A pusztítók

Krissz, cs, 12/02/2010 - 20:46

 

 

 

A pusztítók

Most törik az alapokat,
Most bontják az égi tetőt,
Most tépik a gyökereket,
Sáraranyból gyúrnak hitet.

Gyűlölnek mindent, ami szép,
Gyűlölik az összes népet,
Gyűlölik az örök rendet,
Számokból szőnek életet.

Önzővé teszik a rendszert,
És ösztönlénnyé az embert,
Börtönt adnak a szabadnak,
Pénzből kalitkát a rabnak.

Adnak olcsó halálcirkuszt,
Nobel-díjat önös célból,
Széthúzást a jobb világnak,
Ahol fény van veszélyt látnak.

Tudják jól: egy szellő elég,
S összedől az egyen-káosz,
Rémálomban, ébrenlétben,
Ezért állnak készenlétben!

Érzik már a Földnek nem kell
Intergagyi-világállam,
És ha páran ellenállnak,
Békét hirdetnek... s bombáznak.

Túlságosan sokan vagyunk,
Megölni minket nem lehet,
Csak önmagunkat temettetni,
S önmagunkkal gyűlöltetni.

Félnek tőlünk mint a tűztől
Félnek mert hatalmuk inog,
Félnek ha sok - ha kevés,
Céljuk: örök terjeszkedés.

 

 

Magyar Irodalmi Lap 

 

 

 

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap