Petőfi nevéről

Tusnády László, k, 01/01/2019 - 00:19

Kedves, áldott név! Évgyűrűk veszik körül az embert. Holdudvaruk nő a szavaknak, újabb és újabb jelentésrétegek rakódnak rájuk, magukra a nevekre is: a már korábban is jól ismertekre, a szent nevekre, az áldottakra is.

         Tipegő gyermekeink állatokra mosolyognak, mosolyukban ott van az „Anyám tyúkja" derűje, kedvessége, megdöbbentő egyszerűsége. A kamaszkor szilajságában kicsit Petőfik is vagyunk. Azok lázadásainkban, alföldi sasmadár álom-repüléseinkben, szerelmünkben ott van a „Reszket a bokor, mert" tisztasága, lelkünkben is „beszél a fákkal a bús őszi szél", és ki nem élte át a maga emberi tapasztalatában a „Szeptember végén" gyönyörű szárnyalását, végtelen szerelem-igézetét.

         Petőfink, áldott Petőfink, aggódó tanítványaim hosszú időn át kérdezték, valóban az vagy, aki voltál egykoron, vagy a nevedhez új jelentés tapad, korunk szenzációs-áradata. Nem latyak, nem sár, valami gusztustalan műanyag. Nem moshatja le az őszi eső. Szibéria szele sem sodorhatja tova, algák, moszatok vesznek körül, de az a hamis műanyag ellenáll. De erősebb lehet-e szívünknél? Nem! Ezért fohászkodom hozzád, az igazhoz. Íme, a kérdés: lehet-e hozzád méltó egy mai fiatal? A rólad elnevezett rádiót én nem kérdezem, mert Gárdonyi jut róla az eszembe. Az ő sírján ezt olvashatom: „Csak a teste.” Ez a hely nem alkalmas arra, hogy pálcát törjek olyanok fölött, akik minden bizonnyal nem csak műanyagot, hamisságot adtak tovább a feltörekvő nemzedéknek. Te adtál, mily szerénytelenség lenne, ha nem követnélek ebben a nemes szándékban. Nem mondom tehát a rádiód kapcsán, hogy „Csak a neved”, mert sokkal nagyobb baj van annál, hogy kik, hogyan és miképpen használják a nevedet. Már 1973-ban volt, aki nemes egyszerűségében negatív előjellel emlegetett téged milliók előtt: egy traktoros úgy nyilatkozott a nagyon buzgó, de a csoportot bajba sodró tsz-elnökéről, hogy olyan volt, mint Petőfi. Túl sokat követelt, és túl nagy volt a hite. Bergson foroghat a sírjában, ha most ide villantom: „Teremtő fejlődés”, mert mást kell mondanom: halál-örvényű leépülés, ha a „fecsegő felszín” danáit hallgatom. Igen, a te hátad mögött, és olykor rád is hivatkozva szegény nemzetünkben titkos féreg foga rág.

         Az aljas politikai érdekek szekértolói méltók-e hozzád? Bocsásd meg ezt a kérdést! Túl nagy a fényed. Ne hozzam össze a pokoli sötéttel! Ám te kérdezted: „Lesz-e gyümölcs a fán, melynek nincs virága? / Avagy virág vagy te, hazám ifjúsága?...” Nyolcezer tanítványom volt, és az ő nevükben azt válaszolom, hogy én hiszek abban, hogy ők virágot hoznak, de most kiöntött a szennycsatorna, és te vagy a vigaszunk arra, hogy ezután csak tisztulás lehet. A Rossz megfertőz, a Jótól van a termés. Ezért ne essünk kétségbe, a megmételyezettek a te nemzetedet, a miénket le akarják építeni. Vizeinkre, földjeinkre fáj a foguk. Pénzük van, de hiánybetegségben szenvednek, mert csak gyűlölni tudnak. Létük nem a saját emberi világuk, hanem műanyag-lét.   

         Más is! Ormótlan, durva, mindenre elszánt. Egy jellemzőjük van: a szívük nem magyar? Miféle, kiféle? Agyar les ránk, tehát legyen hallgatásban a biztonságunk! Ám ez a biztonság az, amelyről te jól tudtad, hogy az elmúlás csendje. Épp az, amely ellen minden erőnkkel tiltakoznunk kell, épp a magasabb minőség nevében. 

         Így hát én tiszta neveden nem látom azt a gyenge műanyag bevonatot. Nekem az vagy, aki voltál! Ezért mondom töretlen hittel: Petőfink, áldott Petőfink, ott vagy sorsunk dzsida-szúrásaiban, ott vagy minden felemelkedés-reményünkben. Életünk jobbik része vagy, életünk, hitünk, valónk örök gyémántja vagy, könnyeinkből kövülő gyöngyszemünk vagy. Történelmi évgyűrűink titkaiba nőttél bele.

         Jelen vagy életünkben és halálunkban. Tiszta áldozatod által történelmi éjszakáink sem voltak oly koromsötétek, mint amilyenek lehettek volna. Értünk, jövőnkért hányan és hányan vállalták a Te sorsodat! A Te utadat járó mártírjainkra gondolok. Utolsó perceikben, mikor már az ajkuk nem szólhatott, vajon mire gondoltak? Tudtak-e még gondolni egyáltalán valamire? Ez titok, örök titok. A szenvedés poklából kitekinthettek-e? Szeretteik arca lebegett-e előttük. Láttak-e fényt, tiszta, boldog fényt, mint születésük pillanatában? Látták-e a költőt, a példaképüket olyan boldog fény-arcúnak, mint ahogy ő néha meglátogat az álmaimban?

         Petőfi neve titok-név. Nem tudjuk, kinek mit jelent összességében külön-külön, s kinek mit jelentett határokon túl és határokon innen a könyörtelen idő-óceánban.

         Az igazi tudás akkor kezdődik, amikor rádöbbenünk arra, hogy mi mindent nem tudunk.

         Valóban csak feltételezések vannak azzal kapcsolatban, hogy miért választotta nagy költőnk épp ezt a nevet. A Petrovics - Péterfi (Pető) - Petőfi nevek közötti kapcsolatot logikusan lehet látni. Lehet, hogy épp Türjén vagy környékén ismerte meg azt a nevet, mely mintául szolgált? Ki tudja? Van, aki úgy gondolja, hogy Vörösmarty egyik rokonszenves hőse állt hozzá oly közel, hogy ez befolyásolta a névválasztásban. Ez is lehetséges. Véleményem szerint nagyon sok irányból érkező fény lobog itt egy központban: fókusz-név, lelkünk, lényünk gyökere van benne, ezért több feltételezést igaznak tudok tartani.

         „Anyám, az álmok nem hazudnak; ...” mondta a költő, és tudta, „dicső neve” soká, örökkön él. Nemrég választotta ezt a nevet, nemrég döntötte el, hogy ez kíséri majd verseit. Sok a feltételezés, de mit mondott ő maga arról a névről? Véletlen-e, későbbi „játszadozás-e” az, hogy a „Merengés” című versében megjegyzi, hogy a Petőfi név oly közel áll a Petrarcáéhoz, vagy épp ebben a versben árulja el igazán, hogy a választásban a nagy olasz költő-előd nevének is szerepe volt? Hiszen épp ez a „Pet” elem van meg az egykori családi nevében (sőt: Petr...), és ez maradt változatlanul az újban.

         A latin, a francia, és az olasz nyelv és a Biblia ismeretében azzal is tisztában lehetett, hogy a Péter név a „Petrus”-ból származik, ez pedig azt jelenti, hogy „kő, kőszál”. Ez a jelentés benne van Petrarca nevében is. Ezt külön kifejezték a nagy olasz poéta temetésekor.

         Ha igaz az a feltételezés, mely szerint Vörösmarty egyik hőse Pető állt oly közel Petőfihez, hogy a névválasztásban is befolyásolta, akkor az is lehetséges, hogy további irodalmi példa, minta lebegett előtte, s ez a részleges egybeesés külön tetszhetett neki, s valójában megerősíthette elhatározásában.

         A „Hazámban” című versét Dunavecsén írta 1842 októberében. Ez az első olyan verse, melyet Petőfi névvel jelentetett meg. Aligha véletlen a hazához kötődő szép vallomás és a maga választotta név találkozása. Alig tíz hónap múlva „Merengés” című versét önmaga megszólításával kezdi: „Jó Petőfi, te sem félhetsz,...” Önmaga megnevezése után, a költői sorson tűnődve jut el Petrarcához:

         „- Hisz Petrarca és Petőfi

              Félig-meddig már rokon;

              Annál inkább osztozhatnak

              A borostyánlombokon.-”

         Ez után a verse után közvetlenül a „Temetőben” címűt írta. A korai halál sejtelme már itt is megszólal, hogy a későbbi alkotásokban tovább teljesedjék. Ha a vers ritmusát vizsgáljuk, már a „Szeptember végén” zenéje is felsejlik. Előkép ez a mű:

         „Sejtése szívemnek aligha csaland:

           Nem messze lehet keze már az időnek,

           Mely engem is ágyba tesz itten alant,

           S szememre halál örök álmai jőnek;”

         Petőfi neve áldott, szent név a számomra. Szabad-e így boncolgatnom? Gondolatsorom végén csak oda juthatok vissza, ahonnan elindultam: egyéni és történelmi időnkben ez az egyik legragyogóbb név a számunkra. Hűs oázis a sivatagban. Vergődő, hányódó, olykor-olykor hullámok alá merülő hajónk előtt meredő szilárd part. Rendíthetetlen kőszál.

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap