Petőfi költészete a forradalom és szabadságharc tükrében

Fehér József, sze, 01/01/2014 - 00:23

Aki az európai események alakulását figyelemmel kísérte, kísérhette, már 1847 végére azt érzékelhette, hogy „változásra érett a világ”. Petőfi Sándor, a lánglelkű költő így vallott megérzéséről a feleségének: ”Sejtek, sejtek én valamit,/ A jóisten tudja, hogy mit, …Nem maradhat így sokáig/ Mi hogyan lesz, majd elválik.” A Pesti Hírlapnál Csengery Antal főszerkesztőnek már azt mondta:”Úgy érzem a forradalmat, mint kutya a földrengést.”

Az 1848 januári olasz forradalom hírére elfogja az öröm:”Eljő, eljő az a nagy szép idő,/amely felé reményeim szállnak.” A környező országokban is  kitör a nemzeti forradalom. A franciaországi események hírére lelkesen így kiállt: „Vive la république!” Veszprémből – ahol éppen akkor tartózkodik – hazasiet Pestre, de ott csupán lelkesedést lát. Mindegyik akkori versében – legyen az Az országgyűléshez, A tél halála, 1848 vagy a Kemény szél fúj – a forradalomvárása mellett szeretné felrázni nemzetét a tétlenségből.

„Az országgyűléshez” című költeményében elsőként is sajtószabadságot követel a magyarság számára, mellyel megteremthetnék a szellem szabadságát is. Költeményében felerősödik a tehetelenség érzése, ami aztán a szolgaiság bírálatába, és nemzeti önbírálatba hajlik át. „ A szellem rab, s mi fönntartjuk nyakunkat,/ S szabad nemzetnek csúfoljuk magunkat!/Szolgák vagyunk, rabszolgáknál szolgábbak/ Megvetésére a kerek világnak!// A „Kemény szél fúj…” versét már sodró lendületű szenvedélyes líraiság hatja át, különösen,  amikor megkérdezi nemzetét, hogy alszik-e benne a vitézség. De kiérződik az aggódás is, amikor e sorait olvassuk: „Magyar nemzet, ha rád kerül a sor,/Léssz-e megint, ami voltál egykor?”/.  Egy versszakkal lentebb már az aggasztja, hogyha kitör a forradalom, lesz-e elég erőnk kivívni a győzelmünket. „Vajon most, ha eljön a nagy munka,/ Meg bírjuk-e védeni magunkat?”

Agitatív, forradalmi, tömegmozgósító versei közé sorolhatjuk a „Dicsőséges nagyurak…” című költeményét, mellyel a pozsonyi országgyűlésben nagy felháborodást váltott ki. A tíz versszak közül válasszuk ki a harmadikat: „Állatoknak tartottátok/ A népet;/ Hát ha most mint állat fizet/ Tinéktek?/Ha megrohan mint vadállat/ Bennetek,/S körmét, fogát véretekkel/Festi meg?”// Itt már a nemesek elleni leszámolás hangján szólal meg, de „nem feszíti végsőkig a húrt”, mert a szabadság kivívásához a nemzetnek most összefogásra van szüksége. Ez a végső kicsengése is a versnek, hogy ha a nemesek elfogadnák a szegények kezét, közösen harcolhatnának a hazáért. Nincs idő a késlekedésre: „ Nem érünk rá várakozni,/ Szaporán,/ Ma jókor van, holnap késő/ Lesz talán./ Ha bennünket még mostan is/ Megvettek,/Az uristen kegyelmezzen/ Tinektek.// No, és persze a hazának.

Március 13-án Bécsben is ki tör a forradalom. Petőfi még aznap megírja a magyarok Marseillaise-ét, a Nemzeti dalt, melynek már az első sorával mozgósítja, harcba szólítja a nemzetet. „Talpra magyar, hi a haza!/ Itt az idő, most vagy soha!”/ További két sorával pedig állásfoglalásra készteti a magyar népet.”Rabok legyünk vagy szabadok?/Ez a kérdés, válasszatok!” / Ezt követi a refrén: „ A magyarok istenére/ Esküszünk,/ Esküszünk, hogy rabok tovább/ Nem leszünk!”// A múlt és a jövő „megidézésével”, majd pedig a refrén versszakonkénti ismétlésével döntéshelyzetbe hozza a költemény hallgatóját, olvasóját. Amikor március 15-én a költő elszavalta versét, a tömeg egytorokként kiáltotta, hogy „Esküszünk,/ Esküszünk, hogy rabok tovább/ Nem leszünk!”// Tűzbe-lázba hozta az őt esőben hallgató tömeget.

Petőfi szinte minden költeményével nyomon követte a történéseket; lelkesíteni, mozgósítani akart, tovább vinni, teljesen kivívni a forradalmat. A márciusi versek legjelentősebbike a „Föltámadott a tenger…” . A háborgó tenger képével előre vetíti a fölkelt nép erejét: „Föltámadott a tenger,/ A népek tengere;/ Ijesztve eget-földet,/ Szilaj hullámokat vet/ Rémítő ereje.”//  Az ötödik versszak végén a következtetés, mellyel társadalmi helyzetértékelést, új szemléletet is ad, mint azt az alábbiakban olvashatjuk:  „Habár fölül a gálya,/S alul a víznek árja,/Azért a víz az úr!”//

1848 tavaszán és nyarán már nem az elvont forradalmiság és az eszményiség, hanem a reális helyzetre épülő politikai líraiság jellemző a verseire. Petőfi lelke és motorja a nemzeti forradalomnak és a szabadságharcnak, töretlen elvhűségével, radikalizmusával igyekszik továbblendíteni az „események kerekét”. Költeményei hűen tükrözik változásokat, és olykor elébe is mennek az eseményeknek.

Nagy lehetőség a számára, hogy március 23-tól Jókai mellet már ő is szerkeszheti az „Életképek”-et,  kiállva elveiért, újabb tettekre, továbbhaladásra serkenteni a nemzetet. Felemeli szavát a megállni szándékozók, a nemesi kompromisszumos politika híveinek törekvései ellen. „A márciusi ifjak”-ban a keserűség hangján szól a dicsőséget a márciusi forradalom hőseitől elorozni szándékozókról. „Viseljétek a lopott hírt,/ A lopott babérokat,/ Nem fogjuk mi fejetekről/ Leszaggatni azokat.”// Az utolsó versszakban feloldódik a keserűsége: „Abban lelünk mi jutalmat,/Megnyugoszunk mi azon:/Bárkié is a dicsőség,/A hazáé a haszon!”//

Újságcikkeiben, és a népgyűléseken történő felszólalásaiban a kormány megalkuvó politikáját ostorozza. A május 12-i népgyűlésen például azt mondja: „…én e minisztériumra nem a hazát, sőt a kutyámat sem bíznám.” A júniusi választások alkalmával kibuktatják őt is, és Arany Jánost is, de nem töri le a kudarc. „A nemzetgyűléshez” című versével „bizalmat szavaz” a megválasztott képviselőknek. „Legyen munkátok oly nagy, oly szerencsés,/ Hogy bámultában, majd ha látni fogják,/ Megálljon rajta a világ szeme,/ A bennlakókat vallja boldogoknak/ És istenítse, akik építették!//

Éljenzi a követek hozzáállását, szavazatát a véderő ügyében az „Ismét nagyar lett a magyar…” című versével. Íme egy versrészlet: „Ismét magyar lett a magyar,/ Kardot ragad kezébe,/Kardján a napsugár ragyog/S a bátorság szemébe’.”// Szép látomásos hitvallását a Respublika költeményében fogalmazza meg: „Mert győzni fogsz, dicső respublika,/Bár vessen ég és föld elédbe gátot,/Miként egy új, de szent Napóleon/ Elfoglalod majd a kerek világot.”// Bízik, hisz egy „szent világszabadságban”.

A nemzethez írott forradalmi szózatában a belső ellenség ellen hadakozik: ”Könnyű bánni külső elleninkkel,/Ha kivesznek a belső bitangok…/ Félre most lant…futok a toronyba,/ Megkondítom azt a vészharangot!”/ Szeptemberben már a nemzetnek szembesülnie kell azzal a ténnyel, hogy a habsburgok nem nézik tétlenül nemzeti forradalmunk alakulását. Tizenegyedikén Jellasics átkel hadával a Dráván, hogy megtámadja hazánkat. Petőfi szeptember 16-án megírja az Egyenlőségi Társulat mozgósító kiáltványát. Idézet belőle: „Talpra legények! Ha most föl nem keltek, fekünni fogtok a világ végéig. …föl, polgárok, föl küzdeni életre-halálra.” Katonai szolgálatra jelentkezik, Erdélybe, Székelyföldre megy, a népfelkelés megszervezésére. Endrődre, a Szendrey szülőkhöz viszi feleségét, a várandós Júliát, hogy biztonságba helyezze.

Erdélyből előbb Pestre, majd a zászlóaljához, Debrecenbe utazik, ahol katonák kiképzésével foglalkozik. Novemberber 16-án szabadságra megy, hogy a családjával lehessen. December 15-én megszületik a fia, Zoltán. Ellenfelei egyre-másra támadják elveiből szemernyit sem engedő Petőfit, aki 1848 decemberében megírja a királysággal, mint társadalmi formával is leszámoló versét, az „Akasszátok föl a királyokat!”  Költeményében benne a figyelmeztetés:”Hiába ömlik, hősök, véretek,/ Ha a koronát el nem töritek,/ Fejét a szörny ismét fölemeli,/S akkor megint elől kell kezdeni./Hiába lenne ennyi áldozat?/ Akasszátok föl a királyokat!”// Befejező versszakában pedig annak ad hangot, ha nem akadna, aki ellátná a hóhér feladatát, majd ő elvállalja.

1849-re hazánkon kívül mindenütt vérbe fojtják a nemzeti forradalmakat. Petőfi: „Európa csendes, újra csendes” című költeményében vádlón fejezi ki elkeseredettségét a többi néppel szemben: ”Magára hagyták, egymagára/ A gyáva népek a magyart;/ Lánc csörg minden kézen, csupán a/ Magyar kezében cseng a kard.”// Ellenségei gyávasággal vádolják, és azt hangoztatják, hogy másokat harcra buzdit, miközben ő távol marad a csatatértől.

Áthelyezteti magát Bem hadseregéhez, családját Arany Jánosékra bízza,  és Erdélybe megy. Szinte mindegyik versében nyomon követhetők a harci események, és kicseng belőlük a lelkesítés, hogy képesek győzni, mert velük van Bem tábornok, és velük van az Isten. „Mi ne győznénk? Hisz Bem a vezérünk,/ A szabadság régi bajnoka!/ Bosszúálló fénnyel jár előttünk/ Osztrolenka véres csillaga!”

Lelkesít, mozgósít, miközben gondjai, nézeteltérései adódnak Mészáros Lázárral, majd Klapka Györgygyel. Ráadásul még a szüleit is elveszti. A „Föl a szent háborúra!” című költeményében már az orosz beavatkozásra, mint egy utolsó nagy próbára  szólít fel: „Itt a próba, az utósó/ Nagy próba;/Jön az orosz, jön az orosz,/Itt is van már valóba’.”//  1849 júliusában már szinte felgyorsulnak az események. Július 31-én Bem hatezres serege megütközik a kétszer akkora orosz haderővel. Délután öt-hat óra körül a magyar sereg egy részét, kétszáz székely katonát bekerítette a nyolcszáz kozák. Akkor még látták Petőfit Sárpatak hídján. Egy székelykeresztúri katonaorvos odakiáltott neki, hogy meneküljön, és ő futva megindult a többi menekülő után.

Senki nem látta meghalni, és a későbbiekben feltárt tömegsírokban sem találták a holttestét. Mi azonban jól tudjuk, hogy a kozákok magukkal hurcolták a cári Oroszországba. Nemzeti nagy költőnk, Petőfi Sándor valószínűleg Barguzinban halt meg. Minden bizonyíték ezt igazolja.

 

Forrás:

-      A magyar irodalom története

-      Wikipédia

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap