Leszokni. Mondom, otthon erről
    nem lesz nehéz már. És se cigaretta,
se szénhidrát, s mi majdnem kirepedt, a
jó hű gatyám, ülepemen,
    lötyög megint nekem
a szélben.
És áldalak, Cadet-m,
én hű új-élet-kezdő-kadétem,
magam így áldom én.

S nem tudom, mire lesz majd áldomás
– száraz –, hogy majd se én, se senki más…

  

 

 

Megjelent: Napút, 2000. jan.-febr.

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap 

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap