Porszem a gépezetben - 1. rész

Petrusák János, szo, 12/09/2017 - 00:12

1.

 

Aznap már vagy egy tucat kilométer volt a lábában. És még csak dél volt! Ő meg éhes, fáradt és kimerült. Ebből látszik, hogy nem egy Duracell elem. De még az a híresen tartós elem sem bírná addig, mint ő, nap mint nap menni és menni az üzletért… Nem! Csupán az üzlet reményében.

Koldus élet, vagy annál is rosszabb, és sokszor megalázóbb az üzletkötő munkája. Különösen a reklámszervezőé. Mert reklámra mindig szükség van, de sose annak a cégnek, és legfőbbképp nem akkor, amikor az üzletkötő bekopog. Ő mindig csak zavarni tud, ezért elhajtják. És sokszor emberhez nem illő durván!

De neki tűrni kell, ha élni akar, vagyis tovább dolgozni ebben a szakmában. Más lehetőség meg nincs…

Ezért megy, és megy most is. Pedig legszívesebben lerogyna az útközépre!

De nem teheti. Nagyon reméli, hogy a cég, ahová igyekszik, legalább hellyel kínálja, végighallgatja reklámajánlatát, és nem uszítja rá a kutyát.

Megáll, megtörli homlokát. Meleg van, augusztus. Testén mégis hideg a veríték. Kutyafóbiás! Még kissrác korában megharapta egy másokhoz oly barátságos kutya. Azóta nem tud semmilyen négylábúra nézni. De már kétlábúra is egyre kevésbé! Rondák az emberek, és alattomosabban harapnak, mint a kutyák!

Felkeveredik a gyomra az emléktől. De nagy lélegzetet vesz, és folytatja útját.

Szerinte ez az igazán hősiesség: a sikertelenség tudatával tovább folytatni a harcot.

A férfi kiegyenesíti megfáradt gerincét. Legalább ő becsülje magát valamennyire, ha mások semennyire!

Nem tudja, mi vár rá annál a cégnél, ahová megy, de valahogy olyan rossz előérzete van. Pedig erre nem szokott hallgatni. Talán hiba! Ha hallgatott volna az előérzetére, akkor bele se vágott volna ebbe a szakmába. Nem ő, soha! Mit akart volna csinálni? Akarni sok mindent akart, álmodozni ő is tud, de a lehetőségek… Ő már réges-régen leszámolt álmaival!

Ez van, mennie kell. Mert kell!

Már nincs messze a ház, ahol állítólag annak a cégnek a központja van.

Csak remélheti, hogy egyáltalán jó címre megy. Mert ez az az utca, amit megadtak, de olyan fura! Már külvárosi terület, az igaz. Kissé dimbes-dombos. De nem andalító, hanem fárasztó megmászni gyalog azokat az egymásra sorakozó kaptatókat. Ráadásul az utca sohasem akar ahhoz a bizonyos számhoz érni! Városi viszonylatban hatalmas telkeken terpeszkednek errefelé a villák. Mert ezek már nem házak, inkább paloták.

Az üzletkötő elbaktat a hivalkodó gazdagság mellett, de nem irigykedik. Csak arra, aki megengedheti magának, hogy kocsival járjon erre. Mert neki még buszra is alig van pénze! Így baktat, gyalog. Ha nem így tenne, még az a kevéske jövedelme is buszra menne. Vagy éhen halt volna már rég. Így legalább kibírja még valahogy… Egypár napig biztosan.

Sőt! Akár egy egész hétre való jövedelme lesz, ha… ha besikerül, végre be, ez a mostani üzlet.

Reménykedik, mert reménykedni akar. Akar! Ez hajtja tovább, mindig a következő napra, a következő próbálkozás-megpróbáltatásra.

De elég a sirámokból! De jó is lenne, ha nem lenne olyan istentelenül fáradt és éhes.

Azt hiszi, ez látszik rajta, és ezért nem kötnek vele üzletet nagyon sok cégnél. Talán attól félnek, elissza a pénzt, vagy megeszi, de talán adóhátralékra költi, mert adót, azt fizetni kell.

Igazgatja meg széltől kócolt frizuráját, és igyekszik idegeit is, hogy a jó benyomás ne csak külsejéről, hanem belsőjéből is sugározzon az ajtót nyitó felé.

Biztos egy titkárnőcske fogja kinyitni, gondolja, kis csinoska, az ilyen villában az van.

Mert ez az a cím! Ellenőrzi még egyszer a kezében tartott papírról az utcát és házszámot.

Export-import vállalat. Ez kell neki! Ezek csak fognak hirdetni!

Becsenget. Határozottan, de nem durván, hanem úgy, ahogy kell. Nem tolakodón, hanem olyan modorban, mint akit ide hívtak. Csak még nem tudnak róla a meghívók.

Akiknek, mint minden cégnek, reklámra szükségük van!

Az üzletkötő nagyon reméli, hogy arca ezt sugározza, és nem a nagy-nagy fáradságot, az éhségről már nem is szólva.

Tartja arcán a mosolyt… de a házban nem mozdul senki.

Nagy bátorságot vesz, és becsenget még egyszer.

Igen, nagy bátorság kell ehhez, tapasztalatból tudja, mert ezzel az újabb zavarással mindent elronthat. Mert az is lehet, hogy a titkárnőjével van a főnöknek „fontos” dolga. És ilyenkor ki szereti, ha megzavarják?!

Az üzletkötő se zavar többször. Gondolja, elmegy azon a sok kilométer hosszú úton, és már megint sikertelenül.

Valami azonban megállítja!

Nem tetszik neki ez a ház. Na persze, díszes és jó nagy, de túl csendes ahhoz, hogy egy cég dolgozzon itt egy pisszenés nélkül.

Ő maga se tudja, mi készteti rá, a kíváncsiság vagy hogy mégse adja fel ilyen könnyen a próbálkozást, de a kerítés mentén kívülről körbejárja a házat.

Kétoldalt üres telek van, így a kerítés végig behatárolja a kertet, amely szép, virágos, árnyas, olyan jellegzetesen angolparkszerű. Csak azok a giccses kerti törpék ne lennének ott. Na igen, akinek gazdagságot adott, nem biztos, hogy ízlést is a Teremtő!

Csalánt és tüskés bokrot ellenben bőven az üzletkötő útjába. A férfi azonban áttör minden akadályon, és bár nem lesz szebb tőle a ruhája, de kutatása eredményeként rátalál egy lyukra. Bár nem ezt kereste, mégis megörül neki. A lyukat mintha drótvágóval vágták volna a hátsó kerítésen.

A férfi körbeles, mielőtt bebújna.

 A madárdal is elhalt, mintha a kis füttyösök is „fütty-visszafojtva” figyelnének. A szél virágillatot hoz felé. Megborzolja haját, de most nem bánja, hogy izgatott.

A szélben a kaland szelét érzi meg.

Távoli kutyaugatás.

Nem! Nem innen szól. Akkor az a kutya már régen itt lenne nála a luknál, vagy még kényesebb helyen. Erre nem akar gondolni! Hanem mire? Miért tör be, mert ez, kétsége se lehet senkinek róla, hogy betörés, mivel a kerítésen át hívatlanul lép egy nagyon is csendes magánterületre. Ő épp ezért megy, mert hátha valaki a házban vagy a kertben rosszul van. És a gyors segítség életet menthet!

Igen! Segíteni akar, mint mindig, önzetlenül. De vajon más, mondjuk egy ugyanilyen gazdag, akin most ő akar segíteni, segítene-e neki, ha egyszer az utcán lenne kifeküdve. Mert már szédeleg, ugyanis súlyos cukorbeteg. Neki enni kell! Kösz… Ha lenne mit!

Szörnyű jövőképként villan fel előtte a sorsa: egyszer csak összeesik az utcán, de mindenki utálkozva átlépi, mint részeget.

Lehet, hogy ez a gazdag ember is cukorbeteg? Vagy szívbeteg?! Sietni kell!

Kutya szerencsére nincs. Legalábbis kutyaházat nem talál a ház körül. Mert körbe kell járnia kétszer is az épületet, hogy felfedezze a bejáratot.

Becsenget.

Semmi!

Még egyszer.

… Mintha mozgás lenne bent. És gyenge, alig hallható szuszogás. 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap