Piros, pöttyös lakodalom

Kő-Szabó Imre, k, 04/25/2017 - 00:11

    Zankó Misi huszonhat éves lett, amikor először fordult meg a fejében, nősülni kellene. Mert ugye a legényélet szép, szép, az ember független, azt tesz, amit akar, oda megy, ahová a lába viszi. De aztán egy idő után tele van buktatókkal. Mit ér a nagy függetlenség, ha az ember, szeretne oda bújni egy lányhoz és nincs úgymond kéznél. Persze csak azért, hogy érezze a teste illatát, megérinthesse, ilyet lehet kapni, alkalomszerűen. Olyan azonban nem minden bokorban terem, akivel aztán családra is lehet gondolni. 

    Misi népesebb családban nőtt fel, született még két testvére, ők lányok. Még otthon vannak, tizenegynéhány évesek, nekik még korai a főkötő. Misi azonban, ez a szőke, középtermetű fiú elhatározta, megnősül. Már azt is tudta, ki lesz a felesége. Ez egyenes beszéd, nem kell latolgatni, hányni, vetni, ki lenne számára a legmegfelelőbb. Ő tudta, hogy Tóth Évike az a barna, szép mellű lány, akit a sors neki szánt. Persze a lány, még nem sejtett semmit, mert ha tudná, hogy az eladó lányok sorából pont ő kell ennek a fiúnak? Szemérmesen talán még el is futna. Legalább is illendőségből tenné ezt, de talán már ez az elfutás sem divat. A lány két utcával lakott csak arrább. Az utcán, néha a boltban, már találkoztak. Ilyenkor Misi egy kicsit jobban szemügyre vette. Először ez nem is tűnt fel a lánynak, de az utóbbi időben már szólt is hozzá. Először bőbeszédűen megkérdezte, milyen idő várható, vagy éppen mi lesz este a tévében. Évike kedvesen válaszolt a kérdésekre, de ennél többre, egyelőre nem gondolt. 

    Telt, múlt az idő. Misi kifigyelte, hogy Évike napközben merre veszi útját, a magáét is ehhez igazította. A lánynak egy idő után feltűnt, hogy akár merre megy, mindig Misibe botlik. Később aztán, ezen jót mulattak, beszélgettek, ha nem jött valami miatt, már hiányolta. Aztán eljött az úgynevezett kísérgetés időszaka, ezt fűszerezték a kapuban való beszélgetések sorozata, ha beesteledett Misi keze egy kicsit elkalandozott. Csókok is cuppantak.  Ez pedig azt eredményezte, hogy pusmogni kezdtek róluk. – Misi meg Évike együtt járnak! 

    A szerelem az nagy volt. Ehhez nem fért kétség. Misi az udvarlás időszaka alatt megtapasztalta és összegezte a dolgokat, jobb lányt nem is találhatott volna a maga számára. Minden passzolt, csak éppen az anyós volt bizonyos kérdésekben más véleményen 

    A gond akkor kezdődött, amikor az esküvői vacsoráról esett szó. A fiatalok szerették volna ezt olyan modernebb, egyszerűbb formában lebonyolítani. 

    - Egy étteremben megrendeljük a kaját – mondta Misi magabiztosan. – Egyszerűbb, felszolgálják, elfogyasztjuk. Nem kell mosogatni, rendezkedni. Évikére pillantott, látta ő is helyesli ezt. 

    - Pedig az igazi, az, amikor az udvaron felállítják a nagy sátrat – vágott közbe Jolánka néni, az anyós jelölt. - Ott helyben főznek, finom kajákat- mondta és érződött beszédén, hogy korábban már pár ilyen szervezős lakodalmat át élt ősz fejével. – Emlékszem az én lagzimon finom tyúkhúsleves volt csigatésztával.  Főzték ezt legalább húsz tyúkból. Legfinomabb azonban a pörkölt volt, mert ugye tudjátok azt a csongrádi mondást:  „nem vasárnap, ha nincs pörkölt!” A lakodalom az van olyan ünnep, mint a vasárnap! Pörköltnek lenni kell! – itt egy kis szünetet tartott, nézte a fiatalokat.  Feri bátyám akkor vágott vagy négy sertést. Pörkölt nokedlivel, meg hozzá csemege uborkával. Az volt az igazi, azt nem lehet elfelejteni – tette még hozzá. 

    Aztán mennyi munka van vele. A disznóölés, a főzés, mosogatás. Tiszta rumli volt a ház! – mondta a lány. 

    - Te arra nem emlékezhetsz, akkor még meg se voltál – legyintett Jolánka néni. 

    - Pedig annyiszor elmeséltétek, hogy én is részese lettem az akkori lagzinak. 

    Aztán a beszélgetés megszakadt, mert a szomszéd asszony szaladt át, valami hozott, erre már nem figyeltek. 

    Pár nap múlva a konyhában ültek. Misi is ott volt, vacsorához készültek éppen. A tűzhely körül Jolánka néni sürgött, forgott. Paprikás krumplit készített házi kolbásszal és a péktől hozott puha fehér kenyérrel, meg ecetes paprikával. Misi készítette is a gyomrát, egész nap dolgozott, éhes is volt. Már a szájában érezte a kaja ízét. 

    - Hogy lesz az a lagzi? Mert itt pusmognak bizonyos dolgokról. – kérdezte Jolánka néni. 

    - Miért, mi gond van vele? – kérdezte Misi. 

    - Nincs semmi! – szögezte le az anyós jelölt. – Itt főzünk. Sanyi sógor felállítja a sátrat. A kultúrházból hozunk asztalokat, meg székeket. Ángyom elvállalta a főzést. Ő már több lagziban is volt „főszakács”. Ez Misi számára is megnyugtató volt.  Ő tudta, hogy az ángyom, a Rozika, nem egy Michelin csillagos ételkészítő, de amit a lagziban főzni szoktak, azt tudta. 

    A lagzik étlapja szerint úgy száz, kétszáz személyre számítva, levágnak vagy ötven, nyolcvan tyúkot, ebből készül az aranysárga színű húsleves. A főt-húsokat forró zsírban átsütik, fűszerezik, sózzák, borsozzák. Köretnek zsíros, hagymás főt-krumplit kínálnak. Így legalább a sok főt hús sem megy kárba. Ilyen alkalomra mindig vágnak disznót, a levágandók számát a meghívott vendégek sokasága határozza meg. A bőség miatt – mert ez fontos mutató – ez jelzi a lakodalmas ház, gondoskodó gazdagságát. Legalább négy disznó a böllérek kezére kerül. Ebből aztán a fantázia szerin és a lakodalmi ízléseknek megfelelően, töltött káposzta, rántott szelet, sima sült hús, ha kedve adódik a gazdának, töltenek kolbászt és hurkát, hogy egyen a násznép, panaszra aztán sem most, sem később ne legyen okuk. Éhesen senki sem mehet haza, de ha elhúzódik a mulatság, közben is tálalnak. Ez utóbbira többnyire másnap reggel kerítenek sort. 

    A beszélgetést az anyós folytatta. 

    - Gondolom, így rendben lesz minden? – kérdezte és körbe nézett. 

    - Anyuka! – próbálkozott Éva. – Nem akarunk mi Misivel ilyen nagy lagzit csapni. Nekünk egyszerűbbnek tűnik egy étteremben való étkezés. – összegezte a lány a leendő párjával kialakított véleményt.  

    - Azt nem lehet! – intett mérgesen Jolánka néni. -  Meg kell hívni a rokonságból mindenkit. Kivételt nem tehetünk! – ezt parancsolóan mondta, ellenvetést nem tűrve. - Már számoltam, ez legalább, szerényen is száz fő! 

    Évike sem hagyta magát, mérgesen, de érthetőn mondta: - Abból kilehet hagyni a Tóth családot, ők sem hívtak meg bennünket a Magdi esküvőjére. A Kovácsék, pedig az utóbbi időben, nem úgy viselkednek irányunkba, hogy nekik felszolgálják a rántott szeletet, vagy azt a finom marha pörköltet – szögezte le keményen a lány. 

    Egy kis szünet, szusszanat következett. Jolánka néni megtörölte kezét a kockás konyharuhába és nagy levegőt vett.  

    - Én nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de lakodalomnak kell lenni! – ezt egy fenséges, maga biztonsággal jelentette ki, hogy egy idegen azt hihette, ez kőbe van vésve, változás az nem létezik. A levegő megállt a konyhába. Még a fedők sem mertek megmozdulni a tartóban. A fali óra is halkabban kezdett ketyegni. Misi és Éva egymásra néztek. A lány volt a kezdeményezőbb. 

    - Mi nem támogatjuk. Nekünk az étterem jobban bejön. A városban van egy vendéglátó egység, ott zene is van. A menyasszonytáncot is meglehet tartani. Egyszerűbb, nem kell vele sokat foglalkozni – szögezte le erélyesen. 

    - De hol lesznek a vendégek? Kiket hívunk meg? – tette fel a kérdést Jolánka néni fehér arccal. 

    - Majd alaposan átszűrjük őket és csak azokat hívjuk meg, akik megérdemlik! – ettől kezdve a lány volt határozottabb. 

    - Meg a táncnál kinyitják a pénztárcájukat! – merészelte megjegyezni Misi, de már meg is bánta, hogy szólt egyáltalán. 

    - Ugyanná, ilyet mondani – legyintett az anyósjelölt, de azért pörgött az agya, mint egy számítógép. – Ez nem lehet – folytatta. –  Mit szólnak a szomszédok, a barátok? 

    - Maguknak a szomszédok fontosak? Nem mi? – kérdezett Évike és keményen nézett az anyjára. 

    - Ilyet, majd aztán éveken keresztül csak erről megy a szöveg. – sóhajtozott a mama és próbálta megfogalmazni érveit.  

    - Anyuka, ez nem a maga dolga! Most rólunk van szó!  Mi úgy akarjuk, hogy az étterembe legyen a lagzi! – itt befejezte, amit akart mondani. Érezte, ennek súlya van. Anyjának itt hajlania kell, ha azt akarja, hogy minden rendben legyen.  

    Csak állt a tűzhelynél, maga elé bámult és annyit mondott: - Nem tudok beleegyezni! Ez egy borzalom! 

    - Majd megbékél vele! – összegezte Éva és Misire nézett. A viták többé nem újultak ki, csend következett. A nap is hétrétre sütött, meleg volt, nyár. Úgy látszik ez egy nyári esküvő, vagyis lakodalom lesz. Ki is tűzték az időpontot. Végre egyesség született a lagzi magtartását illetően. Elég kemény harc volt, mert az anyós először kötötte az ebet a karóhoz, látszott, hogy az öregek nem akarnak engedni begyepesedett elveikből. A döntés szerint a városban van egy étterem. Ott elférnek, némi rostálás után, nyolcvanan, Az anyós mindjárt számolt, hogy a menyasszonytánc után, mert ott van zene is, mennyit hoz a konyhára. Ő szerinte ez a nyolcvan fő olyan hatvan családot jelent. A mai szokások szerint, csak papírpénzt lehet bedobni a szitába, vagy kalapba, ez pedig egy húszezres. .Összejön több mint egy millió forint. Nem sok, ne legyen az ember telhetetlen, de kezdésnek, szerény körülmények között megfelel. A lakodalmas kaja körül akadt még némi nézeteltérés. 

    - A húszezres az rendben van! – mondta az anyós. 

    - Vegyes tálat kellene rendelni, abban van háromféle hús – mondta Évike.  – Így legalább mindenkinek kedvére való lesz. 

    - Pörköltnek okvetlen lenni kell! – szögezte le az anyós jelölt. – Pörkölt nélkül a lakodalom, nem lakodalom! 

    - De anyuka, ebben a melegben, ki vágyik pörköltre 

    -Annak pedig lennie kell! Már úgy is sokat engedtem az eltervezettből. Ez a ti modern lakodalmatok, nem lesz emlékezetes. Ez csak egy sima ebéd, más semmi. 

    A vita még napokon át folyt, de aztán megnyugodtak a kedélyek. Vendéglőben lesz a lagzi, kivételesen az egyik fogás pörkölt, galuskával, ha tetszik, ha nem! 

    Eljött a nagy nap. Vendégek gyülekeztek az étteremben. Ünneplőben a lakodalmas vendégsereg. Úgy ahogy ilyenkor illik, sötét öltönyben, fehér inggel. Az az asztalok megterítve, a vendégek elfoglalták a megjelölt ülésrendi helyeiket. Meleg volt, igazi augusztusi hőség. Először az após indítványozta, vegyék le a zakót a férfiak, mert ebben a melegben meglehet sülni. Aztán a lakodalmas vendégek sorban fehér ingben, vagy éppen blúzban ültek az asztaloknál. Megjött az első fogás, a leves. Hosszú percekig csak kanalak csörgése szakította meg a halk morajú beszéd hullámokat. Majd a pincérek leszedték a tányérokat. Az asztalfőn boldog mosollyal ült Misi és Évike, az ifjú pár, nem messze tőlük Jolánka néni, aki körbe vitt tekintettel, szintén mosolygott. 

    Majd a pincérek felszolgálták az óhajtott, nevezetes pörköltet galuskával egy eléggé lapos tányéron. A pörkölt ott virított a tányérokon, középen ültek a galuskák, rajtuk a húskockák és körbe, mint a korabeli várak vizes árkaiban a víz, itt a piros, zsíros pörkölt szafttal szegélyezve, Először, mintha megtorpant volna a vendégsereg, nézték a pörköltet, de aztán elkezdődött a fogyasztás. Kést és villát szervíroztak ehhez a fogáshoz. Ez egy kis nehézséget okozott, de aki éhes, annak nincs akadály. Jó húsz percig tartott a pörkölt elfogyasztása. Erős is volt, csípős, így aztán ez rátett a meglévő nyári melegre. Izzadtak a homlokok, levegőre kívánkozott az ember. Ki is sorakoztak a vendéglő udvari részére, levegőt venni. Misi vette először észre, hogy az após ingjén piros pöttyök sorakoznak. Aztán ahogy körbe néztek, kivétel nélkül, az ingeken ott virítottak a pörkölt levétől keletkezett díszítések. Szerényen – szó nélkül – csodálkoztak, egymásra néztek, majd kitört a nevetés. Erre az anyós is megjelent az ajtóban, a pöttyök róla sem hiányoztak. 

    - Kellett neked pörkölt a lakodalomba! – mondta az após és körbe mutatott. 

    Az anyós, Jolánka néni csodálkozó arccal bámulta a piros pöttyöket, majd hozzá tette: - Legalább emlékezetes lesz ez a lagzi is! 

■ 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap