Pénz, pénz, pénz! 1/8

Jankovics Marcell, p, 11/11/2016 - 00:08

 

    

 

 

 

 

 

   

Pénz, pénz, pénz!

 

– válaszolta Montecuccoli fővezér (1609 –1680), arra a magának föltett kérdésre, hogy mi kell a háborúhoz.  Kukkolóhegyinek, ahogy gimnazistakoromban hívtam, teljesen igaza volt, de pénz nem csak a háborúhoz kell, hanem sok minden máshoz, a magasműveltséghez és a fejlett civilizációhoz is.

    Fordítsunk egyet a fenti gondolaton! Ha végigtekintünk történelmünkön, kultúránkon, mindenünnen kicsillan a pénz – papírpénzt csak 250 éve lengetnek sóvár magyar tekintetek előtt –, és mégis oly keveset tudunk a hétköznapokon, gazdaságon túli világban betöltött szerepéről.

    A középiskolások számára szeptember elején kiírt Gazdaság és kultúra Econventio pályázat sok tanulsággal szolgált. A Betűk és számok kategóriába nevezett, amúgy többnyire tehetséges munkák láttán kiderült például, hogy a gimnazisták nem tudnak a betű és a szám közötti történelmi összefüggésekről. A Magyar pénzek c. tételnél azt vártam, hogy régi magyar érmékkel kapcsolatos pályázatokat is fogok látni. Egyrészt azért, mert a régi magyar pénzek párjukat ritkítóan szépek, másrészt ismeretük, történetük a magyar történelem, gazdaság és kultúra hullámzását segít megérteni, tehát szerepelniük kell(ene) a középiskolai  tananyagban. A Gazdaság és kultúra c. tétel is azt a fölismerésemet erősítette, hogy a pályázók nem gondoltak a két terület múltban oly gazdag és változatos összefüggéseire. Végül a Virtuális közösség, virtuális pénz c. kiírásra alig érkezett pályázat, és a munkák azzal leptek meg, hogy erről a címről nem az jutott az eszükbe, amit vártam.  Sem a Monopoly,  amire pedig a kiírásban történt utalás, sem azok a pénzt helyettesítő eszközök, amelyek pedig épp a jelenkor meghatározó vásárló eszközei: a különféle utalványok (ajándékutalvány, Szent Erzsébet-utalvány), zseton, bankkártya, vagy a már „kimúlt” csekk, főleg pedig a pénzt ténylegesen mellőző pénzforgalmi út, az internet, és annak legújabb formája, a Bitcoin, amelyekre, azt hittem, inkább a fiataloknak van antennája, semmint nekünk, öregeknek. Más kérdés, hogy ezekre a pénzpótlékokra megfelelő jelző-e a virtuális – szerintem nem –, de erről alább.  

    Ez az írás megpróbál valamit az Econventio közelébe jutott diákság számára pótolni az (esetleg) elmulasztottakból.

 

Pénzek a magyar történelemben

 

Kezdjük az elején!

Magyarországon magyar pénzt először I. Szent István király veretett, még pedig az 1000/1001. év fordulóján, karácsony-újévkor tartott koronázása alkalmából. Előtte eleinknek saját pénze nem volt. A honfoglalás- és kalandozások-kori sírokból előkerült pénzleletekben arab ezüst dirhemek, a nyugati kalandozásokból hazahozott ezüstpénzek, pl. I. Berengár, Provence-i Hugó és III. Lothár olasz királyok, Rudolf ellenkirály és Vilmos gróf 905–945 között vert pénzei, szász dénárok, sőt, még római-kori érmek is kerültek elő, alkalmasint bizánci arany solidusokat, ezüstöket és bronz érméket is találtak régészeink. A sírba tett pénzek nem azt a célt szolgálták, hogy az elhunyt a túlvilágon kereskedhessen velük, kilyuggatva lószerszám- és ruhadíszként szolgáltak.  Hogyan jutottak őseink a birtokukba? Olyikkal kereskedés útján, ez áll rendszerint az arab dirhemekre és a bizánci érmékre. (Ha már az érme szónál tartunk (többes számban érmék), csak jelzem, hogy ez a fém fizetőeszköz, váltópénz szakneve, az érem (többes számban érmek) alatt a kitüntetésként, rendjelként adományozott vagy valamely esemény, híresség emlékére vert, öntött díszes fémkorongot érti a szakma. Ettől függetlenül még a numizmatikusok is keverik a két nevet.)

     A magyarok a Fekete-tenger partján szláv foglyokat adtak el rabszolgának, illetve északi szomszédaiktól vásárolt prémeket, mézet, egyebet bizánci és arab kereskedőknek. A nyugati eredetű kincsleletek többsége a kalandozások idején szerzett hadizsákmányból, békemegváltásból, behajtott adóból származik. És a nyugati uralkodók magyaroknak fizetett zsoldból. Nem köztudott, hogy a kalandozókat az egymással hadilábon álló nyugati uralkodók hívták segítségül. Bizonyos, hogy busás fizetségért vállaltak csak ilyen feladatot.

    A dirhem neve a görög drachmára megy vissza. Mint minden nagyon régi fizetőeszköz, eredetileg meghatározott ezüstsúly mértékegysége volt, amelyet Észak-Afrikában, a Közel-Keleten és Perzsiában használtak helyenként változó értékben. A késői Oszmán Birodalomban a hiteles ezüst dirhem 3.207 grammot nyomott. 

    A solidus elnevezés latin nyelvű (a Sol =Nap nevére visszavezethető solid = szilárd, megbízható szóból). Az arany solidust, amelyet Bizáncban változatlan formában vertek a XI. századig, Nagy Konstantin császár vezette be 312-ben. Súlya 4,54 g volt, ami a római font (libra, pondus)  1/72 részének felelt meg. (A libra mérleget is jelent, ami elárulja, hogy a mérleg nemcsak tömeg, hanem pénz mérésére is szolgált.)  A solidus a korai középkorban egész Európában elterjedt, Szent István is veretett „nappénzeket”. Újabb időkből is ismerünk „nappénzt”, a perui sol ilyen.

    Az elnevezés összefügg azzal, hogy a pénzverés joga uralkodói kiváltságnak számító jogkör, aminek szembeszökő a szoláris szimbolikája. A pénzérmék Európában kivétel nélkül kerekek voltak, mint a Nap, s az értékesebbje aranyból készült, vert, tömör színaranyból. Az aranyat a Nap fémének tekintették, s a fém eredetéhez különféle mitikus magyarázatot fűztek, például volt, ahol a napisten földre hullott és megszilárdult vérének tekintették.  Az uralkodó dinasztiák a régmúltban a Nap leszármazottainak tekintették magukat. Erre utalt az is, hogy a Nap kicsiny képmásának tekintett aranypénz egyik oldalára a kibocsátó király vagy császár a saját képét verette. Újabb időkben már csak jelképes értelemben kapcsolták magukat a Naphoz. A francia XIV. Lajos (1638–1715), napkirálynak hívatta magát, és a XX. század diktátorai is napszimbolikával vetették körül magukat. Sztálin a hivatalos (nem valóságos) születésnapját a téli napfordulókor, december 21-én ünnepelte. Ma Ce-tung képmását a kis kitűzőkön arany(ozott) napsugarak övezték. Ho Si Minhnek, a vietnami nép bálványának a neve fölvett beszélő név (csakúgy, mint Sztáliné), és azt jelenti: „Az, aki megvilágít (fölvilágosít)”. Az ecuadori szélsőbaloldali kommunista pártnak és vezetőjének, Abimael Guzmánnak a mozgalmi neve Puka Inti (Vörös Nap) volt. Inti volt a kecsuák napistenének a neve a kereszténység fölvétele előtt.

     A dénár az időben változó súllyal és értékkel, Nagy Károly 781 körüli pénzügyi reformja nyomán számos országban, így a Magyar Királyságban is használt pénzegység illetve pénzérmék neve volt. A rómaiak, mint mindent, ami görög, a pénz használatát is átvették tőlük. Az első denariusokat Kr. e. 269-ben verték Rómában, Q. Ogulnius és C. Fabius konzulok indítványára. A denarius 10 ast ért. Neve azt is jelenti, hogy „tíz egységből álló”, súlya kb.4,5 g volt, és eredetileg a római font 1/72-ed részének felelt meg, ugyanúgy, mit később a solidus.

   Említést érdemel, hogy az érmék hátoldalára legfőbb istennőjük, Júnó ideillő jelzője, a Moneta (= Pénzverő) került, mivel a pénzt az ő templomában verték. Innen eredeztethető a latinos monetáris kifejezés, illetve az európai nyelvekben több pénz jelentésű szó (pl. angol money, francia monnaie). A mi pénz szavunk is római eredetű, a latin pensare = megmér, mérlegel, összevet, megítél, összehasonlít, ill. a kimért napi gyapjúmennyiség, napi munka jelentésű pensum szóra  megy vissza. Végül van még egy latin szó a pénzre, a pecunia. Később más népek más nevet adtak neki, a németben a pénzt a mai napig aranynak (Geld) nevezik, míg például az olaszban és a spanyolban a denarius szóból lett a mai denaro  neve a pénznek, illetve szerbben a dinár, és belőle származik a régi magyar pénznem, a dénár neve is.

     Szent István (uralk. 997–1038) igen jó minőségű, szép, messze földön elismert ezüstdénárokat hozott forgalomba Selmecbánya pénzverő műhelyének megszervezésével.  István király első, a koronázása alkalmával vert pénzének egyik oldalán a pápától kapott szent lándzsa látható, melyet felhőből kinyúló isteni kéz tart LANCEA REGIS felirattal, hátlapján egy zárt korona REGIA CIVITAS körirattal. (Szerintem korona. A hivatalos magyarázat épületnek mondja.) (Képe!) Az ő második pénzén látszik megjelenni először a bizánci mintájú apostoli kettős kereszt, melyet a pénz egyik oldalának a közepén látható nagyobb és fölötte a STEPHANUS REX feliratos szegélyben egy kisebb, szövegelválasztó egyenlőszárú görög kereszt „összenézése” ad ki. Hátlapján szintén keresztek REGIA CIVITAS felirattal.

     Szent László (uralk. 1077–1095) a magyar dénárok súlyát megnöveli, hogy értékük elérje a nemzetközi fizetőeszköznek számító bizánci aranysolidusét. Élete végén arra készül, hogy a Szentföldre megy. Az első keresztes hadjáratot II. Orbán pápa majd 1096-ban hirdeti meg.  László el is szánja rá magát. 1095 húsvétjára kibocsátott dénárjára jeruzsálemi keresztet veret, (képe!) ilyent utóbb sok keresztes visel majd. Mindenekelőtt a jeruzsálemi Szent Sír lovagrend tagjai A Mennyei királyság c. filmben Ibelini Balian (Orlandó Bloom játssza) és lovagjai hasonló címerű vértkabátot viselnek. Halála akadályozta meg terve kivitelezésében.

    A XII. században zajlott le az első ezüstdénár infláció. A királyi jövedelmek növelésére a pénz Európa-szerte romlott, súlya és finomsága csökkent. Az évenkénti pénzújítás burkolt adóztatás volt. Amikor is az előző évi pénzt bevonták, új éremképpel bíró pénzt adtak ki cserébe, kisebb mennyiségben. Ez az adónem (a kamara haszna) hazánkban Hunyadi Mátyás (uralk. 1458–1490) pénzreformjáig állt fenn. Magyarországon Kálmán királlyal (uralk. 1095–1116) kezdődött a pénzrontás, legsúlyosabb időszaka a XII. században volt, ennek hatására idegen pénzek áramlottak az országba (bécsi dénárok, friesachi típusú pénzek) csökkentve ezzel a királyi pénzverésből származó hasznot.

   „Garas-periódus” követte, mely a XIII–XIV. század fordulójától a XV–XVI. század fordulójáig tartott.

    A keresztes hadjáratok lezárultával megindult kereskedelem szükségessé tette egy értékálló, a dénárnál nagyobb értékű pénz verését. Elsőként az itáliai kereskedő városok szembesültek ezzel. A keleti birodalmak arany pénzeivel megismerkedve 1252-ben Firenze arany pénzt veretett, példáját követte több itáliai város, majd Franciaország, Anglia, 1325 körül Károly Róbert magyar és János cseh király. 

    Károly Róbert aranyforintját firenzei mintára verette. A firenzei fiorino d’oro névből ered a magyar forint elnevezés, a fiorino pedig Firenze egykorú nevéből (Fiorenza), ami viszont a virág jelentésű fiore szóra megy vissza. A firenzeiek jelzője fiorentino, fiorentina volt, forintot is nevezték így, a fiorente pedig virágzót jelent.  A jelző utalt a város virágzására, egyben a címerében látható „liliomra”, helyesen nősziromra (a heraldikában fleur de lis, amit Anjou- és Bourbon-liliomnak is neveznek). Anjou királyaink aranyforintja lemásolta a firenzei fiorinót. Nagyon szép pénz volt, színén a stilizált nőszirom, peremén a király neve, hátlapján Keresztelő Szent János, Firenze patrónusa és az ő neve volt látható. (Képe!) Később Nagy Lajos „magyarosított” a forinton, előlapjára „hatszirmú” gótikus keretbe foglalt magyar-Anjou címert, a hátlapra Szent László király alakját verette.

     Károly Róbert reformintézkedései során tíz kamarára osztotta az országot, ekkor jelenik meg a pénzeken a verdejel. A kor gazdasága igényelte az aranynál kisebb, de a dénárnál nagyobb váltópénzt, ezt az igényt a garasok elégítették ki, verésük a XIII. században kezdődött. A garas név vándorszó. Lásd középkori latin grossus, irodalmi német Groschen, olasz grosso, cseh groš, lengyel grosz.  Mai az értéktelenség társul hozzá, de eredeti értelme „vastag” volt, ezt értjük az alatt, hogy a dénárnál nagyobb, azaz vastag dénár (denarius grossus) volt.

   Hunyadi Mátyás uralkodásáig az aranyforintok előlapján a mindenkori címer és a király neve szerepelt, hátlapján Szent László és a neve. (Képe!)

    Mátyás 1467-ben pénzreformja keretében új adót vezetett be, és állandósította a garasverést, innentől új éremkép jelent meg a pénzeken, a Madonna, mely 1939-ig állandó volt a magyar pénzverésben. Az aranyforinton a hátoldalon maradt Szent László képe.  Nyugat-Európában elterjedt volt, a szó igazi értelmében a kincsképzés szerepét töltötte be.

    Közbevetőleg érdemes néhány szót szólni arról az elméletről, mely szerint a középkori Magyar Királyság bukásának egyik oka a gazdag felszín közeli felső-magyarországi és erdélyi arany-ezüsttelepek lassú kimerülése valamint az Amerika fölfedezésével Európába ömlő „olcsó” aranytömeg volt.

    Árpád-házi királyaink Szent István törvényeit szentesítették, szabályozták a bányászatot, különös hangsúllyal a nemesfémbányászatot. Kimondták, hogy a föld méhe a királyé, a kibányászott nemesfémeket a kincstárnak kell beszolgáltatni. Kivételt ez alól az esztergomi prímással, az ország második közjogi méltóságával tettek. Európa első – jogi értelemben vett – bánya-jogát IV. Béla királyunk adta ki 1245-ben, amelyet “Selmeci Városi Bányajogkönyv” néven ismerünk.

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap