Pénz, pénz, pénz! 8/8

Jankovics Marcell, szo, 02/03/2018 - 00:11

 

    

 

 

 

 

 

   

Válogatás újszövetségi példázatokból

 

A templomadóról

 

„Mikor pedig eljutottak  vala Kapernaumba, a kétdrakma-szedők Péterhez menének és mondának néki: A ti mesteretek nem fizeti-é a kétdrakmát?

    Monda: Igen. És mikor beméne a házba, megelőzé őt Jézus, mondván: Mit gondolsz, Simon? A föld királyai kiktől szednek vámot vagy adót? a fiaiktól-é, vagy az idegenektől?

    Monda néki Péter: Az idegenektől. Monda néki Jézus: Tehát a fiak szabadok. De hogy őket meg ne botránkoztassuk, menj a tengerre, vesd be a horgot, és vond ki az első halat, a mely rá akad; és felnyitván a száját, egy státert találsz benne: azt kivéve, add oda nékik én érettem és te éretted.” (Mt 17, 24–27.)

    Ezt a jelenetet Masaccio a firenzei Santa Maria del Carmine-templom, Brancacci-kápolnájának a falára festette 1427-ben (Az adópénz). (Képe!)

     A drachma  (gör.) pénzegység volt már az ókori görög államokban is. Értéke a kor és hely szerint változott. A legelterjedtebb volt az attikai drachma, melynek súlya rendesen 4,250 g-ot nyom, de előkerültek drachmák 4,320 és 4 g súllyal. Ezt az arany és ezüst értéke közötti viszonnyal magyarázták. Az attikai drachma az euboeai talentumnak volt 6000-ik része. A „kétdrakma” vagyis a kétdrachmás érme is görög pénz volt  (didrachmon). Az ezüst státer 4 drachma értékű pénz volt (tetradrachma, 13,46 g).

     A hal szájából kihalászott pénznek jelképes jelentése is van. A hal Krisztus jelképe, görögül ikhthüsz. E szót betűszóként használták Reá vonatkoztatva. Kibontva Iészosz Khrisztosz Theou Hüiosz Szótér, ami magyarul azt jelenti: Jézus Krisztus, Isten Fia, Megváltó.

Említést érdemel, hogy a hal, mely a tengerbe dobott, ejtett szájában becses értéket, bűvös aranygyűrűt felhozza, a népmesék gyakori szereplője, önálló mesetípusa is van (Bűvös gyűrű)  

    Ugyancsak megemlítendő, hogy a Genezáret-tóban (Galileai tengerben) élő különös formájú, jó ízű halat egyik nevén Szent Péter-halnak hívják. (Képe az interneten is megtalálható.) Az elnevezés a bibliai történetnek köszönhető. A magyarázat szerint ebben a halban találta Péter a pénzt, erre emlékeztet a hal két oldalán látható kerek pénzérme alakú folt. Más magyarázat szerint a két folt az apostol ujjnyoma a hal derekán. 

Az elveszett drachmáról

 

„[H]a valamely asszonynak tíz drakhmája van, és egy drakhmát elveszt, nem gyújt-é gyertyát, és nem sepri-é ki a házat, és nem keresi-é gondosan, míg nem találja?

    És ha megtalálta, egybehívja az ő asszonybarátait és szomszédait, mondván: Örüljetek én velem,, mert megtaláltam a drakhmát, melyet elvesztettem vala!

    Ezenképen, mondom néktek, örvendezés van az Isten angyalainak színe előtt egy bűnös ember megtérésén.”  (Lk 15,8–10.)

 

A jól és rosszul gazdálkodó szolgákról

 

Egy nemes ember eltávozván hazulról, tíz szolgájának ad tíz gírát, hogy kereskedjenek vele, amíg megjön. Amikor visszatér, magához rendeli őket, „hogy megtudja, ki mint kereskedett.”

    Az első szolga a kapott gírán tizet nyert. Az ura megjutalmazza mondván: „mivelhogy kevesen voltál hív, legyen birodalmad tíz városon.” Jön a második, és mondja: „Uram, a te gírád öt gírát nyert.” Mondja neki is, hogy legyen ura öt városnak. A harmadik közli, hogy nem mert a pénzhez nyúlni, egy keszkenőben őrizte: „féltem tőled, mivelhogy kemény ember vagy; elveszed, a mit nem te tettél el”.

    „Monda pedig annak: A te szádból ítéllek meg téged, gonosz szolga. […]

    Miért nem adtad azért az én pénzemet a pénzváltók asztalára, és én megjövén, kamatostól kaptam volna vissza?

    És az ott állóknak monda: Vegyétek el ettől a gírát, és adjátok annak, a kinek tíz gírája van.  […] És ő monda: Mert mondom néktek,  hogy mindenkinek, a kinek van, adatik; a kinek pedig nincs, még a mije van is, elvétetik tőle.” (Lk 19,12–26.)

    A Pallas Nagylexikon szerint a gíra középkori pénz vagy pénzérték.

„16 arany vagy ezüst súlyt tett ki. A nehezék a régi font latjának egy negyedrésze, vagyis 60 szemer. 100 gíra 4000 latot, vagyis 125 fontot, s így egy gíra 4 latot tett. III. Béla idejében Magyarország bevétele a pénzverés, só, vám, erdélyi szászok adója, megyei ispánok s a szlavónai herceg ajándéka címén 166.000 gírára ment.”

    A font a tömeg  mértékegységként ma már csak egyes helyeken használatos: Angliában, általában a Brit Nemzetközösség országaiban, valamint az Amerikai Egyesült Államokban az angol font (pound) hivatalos mértékegység, továbbá Németországban (Pfund). A köznyelvben 0,5 kg-ot értenek alatta.

1 angol pound (rövidítve lb, ℔ vagy lbm) egész pontosan 453,59237 g.

Ahogy az a tömeg mértékegységeivel történni szokott, helytelenül ugyan, de a fontot a súly mértékegységeként is használják. A fonthoz kapcsolódó hivatalos súlyegység valójában a pound-force.

Néhány régi font átszámítása

belga font (Pfund) = 0,4702 kg

dán font = 0,5 kg

francia font (livre) = 0,489506 kg

magyar (ún. bécsi font) = 0,56006 kg

német font (Pfund) = 0,4767 kg

orosz font (funt) = 0,40952 kg

római font (libra) = 0,32745 kg

svájci font (pfund) = 0,500 kg

svéd font (skålpund) = 0,425076 kg

    A lat (fél uncia) vagy bécsi lat (német Lot) az osztrák fennhatóság alatti Magyarországon, majd az Osztrák–Magyar Monarchia idején használt tömegegység volt. 1 lat = 17,50199999598189 gramm. Súlymérték volt tehát, mely a közönséges font harmincketted részét tette ki. Németben a Lot emellett függőónt, mérőónt, árutételt, tőzsdei kötést, bélyegcsomagot is jelent.

    A szemer (latin granum, angol grain) alatt egy gabonaszem súlyát, helyesen tömegét értették. Ez volt a tömeg legkisebb mértékegysége. Szem szavunk kétértelműsége Ó-Egyiptomig nyúlik vissza. Az egyiptomiak a törteket, melyekkel adott gabonamennyiséget jelöltek (annak felét, negyedét, nyolcadát, tizenhatodát, harminckettedét és hatvannegyedét) Hórusz isten szemének részeivel ábrázolták. Az isten szeme jelentette az egészet, belső szemzuga annak felét, írisze a negyedét, szemöldöke a nyolcadát és így tovább.

     A font, lat és a szemer ma már csak átvitt értelemben élnek nyelvünkben. Lásd fontos, fontoskodik, megfontol; megfontolás tárgyává tesz.  Szófordulatokban, szólásokban: latolgat,  latba vet (itt a lat a mérleg serpenyőjét jelenti) = befolyását, tekintélyét, hatalmát érvényesíti. Nem sokat nyom a latban = nem sokat ér. Latba esik = épp ellenkezőleg. Szemernyi igazság sincs benne = gyakorlatilag semennyi. Szemerkél az eső = apró cseppekben esik.

 

A kiosztott tálentomokról

 

Egy „ember, a ki útra akarván kelni, eléhívatá az ő szolgáit, és a mije volt, átadá nekik.

    És ada az egyiknek öt tálentomot, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek az ő erejéhez képest; és azonnal útra kele.

   Elmenvén pedig a ki az öt tálentomot kapta vala, kereskedik azokkal, és szerze más öt tálentomot.

   Azonképen a kié a kettő vala, másik kettőt nyere.

   A ki pedig az egyet kapta vala, elásá azt a földbe […].

   Sok idő múlva pedig megjöve ama szolgáknak ura, és számot vete velök.”

Az elsőnek, aki az öt tálentomot megkétszerezte, azt mondta:

 „Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután […].

A másodiknak, aki szintén megkétszerezte a rábízott vagyont, ugyanezt mondta. A harmadiknak, aki elásta a kapott tálentomot, ugyanazt válaszolta, amit az előző példázatban mondott a nemes ember az ő szolgájának, de hozzáteszi még:

  „És a haszontalan szolgát vessétek a külső sötétségre; ott lészen sírás és     fogcsikorgatás.” (Mt 25,14–30.)

     A talentum szó a görög talanton latinos formája. Ennek eredeti jelentése serpenyő, egykarú mérleg volt. Többes számban a kétkarú mérleget jelentette, és a talanteüó = ringat, rezget, forgat, megmér, kimér, mérlegel, megfontol, eldönt, elhatároz igére megy vissza. Ebben az értelemben használta Homérosz. Az Íliászban a görögök és trójaiak egyik összecsapásakor

"... Zeusz az arany mérleghez nyúlt s a magasba emelte:

s hosszura nyújtó vég két sorsát tette be abba,

lóbetörő trósz és ércinges akháj daliákét.

Fogta középen, emelte, s ezek bús napja lenyomta.

Mert az akháj sorsok süllyedtek a dús anyaföldig

mélyre, s a trósz sorsok lendültek a tágterü égig."

(Devecseri Gábor fordítása)

     Az akháj hősök halálát mutató arany mérleg az elkerülhetetlen végzetet jelképezte, amit maga az istenek királya sem tudott megváltoztatni. A homéroszi himnuszokban Díké (Igazság) mérlegeként emlegetik. Mükénéi sírokba arany lemezből kivágott kétkarú mérleget helyeztek az előkelő halott mellé. A szimbólum már az egyiptomi sírok falfestményein is megtalálható. Maat (Igazság) egyiptomi mérlegén a sakálfejű Anubisz az elhunyt szívét egy strucctollal vetette egybe az alvilág bírája, Ozirisz előtt. Ha a szív nehezebb volt a tollnál, a halott bűnösnek bizonyult. (V. ö. a szólással: „nehéz a szíve”, „könnyű a szíve”.) Azóta pedig a Mérleg csillagkép és jegy, valamint hónap, később a bíróságok jelképévé vált. Az elfogulatlanul ítélő, csak az igazságra figyelő Justitia mérleget tart a kezében.

     A mérleggel függ össze a talentum ismertebb jelentése: a súly, ami a mérlegre kerül. A görög világban a talentum a legnagyobb súlymérték volt. Babilonban egy köbláb víz súlyát tekintették egységnek. Használata elterjedt az egész Közel-Keleten. A babiloni, tiruszi, szíriai és zsidó talentum 43,65 kg volt. Alexandriában 36,4 kg-nak felelt meg. A legelterjedtebb Athén világhatalmi szerepének kialakulása után az attikai talentum volt: súlya Szolón kora után (i. e. 540-től 26,2 kg, a római császárkorban pedig 20,4 kg volt. Nagy Sándor csapatai használtak olyan kőhajító gépet, ami egy talentum súlyú követ ki tudott lőni.

    A vert pénzérmék megjelenése előtt az emberek súlyra mért arany- és ezüströgökkel, rudakkal fizettek. Már ekkor kialakult a talentum pénzegységként való használata, s ez megmaradt akkor is, amikor pénzérmékkel fizettek. Ugyanígy használatban maradt a kétkarú mérleg is. Szép példája ennek Quentin Massys: A pénzváltó és a felesége című festménye (1514, Párizs, Louvre). (Képe!) A pénzváltó patikamérleggel mért, hiszen a fémpénzek értékét nemesfémtartalmuk és súlyuk határozta meg. A pénzhamisítás két módszere is erre épült, csökkentették az arany- vagy az ezüsttartalmukat és/vagy a súlyukat. A legprimitívebb módszer a körbenyírásuk volt. A patikamérleg használatát ugyanakkor a súly, helyesen tömeg kicsinysége tette szükségessé. A nemesfémek tömegét ma is a valószínűleg Franciaországból elterjedt troy mértékegységekkel fejezik ki. A troy uncia (angol troy ounce, rövidítve oz) 31,1034768 gramm. Ennek 480-ad része a szemer.

     A zsidóknál a súlymérés és a pénzmérés alapegysége a sekel volt. 50 sekel egy minát tett ki, a talentum pedig 3000 sekellel volt azonos. (A zsidó talentum neve egyébként kikkar volt.) Az aranytalentum 49,11 kg aranyat tett ki, az ezüst talentum 43,65 kg volt.  Mai érme-eladási árakon számítva az aranytalentum értéke közel 200 millió forint, aranyárban kb. 100 millió. Egy ezüst talentum értéke pedig 10–20 millió forint körül alakul.

    Az ógörögök pénzrendszerében 1 talentum = 60 mina = 6000 drachma = 36000 obolosz. Az összeg nagyságáról fogalmat alkothatunk, ha tudjuk, hogy Athén fénykorában az iparosok egy napi átlagkeresete 2 obolosz körül volt. A halottak nyelve alá az ókori görögök egy-egy obulust rejtettek Kharón révész viteldíjául, aki hitük szerint a holtak lelkét átvitte a Sztüx folyón az alvilágba.

"Öröm lebeg felé és ajkamnak, a búsnak

Árkába becsókolja békítő kacagását,

E zengő, halk ezüstpénzt, halotti obulusnak."

(Tóth Árpád : Obulus)

    Egy athéni talentum ma kb. 10–16 millió forintot érne. A Kr. e. V. században a leggazdagabb athéniak jövedelme elérhette évente a 30 talentumot. Athén város vagyona kb. 9000 talentum volt, Dareiosz perzsa király pedig 20000 talentumot tudhatott magáénak; éves adóbevétele ennek a fele lehetett. Neki talán elég volt a Dárius kincse.

     A bibliai példázat révén a talentum újabb értelmet nyert. A keresztény kultúra a tehetség, adottság jelentést társította a szóhoz. A példázat, a kép a szó erejét mi sem bizonyítja jobban, hogy ma az európai nyelvek mindegyikében így van ez.  A magyarban majdnem közvetlen a jelentésbeli kapcsolat. Mivel a talentum birtoklása az embert tehetőssé teszi, ebből már csak szellemi síkra kell föllépnünk, hogy elnyerje a szó ma bevettebb jelentését.

 

Az adógaras

 

A szinoptikus történet-változat (Mt 22,15; Mk 12,12; Lk 20,19) szerint az után, hogy Jézus a jeruzsálemi templomudvarból kiűzte az áldozati galambok árusait, a pénzváltókat és üzletfeleiket (Mt, 21,12; Mk 11,11; Lk 19,45), az írástudók és főpapok küldetésének megalapozottságát firtatva, nyilvános vizsgálatot folytatnak Jézus ellen. A vizsgálat elől Jézus elzárkózik, ill. megszégyeníti, majd ószövetségi prófétai hasonlatokkal megjósolja, hogy elveszítik hatalmukat.

    A vizsgálat kudarca után csapdát állítanak neki: farizeus és heródeánus kérdezőket küldenek hozzá, akik megpróbálják rávenni a pénzváltókat elűző Jézust, hogy nyíltan foglaljon állást: a zsidók fizessenek, vagy ne fizessenek adót a római megszállóknak? Arra számítanak, hogy ha Jézus ellenzi az adófizetést, akkor kiszolgáltathatják „a hatóságnak és a helytartó hatalmának”. A hatóság az adót beszedő, és kérdezőket küldő templomi közigazgatás volt, a helytartó pedig Pontius Pilatus,  akinek procuratorként egyik fő feladata Júdea római provincia adójának behajtása. A kérdezők tettetett tisztelettel, Mesternek szólítják Jézust, dicsérik igaz mivoltát, egyenességét, pártatlanságát és elfogulatlanságát. Ezután megkérdik: „Szabad-é nékünk adót fizetnünk a császárnak?” Jézus előbb kérdőre vonja, álszenteknek nevezi, majd felkéri őket: „Mutassatok nékem egy pénzt; kinek a képe és felirata van rajta?” A válasz: „A császáré”. Ekkor feleli Jézus: „Adjátok meg azért a mi a császáré, a császárnak; és a mi az Istené, az Istennek.” A kérdezők a feleleten elcsodálkoznak és elhallgatnak. Tiziano több változatban megfestette a jelenetet, a sikerültebb és híresebb a Drezdai Képtárban látható (Az adógaras, 1514–1518 között). (Kép!)

 

A szegény özvegyasszony fillérei

 

Jézus, miközben nézi, hogyan hányják a gazdagok számolatlanul adományaikat a templomi perselybe, megpillant egy szegény özvegyet, aki

„abba két fillért vete. És monda: Igazán mondom néktek, hogy a szegény özvegy mindenkinél többet vete: Mert mind ezek az ő fölöslegükből vetettek Istennek az ajándékokhoz: ez pedig az ő szegénységéből minden vagyonát, a mije volt, oda veté.” (Mk 12, 41–44; Lk 21,1–4.)

 

A harminc ezüstpénz    

 

Mint ismeretes, Júdás Jézust 30 ezüstpénzért árulja el (Mt 26,15; J 11,57). Az adat sokatmondó voltát hangsúlyozza, hogy szerepel a messiási próféciák közt (Zak 11,12.).

     Miért éppen 30 ezüst Jézus vérének az ára? Az árulásnak, a 30-as számnak és a pénz ezüst anyagának köze lehet a Holdhoz.  A 30-as a Szaturnusz és a Hold száma, az előbbi, mint tudjuk, kereken 30 év alatt kerüli meg a Napot, az utóbbi kereken 30 nap alatt járja körül a Földet. A 30-as holdszám mitológiai előfordulására nézve: Szín akkád holdisten neve a 30-as szám ékírásjele volt; egy héber monda szerint Ádám 30 fogából lett a hónap 30 napja, két állkapcsából, – melyekben a „fognapok” ülnek! – a fogyó és a növekvő Hold sarlója. Hogy esetünkben nem a Szaturnusz a „bűnös” (a szoláris mitológiában, asztrológiában a Szaturnusz a Nap fő ellensége), hanem a Hold, erre nézve a pénz neme igazít el bennünket. Ahogy az aranypénzt (pl. a solidust) a Nap képmásának tekintették, úgy a kerek ezüst érmék a Holdat asszociálták. Erre mutat, hogy az ezüstjelzések egy csoportja: osztrák, német, olasz ma is, a magyar 1966-ig Diana holdistennőt ábrázolja a nagyobb ezüsttárgyakon. (Hogy a magyar ezüstjelzések miért „világiasodtak” el az idők során – ma a Lánchíd a favorit –, azt a kommunista ideológia tartós hatásának tulajdonítom.)

      És miben állt a Hold „bűne”? Abban, hogy Jézus halála előtt elsötétült a világ (Mt 27,45; Mk 15,33; Lk 23,44; Jn 19,28), és ezt sokan napfogyatkozással magyarázták, aminek ugye a Hold az oka, mivel eltakarja a Napot. Ideológiai vonatkozása is van e képnek, lévén, hogy a korai középkortól kezdve a Napot az Egyház (a kereszténység), a Holdat a Zsinagóga (a zsidók) jelképének tekintették, és a zsidókat tették felelőssé Jézus haláláért.  Akik azonban napfogyatkozásnak tekintették a sötétséget, azok két dolgot nem tudtak: napfogyatkozás nem tart 3 óráig, és ennyi ideig tartott a sötétség az Írás szerint; nagypénteken, vagyis a zsidó pészáh péntekén, amikor Jézust megfeszítették, előírás szerint teliholdnak kellett lennie. Márpedig telihold idején a Nap és a Hold épp az égbolt átellenes pontján tartózkodnak. 

 

Gazdagság, szegénység a magyar irodalomban

 

Megelégszem csupán könyv- és verscímekkel, hiszen az alábbiakat már iskoláskorunkban olvastuk. Jókai Mór: Aranyember című regényét, Móricz  Zsigmond Hét krajcár című novelláját, József Attila  Aki szegény, az a legszegényebb és De szeretnék...című költeményét. ez utóbbi utolsó versszakát azért csak idemásolom:

           De szeretnék gazdag lenni,

Egyszer libasültet enni,

Jó ruhába járni, kelni,

S öt forintér kuglert venni.

   

    Viszont nem volt kötelező olvasmány Karinthy Frigyes egyetlen írása sem, Olvastuk is, nem egyszer, ezerszer! Krokijainak egyik központi témája a pénz(telenség). Görbe tükör címen összegyűjtött karcolatai és humoreszkjeiben a pénz szó 140-szer fordul elő, a korona 83-szor, a krajcár 14-szer, a bankó és a fillér 3–3-szor, a bankjegy egyszer.  Kedvencem A magyar pénzhiány oknyomozó története. Olvassál csak!

„Akadémiai értekezés

Ókor

Már a régi magyarok sem ismerték a pénzt, amint azt Lemaître, a kitűnő hisztorikus »Histoire de la Nimolisme hongroise« című alapvető munkájában részletesen kifejti. Filologice tárgyalva az esetet, kiderül, hogy a magyar »pénz« szó a régi »nincs«, »néncs«, »néndz«, »véndz«, »féndz«, »pénz«. A szó gyökét a kitűnő filológus hosszas keresés után találta meg; magát a pénzt azonban ő se találta meg.

Fejedelmek kora

A magyar fejedelmek hosszú ideig nyomorogtak, míg végre Szent István kapott egy koronát. Ezért az egy koronáért sok viszálykodások folytak. Második Endre volt az első, aki a magyar pénzügy fellendítését célozva, vakmerőbb spekulációba kezdett: ama kérdésre, hogy mit akar inkább, kardot vagy koronát, a kardot választotta, abban a reményben, hogy hátha sikerül valahol eladnia két koronáért. Sajnos, ezt a vállalkozását nem koronázta siker.”

     „Frici” a Pápai Közlöny – XXVI. évfolyam – 1916.1916-07-16/29. számában megjelent Karcolatában arról panaszkodik, hogy

„Nincs  aprópénz. Uton-utfélen ezt hangoztatják és a bajon segíteni nem lehet, épen úgy, mint más dologban, melynek okozóját a háború szüleményének tekintik. Senki sem tudja az okát, csak azt, hogy fogytán van az aprópénz. A rézkrajcár, az apró nikkel, mindenféle váltópénz úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Nincs nehezebb  vállalkozás ma nálunk, mint »Jancsi« bankót aprópénzre váltani. Kávéházakban, vendéglőkben amikor Jancsi-bankóval akarnak fizetni, már olyan arcot vág a főpincér, mintha azt akarná mondani, hogy »ez is spekulál az aprópénzzel.«”

    A réz és nikkel aprópénzt a hadiipar tüntette el, gyártott belőle lövedéket, egyenruhagombot, egyebet. De mi volt a Jancsi-bankó? Ezt már nem ő írja, hanem, a MUON, a Munkások újságja online:

   „A munkások kizsákmányolásának legvisszataszítóbb módja azonban az utalvány rendszer volt (Truck-rendszer). A Truck-rendszernek sikerült egyesíteni a munkások béren és a kereskedőkön keresztüli kizsákmányolását. Ugyanis ez esetben a gyáros nem pénzzel fizetett a munkásnak, hanem a saját maga által kiállított utalvánnyal, amit csak az ő boltjában lehetett beváltani, ott, ahol azt árult és annyiért, amennyiért akart.  Az utalvánnyal történő fizetés Magyarországon is gyorsan meghonosodott az „élelmes” vállalkozók között. Az Alföldön a kubikosokat rendre utalvánnyal, az úgynevezett „Jancsi-bankóval” fizették ki a vállalkozók. A kubikosok hónapokig laktak barakkokban út-, vasút-, valamint gátépítések mentén felhúzott ideiglenes szállásokon, messze az otthonuktól. A korabeli vállalkozók ezt kihasználva a szállás mellett építettek boltokat, kantinokat, ahol vásárolhattak a kubikosok. Később a busás hasznon felbuzdulva már nem pénzben, hanem utalványban fizettek, amit csak a saját kantinjukban lehetett levásárolni. A kubikosok tavasztól őszig keresték meg a téli tüzelőre és élelemre valót, amit Jancsi-bankóért nem árultak, így az egyik fő követelésük a Jancsi-bankó betiltása lett. Történtek intézkedések, figyelmeztetések, a jelenség azonban nem szűnt meg, s bár már az MSZDP 1903-as programja is tartalmazta a heti bér készpénzben való kifizetésének követelését, vidéken egészen 1945-ig használták a Jancsi-bankókat.

Az utalvánnyal történő fizetés az utóbbi években újra reneszánszát éli. Különböző meleg, hideg étkezési utalványok voltak jelen az úgynevezett kafetéria piacon. A kafetéria a HR menedzserek szerint ösztönző eszköz, és olyan szükségleteket elégít ki, amire nem biztos, hogy költene a dolgozó, de ha kapja, örül neki. Azonban soha nem létszükségletek kielégítéséről kellene, hogy szóljon.  Arra a fizetés való.”

     Hogy kevésbé harciasan, de annál vidámabb irodalmi példával zárjam pénzről szóló eszmefuttatásomat, íme,  egy részletke Rejtő Jenő (P. Howard)  A detektív, a cowboy és a légió c. paródiájából olvasnivalónak. Annál könnyebb szívvel ajánlanom, mivel nemrég, 2015-ben készült belőle, pontosabban Rejtőből tv-film A fekete múmia átka címen, Madarász Isti rendezésében, és még jó kritikákat is kapott. Előbb azonban néhány szó a helyzet megértéséhez. A két háború között a ponyvaregény jól fizetett. Olcsó volt, de hatalmas példányszámban lehetett elsütni. Az írók részint a nagyobb siker reményében, részint, hogy saját nevük tiszta maradjon, a kiadó szomszédságában lévő Japán kávéházban gyűltek össze. A kávéház az Andrássy út és Liszt Ferenc tér sarkán állt. Olyan ma már halhatatlan írók látogatták Rejtőn kívül, mint Bródy SándorJózsef Attila, Kassák LajosNagy LajosSzép Ernő, Tersánszky Józsi Jenő,  művészek közül, Ferenczy Károly Kernstok Károly, Lechner ÖdönRippl-Rónai JózsefSzinyei Merse Pál. Az 50-es évek közepétől könyvesbolt, – nehogy már négy-öt magyar összehajoljon! – az Írók boltja van a helyén. Nem messze, a másik oldalon működött a Müller Dávid és fia, Pál tulajdonolta Nova könyvkiadó. Rejtő a Japánban ült. Amit írt, azért szemközt a kiadó azonnal fizetett, ő pedig berendezkedett kéziratvalutára. Ha megitta feketéjét, vagy megette tízóraiját, akkor hívta a főpincért, és annyi oldalt adott a kéziratából, amennyiért szemben az éppen aktuális Müller úr fedezte a cehet.  A pincér tudta, hogy ez jó valuta: be kell vinni azonnal a Novához, ahol úgy fizetnek, mintha csekket váltanának be a bankban. A Nova pedig az egymás után érkező kéziratrészletekből összerakta a készülő új Howard-regényt. És akkor a részlet:

 

„Négy órára járt.

Ilyenkor kialakul a tőzsde. Adnak és vesznek. Témát, címet, társat keresnek és cserélgetnek.

Mire Martin villanyt gyújtott, kialakult az irányzat: légióban különös kereslet van! De tartja magát a cowboy is. Detektív lanyha.

- Társulok légióhoz! Ez a fő cikk.

Új vállalat alakult, amelyik kizárólag légionárius regényeket nyomat! Sárga Kék elnevezéssel és színnel! Vesz négyívest... vesz tizenkét ívest... húszíveset... Másodközlésben is!... Harmadközlésben!... Elfogadáskor csekket ad.

- Fél regényhez készpénzzel társulok!

- Én adok légióötletet! - kiáltja Z. H. Bartholomy.

- Nekem most kell szállítani egy cowboyt, és van egy félig kész légióm!

- Stop! - mondja másvalaki. - Egy cowboyt visszakaptam a bukott Nevada kiadótól.

- Indián nélkül!

- Félvérrel. De a címet megtartom!

- Stop! Itt a félig kész légió!

- Halló! - kiáltja L. S. Robin. - Jó befejezéssel társulhat valaki a Számum fenegyerekei-hez.

- Benne!

És a tulajdonos csendben alszik, kötött sapkájának privát lakosztályszerű ellenzője mögött. És a Névhámost sem érdekli az ügy. Ő szerelmi történeteket ír. Szerencsés masamódokról, tengerpartokról, álruhás lordokról...

Specialista.

Ilyentájt érkezik Happy Max, aki kizárólag befejezésekkel kereskedik, fix áron, fél dollárjával számítva egy-egy bűnügy kibogozását, vagy az Ellopott személyvonat megoldását, mivel újabban hatalmas ingatlanok és roppant géperejű járművek eltulajdonítását bizonyos előszeretettel vásárolják a kiadók.

Szinte egyidőben vele befut a nélkülözhetetlen ember!

Senki sem szereti. Mint általában a nélkülözhetetlen embereket. Nincsenek betűi. Csúfneve van. Az Egyszerű Plack vagy: a Vörös Plack. Igazi nevét nem tudják.

Sokan kétségbe vonták, hogy volt neki valaha.

Az Egyszerű Plack úgynevezett középfordulatokat szállít. A középfordulat igen fontos. Itt a regény. Kész a fele. A végére van már jó csattanó, és megtörtént a nagy fordulat is. De itt még kell legalább egy vagy két ív a terjedelemhez, ami nem unalmas. A regény vége előtt. Fontos!

Általában nehéz ügy.

Erre való az Egyszerű Plack. Feladják neki a témát odáig, ahol elakadt, és ő mosolyogva, csodálkozva, olykor tárt karral így kiált:

- De hisz ez egyszerű! […]

Azután liheg, legyezi magát egy zsebkendővel, és odaül I. G.-hez vagy W. H.-hoz, és legyezésre alkalmazott zsebkendőjét a gallérja mellé gyűri, mint aki hegedűszólóra készül. Majd könnyed iróniával, az előlegezett rossz kritika hangján, ezt kérdi:

- Na, mit ír?

Ő már mielőtt leült, az arcáról látta, hogy az illető megakadt. Ez látszik. Sokat néz a kerek faliórára, néha megrendül a szemöldöke, de az irón csak áll a papíron, permanensen és hiába.

- Az ördög tudja! – kiáltja D. B. Igaldys, és odacsapja az irónt. – Itt elakadtam a történetben. Tudja, úgy kezdődik, hogy a légió toborzó irodájában…

- Várjon. Ha tudom a történet elejét, az csak zavar. Kezdje mindjárt ott, amikor a kilencvenedik oldalon az őrmester kelet felé mutat, és azt mondja: „Gardez vous! Fiúk! A pokolba is! Ma megmentjük a légió becsületét! Anavant!”

- Nahát, éppen itt tartok. – Felvette a teleírt lapot. Azzal sem törődött, hogy az Egyszerű Plack maga elé húzta a kávéját, és kavargatta. Olvasott. – „Fiúk – és az őrmester az oázisra mutatott -, ma vagy eljutunk oda…”

- Ezek eljutnak! – mondta idegesen az Egyszerű Plack, és a süteményt is maga elé húzta. – Nem kétséges. Ezt az egész dolgot hagyja ki. És hagyja ki azt is, hogy a menetoszlop végig kitart az oázisig. Inkább ott kezdje a leckét, ahol a sejk hordáit kvázi egyenlővé tették a földdel.

D. B. Igaldys megadta magát, és másutt kezdte az olvasást.

- „Végre lepihentek. Mindenfelől sebesültek nyöszörgése hangzott, és az őrmester, előírás szerint, torlaszt építtetett az oázis köré, kövekből…”

- Az csak akkor kell, ha szabad sivatagban táboroznak…

- Nem igaz. Az mindig kell, ha nincsenek erődben.

- Ez jó. Szóval, ha kivonulnak az erődből Marseille környékére, akkor felszedik az útburkoló kockákat, és falat építenek. Na mindegy…

Legyintett, beleharapott a süteménybe, és itta a kávét. D. B. Igaldys az órára nézett, nyelt, sóhajtott s folytatta.

- „A távolban elhaló harci dübörgés. Elcsendesedett minden, és a sejk hordái szinte egyenlővé lettek a földdel. Azután mindenkit…”

- Befedett a sivatag állandóan röpdöső pora. Ezeket elengedhetné nekem. A röpdösést.

- Nem ezt akartam olvasni. Szó sincs röpködésről. A szállongó por fedte be őket. Röpdösni a madarak szoktak.

- Ha befejezte a természetrajzórát, térjünk a tárgyra, mert más dolgom is van még. Szóval, itt „esik” a regény?

- Úgy van – ismerte be megtörten. – A végére van már hatásos rész: amikor leleplezik a leleplezést, és kiderül, hogy a leány fivére ártatlan meghurcolás áldozata volt. De addig két ív…

- Nagyon egyszerű! Egész bizonyos, hogy van a légióban egy mellékvonalban szereplő fiú, akinek nem tudják a nevét, nem tudják, milyen nemzetiségű, hol született és minek. Szomorú, és senkivel sem bizalmas.

- Véletlenül van ilyen.

- Ez kész szerencse. Maga épp a harcnál tart. Tehát a harcban megsebesül, és meggyónja egy barátjának a halálos pillanat közeledtével, hogy mi a neve, a nemzetisége, hol született és minek. Azután visszahanyatlik…

- És meghal.

- Meggyógyul.

- Őrült!

- Attól még meggyógyulhat.

- Maga őrült! Mi értelme van…

- Ne meséljen! – szólt rá fölényesen, és rágyújtott D. B. Igaldys cigarettájára. – Ez pont két ívet ad. És feszültség is van benne! Képzelje el: meggyógyul a haldokló, ott menetel a Szahara poklában, a sietve futkározó porfátylak alatt, és valaki tudja a titkát! Érti? Amit azért mondott el, mert azt hitte, meghal. Most a legnagyobb gondban fő a feje, mert életben maradt, és nem vitte a sírba, hogy elárulta a titkot…

D. B. Igaldys két másodperc alatt még azt is látja az ötlet anyagában, amihez az Egyszerű Placknak nincs érzéke, mert ez egy ostoba, hízott fráter.

- Azért mégis szemtelenség – mondja most idegesen -, hogy így egyszerűen odatelepedik valakinek az asztalához, amikor látja, hogy ír…

- Rendben van! – mondja elégedetten az Egyszerű Plack, zsebre dugja a kezét, és amikor feláll, övön felül húzza a nadrágját, hogy feltűnik a helyiségben mindkét lábikrája, messze fedetlenül.

Most átmegy A csilingelő gyilkos szerzőjéhez, aki áldozatának csengetéssel jelzi, hogy ütött az utolsó órája. Kitűnő minden, de a közepén itt az a rész… ahol a nagyhercegnő elutazott… és az irattáska ott van a kő alatt, az atomrombolás titkával…

- Tudja, ide kell valami, amíg Melville visszatér Skóciából, hogy leszámoljon a kapitánnyal.

- Nagyon egyszerű! – kiáltja lelkesen a Vörös Plack. – Talán akad egy rész a regényben, amikor a főfelügyelő teát főz a Scotland Yardon, és a nyomozás holtpontra jutott?

- Véletlenül van egy ilyen rész.

- Ez nagy szerencse. Mert akkor valaki jelenti, hogy meglett a táska, amibe a csatahajó tervét rejtették! És így semmi akadálya, hogy vízre bocsássák az atomromboló naszádot.

- Micsoda hülyeségeket beszél!? Az atomrombolás egy elmélet. A mai technika csúcsa.

- Legyen! – feleli bölcsen az Egyszerű Plack. – Oly mindegy, hogy helyesen mondjuk-e azt, amit egyikünk sem tud. Mégis ajánlom az atomrombolót, mert jól hangzik. Szóval, óriási szenzáció! Cseng a telefon, serceg a rádió, dübörög a rotációs: Megkerült a narancsszínű táska, vagy olyan színű, amilyet írt.

- Véletlenül narancsszínűt írtam. Na de a táska nem kerülhet meg, csak a végén, amikor Melville leszámol a kapitánnyal.

- Az igaz. De megkerülhet egy hamis táska, amivel tévútra vezetik a rendőrséget. Mondjuk, a kapitány tette, aki a nagyhercegnő utazásából joggal következtet arra, hogy Melville leszámolásra készül!

Közben megevett egy fél tejfeles túrót, és nyúl a sütemény felé, de A csilingelő gyilkos szerzője elhúzza a tálat.

- Maga napról napra erőszakosabb lesz, Plack. Legyen szíves, és hagyjon írni.”

    

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap