Pusztába kiáltott szó

Kondra Katalin, k, 07/03/2018 - 00:08

Nagy nemzet volt egykor a magyar, de nagyságát nem csupán génjeiben vagy vérében hordozta, megmaradása pedig nem eszének és harciasságának volt köszönhető, mert valódi ereje keresztény hitében rejlett. Mivé lett volna vajon a nemzet, ha Szent István király halála előtt az országot nem a Magyarok nagyasszonyának ajánlotta volna? Vajon honnan eredt ez az istenanya iránti bizalom, akinek tisztelete az ősmagyarok korában is jelen volt? Ők Napbaöltözött Asszonyként emlegették, az ősi székelyek pedig Baba Máriának nevezték, és a mai napig az Ő hívására gyűlnek össze a világ szétszóródott magyarjai a csíksomlyói pünkösdi búcsún. Nagy magyarjainkat megelőzően, az árpád-házi szenteknek jelentős szerepe volt abban, hogy a magyar nemzet kiemelkedett más nemzetek közül. Szent László király, akár csak Mózes, Isten erejét segítségül hívva, képes volt vizet fakasztani a sziklából, hogy harcban megfáradt serege szomjan ne pusztuljon. Amikor még hitt a magyar, növekedett és győzött, napjainkban azonban egyre gyengül, hitét vesztve/tagadva sorvad. A nemzet már csak egy háborgó nép, egy olyan tömeg, mint amilyen nagypéntek hajnalban azt kiáltozta Pilátusnak: „El vele, feszítsd meg Őt!” Aggasztó jelenség, e csonkán is gyönyörű országban látni a széthúzást, az ellenségeskedést. A hit elhagyásával arányosan romlik az erkölcs, nő a bizalmatlanság, erősödik a bizonytalanság, és az elégedetlenség. Félő, hogy ha most nem állunk meg, ha nem fordulunk vissza, erre a nemzetre is hasonló sors vár, mint azokra, akik kedvéért Isten ketté választotta a Vörös-tengert. Pedig kiválasztott nép voltak, akiket Isten kiszabadított az egyiptomi fogságból, akik kedvéért manna hullt az égből és Mózes vizet fakasztott nekik a sziklából, hogy a pusztai vándorlás idején szomjan ne vesszenek. Utódaik ezt elfeledve, hitehagyottan, megtévelyedve keresztre feszítették Krisztust, az Isten fiát. „Az ő vére mirajtunk és fiainkon” –kiabálták, mi pedig a mai napig velük együtt siratjuk a holokauszt áldozatait, és viseljük büntetésként Trianont. Ne hagyjuk tovább veszni azt, amink még maradt! Védjük, őrizzük, ha kell, gyújtsuk lángra újból pislákoló hitünket, fogjuk meg újra egymás kezét!

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap