Rablós írás (Pénzt vagy életet?)

Kő-Szabó Imre, v, 08/28/2016 - 00:19

    A jelenlegi tematikus témájához a legjobb választ Ady Endre: „Az élet” című verse szolgáltatja, amely 1899-ben „Versek” című, Debrecenben megjelent kötetéből való. Írja: „Az élet a zsibárusok világa, / Egy hangos vásár, melynek vége nincs.” Valóban így van, vásárrá változott az egész világ. „Nincs semmi tán, melynek ne volna ára, / Megvehető akármi ritka kincs, / Nincs oly érzés, amelyből nem csinálnak / Kufár lélekkel hasznot, üzletet.” Tehát már akkor a költő a túlzott anyagiasságról szólt. „Itt alkusznak, amott már áll a vásár, / A jelszó mindig: eladok, veszek! …/ Raktárra hordják mindenik portékát, / Eladó minden, hogyha van vevő, / Hírnév, dicsőség, becsülés, barátság, / Rajongás, hit, eszmény és szerető.” Gounod Faustjában Mefisztó rondója szerint: „Eladó az egész világ.”

    Visszatérve a fent idézett Ady verséhez, írja tovább: „A jelszó: egymást túl kell licitálni, / Ádáz versennyel egymást verve le!” Ezt tapasztaljuk, mert ez a verseny, napjainkban is folyik. Kinek van jobb, nagyobb tévéje, márkásabb kocsija, hivalkodó háza. Hol nyaralok a nyáron, melyik egzotikus szigeten, ahol a pálmafák is mások, mint a szomszéd nyaralási szigetén. „Egy-két bolond jár-kél a nagy tömegben,/ … / Eddig az ő példájukat követtem / Ezután én is másképen teszek / … / Túladok én is minden kincsemen …” De itt megtorpan a költő, és a szívére hallgat: „… De nincs erőm ily nyomorulttá válni, / Óh, nincs erőm, én édes Istenem!...”

*

    V. Irén nem volt korban több harmincöt évesnél, de mindenki Irénke néninek szólította. Szólt ez annak, hogy V. Irén az önkormányzatnál a szociális ügyeket intézte. Ő maga férjezett, három gyermek anyja, tehát rendelkezett olyan belső emberi értékkel, amely alkalmassá tette az ilyen ügyek intézésére. A néni megszólítás, amelyért nem haragudott, kifejezte azt a fajta helyi elismerést, ahogy a hozzá fordulók ügyeit intézte. Volt gondja szegénynek, elég. A családok segélyért fordultak hozzá, vagy éppen gyermek elhelyezési ügyet kellett intéznie. Minden esetben kiment a kérelmező családhoz, feltérképezte a helyzetet, lehetőleg minden körülményt tisztázott. Volt, amikor az otthon ülő férjnek, mert azt állította, hogy azért munkanélküli, mert nem talál munkát, szerzett neki. Sőt ellenőrizte, hogy tényleg eljár-e a munkába. Mindig mondta: - Először magadnak kell segíteni magadon. Ha ez nem megy, akkor fordulhatsz másokhoz segítségért.

*

    Egy Andy Mulligan nevű író idézete szerint: „A világot a pénz mozgatja. Hiába az értékek, az erények, az erkölcsök, hiába az emberi kapcsolatok, a bizalom és a szeretet, hiába fontos ez mind: a pénz fontosabb. Csordogál, mint az értékes ivóvíz, valakik nagyot kortyolnak belőle, mások szomjazzák.” E sorokat olvasva, joggal tehetjük fel a kérdést: - Vajon boldoggá teheti e korunk emberét az anyagias, fogyasztói életszemlélet? Erre a kérdésre egy amerikai pszichológus – Tim Kasser – tudományos alapú vizsgálatainak összegzése ad nemleges választ. Kimutatja, hogy éppen az ellenkezője igaz. Csak a humánus, emberiességen alapuló értékek jelölhetik ki a tartós megelégedettség útját. Ebből a vizsgálatból kiderült, hogy a ma embere (tudatosan vagy tudattalanul) megtanulta azt, hogy ne a belső lelki mércéjükkel mérjék, hogyan érzik magukat, hanem olyan külső mérce szerint, milyük van és mit tudnak megvásárolni maguknak. Ennek az életfelfogásnak az a legalattomosabb változása, hogy nemcsak arról szól, hogy eleget szerezzünk, hanem arról is, többet, mint mások. Ennek a felfogásnak, az a végső kicsengése, hogy saját értékünket azzal mérjük, hogy pénzünket és egyéb anyagi javainkat, másokhoz viszonyítsuk.

*

    Az egyik főiskolai kar terület felméréssel is foglalkozott, vállalkozási formában. A postának egy alvállalkozó üvegszálas kábelek helyének kimérésével foglalkozott, ezt rendelte meg. A mérésekhez volt kapacitás, el is végezték a munkát. Már csak a feldolgozás volt hátra. Ez egy nagytömegű adminisztrációs munkával járt, gépelni kellett tulajdoni lapokat, több példányban, százával. Ezen rögzítették az érintett telkeken a vezeték lefektetése miatti változásokat. Ez írás eléggé sziszifuszi meló volt, a bevontak írták munka után, sokszor este tízig, vagy éppen hétvégeken, szabad idejükben. Mert pénzre szüksége volt mindenkinek, a munka nem számított, csak pengessék le a forintokat. Az írást mikor elvégezték, várták a fizetséget. De a felosztás, sohasem találkozott elégedettséggel, mivel valaki a sorban, mindig anyagiasabb volt, mint a társa.

*

    Z. László harminc éves volt, amikor találkozott egy eszményien széplánnyal, P. Edittel, aki akkor 27 éves volt. Ez egy álomszép találkozás volt, csodálatos szerelemmel. Z. László nem gondolkodott sokáig, megkérte a lány kezét és végül házasság lett belőle. Egyik barátja P. Tamás, aki hasonló korú volt, de még nőtlen, mondta is neki, ne hamarkodja el ezt a házasságot, kaphatna módosabb lányt is. Az anyagiak nem elhanyagolhatók egy most kezdődő kapcsolatban. – Egy szál gatyában, nem rohangál a boldogság! – mondta könnyű bölcsességgel. Z. László hajthatatlan maradt, életét összekötötte P. Edittel. Először albérletben laktak, később egy lakás leválasztásával saját lakáshoz jutottak. Két szép gyerekük született, a megértés, a szeretet kettőjüket, a gyerekekkel, soha nem hagyta el. P. Tamás még pár évig válogatott a szép és módos lányok között. Végül egy gazdag vállalkozó lányát vette el, de házasságuk már a harmadik évben zátonyra futott. Pedig az apósa vett neki egy márkás csoda autót, lakás is lett a kezdetek elején, csak a közös hang, nem alkart stimmelni. Panaszkodott is Z. Lászlónak, amikor látta kiegyensúlyozott életét. Szabó Magda írónő mondta, írta: - „A belső érték számit csak, az nem pótolható semmi öltözékkel, semmi múló csillogással.”

*

    Sz. Róbert, huszonöt éves debreceni srác, megjárta a hadak útját Budapesten. Debrecenben nem talált megfelelő munkát, pedig sok mindent megpróbált. Volt bolti eladó, biztosítási ügynök, legutóbb egy cégnél szerelő szalagon dolgozott, de egyik foglalkozás sem nyerte el tetszését. Úgy gondolta Pestre vált jegyet megtakarított pénzén és szerencsét próbál. Interneten talált is egy neki tetsző munkát. Egy Call Centernél operátori munkát kell végezni, amely biztosítási ügyekkel foglalkozott. Telefonos ügyintézőnek vették fel. Feladata volt, egy megadott lista alapján felhívni olyan személyeket, akik már kötöttek valamilyen biztosítást, ezt egy kicsit megfejelni, jobbra váltani. Tehát rá kellett az ügyfelet beszélni a váltásra. Ehhez jó beszédkészségre, türelemre volt szükség. Sz. Róbert úgy gondolta, lesz benne annyi kitartás, hogy ezt a készséget egy idő után, könnyen megszerzi. Egész nap a telefonkagyló lógott a fülén és nyomta a szöveget. Ez volt a munka, ez után jött a fizetség. A tulaj, vagy a legnagyobb főnök megszabta, hogy hány hívást kell naponta lebonyolítani, ezt kivetítette egy hónapra és így jött ki egy átlagos meló esetén a 160.000 Ft fizetés. Amikor már jól bejött a munkába, a telefonálások száma alapján járna neki 180-200.000 Ft. Jött a főnök, hivatkozott erre, meg arra, egy-egy telefonálás díját lejjebb vett és a borítékba újból csak 160.000 Ft volt található (természetesen a levonások után). Ez az összeg, pedig nem volt elegendő egy pesti albérletre, életre, így az anyagias főnök miatt, egyik napon, visszautazott a kiindulási állomáshelyre. Ide az olvasott körülmények miatt Luther mondása illik: - „A pénz nem boldogít. Jelenlegi anyagias világunk ezt az aforizmát így módosította: A pénz nem boldogít, de nélküle nem boldogulunk.”

*

    A H. család nagyjából olyan volt, mint egy átlagos magyar család. H. Gergely és felesége friss nyugdíjasok lettek. Két gyerekük – H. Péter, ötvenéves, vállalkozó, két gyerek apja és H. Klára, negyvennyolc éves, óvónő, szintén két gyerek anyja – élete sima volt. A testvérek szerették egymást, ezzel eddig nem is volt semmi baj. Önálló életet éltek, időközönként meglátogatták a szülőket, az unokákkal. H. Péter vállalkozása döcögött egy kicsit, mindig mondta, egy kis pénzmag, frissítést hozna. - De honnan? – szólt a kérdés. H. Klára sohasem panaszkodott. H. Gergely, a papa kőműves szakmájából adódóan, szép házat épített, olyan bővet, hogy volt benne vagy hat szoba, wécé-ből is négy. Mindig azt tervezte, hogy a gyerekek is itt laknak majd, de ez csak elképzelés volt eddig. Volt egy nagy terepjáró autója is, meg egy üres telke, arra számítva, ha megszorulna, ezt bármikor pénzzé teheti, mert jó helyen van. Sajnos az élet lapjai kifürkészhetetlenek, előre semmi nem tudható. Aztán bekövetkezett, amire senki nem számított. Egy szombati napon H. Gergely és felesége autójával karambolozott, mind a ketten életüket vesztették. Ez valóban szörnyű tragédia. A gyász napjait élte a család, de titkon mindkét gyerekben felvetődött az örökség kérdése. Az a bizonyos „kis ördög” nem hagyta őket nyugodni. H. Péter érezte, hogy vállalkozása ezzel talán helyére döccenne. A hagyatéki tárgyaláson derült ki apja végrendelete és milyen testvérek ők. A veszekedés, a kapzsiság megfejthetetlen mértéket öltött a párharcban. H. Péter csak a pénzt látta, erre volt szüksége. Ő egy indián mondást biztosan nem ismert: - „Ha majd kivágod az utolsó fát, megmérgezed az utolsó folyót és kifogod az utolsó halat, ráébredsz, hogy a pénz nem ehető.”

*

    Az anyagiasság és a belső emberi értékek eléggé eltérőek. Köztük mindig harc folyik. Van, aki a pénzre esküszik, az a mindenható. Már Moliére írta: - „A pénz minden lakat kulcsa.” Sajnos ez valóban így van, mert pénzzel elérhető minden  álcázott siker, látszólagos boldogság, mázas szerelem. A belső érték fontosságát Steve Jobs, amerikai polgár, a számítástechnika egyik úttörője fogalmazta meg: - „Nem az számít, hogy a leggazdagabb ember legyek a temetőben. Az igazán számít nekem, hogy úgy térjek nyugovóra éjszaka, hogy valami csodálatosat alkottam.”

                                                ■                                                      

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap