Régen volt, igaz volt

Bodor Miklós László, p, 08/18/2017 - 00:12

Öt gyerek tolongott egymást gyömöszölve, taszigálva az élete utolsó szikráival küszködő eperfa öblébe. Viháncolva, kacarászva, sikongatva próbáltak olyan helyzetet felvenni, ahol legelőnyösebben látszanak, a tülekedésben részt nem vevő testes férfi kezében lévő fényképezőgép lencséje előtt. A kis csapatot a kezdetleges gép kezelője terelgette a közeli városból ide a hegyek közé. Egy napos kirándulást tervezett.
Ervin bácsi bariton hangú szólistája volt több állami elismerést nyert katona énekkarnak. Az énekkarnak nem kellett nagyon erőlködnie az énekkarok vetélkedésében: egyetlen férfikara volt a haderőnek…
A gyerekek egyike saját kislány, másikuk nevelt fia- feleségének első házasságából született fia, harmadik az unokahúga, egy udvarbeli szomszéd három fiúval felérő rosszcsont lánykája, és végül ötödikként egy rokon fiú, aki aki nagybácsijánál nyaralt éppen.

 

*

 

A „megtűrt” kiskölyök emlékei

A Matuzsálem korú fűzfa, ereje utolsó megfeszítésével hajtotta ki  utolsó ágát.
Hatalmas öblébe évtizedekkel előbb rőzsetüzet raktak. A tűz nyoma máig kormos nyomot hagyott a kiszáradt törzs belsejében.
A tűzrakók lehettek szerencsés horgászok, akik ott sütötték meg a patakból kifogott, nyársra húzott pisztrángokat, vagy domolykókat. Bár lehet, hogy rejtőzködő, egységük előtt járó katonák lehettek, akiket veszélyes küldetésre küldtek. Az előre nyomuló ellenség erejének kikémlelése lehetett küldetésük célja. A fa öble alkalmasan eltakarta a tűz fényét, és a kürtőben felfelé szálló füst illata is eloszlott cinkosan… Némi meleget adva a dermesztő decemberi fagytól didergő, hazájukat védő harcosoknak.
Más alkalommal a hegyeket – völgyeket járó juhász is itt csordította szikkadt kenyerére a tarisznyájában hordott szalonnát, egyidejűleg megsütötte a gondosan meghámozott fej hagymát. A kócos pumi félszemmel ügyelt a völgyben szétszéledt nyájra, másik szemét várakozón a fejedelmi lakoma illatát  árasztó göndörödő szalonnabőrre függesztve. A kiskutya még nagyon fiatal volt. Hogy el ne bitangoljon, az öreg juhász faágból faragott koloncot lógatott nyakába, ami – ha pajkosan rohangálni próbált – beleakadt rövid lábaiba, és lefékezte futkározó kedvét. Ettől még  csaholásával, ha valamelyik elkóborolni vágyó bárány nem adta meg számára a tiszteletet, utol érte,és a nyájhoz tudta terelni a „birka eszű” beosztottakat.

 

­*

 

A faodúban tülekedő gyerekek öten voltak.
Két egykorú fiú, két kisebb kislány, ők unokatestvérek. Az ötödik kislány az egyik szomszéd csemetéje.
A kirándulást mind az öten élvezték, és emlékeikben őrzik.
Az élet később szerte szét sodorta őket.

 

­**

Sorsok dióhéjban
A legidősebb fiú (néhány hónappal látta meg korábban a Napot, mint a korban utána következő …), és féltestvére volt a legfiatalabb lánykának.

Az idősebb fiú apja a fronton feküdt súlyos sebbel egy ideiglenes kórházban. Az ellenség repülői felgyújtották a piros kereszttel jól láthatóan megjelölt épületet. Minden beteg tűzhalált szenvedett.
A nagyobbik rokon lánykának édesapja a félárva fiú szénné égett apjának (súlyosan sebesült éppen hogy-tiszti rangú)  – sógorának jó barátja volt. A két barát akkor látta egymást utoljára, mikor az alakulat harcképes állománya új állásba vonult, a sebesültek pedig reménykedtek, hogy a kórház haza települ, ahol akkor még biztonságban épülhettek fel a sebesültek.

A repülők váratlanul csaptak le a védtelen sebesültekre. A robbanások, a gyújtóbombák keltette tűz egyaránt elemésztette a gyógyuló félben lévőket, és a menthetetleneket.

Az özvegy sógornő tisztességgel meggyászolta férjét. Féltő gonddal nevelte kisfiát.
A gyászévek eltelte után meghallgatta a szomszéd jó hangú legényembert. A lánykérést esküvő követte, és az új házasságot kislánnyal áldotta meg az Úr. Az özvegy, és házasságban élő húga társbérlők lettek, annak ellenére, hogy az énekes férj szülői háza a szomszéd épület volt.
A félárva fiú sorsa nehézzé vált kishúga születésekor. Szerette féltestvérét, ám anyja nehezen tudta megosztani új férjétől született kislánya, és fia iránti érzéseit. A mostoha apa bizony részrehajló volt saját lánya javára, és az első házasságból született legényke rovására.

A fiú korán elkerült a háztól. Kollégistaként járta ki a gimnáziumot, majd a főiskolát. Tehetséges ember vált belőle. Vendéglátó ipari felsőfokú végzettségével a nemzeti légitársaság konyhájának vezetője lett. Munkája, házassága egyaránt a fővároshoz kötötte, és a kiránduláson részt vevő gyerekek ritkán találkoztak.
Utolsó találkozásuk egy rokon temetésekor történt.
Nem sokkal ezután az időközben három gyermek apjává lett férfit elvitte a gyomrát megtámadó rák.

A garabonciás kamasz

Nem tudni, hogy a többi gyerekben milyen nyomot hagyott az a kirándulás.
A természet titkai iránt különösen fogékony fiú számára meghatározó volt az az élmény együttes.
A csupa odú fa egy patak kanyarulatában tátotta óriásira törzsét. Valamivel feljebb a medre kimélyült egy kisszobányi méretben. Itt egy pillanatra felburrant egy pisztrángot üldöző nagy hal.

A patakot több más csermelyen kívül egy forrás-csoporttól le csörgedező erecske táplálja ma is. Itt a völgyben hét vályún kell áthaladni a kristálytiszta forrásvíznek a patakba ömlés előtt. A viháncoló gyerekcsapattól kissé elkülönülve figyelt meg egy,  a kővályú peremén  szomját oltó víztől csillogó, fekete bundájú, hegyesorrú, gombszemű kis állatot. Ez volt az egyetlen törpe vízi cickány amit egész életében közelről látott.
A fiúcskát megérintette a táj, a hely szépsége.
Visszavágyott. A nyaralás véget ért. A fővárosban élt de az élmény minduntalan visszahúzta ide.
Hogy visszatérhessen, ahhoz a valóságot erőteljesen át kellett alakítania…
Virágnyelven a „valóság átalakítása” bizony kegyes (?) hazugságot jelent.
-    Petres tanár úr vasárnap kirándulásra viszi az osztályt. - mondta otthon
-    Húsz Forintot kell vinni. - tette még hozzá
A kék színű papírpénz egyik oldalán Dózsa György, némileg megrovóan pödörte meg  lelógó harcsa bajuszát. A fiú ekkor még nem tudta, hogy a gyerek által csellel kiharcolt útiköltségnél sokkal nagyobb vétkek is terhelték a sorsával elégedetlen székely kisnemes lelkét. Némi vásári fosztogatás miatt katonává lett az országot vérbe borító, magát parasztkirálynak neveztető népvezérnek nem volt joga megítélni a kiskölyköt, aki ezt még akkor nem tudta.
A bűnös úton szerzett bankóból a vasúti pályaudvaron retúrjegy lett, maradékából a Törökmezői turistaház italmérésében Bambi, amik már vágtak meg nem érdemelt fintorokat az önálló tekergésre vágyó ifjúra.
Ezen a magányos úton újabb ismereteket közölt a tudásra, élményre szomjas lókötőre.
A patakon felfelé haladva újból megpillantotta a kisebb halakra vadászó ragadozó halat. Most ő volt az üldözött! Másik, nagyobb kissé kacsacsőrre emlékeztető szájú rokona üldözte. A méretes pisztráng magasra kiugorva elkerülte a rá vadászó mindig éhes társát. A csuka, alighanem egyik közeli halastóból szökött meg a nyári felhőszakadások valamelyike után kiáradt szülőhelyéről.
A fiú ezt egy arra járó horgásztól tudta meg, és azt is, hogy ahol most száraz lábbal járja felfedező útját, az a rét is halastó volt réges-régen.
A Márianosztrai, ill. toronyaljai kolostor birtoka volt.

-    Úgy mondják.- erősítette meg a környéken legeltető borostás arcú juhász.
-     Még azt is mondják, hogy a két összefüggő monostort föld alatti alagút kötötte össze. Az alagútnak készítettek a fehér kámzsás barátok elágazást is a Dobogó hegy alá. Oda vittek a török elől rengeteg élelmet, a  liliomos címerű Lajos királytól kapott kincseket - tette még hozzá
-    Ma is ott élnek. Akiben megbíznak, jelet adnak dobogó jelzésekkel biztatják a híveiket, hogy legyenek jók, és mikor eljön az ideje kirobbantják a mesterségesen eltorlaszolt kijáratokat. Megjutalmazzák azokat, akik kitartanak hitben, szeretetben, hűségben! - bólogatott az őt tátott szájjal hallgató süvölvénynek.
-    A bácsi hallotta a dobogást? - kérdezte a fiú
-    Én nem, de a nagyapám bizony hallotta.
-    Ide alig félnapi járásra van Tölgyespuszta. Oda járt el a nagyapám orvvadászni, mert az itteniek beárulták volna, ami súlyos büntetéssel járt. Van ott egy elpusztult templom romja. Szent Márton dűlőnek hívják, és volt ott egy kút is meg a dobogónak hívott kő. Meg is lőtt egy fiatal vaddisznót. Cipelte a hátán. Eldugta a zsákmányt egy alacsony fa ágai közé. Egyszer elfáradt, és a napsütötte kőre feküdt pihenni. Félt a kígyóktól, azért nem a fűbe hemperedett le. El is aludt. Neki dobogtak a barátok, mert megtudták, hogy arra jár az uraság erdőse! Alvónak tettette magát. Még meg is köszönte a vad őrének, hogy felkeltette. Az persze gyanakodott, de mert semmit, se vadat, se fegyvert nem látott nagyapámnál, tovább ment. Az öreg vissza tette fejét a kőre, és mikor jeleztek, újból dobogtak neki, hogy a vadász messze jár, haza indult.
Erős nagydarab ember volt az öreg. Hazahozta a megszerzett vadat.
-    Apám nem hitt a dobogásban. Neki nem is jeleztek a fehér barátok! - fejezte be a fokhagyma, és bagószagú, borostás birkapásztor.
-    Mindig bolond volt az öreg egy kicsit! - legyintett regélő szavára mosolyogva apám.- szipákolt kihűlt pipájába a terelő juhász
-    Ne áruld el soha, hitetlen embereknek a tudást! – simogatta meg fejemet nagyapám. Én hiszem a régiek szavát, de csak keveseknek árulom el. - gyújtott csibukjára a vén, mogorvának mutatkozó, mégis huncut szemű juhász

*

 

A fiú afféle mai garabonciásként járta az erdőt, titkos völgyeket.
Sok évvel később, talán a még mindig rejtekeikben élő pálosok elvezették az egykori fiút a hajdani Ság – Szent Mártonnak szentelt -  temploma romjaihoz. Megtalálta a közelében lévő, mára kiszáradt kút mellett a dobogó követ.
A fiú hitt, és megöregedve, ma is hisz az erdei kövek, öreg, mohos törzsű fák, csattogó patakok szavainak. Hisz a dobogó kövek üzeneteiben. Neki bizony üzennek a jobb idők eljövetelében bízó fehér barátok.

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap