A Puszta nyelve

Bilecz Ferenc, k, 08/04/2015 - 00:23

Ebben az írásomban a Dunától az Altájig nyúló sztyeppe, és erdős-sztyeppe – a középkor első évszázadaiban – létezett állapotának megnevezésére a magyar „Puszta” szót fogom használni. Itt, több ezer évvel ezelőtt, a népeket, törzseket összekötő, kapcsolattartó nyelv olyan nyelv lehetett, amelyből a magyar nyelv őrzött meg a legtöbbet. Czuczor-Fogarasi szótár szerint a puszta, mint melléknév: „Mondjuk helyről, melyen semmi sincs, mely el van hagyva, mely egészen magán fölszereletlenül, s mintegy mindenből kifosztva áll”. Mint főnév: „jelent különösen miveletlen és lakatlan (emberektől nem lakott) síkföldet, vidéket”. „Puszta tehát eredetileg oly helyet jelentett, melyet a rajtalevő, hozzávaló tárgyaktól megfosztottak, s mintegy kivetkőztettek, honnan, kipusztítani valamit, am. kifosztani, különösen ellenséges kézzel mindent elragadni, elrabolni róla, vagy elrontani rajta, s mintegy meztelenül, fosztoran hagyni”. A szó univerzális használatára mutat, hogy több nyelvben is fellelhető valamilyen formában: „Hangra és jelentésre egyezik vele Pindarusnál görög bhssa (őde Gegend. Griechisch-Deutsches Wörterbuch von Rost); továbbá a német Wüste (régi felső németben: wóstí, wuostí, wósta) melyet Adelung a vastus latin szóra viszen viszsza. Törökül: bos am. üres, puszta”. (Cz-F). M. Vasmer, orosz származású német nyelvész szerint a puszta szó (пусто́й, пуст, -а́, пу́сто), protoszláv: *pustъ, rokon az óporosz, pausto (vad, pld. macska) továbbá a paustre (vad hely), illetve a görög παύω (abbahagyom, megszüntetem) szavakkal. A szláv nyelvekben két teljesen ellentétesnek tűnő értelme van a puszta szónak: 1.) sűrű, átjárhatatlan erdő, vadon, (густой, непроходимый лес, дикое место) 2.) kihalt, elnéptelenedett, puszta hely (глухое, пустынное место), ahol a „puszta” (др.-русск. пустъ) szó jelenthet kietlen, sík vidéket, kopár, fátlan területet is – mint a magyarban. A spanyol-amerikai pampa is puszta volt valamikor. „Ezt a földrajzi nevet, mint minden mást, a spanyol-inkvizitor (főleg jezsuita!) történelemhamisítók teljesen kiforgatták és megváltoztatták. A régi okiratokon még mint PUXA szerepel. A spanyolok csináltak az erőszakos nyelvcsere idején a magyar pusztából pamba, bamba vagy pampa-t.” (Hary Györgyné: Móricz János, Shuar kutatások. Móricz János kutatásainak összefoglalása című írása. 1977.) A fentiek szerint a szkíták, szarmaták, hunok, avarok, jászok, kunok, magyarok nyelvén szólva, az életterük a puszta volt. Később a puszta, mint főnév, a magyarból jutott több idegen nyelvbe (pl. német Pussta, szerb-horvát, szlovén, szlovák, cseh, lengyel pusta). Az alábbiakban a puszta nyelvét (amelyet más írásaimban „magyarugor előnyelvnek” nevezek) felhasználva hozok néhány helynévelemzési példát a „Pusztából”.

Elsőnek, egy általános helynév etimont szeretnék tisztázni. A Pusztán, időben és térben szétszóródva voltak magyarok. Törzsek, csoportok, nevezetes személyek, ősapák vagy családok – teljesen mindegy, mert csak egy szempontból vizsgálom őket abból, hogy nevük fennmaradt mind a mai napig. Önelnevezésük valószínűleg „magyar” volt, és az őket körülvevők torzították el a nevüket különböző hangzási és írott formákra, amelyek fennmaradtak az idegen környezetben. (Így van ez ma is a magyar névvel, miért lett volna másképp évezredekkel ezelőtt?) A 10-20. század helynév-alakulási példái lesznek a bizonyítékok a hipotézisem alátámasztására. Időben visszafelé haladva, kezdem a 19-20. századdal. Van ebben a Pusztában, Tajset városától nyugatra, túl a Birjusza folyón (az 55.8067, 97.2713 koordinátákon), egy Vengerka nevű település. A hely névadásának hivatalos verzióját nem sikerült megtalálnom. 1967-ben hallottam róla először. Akkor, két hónapot dolgoztam egy egyetemistáknak szervezett nemzetközi építőtáborban Tajset vasúti rendezőpálya-udvarán. (Az előző évek meleg nyarai megolvasztották az altalajt, és a sínek megsüllyedtek. Meg kellett emelni a talajszintet vagy 1,5 méterrel.) A helybéliek meséltek a szomszédos Vengerka nevű faluról, ahol valamikor magyarok éltek. Hogy mikor, és kik arról csak találgathattunk. De tudni kell, hogy Itt az összes települést felszabadított elítéltek kezdték el építeni, és az ő utódjaik voltak az őslakósok. 2015-ben, Petőfi Sándor barguzini csontjainak temetése kapcsán találkoztam újra a Vengerka falunévvel. Újraolvastam Barátosi Lénárt Lajos 1939, 1946-os írásait, aki az Ázsia-kutató Geck-expedíció tagjaként (1909-1913) járt Petőfi nyomában. Említi, hogy „a Bajkál-tó mellett, kissé északra egy kis folyócska mentén van egy falu, melynek neve oroszosan: Vengerka-széló. Ezt a falut állítólag 1848-as honvéd foglyok alapították.” A hír igaz volt, csak egy „kicsit” (szibériai léptékben) messzebb, a fentebb említett helyen található ma is a Vengerka szelo, ezért ilyen nevű helyet itt (Csita környékén) nem fedezhetett fel, de talált helyette egy másikat, ahol szintén éltek magyar hadifogoly leszármazottak. Ez volt Barguzinszk. Számomra a történet azért izgalmas, mert látó közelbe hoz egy 1000-1500 évvel korábbi helynévadási szituációt! Helynév és Petőfi elemzés szempontjából három ma is létező település neve érdekes: Vengerka, Barguzin és Eleszun.

Kezdjük Vengerkával. Vengr, venger az orosz nyelvben magyar embert jelent. De ez lengyeles műszó, ami az ugorból eredeztethető. A népi szóhasználatban mágyári, mágyárszki volt a használatos. A legrégibb orosz írásos emlékben A Régmúlt idők krónikájában (PVL) pedig ugri (ugorok) a magyarok neve. (угринъ, мн. угре). A kulturáltabbnak tűnő venger népnévből kicsinyítő képzővel, és jelentésmódosulással alakultak ki a vengerka további jelentései: magyar leány (mágyárka), magyar tánc, magyaros felsőruha, magyarok lakta helyiség neve (lásd Vengerka falu nevét). A világháborús magyar hadifoglyok nem alakítottak ki kolóniát Szibériában. Vagy meghaltak, vagy hazatértek, vagy kisebb közösségben, családokban maradtak kint. Róluk települést nem nevezhettek el! Nagy a valószínűsége, hogy Vengerka alapítói valóban a felszabadított, de haza nem engedett 1849-es magyar honvédek voltak. Itt, a 19. századi népnév-helynév kialakulás hasonlóan ment végbe, mint ahogyan a magyar honfoglalás kori – minden nyelvi formáns nélkül, -i képzővel ellátott -- nép-, és törzsnevekből kialakultak a mai helyneveink egy része. (Pl. Csehi, Tóti). Ezekben az esetekben a környéken tömegével sem csehek, sem tótok nem élhettek, mert akkor a helynévadás lényege sérülne, hiszen a mástól megkülönböztető jellegnek kell dominálnia a helynévben. Elkülönült szigetet alkothattak, mint a magyar hadifoglyok Tajset mellett. Barguzinszk. Az oroszos -szk végződést az idő nem igazolta, a cári adminisztrációban a helyi név maradt fenn. (бур. Баргажан) A 20. század elején ez egy, pár ezer fős település volt. Barátosi verziója szerint 1850 körül épült és a magyar hadifoglyok építették. Neve először Kőrös volt, de ezt a helybéliek Kerezsnek ejtették, ami „rühes”-t jelent, ezért megváltoztatták a nevét. Ezt a verziót semmi más nem támasztja alá, mint Barátosi meséje. Már 1648-ban kozák erőd létesült itt. 1860-ban 981 lakosa volt. Barguzin egy száraz, hideg, keleti szél (bóra) neve, ami a Bajkál-tó középső részén fúj és pár óráig tart. Legnagyobb ereje ősszel van. Barguzin a folyó neve is, amelynek partján a város felépült. Ha volt itt nagyobb létszámú magyar hadifogoly csoport, akkor a Kőrös elnevezés csak saját körben használt önelnevezése lehetett a helynek, ami soha nem terjedt el. Eleszun. Csak 2004-től elismert, pár száz fős lakott hely. Történelmét nem ismerem, de a szibériai Petőfi legenda ismeri, mint Petőfi halálának helyét! Tekintettel arra, hogy földrajzi helyzetét Barátosi jól adta meg Iljuszun(szk) néven (Kb. 100 km, ÉK-re Barguzintól), nincs jelentősége a kialakult névvitának, ami a másik két Petőfi kutató, Svigel Ferenc és Sándor József között folyt Eleszun orosz nevének tárgyában. Iliszunszkájá vagy Iliszunszk az orosz nyelv szabályai szerint mindegyik lehet helyes a mongol eliszun (jelentése: homok) szóra vonatkozóan. Köznévből – jelentéshasadással -- helynév lett. A képzős szerkezetek idővel elmaradtak, de a különböző krónikások nem hazudtak, amikor a hallott változatot lejegyezték és így hagyták meg az utókornak. Tehát a hallás után magyarul rögzített név alapján is megállapítható, hogy ilyen település már a 19. század elején létezett, függetlenül a mai orosz történetírás érdektelenségétől.

Nézzük tovább a Puszta „magyaros” helyneveit! Ott van pl. Magyar (Мадьяр) nevű, egyutcás kis falucska Tatárföldön, a Káma-víztározó északi partján. (55.95534, 53.0279). Története nem ismert. A venger és a mágyár szláv eredetű népnév után vizsgáljuk meg a harmadikat, az ugorokat! Ha az ó orosz nyelvben a magyarok ugorok voltak, (угринъ, tsz. угре) és a venger szó is az ugorból alakult ki (Vasmer szótára szerint a „vengr” kifejezés a litván „unguras”-ból keletkezett, nem később, mint a 10. sz. elején.), akkor az Ugra, Ugrin, formátumú földrajzi nevek is valószínűleg népnévből, vagy népnévből lett személynévből jöttek létre. Az alábbiakból is belátható lesz, hogy az „ugor/ugrin”, szláv eredetű szó, jelentése: „magyar ember”. Hol vannak az ilyen helynevek? Érdemes utánajárni, és én ezt meg is tettem! És vajon a névkutató szakértők miért nem úgy foglalkoznak velük, mint népnévből alakult helynevekkel, személynevekkel? Magyar-e az Ugrin személynév? Ez a név a honfoglaló Csák nemzetség több tagjának is neve volt. Ugrin, kalocsai érsek, IV. Béla egyik kiváló hadvezére, aki Muhinál elesett, a honfoglaló ősök leszármazottja volt. A 13-14. századi oklevelek tele vannak Ugrin nevű lovászmesterekkel, tárnokmesterekkel, országbírókkal. Az Ugrin-Ugron személynév eredetével és alakváltozataival többen is foglalkoztak. Pl. Hóman Bálint. A Magyar középkor taglalásakor (az Ugron szónál) ezt írja: „Az Ugrin név első biztos említése magyarországi forrásban 1146-ból való és Csák nembeli Ugronra vonatkozik… Az első Ugrinusok azonban, kiknek nevét ismerjük, horvát emberek voltak… Az első Csák nembeli Ugrin tán Kálmán király hű kísérője, Ugra comes (Képes Krónika 1095-höz), az első névszerint ismert horvát bán (v.ö. Századok, 1909. 377–378. l., Pauler: M. Nemz. Tt. I. 2 221. és 467. l.) volt, kit a horvátok Uguranus (Ugaranus) comes néven ismertek. (Šišic: Prirucnik. I/1. 628., 634. l.)”. Véleményem szerint mindez nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy esetleg, itt is a népnévből lett személynév jelentésmódosulásának egy példájával találkozunk-e? A lengyeleknél, a horvátoknál, az oroszoknál az Ugor, Ugrin és a belőlük képzett személynevek viselői valamiképpen a magyarokhoz kötődtek. A megkülönböztető jelző, amivel a többiektől eltértek az a „magyar” volt, és ezt a náluk használatos szóval fejezték ki. Tehát téves Hóman azon megállapítása, hogy „Az első Ugrinusok azonban, kiknek nevét ismerjük, horvát emberek voltak”! Helyesebb lenne, azt mondani, hogy horvátok között élő magyar emberek voltak! És ezt éppen a nevük bizonyítja!

Szinte minden – a témával foglalkozó szakértő -- elismeri, hogy az ugor elnevezés eredete valóban homályos. A 12. század elején összeállított orosz őskrónikában egy területnek és két népnek a neveként is szerepel az „ugra/ugor” szó. (Magyar föld: „Угорьская земля”; valamint Kijev-Rusznál átvonuló fehér és fekete ugorok). Csak megjegyzem, hogy a Nyesztor krónikában a magyarokra vonatkoztatott ugor elnevezés nem azonos a hanti és manszi nép komi-zürjén jugra nevével! Az a téveszme, hogy a Jugaria (azaz Jugra) földrajzi elnevezés a Hungariával azonos lenne, csak a 15. században bukkan fel, nyugat-európai források felhasználásával. Egyáltalán nem biztos, hogy az ugor szó eredetileg obi-ugorokat jelölt! Erről Götz Lászlónál olvashatunk bővebben. (Néhány szó az „ugor” népnév színeváltozásáról. Keleten kél a nap, Püski, 1994. 277.o.). Egyébként, nem csak egy orosz forrás bizonyítja a magyarok „ugor” nevét. Igor, novgorod-szeverszki nagyfejedelem 1185. évi, kunok ellen indított, hadjáratát elmesélő „Ének Igor hadáról” kéziratban „poroszkáló magyar lovakról” , avar sisakról is («угорьских иноходцев»; «шеломы оварьскыя») említés történik. Közvetve szó esik a magyar királyról is (III. Béla 1172-1196). «Галичкы Осмомыслѣ Ярославе! Высоко сѣдиши на своемъ златокованнѣмъ столѣ, подперъ горы Угорскыи своими желѣзными плъки, заступивъ королеви путь, затворивъ Дунаю ворота». A magyar - kijevi – halicsi viszony abban az időben elég közvetlen és bonyolult volt. Ezt csak azért említem meg, hogy a sokszor hivatkozott (11-13. századi) orosz krónikások szavahihetőségének megítélésekor (pld. az ugor-magyar-venger népnevek értelmezésénél, vagy az avarok „eltűnésénél”) érzékeltessem a közeli, szomszédos viszonyt. (A szomszédját elég jól ismeri mindenki, de erről hajlamosak vagyunk megfeledkezni!).

Van személynév eredetű bizonyíték is ebből a korból. Ő volt Szentéletű Magyar Mózes szerzetes. (Született Erdélyben, 990-995. körül, meghalt Kijevben, 1043. július 26.-án.). Orosz neve: Преподобный Моисей Угри́н (St. Moses the Hungarian). Magyar Mózes az ortodox egyház szentje. Ezért tisztelete, kultusza nem alakult ki a (katolikus és protestáns) magyarság körében. Életének legfontosabb forrásait a kijevi Pecserszkaja Lavra Paterikonja őrzi. 1025 és 1043 között a kijevi Barlangkolostorban élt. (A hagyomány szerint ő volt a monostor harmadik lakója.) Legendáját, magyar nyelven először Iglói Endre közölte 1962-ben. A nyíregyházai Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskola 1997-ben jelentette meg Ivancsó István: Magyar Mózes – liturgikus tiszteletének tükrében című írását. Mózes fivéreit, Magyar Szent Györgyöt (ünnepe: július 24.) és Novotorzsoki Szent Efrémet (emléknapja: január 28.) szintén tiszteli az orosz egyház. Magyar Szent Györgyöt (Georgij Ugrin), aki idősebb testvéreivel, Szent Mózessel és Szent Efrémmel Borisz fejedelem szolgálatában állt, 1015. július 24-én gyilkolták meg. Ezen szentek nevének az Ugrin jelzője minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy a 11. századi Kijevi Rusz lakói a magyarokat ugoroknak, a magyar embert ugrinnak hívták! Alátámasztja ezt Ladó György Magyar utónévkönyve is, amely szerint „Az Ukk személynév a magyar Ugrin ~ Ugron személynév rövidült alakja, és egy szláv ’magyar’ jelentésű szóból vált személynévvé. Ugyanez a név bújik meg a Veszprém megyei Ugod (a -d itt kicsinyítő-becéző képző), illetve a Bács-Kiskun megyei Tiszaug nevében. M. Vasmer Etimológiai Szótára szintén az ugrin szó magyar jelentését bizonygatja: Угрин – прилаг. угорский "венгр, венгерский", только др.-русск. угринъ, мн. угре (Пов. врем. лет), укр. вугор, угор, сербск.-цслав. гринъ, мн. гре, сербохорв. угар, род. п. угра, также угрин, словен. vogr, vogrin (Мi. ЕW 223), чеш. uher, слвц. uhor, польск. wegier, wegrzyn. Из слав. *ogъrinъ заимств. др.-лит. unguras "венгр", не позднее начала Х в.; Akkor az alábbi helyneveket (rajtam kívül!), miért nem ebből a megközelítésből vizsgálják a „szakértők”?

Uhryn (49.4767; 20.8594) Lengyelország. 1945-ig itt lemkók (lemákok) éltek. Uhryn’ (48,97028; 25,84028). Kis falu Chortkivtól délre, a Szeret partján. Itt található az Ugrinszka barlang. Uhorské Ugra (48.47144; 19.75153). Nógrád megye, (ma szlovák területen van). Ugra (Biharugra 46.9693, 21.5976) A jelenlegi magyar-román államhatár találkozásánál fekszik. Biharugra területén az Árpád-korban már léteztek települések: Peszere, Peterd, Iregd vagy Nagyugra, Kisugra vagy Egyházasugra, Monostorugra. Ugra (Marosugra 46.4475, 24.3211). Marosvásárhelytől 22 km-re délnyugatra a Laskod-patak torkolatánál a Maros bal partján fekszik. Ugra (Szászugra, Ungra, Ugrona. 45.9834, 25.2671), Nagyközség Nagy-Küküllő vármegye kőhalmi járásában.

Ezzel a kérdésfelvetéssel fejezem be a Puszta helynévvizsgálataim első részét.

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap