Pátrovics Péter: In hoc signo…- Ősi magyar jelképeinkről

Szerkesztő B, cs, 08/11/2016 - 00:07

 

 

 

 

 

Pátrovics Péter: In hoc signo… (tanulmány)

 

Ősi magyar jelképeinkről

  A szimbólumalkotás az emberre alapvetően jellemző tulajdonság, csakúgy, mint az analógiákban való gondolkodás, a hasonlatok használata vagy az elméleti modellek létrehozása. Azt mondhatjuk tehát, hogy a szimbólumalkotás az emberre jellemző megkülönböztető jegy, szakszóval élve differentia specifica. Az egész emberi kultúra felfogható úgy, mint szimbolikus rendszerek összessége. Hamvas Béla írja a Zöld és lila1lbj című tanulmányában, hogy „szavak veszélyes valamik, amelyek hazugsághoz vagy nagy dolgokhoz vezetnek”, és ugyanezt állítja a színekről is, mivel szerinte „két szín képes leleplezni egy egész korszakot”. Úgy tűnik, Hamvas fenti megállapításai még fokozottabban érvényesek a szimbólumokra. Minden eszme - ideértve még a legszörnyűbb, legkártékonyabb irracionális tanokat is - ugyanúgy szimbólumokban jelenik meg, mint az, amely ellenében létrejött, s amelyet az emberi faj legnemesebb eszméi között tartunk számon.
A szimbólum a régi görögöknél eredetileg egy tárgyat (pl. cserépdarabot, gyűrűt vagy ércpénzt) jelölt, amelyet a búcsúzáskor kettétörtek, s amelynek elemei a tulajdonosok kapcsolatát, összetartozását fejezték ki. Maga a szümbolon szó görögül „melléállítást”, „jeltárgyat” jelent, tehát olyasvalamit, amelről a távolba szakadt rokonok, barátok vagy ismerősök hosszú idő után is felismerhetik egymást, és amely elsődlegesen az azonosítást szolgálja. Mindez azonban sokkal inkább két egymással egyenrangú elem újbóli egyesítésére, és az egységben való kiteljesedésre utal, semmint egy érzékelhető, konkrét elem (a jelölő) és egy másik, eszmei elem (a jelölt) bonyolult kapcsolatára, amiről a mai jelelmélet beszél. A jelelmélet a szimbólumot olyan kulturális jelként értelmezi, amelyben a formai hasonlóság eleme vagy az áthagyományozódott önkényes egyezményesség dominál, s amely az észlelőt aktív befogadásra készteti. Ez a befogadás meghatározott (pozitív/negatív vagy éppen ambivalens értékű) érzelmi válaszreakciók és képzetek formájában, valamint határozott állásfoglalás (azonosulás / elutasítás) kialakítása révén valósul meg. A szimbólumok az emberre en général nagyon jellemzőek, s ugyanígy jellemzőek az egyes népekre is (a népek szimbólumai). Nem is lehet ezen csodálkozni, hiszen - amint Anatole France mondja - „az istenek hasonlítani szoktak azokra, akik imádják őket”, hasonlóképpen: a szimbólumok is sokat elárulnak arról a népről, amely megteremtette vagy megörökölte és használja őket. Minden nép szimbólumrendszere különleges, egyedi világlátást testesít meg, és azonos tulajdonságai vannak azzal a kultúrával, amelyben született és amelynek a része.
Ősi magyar jelképeinket bemutatva, tőlünk térben és időben igen távol eső korok művészetét, vallását, szellemét is idézzük. Látni fogjuk, hogy szimbólumaink között nincs olyan, amely ne hordozna mély tartalmat, ne lenne része valamely nagyobb e g é sz n e k, s ugyanakkor ne lenne a legközvetlenebb kapcsolatban korának valóságos világával.
A jelen munkában összesen húsz, már-már elfeledett ősi magyar szimbólum eredetét, jelentését és „utóéletét” tárgyaljuk, kulturális kontextusban. Ezek a következők: 1. Lovas, 2. Isztár, 3. Szittya Kereszt, 4. Palmettás, 5. Tuzséri, 6. Törteli, 7. Tuvai Szarvas, 8. Táltos Csikó, 9. Székely Életfa, 10. Avar Kereszt, 11. Gömbös Avar, 12. Karosi Mag, 13. Rakamazi Turul, 14. Karosi Turul, 15. Verseci Boglár, 16. Nagy Palmettás, 17. Szittya Sólyom, 18. Tuvai Lovas, 19. Székesfehérvári, 20. Győri Griff. A szimbólumok számbavételénél Révész P. László gyűjtésére2lbj támaszkodtunk.
Őseink e szimbólumokban az őket körülvevő természethez - általánosabban szólva: a világhoz - és a másik emberhez való viszonyukat fogalmazták meg. Mivel - ahogyan azt már fentebb hangsúlyoztuk - a szimbólumalkotás az e m b e r r e jellemző tevékenység, őseink szimbólumai is alapvetően emberközpontúak. A Naphoz, a Holdhoz, az egyes csillagokhoz, természeti jelenségekhez, állatokhoz, növényekhez mint jelölőkhöz kapcsolódó jelentéstartalom mögött ott munkál az ősi időkben élt ember látásmódja, a látható világ értékelésének igénye is.
A felsorolt jelképek mindegyike saját jelentéssel bíró önálló egység, ami ugyanakkor nem jelenti azt, hogy ne létezne közöttük kapcsolat, hogy ne lehetne meghatározott szempontok szerint csoportosítani őket. A húsz szimbólum öt nagyobb csoportba sorolható be, melyek közül kettőnek további alcsoportjai vannak: 1. bolygó/csillag: (A szimbólumok vizsgálatakor a két - a csillagászatban eltérő - fogalom egy csoportban szerepel, hiszen a laikus szemlélő mindkettőt a tiszta éjszakai égbolton fényes pontnak látszó égitestként érzékeli, ez tükröződik a Vénusz bolygó népi elnevezéseiben: esthajnalcsillag, alkonycsillag, vacsoracsillag, hajnalcsillag is. Ugyanakkor a Nap - amely tulajdonképpen maga is csillag - és a hozzá kötődő szimbólumok külön csoportot alkotnak.) Isztár, 2. kereszt: Szittya Kereszt, Avar Kereszt 3. állat: a) ló: Lovas, Táltos Csikó, Tuvai Lovas b) szarvas: Tuvai Szarvas, c) madár: Palmettás (mert megfordítva lélekmadár), Rakamazi Turul, Karosi Turul, Szittya Sólyom, Győri Griff, 4. növény: a) pálma: Palmettás, Nagy Palmettás b) életfa: Törteli, Székely Életfa, Gömbös Avar, Verseci Boglár, Avar Kereszt (ide is sorolható, mivel a szittya keresztet életfa övezi. A keresztet egyébiránt gyakran értelmezték életfaszimbólumként is, amit ősi Avar Keresztünk jól szemléltet.) c) mag: Tuzséri, Törteli (az életfamotívum mellett páros magocskák is szerepelnek rajta), Karosi Mag, Verseci Boglár (a rajta lévő életfa páros magocskát ölel körbe), 5. Nagyboldogasszony: Székesfehérvári. Ezek közül a Tuzséri, a Szittya Kereszt, a Törteli, a Gömbös Avar, a Székely Életfa és a Verseci Boglár az ősi magyar szeretetvallás jelképei is egyben. Erre utal az ötösség (öt mag) megjelenése a Tuzsérin, de a Szittya Kereszt is ugyanezt az ötösséget szimbolizálja, ezért is tartják a szeretetvallás ötelemes jelképének: tűz-, víz-, föld-, levegő-elem és az ötödik a szer-elem.3lbj Szeretetvallásra utaló jelképekként értelmezhetők még a párosság (páros magvak, pl. a Verseci Bogláron vagy a Törtelin), a burjánzó életfa (Gömbös Avar) és az életfa, illetve a szív együttes megjelenései (pl. Verseci Boglár, Székely Életfa). A párosság eleme azonban nemcsak szeretetvallási motívum lehet, mert nemcsak a szerelemre – szeretetre, férfi és nő egymáshoz tartozására vonatkozik, de utal a Teremtő két alapvető feladatára is, arra, hogy igazgat és védelmez. Jó példa erre a Rakamazi Turul, mely egyszerre párosság-jelkép (hajfonatkorongként párosan az asszonyok viselték, egyként pedig a hajadon leányok), és az istenség jelképe is (csőréből az Élő Ige hatására élet sarjad). A párosságon kívül az ősi magyar szeretetvallás ismeri még a hármasságot. Ezt jelképezi a Palmettás, amely sumer pálmaleveleivel az Ősi Szentháromságra (Atya, Anya, Fiú) (sic!) utal.4lbj Ebből a hármasságból születik aztán a lélekmadár, amit a megfordított helyzetű Palmettás formáz. A madár pedig „az égbe emelkedés, a menny és a föld közti kapcsolattartás, az istenekkel való kommunikálás, a magasabb tudatállapotba való átlépés, a transzcendencia, a lélek és a szellem szimbóluma.”5lbj A nyolcas szám a nyolcas osztású Szíriusz-csillagon (Isztár) jelenik meg, és a Kisboldogasszonyra utal, míg a Nagy Palmettás kilences számával az isteni tökéletesség jelképe. - Ennyit a számokról. Most pedig csoportok szerint haladva tekintsük át az egyes szimbólumokat, azok jelentéseit, kitekintést nyújtva egyúttal kulturális kontextusukra is. Nézzük az első szimbólumot, amely az Isztár nevet viseli. Isztár/Istar (más néven „Innin” vagy „Astara”) a sumer, majd a babilóniai és az asszír mitológiában a háború, a szerelem és az egyik legnagyobb természeti erő, az életerő, a termékenység istennője, aki kozmikus hatalommal rendelkezik. Neki mutattak be áldozatokat a bő gabonatermésért, ő személyesítette meg az élet örök fennmaradását, a természet évenkénti újjáéledését. A ciklikus újjászületést: Innin halálát, alvilági vándorlását és feltámadását (tkp. félévi föld alatti és félévi földi tartózkodását) A nagy égből a nagy föld felé… kezdetű sumer eposz énekli meg. Ez a mítosz sumer és akkád nyelven is fennmaradt. Istar alakja (alvilági útja, az alvilágból való szabadulásának és feltámadásának motívuma) a mai magyar irodalomban is megjelenik Weöres Sándor Istar pokoljárása (Babyloni rege) című művében: „És majd fölkel Istar Úrnő és majd fölkel és megindul…”
A sumer irodalomból a termékenységi kultuszok szent ünnepségeihez kapcsolódó epikus ciklusok is ismertek, amelyek Innin és Dumuzi (Dumuzi vagy más néven Tammúz pásztoristen) szerelméről és egybekeléséről szólnak (A király Innin ágyán; Innin és Dumuzi az élet házában). Innin és Dumuzi tiszteletére orgiasztikus szertartásokat rendeztek, s ekkor történt a Dumuzit megszemélyesítő király és az Innin/Istar szerepét vivő papnő szent násza is. Ezek a szertartások a bő termésért, a gazdag és egészséges állatálományért folytak. Inninnek/Istarnak mint asztrális istenségnek az égbolt legfényesebb csillaga, a Vénusz bolygó felel meg. Istar attribútumai közé tartozik a karika, a csillag vagy stilizált virág6lbj, az állatok közül a galamb/gerle és az oroszlán. Fontos elmondani még, hogy magyar Isten szavunk első része, az Ist- nagy valószínűséggel ennek az ősi istenségnek a nevéből ered, bár Bárczi etimológiai szótára a magyar szót ismeretlen eredetűnek tartja.7lbj Sok a bizonytalanság a többi etimológiai szótár idevágó magyarázataiban is.
A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára, közismertebb nevén a TESZ például úgy fogalmaz, hogy Isten szavunk bizonytalan eredetű származékszó lehet, amely az ős is alakváltozatából alakulhatott ki -t, -n képzővel, viszont hozzáteszi, hogy az Isten ö és ü kezdetű változatai nem mutathatók ki. Lényeges, hogy a TESZ - Bárczi szótárával ellentétben - nem zárja ki kategorikusan azt, hogy Isten szavunk török közvetítésű iráni jövevényszó lenne. A fenti szótárakhoz hasonlóan vélekedik a Zaicz Gábor nevével fémjelzett etimológiai szótár is. Ebben azt a megjegyezést találjuk, hogy a szó „jelentése kezdetben „apácska”, „atyácska” lehetett, és a pogány magyarok hitvilággal kapcsolatos szókincsébe tartozott.” A Zaicz-féle szótár azt is megemlíti, hogy „újabban a magyar szót az irániból származtatják”.8lbj
A kereszt motívuma két fentebb említett ősi magyar szimbólumnak (Szittya Kereszt, Avar Kereszt) is az alapja. A Szittya Keresztről az ötösség kapcsán fentebb már esett szó, az Avar Keresztről az életfa kapcsán szóltunk. A keresztről (latin nevén crux ordinaria) mint szimbólumról elmondható, hogy ez az egyik legősibb, ha nem a legősibb jelkép. A régi időkben Isten bélyegének is nevezték. Mindenekelőtt a keresztény vallás legfölségesebb jelképe, de számos mitologikus és vallási rendszerben megtalálható. A négy alapvető geometrikus szimbólum (a kör, a négyzet, a középpont és a kereszt) közül a kereszt a jelek jele. A legelterjedtebb szimbólumok közé tartozik. Előfordul Ausztráliában és Óceániában csakúgy, mint a prekolumbiánus Amerikában, de kétségkívül az eurázsiai kultúrákban van a legfontosabb szerepe. „A Nyugat legtöbb jele alapformájában vagy részleteiben a kereszt jelére vezethető vissza.”9lbj Megtalálható császárok monogrammjában, de előfordul Krisztus monogramjában is, igen változatos formákban. Szerepel címereken, pecséteken és még számtalan helyen. Igen sok formája ismeretes10lbj, például: Szent Péter keresztje (fordított kereszt), Szent András keresztje, görög kereszt, liliomos kereszt, rózsás kereszt, máltai lovagkereszt, lotharingiai kereszt, horgony kereszt, kettős kereszt vagy magyar kereszt (ez felel meg a magyar rovásírásban a GY betűnek, melynek jelentése Egy, ez pedig az Egyháromságot, a test–lélek–szellem egységét szimbolizálja, s ezzel együtt „a Világegyetem legvégső adottságát, EGY mivoltát”11lbj). A magyar címerben szereplő kettős kereszt hatalmi szimbólum, amely a magyar királyok egyházi és világi főhatalmát jelképezi. Ez a XII. század vége óta, III. Béla uralkodásának kezdetétől használatos. A hagyomány úgy tartja, hogy a magyar címer kettős keresztje első királyunk, Szent István kereszt ereklyéjét jelöli. Ezt, a Krisztus keresztjének egy darabját tartalmazó kereszt alakú ereklyét II. Baszileosz bizánci császár adta szent királyunknak. A magyar Szent Koronán gombos vagy gömbös kereszt látható, míg a liturgikus tárgyként funkcionáló magyar koronázási eskükereszt egy drágakövekkel kirakott ezüstkereszt (latin nevén crux gemmata).
A következő nagy csoportot az animális szimbólumok alkotják. Az első ilyen a ló, amely három ősi jelképünknek eleme. A Lovasnak, az arany Tuvai Lovasnak, amely a Tuvai Kurgán feltárásakor került elő, és a Táltos Csikónak. A ló a pusztai lovas-nomád életmódot folytató (főként szibériai és belső-ázsiai) népeknek nemcsak az egyik legfontosabb segítő állata, hanem kultikus jelentőséggel bíró totemállata is. A ló férfias jelkép, a sztyeppére utal, legtöbbször az uralkodói hatalom kifejezője. A székelyeknél a nemzetségfők elnevezése társadalmi rétegződésre vall, amely a hadrendben is megmutatkozik (l. lófő székelyek). A ló fontos szerepét bizonyítja, hogy a honfoglalás–mondában Árpád magyarjai egy díszesen felszerszámozott paripáért cserélték el azt a víz-, föld-, és fűadományt, amely az új hazát jelentette. Ez a jelenet szolgált témájául Munkácsy Mihály Honfoglalás című festményének. A honfoglaló magyarok körében több pusztai lovas-nomád néphez (pl. mongol, török) bevett szokás volt a lovastemetkezés.
A ló a sámánizmusban a lélekvezető szerepét tölti be, és a sámán (magyarul a táltos12lbj) mitikus utazásának (alászállás az alvilágba és felemelkedés egy magasabb rendű világba tkp. halál – megtisztulás – újjászületés) segítője. A sámándob hangja a lópaták dobogását érzékelteti. Magát a sámándobot fehér (hószínű) csikó13lbj bőréből készítették, és a sámándob avatása különösen fontos rítusnak számított. A mondákban a táltosló olyan paripa, amely hetedhét országon túl röpít. (A táltos ló ilyen szerepben fordul elő pl. az orosz népmesékben is.) Az a magyar mesemotívum, mely szerint a csont és bőr gebe a népmesei hőst segítő repülő lóként, azaz táltos paripaként születik újjá, földöntúli hatalmak megtestesülését, a táltos egyik formáját jelöli. 
A sámán alakja a magyar irodalomban végig jelen van. A samanizmusra utaló, illetve azzal rokon motívumok bőven találhatók Arany János Toldijában.14lbj A vadálatokkal is megkűzdő, nagy erejű Toldi a mitikus táltos alakját idézi. Ady Endre Az én koporsó-paripám című versében maga a koporsó egyszerre szolgál dobként és táltos lóként. Egy groteszk éjszakai látomásában a költő ezen a titokzatos koporsón nyargal hajnalig: „Kacagj, amíg a hajnal eljön, Vágtass azzal a táltos lóval.” Illyés Gyula Sámán című versében önmagát azonosítja a sámán szerepével, aki kapcsolatot tart a szellemvilággal: „Van csörgőm és dobom. Hogy megnyíljon a menny.”
A lóhoz hasonlóan igen fontos állat volt a szarvas, amelyet ősi animális jelképeink közül a Tuvai Szarvas képvisel. Ez a szittya táltosbot aranydísze, amely a Tuvai Lovashoz hasonlóan szintén a felső-altáji Tuvai Kurgán ásatásakor került elő. Az agancsát minden télen elveszítő, de azt minden tavasszal újranövesztő szarvas szintén az újjászületés, a termékenység, a Nap szimbóluma. Több néphitben az életfa motívuma is kapcsolódik hozzá. Ennek alapja a szarvas szerteágazó szarvai és a fa ágai közötti analógia. Az eurázsiai nomád népek más népekhez hasonlóan (pl. kelták, germánok, görögök) a szarvast a Nappal, a fénnyel is asszociálták (a szarvas szarvai, mint a napsugarakra, a fényre való utalás megjelenítői), ezért díszítőművészetükben gyakran találkozunk szarvasábrázolásokkal. A szarvasagancs a sámán fejdíszének is gyakori része. Arra utal, hogy a sámán a Nappal áll kapcsolatban. A Napot, az életadót és a törvényhozót jelképező szarvasagancsot a sámán a fején viseli, mivel ez a testrésze van a legközelebb az éghez, a Nap lakhelyéhez. A Tuvai Szarvas (mint kultikus jelentésű jelkép) is a táltosbot végére kerül, a bot itt a Nappal való egyenes összeköttetést segíti. A szarvas azért készült aranyból, mert az arany a Nap színe és jelképe. A táltosboton lévő aranyszarvas a táltos–Nap kapcsolat tényét hangsúlyozza. 
Az ázsiai nomád népeknél is élő csodaszarvasmítosz a magyar mondavilágnak egyik központi eleme. Grandpierre K. Endre épp a Tarih-i Üngürüsz pogány kori ősgeszta csodaszarvasmondáinak elemzése során állt elő egy olyan elmélettel, mely szerint a magyarság a Kárpát-medencében valójában őshonos, s a csodaszarvasmítosz éppen a tízezer éves őshaza utáni vágyakozásnak a kifejezője. Grandpierre K. Endre ezt, a hivatalos tudományos állásponttól eltérő elképzelését több oldalról is alátámasztotta.15lbj Az addig ismert első forrás a VI. századi gót krónikaírótól, Jordanestől származik, aki maga is Priszkosz rétortól, Attila kortársától vette át ezt a hunok eredetéről szóló mondát. E monda szerint egy csodálatos szarvasünő űzése közben találtak új hazára a hunok és a magyarok ősei. A szarvasűzés epizódja és az új hazára találás Kézai Simon későbbi, XIII. századi gestájában is szerepel.16lbj Biztosra vehető, hogy a szarvasünő űzésének motívuma széles körben ismert volt a nomád életmódot folytató, vadászó keleti népeknél, s szájhagyomány útján terjedt. A szarvastehén-ősanya mítosz megléte nyelvi bizonyítékokkal is igazolható: erre utal az Onogur/Hunor–Magyar testvérpár anyjának neve (Eneth vagy Enee), ami az ünő szó ősi magyar alakja. 
A hun-magyar eredetmondát Arany János is feldolgozta Rege a csodaszarvasról című művében, melyhez forrásként Kálti Márk XIV. századi Képes Krónikáját használta fel. Költőink közül József Attila írt még verset A csodaszarvas címen, melyben a mondabeli állat a magyarságtudat jelképeként jelenik meg. A csodaszarvasmonda modern kori feldolgozásai közül leginkább Bartók Béla 1936–ban keletkezett kórusműve, a Cantata profana emelkedik ki. Ebben a szarvasűzés közben szarvassá változó kilenc vadászfiú az emberi léttől való elidegenedést, elkülönülést és a szabadságot jelentő szarvassal való azonosulást, az ősi természet tisztaságához való visszatérést szimbolizálja. Amíg a szarvasünő nőstény, addig a regösénekekben, a néphagyományban megjelenő csodafiú-szarvas agancsos, hím állat. A csodafiú-szarvast eredetileg a téli napfordulón napköszöntő énekekkel ünnepelték, homlokán a Nappal, két szarván a Holddal és a csillagokkal ábrázolták. Alakja a keresztény középkorban fokozatosan a Fiúistennel, Krisztussal olvadt egybe, és a karácsonyi ünnepkörhöz kezdett kötődni. Ennek szép példája a Csodafiú-szarvas kezdetű archaikus imádság, amelyben ötvöződik a pogány és a keresztény képvilág: „Csodafiú-szarvasnak / Ezer ága-boga / Ezer ága-bogán / Ezer misegyertya.” 
A szarvasünő krónikáinkban gyakran megjelenik úgy is, mint olyan csodás állat, amely az isteni rendelkezések kinyilatkoztatója17lbj, vagy amely a templom- és várépítések helyét jelöli ki.18lbj Kétségtelen, hogy mind a honfoglalás kori, mind pedig az Árpád-házi királyok mondáiban az ilyen szerepben megjelenő szarvas mindenekelőtt ú t m u t a t ó. 
A következő fontos animális jelképünk a madár, amely többek között Palmettásként jelenik meg, mint lélekmadár. A bécsi Kunsthistorisches Museumban őrzött nagyszentmiklósi kincs 7. számú korsóján is egy embert égbe emelő madár látható díszítésként.
Madarat formázó ősi animális jelképeink közé sorolható a turul is, amelyről eddig csak néhány szót szóltunk, azt is csupán a Rakamazi Turul kapcsán. Ide tartozik még a Karosi Turul, a turulmadarat szimbolizáló szíjveret, amely a karos-eperjesszögi sírból került elő, valamint a Szittya Sólyom, amely egy ősi mitikus turulábrázolás és a szkíta aranykincsek egyik igen értékes darabja. A turul a magyar mondák mitikus alakja, az égi, uralkodói hatalmat fejezi ki. Valószínűleg a sassal, a sólyommal (kerecsensólyommal) rokon. Szabó Károly szerint a turul név krónikáinkban a sok másolás okozta ferdítésnek az eredménye. Szerinte a turul név eredetileg curul volt, ami karvalyt jelent. A karvaly pedig voltaképpen gyűjtőnév, s a magyarság nagy általánosságban vérengző ragadozómadarat jelöl e névvel. A turulmadár tehát lehetett sas, sólyom, karvaly, héja, sőt talán keselyű is, bár ez utóbbi nem valószínű, mert őseink minden bizonnyal nemes ragadozómadarat választottak jelképül. Legközelebb talán Chernel István jár az igazsághoz, aki azt állítja, hogy a turul nemes ragadozómadár, valószínűleg sas, fekete sas vagy fekete sólyom lehetett.19lbj
A turul a hadra kelt népet vezette. A vezérek korában zászlaikon is ezt ábrázolták. Még 1321-ből is ismeretes Emich fia, Miklós csicsói várnagy mint Erdély sasának hordozója, tehát zászlótartója. Az erdélyi magyar nemzet ősi jogon még 1538-ban fölvette címerébe, s 1659 óta félsas alakjában volt használatos (a nagy címer erdélyi pajzsában). A kereszténység felvétele után a pogány hagyományok elleni harc a turult sem tűrte meg az uralkodói jelvények között (pl. a királyi címereken), s a turul (sas vagy sólyom) viszonylag kevés családi címerben szerepel.20lbj Turul volt a neve a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság közlönyének is.
Az eredetmonda21lbj szerint a nemzetség emberi ősanyját, Emesét/Emesüt turul termékenyítette meg. A későbbi változat szerint Emesének álmában turul jövendölte meg, hogy dicső királyok fognak tőle származni. Ezért Emese fiának az Álmos nevet adta. (Álmos elferdített formája a török almus szónak, ami fejedelmet jelent.) Sokatmondó párhuzam, hogy Szibériában a sastól való fogantatás a sámánmítoszok tipikus eleme, az első „ős-sámán” anyja is sastól fogant.
A magyar köztudatban a turul monda csak a krónikák szélesebb körű megismerése után (elsősorban Kézai krónikája nyomán22lbj), a hun hagyományok feléledésével terjedt el23lbj, s olyan költők és írók alkotásai révén vert gyökeret, mint Arany János vagy Ady Endre. Aranynak Keveháza című eposzában a turul a hunok szent madaraként jelenik meg, míg Ady Új várak épültek című versében a nemzeti múltba való meddő visszatekintés, a maradiság jelképe: „Még a máglyák, ím, ki se hültek,/Régi-zászlós még sok orom,/Röpdös babona és turul,/De az új várak fölépültek”.
A honfoglalás ezeréves évfordulója, a millennium alkalmából az ország különböző pontjain felállított emlékművek a turult ábrázolták. A leghíresebb ilyen Turul-emlékmű a Gerecse hegyen24lbj, Tatabánya, pontosabban Bánhida határában található. A Szelim-barlang szomszédságában, a Kő-hegynek a városra könyöklő platója szélén áll a Turul-emlékmű. A száz éve átadott bronzkolosszus Európa legnagyobb szobra volt akkoriban, ma is a legnagyobb szárnyfesztávú a szobor madarak kontinensnyi seregében.”25lbj
Animális jelképeink közé tartozik még a Győri Griff, amely tulajdonképpen szárnyas, madárcsőrrel rendelkező harcos párduc, a hun-avar sírok jellegzetes motívuma. A párduc önmagában az egyes népeknél többértelmű jelkép, legtöbbször a vadság, az erő, a merészség és az ügyesség fogalmai társulnak hozzá. Vörösmarty Mihály Zalán futása című eposzában Árpádnak, a magyarok vezérének jelzője a párduczos26lbj. A griff a legfelső hatalom, a királyi tekintély megtestesítője, hatalmas méreténél és nagy erejénél fogva őrző, védelmező funkciót tulajdonítanak neki. Perzsiában a griff „az örök tűz őrzője és az életfa vigyázója”. 27lbj A griff megjelenik az Esterházyak címerén is.28lbj
A sor növényi szimbólumainkkal folytatódik. Elsőként a Palmettás és a Nagy Palmettás alapjául szolgáló pálma érdemel említést, amely már az ókori közel-keleti kultúrákban igen fontos növény. Három alapjelentése volt: a győzelem, az újjászületés és a halhatatlanság. Egyiptomban, Föníciában és Mezopotámiában életfának tartották, önmagát mindig megújítani képes, önteremtő volta miatt. A termékenységre és a jó egészségben megélt hosszú életre is utalhatott, hiszen a növény idős korában is képes termést hozni. Egyiptomban a pálma szent fája, amelyről enni- és innivalót ad a lélekmadaraknak (gondoljunk megint a lélekmadarat is formázó Palmettára). Az ősi Palmettás tehát a lélek halhatatlanságát és a feltámadást jelképezi.
Az életfamotívum több jelképünknek is alapeleme. Ilyen a szimmetrikus Ikrek szimbólumként is felfogható Törteli, a székely szőttes mintát idéző Székely Életfa, szívvel a közepén, a burjánzó életfát ábrázoló Gömbös Avar, a szeretetvallást hirdető Verseci Boglár, és említettük, hogy ide sorolható az Avar Kereszt is. Maga a fa a legősibb emberi jelképek egyike. A fa általában világtengelyként, a földi és az égi világ közötti kommunikáció eszközeként szerepel. Ennek képét látjuk Weöres Sándor A fogak tornáca című művében: „És nézd a fát: hogy szétfeszül rajt a mélység / és magasság és minden égtáj! / Út ő maga, mindenfelé!” (A fogak tornáca, 6.) Csontváry Magányos cédrusa a kozmikus fa képét testesíti meg, amely mintha mozdulatlanságba dermedve magában az örökkévalóságban állna fent, a Libanon csúcsán. Hamvas Béla Csontváry nagy cédrusa címen egy egész tanulmányt szentelt a festménynek. Ebben írja, hogy a cédrus csak „áll mozdulatlanul, mint a kerub […] és mindent lát és sugárzik” (op. cit. 67.) Pilinszkynél a misztikus pozíció, a leírás és megközelítés nélküli látás és láttatás költői illusztrációjaként szintén a fa képe jelenik meg: „Elmerűl szemem, arcom, lelkem,/minden élőlény megmerűl/abban a feneketlen zöldben,/ami egy fa kívűl-belűl.” (Pilinszky János: Zöld)
A fa mint életfa (a fáraót tápláló fa) motívuma már az egyiptomi hitvilágban is megjelenik, s az újjászületésre, az örök életre utal az éjszaka világító, örökzöld mennyei fa is (vö. gyertyákkal díszített karácsonyfa). A sámánizmusban a fa szintén az odafönnvalókkal, a szellemvilággal való kapcsolattartást szolgálja, a földi világot köti össze a szellemi világgal, de jelölheti magát a sámánt, a sámán lelkét is: élete addig tart, ameddig a sámán él. A lélekmadarak és a sámán madár alakban létező segítőtársai is fán lakoznak. Ez a motívum él tovább a magyar Égig érő fa meséjében. A magyar néphagyományban a fa mindenekelőtt élet- és termékenységszimbólum, ezért is kötődik a lakodalmi szokásokhoz. A szépen feldíszített fa az ifjú házasok termékenységét és életét jelképezi. A fa mint életfa költőinknél is gyakori toposz. Megjelenik Vörösmarty kései költészetében (Az ember élete) és Aranynál (Buda halála), de Adynál is (Sírás az Élet-fa alatt).
Következő jelképünk a mag, amely a Tuzsérin, a Törtelin (az életfa mellett párosan), a Verseci Bogláron jelenik meg, és amely a Karosi mag lényegi elemét alkotja. Ez utóbbi a karos-eperjesszögi sír ásatásakor került elő egy tarsoly szíjvereteként. A mag egyszerre az élet és a halál jelképe, mert utal mind a föld alatti, mind pedig a föld feletti életre. A magban a növényvilág, általánosabban fogalmazva a Természet, az Élet évenkénti pusztulásának és újjászületésének története van jelen. Az újjáéledés, az élet továbbvitele lehetőségének hordozásából fakad a mag legismertebb, termékenységi jelentése. Ilyen értelemben fordul elő ősi magyar jelképeinken is. Jól megfigyelhető ez a Verseci Bogláron, ahol a páros magocskákat életfa öleli körbe, utalva ezzel a teremtésre és a termékenységre, de a Karosi Magon is, amely nem más, mint egy, a Teremtő felé igyekvő lélekmagocska. A Verseci Boglárral megjelenését és jelentését tekintve is a Törteli áll a legközelebbi rokonságban. Itt lényegében azonos elrendezésű motívumokról van szó. A mag előfordulására - hasonlóan a többi jelképhez - számos példát találunk nemcsak a világirodalomban, de a magyar irodalomban is (Ady Endre: Mag hó alatt, Szabó Lőrinc: Ez vagy Te!), ami így természetes, hiszen a mag egy igen ősi, egyetemes jelkép.
Végezetül egy jelkép maradt még, amit nem tárgyaltunk eddig: a Székesfehérvári. A maghoz hasonlóan ez is termékenységi szimbólum (tartalmaz is mag elemet). A Székesfehérvári a Nagyboldogasszony jelképe, akinek ünnepe augusztus huszadikára, Szent István napjára esik, de kapcsolódik hozzá az új kenyér képzete is, amely szintén a termékenység jelentését hordozza.
Boldogasszonyhoz szól az a vallásos ének29lbj, amely a középkorban (és utána még hosszú ideig) a magyar néphimnusz funkcióját töltötte be. Arra, hogy a Nagyboldogasszony-jelképek, ábrázolások miért szerepelnek az ő s i jelképeink között, maga a magyar nyelv adja meg a választ, ha elfogadjuk a magyar anya és a hun–avar ana anya szavak azonosságát. „Közép-Ázsia meséiben gyakran szerepel az Anahit (kiem. tőlem) mint női név. Ana volt a magyarok főistennője, azaz, mivel Isten a legfelsőbb lény, maga Isten, vagyis az ősi természettudományos gondolkodásban a Természet, Természet Anya, más néven Boldogasszony. Korona szavunk […] megfejtése tehát: 'kör-anya' (korona < kor-ona megj. tőlem). Ha valóban ez volt az eredeti alak, akkor korona szavunk jelentésében nemcsak a Napra, hanem egyszersmind a Világegyetem egészére is utal! Ezzel összevág, hogy az ősi magyar világképben a Napot tényleg a Világegyetem helyi erőközpontjaként fogtuk fel. Ezt mutatja Boldogasszony (a Csíksomlyói Boldogasszony – megj. tőlem) ábrázolása is. Boldogasszony minden porcikája fénylik, utalva a Világegyetem csillagvilág természetére. Boldogasszony kozmikus értelmét hangsúlyozza a feje körüli csillagöv is. Bal karjában, szíve fölött gyermeket tart. Boldogasszony, különös módon, szokatlan koronát kapott: háromemeletes koronát! A hármasság a legmagasabb egyég kifejezése. Boldogasszony tehát így a csillagvilág legmagasabb egysége, vagyis a világegyetem.”30lbj Sic itur ad astra - Így jutni a csillagokig mondja Apollo Vergilius Aeneisében. Mi pedig így jutottunk vissza a csillagokhoz, a csillaghoz, amelytől ősi magyar jelképeink bemutatását indítottuk. Mert ahogyan a hajósoknak segítenek a csillagok helyzetük meghatározásában, a helyes irány követésében és az úti cél elérésében, úgy segítenek nekünk is ősi magyar jelképeink a gyökerekhez való visszatalálásban, ősi hitvilágunk és kultúránk megismerésében, abban, hogy megtaláljuk és meg tudjuk tartani helyünket a világban.

<!--[if !supportEmptyParas]--><!--[endif]-->

Jegyzetek:

 

<!--[if !supportEmptyParas]--><!--[endif]-->

1 Hamvas Béla: Zöld és lila In: Patmosz I. esszék, 1992, 168–182.
2 www.tarsoly-revesz.hu
3 „A választ a magyar szó, a szeretet adja. A szeretet a szer gyökből ered, melyből a „szerelem”, a „szervezet”, a „szervezés”, de elvontabb síkon még rokona a „szerkezet” s a „szerkesztés” is. Ez azt jelenti, hogy az igazi Szeretet meg van szervezve. Az igazi szeretetben rend van.” Müller Péter: Boldog lelkek tánca. Össztánc. In: Nők lapja 2007. szeptember 37.sz. 51.
4 A „hármas hármasság rendszeréről” és az Egyről l. Grandpierre K. Endre és Grandpierre Attila: Atilla és a hunok. A szkíta–hun–magyar folytonosság. Napkút Kiadó, Budapest, 2006, 136–146.; valamint: Hamvas Béla Three points In: Patmosz I. esszék, 1992, 451–453. Ebben írja a szerző, hogy „A kettő a megbontott egy. A három a megbontás után olyan új alapon keletkezett új egység, amely, úgy látszik, az eredetinél véglegesebb. Az egy és a három között a különbség az, hogy az egyben az egyen kívül nincs semmi, a három olyan egység, amely az egy szerkezetét is megmutatja. Az egyben az egy mindössze egy, a háromban rendszer. A legegyszerűbb rendszer, olyan értelemben, hogy ténylegesen a leginkább egy’szerű’, op. cit. 451.
5 In: Szimbólumtár. Jelképek, motívumok, témák az egyetemes és a magyar kultúrából. Pál József és Újvári Edit (szerk.) Balassi Kiadó, Budapest, 2001, 325.
6 A virág az emberi tudatban gyakran asszociálódik a csillag képével, amit a nyelv is tükröz. Az „őszirózsa” görögből származó latin neve például aster, a vele azonos tövű szó (astrum) jelentése pedig a latinban „csillag”. Minden bizonnyal ez a szóelem rejtőzik Zarathustra (más alakban Zoroaszter) nevében is (vö. Stanley Thomas: Historia Philosophiae. Vitas, Opiniones, Resque Gestas, et dicta Philosophorum Sectae cujusvis complexa, Tomus Tertius, Venetiis, Apud Sevastianum Coleti. Superiorum Permissu, Ac Privilegio 1651 / 1731, 270; Grandpierre K. Endre és Grandpierre Attila: Atilla és a hunok. A szkíta–hun–magyar folytonosság. Napkút Kiadó, Budapest, 2006, 132.)
7 Bárczi Géza: Magyar szófejtő szótár. Trezor Kiadó, Budapest, 1991, 138.
8 Az erre vonatkozó adatokat ld. In: A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára II. Benkő Loránd (főszerk.), Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970, 242.; Etimológiai Szótár. Magyar szavak és toldalékok eredete. Zaicz Gábor (főszerk.) Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2006, 344.
9 Koch Rudolf :Jelek könyve. Hungária-könyvek, 8. Gondolat, Budapest, 1990, 18.
10 A különböző keresztábrázolásokról ld. Koch Rudolf: Jelek könyve. Hungária-könyvek, 8. Gondolat, Budapest, 1990, 18–25.
11 Grandpierre K. Endre és Grandpierre Attila: Atilla és a hunok. A szkíta–hun–magyar folytonosság. Napkút Kiadó, Budapest, 2006, 145–146.
12 Ipolyi Arnold írja, hogy „... a táltosok a régi pogány magyarok bölcsei és papjai” (Magyar mythologia, XV.). A sámánokról és a mágusokról bővebben l. Hoppál Mihály: Sámánok – Lelkek és jelképek. Helikon Kiadó, Budapest, 1994; Grandpierre K. Endre és Grandpierre Attila: Atilla és a hunok. A szkíta–hun–magyar folytonosság. Napkút Kiadó, Budapest, 2006, 77–85.
13 Árpád fejedelmi küldeményei között Anonymusnál tizenkét fehér ló szerepel (Anonymus, Gesta Hungarorum, 14, 38)
14 Hoppál Mihály: A Toldi mitológiai háttere. In: Új Írás, 1981, IX.
15 Grandpierre K. Endre: A csodaszarvasmonda új változatai egy latinból törökre fordított magyar ősgesztában. In: Kortárs XXIII. évf., 1979. december, 12. sz., 1952–1969.; Grandpierre K. Endre: Aranykincsek hulltak a Hargitára. A magyarok eredete a Tarih-i Üngürüsz tükrében. Népszava, Budapest, 1990. A témához kiegészítésképpen még igen hasznos olvasmány lehet Király Péter professzor nemrégiben megjelent műve: Király Péter: A honalapítás vitás eseményei. A kalandozások és a honfoglalás éve.Dimensiones Culturales et Urbariales Regni Hungariae 10. Udvari István (szerk.) Nyíregyháza 2006.
16 Kézai Simon: Gesta Hungarorum. I. 5.
17 Vö. Ipolyi Arnold: Magyar mythologia. 1854
18 Ilyenek pl. Bors vára In: Anonymus Gesta Hungarorum. 34.; Szent László váci egyházalapítása In: Thuróczy János Chronica Hungarorum. 2, 53.
19 Vö. Nagy Gyula: Turul. I. 1883 29–33.
20 Jól kivehetően turul (koronás fekete sas) szerepel Tarpa hajdúváros címerében (Nyulásziné Straub Éva: Öt évszázad címerei. Corvina, Budapest, 1987 108.) és Tokaj címerében is turul látható.
21 Az Árpád-ház eredetét elbeszélő mondát Anonymus Gesta Hungaroruma tartalmazza.
22 „Kézai Simon a hun–magyar azonosság tanát hangsúlyozó gestájában Attila címerállatának nevezi a turult, amely a római birodalmi sashoz, Jupiter madarához hasonlóan, a nemzeti, birodalmi nagyság és a győzedelmes haderő kifejezője.” In: Szimbólumtár. Jelképek, motívumok, témák az egyetemes és a magyar kultúrából. Pál József és Újvári Edit (szerk.) Balassi Kiadó, Budapest, 2001, 487.
23 Ipolyi Arnold 1854-ben íródott Magyar mythologiájában a turul „a nemzeti hadak és hősök eredetét, végzetét intéző, nemzeti tündéri védnemtő.”
24 In: Komárom és Esztergom Közigazgatásilag Egyelőre Egyesitett Vármegyék Múltja és Jelene. Csengerújfalusi Ósváth Andor (főszerk.) A Magyar Vármegyék és Városok Múltja és Jelene Kiadóhivatala, Budapest – Sashalom, 1938, 535.
25 In: Kaiser Ottó–Papp László: Magyarország 1000 csodája. Alexandra, Budapest 2006, 175.
26 Virág Benedek írja 1797-ben A táborból megtért hazafiakra című művében: „Párduczos Árpádnak lelkes maradéka, magyar nép.”
27 In: Szimbólumtár. Jelképek, motívumok, témák az egyetemes és a magyar kultúrából. Pál József és Újvári Edit (szerk.) Balassi Kiadó, Budapest, 2001, 176.
28 Vö. Matthias Greischer: Esterházy Pál címere (1690).
29 „Boldogasszony Anyánk, / régi nagy Pátrónánk! / Nagy ínségben lévén, / így szólít meg hazánk: / Magyarországról, / édes hazánkról, / ne felejtkezzél el / szegény magyarokról!” (In: Éneklő Egyház. Szent István Társulat, Budapest, 1985: 302–303. (A XVII. század során lejegyzett dallamszöveg egy másik változatában az „édes hazánkról” kifejezés helyett a „romlott hazánkról” kifejezés szerepel. Ezt a szövegváltozatot találjuk a Magyar Cantuale 192. oldalán is.)
30 In: Grandpierre K. Endre és Grandpierre Attila: Atilla és a hunok. A szkíta–hun–magyar folytonosság. Napkút Kiadó, Budapest, 2006, 91–92.

 

Forrás: Polísz, 2009. 111. szám

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap