Penicillin kúra

Kő-Szabó Imre, v, 10/11/2015 - 00:23

Székács Péter, ez a huszonöt éves, szőke srác, a szokásos időben végzett a melóhelyén. Ez a nap semmivel sem különbözött az év többi napjától, mondjuk mérlegelve, a háromszáz napjától. Mert ugye lehet kivételesen, még hatvanöt nap, amelyik más, mint a többi, hogy aztán meglegyen a háromszázhatvanöt. De úgy látszik ez a nap nem hozott eddig semmi érdekeset, különlegeset számára, hogy beletartozzon, abba a bizonyos hatvanötbe. Bele is törődött, ma nem lesz semmi változás. Hazamegy, pihen egy kicsit, esetleg este elmegy a sarki csehóba és kényelmesen megiszik majd egy korsó sört. Jó hideget fog kérni, mert csak ez esik jól neki. Meg közben el kell vinnie a kazettákat Kertai Lacinak. Már vagy öt napja ígérgeti neki, de csak halogatja. Mára megígérte, okvetlen ott lesz. Már nem járatja le magát. Közömbösen bámult ki a busz ablakán. Látta, de nem érzékelte az elfutó utcák házait. Már annyiszor járt erre, oda és vissza, hogy nem tartogatott semmi érdekeset számára. A végállomáson leszállt a járműről és a Nyugati tér felé vette útját. Érzékelte, hogy vécére kell mennie, be is lőtte magát a pisilde felé. Vágyott a megkönnyebbülésre, amikor oda szólt hozzá egy éppen szembe jövő hölgy. - Ráérsz? – kérdezte. Éppen csak végig nézett rajta. Annyit jegyzett meg magának az első pillantás után, barna, rövid hajú, mellei nincsenek, csak a feneke formás, combjai erősek. Fehér

blúz és egy kék alj volt rajta, meg egy fekete pántos szandál. Felkeltette érdeklődését, de arra a bizonyos helyre, sietnie kellett, mert ez mindennél fontosabb volt. - Mindjárt jövök! – mondta és a vécére mutatott, ami ott lent volt az aluljáróban. Nem várta meg a választ, berontott a helyiségbe. Az jutott az eszébe, a sors mégis kegyes hozzá, mert abból a hatvanöt napból, hogy teljes legyen, van még húsz. Tehát ez lesz a huszadik. Az ismeretlen nőt pedig erre a napra, ide vezényelte. - Majd meg látjuk! –legyintett és gyors számvetéssel összegezte, ismeretek nélkül, ezt a pillanatnyi helyzetet. Rendbe szedte magát és feljött a térre. Arra számított, hogy ez a leszólítás nem is volt az igazi, a nő már biztosan messze jár. Tévedett, mert ott állt és kedvesen mosolygott. A mosoly megszépítette. Székács Péter vonzónak találta. - Nincs kedved egy kicsit beszélgetni? – kérdezte a nő és közelebb lépett. Ő sem volt több húsz évesnél. Szinte egy karnyújtásnyira állt, tőle. Érezte parfümje illatát. Ez egy kicsit bóditólag hatott rá, de eszébe jutott, el kell vinnie a kazettákat, hiszen megígérte a srácnak. Azért pedig még, haza kell mennie és ötre viszi átadni. Ezt beszélték meg. Volna kedvem, veled beszélgetni, de még dolgom van – mondta Székács Péter és várta a nő reagálását. Nem baj, megvárlak. Ráérek! – mondta és még hozzá tette: - Te olyan szimpatikus vagy nekem! – és mosolygott, valami vonzó, hízelgő kifejezéssel. - Te is jól nézel ki! – nyugtatta Székács Péter megalapozottan. Szemrevételezte a nőt. Nem tűnt fel semmi különleges rajta. Erős, formás feneke még izgalmas is volt. – Jó lenne megfogni! – pattan ki belőle ez a szexuális

megközelítés. – Ne ilyen hevesen! – nyugtatta magát azonnal. - Ha tudsz várni, másfél óra múlva visszajövök! – egyezett bele Székács Péter és önkéntelenül, megsimította a nő vállát. - Rendben! – mondta. – Itt várlak! A válasz határozott volt. . Székács Péteren egy érdekes feltöltöttség futott át. Könnyűnek érezte magát. Talán még repülni is tudna. - Jó lesz egy kicsit beszélgetni! – mondta magának. - Itt várjál félhatkor! – tette még hozzá és felpattant az első hatos villamosra, hogy hazamenjen a kazettákért. Izgatottan felszaladt a lépcsőn, kissé zavartan nyitotta ki a lakás ajtaját. Az ismeretlen nő alakja izgatta egyfolytában. Reménykedett, hogy több is lesz köztük, egy sima beszélgetésnél. – Kell egy kis kaland! – ezzel nyugtatta magát. Előkereste a kazettákat, bele tette egy papír szatyorba és fordult is vissza. – Lacinak felcsöngetek! Jöjjön le érte! – fogalmazta meg a feladatot magának. Odaért a házhoz, pár métert gyalog kellett megtennie. Megnyomta a csengőt, a berregő hang kiment. Aztán egy kattanás, érzékelte, felvették a kagylót, beleszólt a beszélőbe. - Szia, itt vagyok! Hoztam a dolgokat, de nem tudok felmenni, nagyon sietek! Gyere le! Kertai Laci. morgott valamit, nem lehetett érteni, de a berregő hang jelezte, nyitva az ajtó. Felrohant a lépcsőn, beadta a csomagot. - Kösz! Szia! – mondta és már is becsukta az ajtót. Székács Péter lerohant a lépcsőn. Csak a nő járt az eszében.

Felugrott a villamosra és alig várta, hogy a Nyugatinál legyen. Leszállt és a megbeszélt helyre sietett. A nőt nem látta sehol. Várt egy kicsit, járkált kissé idegesen. Semmi! Mintha a föld nyelte volna el, vagy ide sem hozta. Kissé csodálkozott a helyzeten, aztán arra gondolt: - Könnyen jött, könnyen is ment el! Még egyszer körbe nézett, senki nem volt ismerős. Úgy döntött, megy a dolgára. Ezt a napot is besorolja az eseménytelenek közé, hogy szaporodjanak. Eltel vagy tíz nap, amikor a meló végeztével, bement a gyárral szembeni „Aranyalma” nevű vendéglő söntésébe. Itt a gyárból többen éppen a frissen csapolt sörökkel voltak elfoglalva, amikor Székács Péter hozzájuk lépett. - Sziasztok! Mi a pálya? – kérdezte a többieket. - Salakos! – mondta röviden egy hasonló korú, kövér, barna srác, a Mucsi Pisti. A körülöttük álló másik három fiú kontrázott. Egymásra nézetek, úgy mondták, szinte egyszerre. Bizony az! -Csak nincs valami baj? – nézett rajtuk végig. Kissé zavartan mocorogtak, egymásra néztek, aztán kitört a röhögés köztük. Nem nevettek, diszkréten, hanem hahotáztak. Székács Péter nem értette a helyzetet. Kunos Zolira mutattak a többiek. Ő pedig csak állt egyhelyben, mozdulni sem mert, vagy nem tudott. Olyan arcot vágott, hogy aki látta, az megrémült tőle. Csak pislogott, fogta az asztal szélét, nézte a sörét, melyet szeretett volna meginni, de valami visszatartja tőle. Ábrázata olyan volt, mintha most készülne fogorvoshoz, hirtelen három fogát készülnek kihúzni. A többiek csak nevettek és Kunos Zolira

mutogattak. - Mi van, mondjátok már? - kérte őket Székács Péter és érezte ez egy nem mindennapi helyzet, egyértelmű magyarázatra szorul. Lassan oldódtak a többiek a nevetésből. Sonkoly Feri, egy alacsony srác, még a szemét is törölgette, mert kicsordultak könnyei. - Képzeld el, ez a balek! – mondta Mucsi Pisti, de nem tudta folytatni csak hosszabb szünet után, mert a nevetés rázta egész testét. – Felszedett egy nőt a Nyugati környékén. A szigetre vitte, ott megvolt az entyem-pentyem és egy kiadós kankót szerzett be. - Szép ajándék! – tette hozzá Székács Péter és kíváncsian fordult Kunos Zoli felé, aki vele hasonló korú srác volt, érdekelték a részletek. Kunos Zoli csak állt, kissé kinyúlt szürke pulóverében, , még mindig maga elé bámult, nem szólt. A többiek unszolták, mesélje el Székácsnak is, ezt a férfias hőstettet. Kunos Zoli akadozva kezdte. - Képzeld el, úgy tíz nappal ezelőtt, délután találkoztam a Nyugatinál egy csajszival. Kérdezte, hogy ráérek-e? Miért ne, mondtam! Beszélgettünk, sétáltunk és egyszer csak a Szigeten találtuk magunkat. Be is esteledett, a csajszinak jó szövege volt, kedves, ragaszkodó, simuló, bájos. Olyan bestia, aki leveszi az embert a lábáról. Le is vett, a fene egye meg. Most orvoshoz járok, mert a golyóbisom olyan lett, mint a teniszlabda. Penicillin injekciókat kapok. Az orvos kérte, nevezzem meg a nőt. Honnan tudjam, hogy hívják? Nem mondta meg. - Jól megjártál! – állapította meg Sonkoly Feri. – Nem vetted észre, milyen? – aggodalmaskodott.

- Tudod, a veszély nem lármázik! – összegezet Kunos Zoli az átélteket. – Most tudom, hogy ez a nő milyen volt! - Persze, tudhattad volna! – okoskodott a kövér Mucsi Pisti. – Könnyű magvazni a magvaváló szilvát! – bölcselkedett egy kicsit. A hallottakat Székács Péter megpróbálta összegezni. Megnémult egy pillanatra. Kunos Zoli felé fordult. - Hogy volt felöltözve az a nő, mi volt rajta? Kunos Zoli egy kicsit gondolkodott, jelenlegi helyzetében vissza kellett pergetni a képeket. - Úgy emlékszem, fehér blúz, egy kék szoknya. A lábán egy fekete, pántos szandál. Rövid haja volt. - Ne is folytasd! – vágott közbe Székács Péter. – Ez a nő akart velem szintén beszélgetni, úgy tíz nappal ezelőtt! – mondta izgatottan. - Akkor a tied lett volna, most te fognád a golyóidat! – mondta Kunos Zoli. – Miért nem vitted el? Nekem akkor már nem jutott volna belőle, semmi sem! A többiek összenéztek és ismét kitört a nevetés, közben Székács Péterre mutogattak, páran megveregették a vállát. - Vittél volna mindent, mint a piros hetes! – mondta Mucsi Pisti, megfogta a sörös korsóját, felemelte. A többiek követték, koccintottak, kortyoltak a sörből, csak Kunos Zoli tartózkodott az ivástól, tudta ez nem tesz jót neki. Székács Péter meg magában megállapította: - Szürke napnak minősítettem, mert nem történt semmi! Mégis a kivételes napok közé tarozik, az a nap! *

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap