Petőfi Sándor: Karácsonkor

Szerkesztő A, h, 12/24/2018 - 00:16

 

 

 

 

Énhozzám is benézett a karácson,
 Tán csak azért, hogy bús orcát is lásson
 És rajta egy pár reszkető könyűt.

Menj el, karácson, menj innen sietve,
 Hiszen családok ünnepnapja vagy te,
 S én magam, egyes-egyedűl vagyok.

Meleg szobám e gondolattól elhül.
 Miként a jégcsap függ a házereszrül,
 Ugy függ szivemről ez a gondolat.

Hej, be nem igy volt, nem igy néhanapján!
 Ez ünnep sokszor be vigan virradt rám
 Apám, anyám és testvérem között!

Oh aki együtt látta e családot,
 Nem mindennapi boldogságot látott!
 Mi boldogok valánk, mert jók valánk.

Embert szerettünk és istent imádtunk;
 Akármikor jött a szegény, minálunk
 Vigasztalást és kenyeret kapott.

Mi lett a díj? rövid jólét multával
 Hosszú nagy inség… tenger, melyen által
 Majd a halálnak révéhez jutunk.

De a szegénység énnekem nem fájna,
 Ha jó családom régi lombos fája
 Ugy állna még, mint álla hajdanán.

Vész jött e fára, mely azt szétszaggatta;
 Egy ág keletre, a másik nyugatra,
 S éjszakra a törzs, az öreg szülők.

Lelkem szülőim, édes jó testvérem,
 Ha én azt a kort újolag megérem,
 Hol mind a négyünk egy asztalhoz űl?…

Eredj, reménység, menj, maradj magadnak,
 Oly kedves vagy, hogy hinnem kell szavadnak,
 Ámbár tudom, hogy mindig csak hazudsz…

Isten veled, te szép családi élet!
 Ki van rám mondva a kemény itélet,
 Hogy vágyam űzzön és ne érjen el.

Nem nap vagyok én, föld és hold körében;
 Mint vészt jelentő üstökös az égen,
 Magányos pályán búsan bujdosom.

Pest, 1846

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap