A rejtelmes sziget

Jankovics Marcell, sze, 05/17/2017 - 16:07

 

 

 

 

Az általam ismert szimbólumszótárak, lexikonok egyikében sem található „sziget” szócikk (a mi Jelképtárunkban sem). Nem tudom, miért nem, hiszen a felkérést követően, hogy a most induló Délsziget című folyóiratba írjak a sziget szimbolikájáról, sűrű egymásutánban jutottak eszembe a témába illő ifjúkori olvasmányaim: az Odüsszeia, Szindbád tengerész történetei az Ezeregyéjszaka meséiből, Gulliver utazásai Swifttől,  Vörösmarty Délszigete, a Jókai megálmodta Nepeam sziget és az Aranyemberben szereplő „Senki szigete”; A rejtelmes sziget, Két év vakáció Verne Gyulától; természetesen Robinson Crusoe története (Defoe), A kincses sziget (Stevenson), Dr. No szigete (Ian Fleming), hogy csak néhányat említsek közülük. (Nem egészen ebben a sorrendben olvastam őket. Ez a sorrend szimbolizmusuk spektrumát fejezi ki.)

A felsorolt bestsellerek ékesen bizonyítják, hogy a sziget archetoposz, hogy a „szigetlét” az írásbeliség kezdeteitől foglalkoztatja az ember képzeletét. És bár az olvasási kedv hanyatlóban van, a szigeten játszódó számtalan film: a klasszikus történetek filmes feldolgozásaitól  a művészfilmekig (Kaneto Shindo: Kopár sziget), giccses robinzonádoktól (Kék laguna) akciófilmekig (akármelyik James Bond film) jelzi, hogy a téma iránt változatlan az érdeklődés. Hasonlóképpen az is, hogy a vicclapokból nem hiányozhatnak a „szigetes” karikatúrák, vagy hogy a meleg tengeri sziget, legyen az Antillákon, a déli tengereken vagy akár csak itt, a szomszédban: az Adrián, évente sokszázezer turista kedvelt és ma már el is érhető úti célja.

A hatalmas érdeklődés arra vall, hogy a sziget-toposz alapja igen régen rakódott le kultúránk és lelkünk legmélyén. Nyilvánvalóan összefüggésben azzal, amit geológiai, antropológiai és kulturális tanújelek ismeretében állítanak a mondott szakterületek egyes képviselői, nevezetesen, hogy az ember őstörténete során valamikor alkalmazkodni kényszerült a nagyobb szárazföldektől elszigetelt vízi élethez. Geológiailag bizonyított, hogy a történelem előtti időkben a tengerek szintje huzamosabb ideig többször is jóval magasabb volt a mostaninál; antropológusok az ujjaink közötti „úszóhártyát”, testszőrzetünk áramvonalasságát, a csecsemők otthonosságát a vízben és más élettani sajátságunkat, amellyel rokonaink, az emberszabású majmok nem rendelkeznek, a hajdani vízi életmód bizonyítékának tekintik; a vízözön-mondák vagy Sörös István megalapozottnak tűnő feltevése, miszerint a piramisok vízről épültek, szintén vízi múltunk művelődéstörténeti mementói lehetnek. (A szerzőnek hamarosan megjelenik vagy talán már meg is jelent erről szóló könyve.)

Induljunk ki a magyar (vagy bármelyik) elnevezés jelentéséből. Sziget szavunk „elszigetelt, víz által körülölelt helyet” jelent. Az olasz isola és megfelelője a többi indogermán nyelvben ugyanazt: izolált szárazulatot, olyan helyet tehát, ami nehezen vagy egyáltalán nem megközelíthető, s ahonnét nehéz vagy éppenséggel lehetetlen eltávozni. Minden egyéb, ami a szigethez kapcsolódik, e tényből következik; pozitív és negatív értelemben is, mind a valóságban, mind pedig a jelképek szintjén. Pozitív értelemben a sziget stratégiailag fontos területek jól védhető ellenőrzőpontja, birodalmak középpontja lehet. Az azték főváros, Tenochtitlan a mexikói Texcoco tó szigetére épült. Franciaország fővárosa eredetileg a Szajna és a Flandriába vezető római út kereszteződésénél található szigetre épült. Ile de la Cité,  „A Város Szigete” ma is  a központi párizsi városmag neve. A települést a római hódítást megelőzően a kelta parisi nemzetség tagjai alapították. Kelta neve Lutuhezi volt, ami „víziotthont” jelent. (Az is jellemző, hogy a francia fővárost körülvevő vidéket Ile de France-nak nevezik.) Bretagne partjainál a Saint Malo öbölben található Mont Saint Michel vára, amit dagály idején körülzár a tenger. A kolostorerőd vigyázta egykor az öblöt, s ellenőrizte a befutó hajókat. (A névadás nem véletlen. Szent Mihály arkangyal Franciaország patrónusa volt, de más népek szemében is ő a legmagasabb rangú honvédő szent.) Hogy magyar példákat is mondjak, ezért volt fejedelmi birtok és temetkezőhely a Csepel-sziget a IX-X. században, ezért épült vár Tihanyban már az avar korban (a félsziget eredetileg sziget volt)  és később Szigligeten (szintén sziget volt, a neve is erről árulkodik). A nem szigetre épült várakat viszont ugyancsak védelmi megfontolásból vizesárokkal vették körül, vagyis mesterséges szigetté varázsolták őket. Lásd a mi Szigetvárunkat, hogy csak egy „neves” példát mondjak.

A „bevehetetlen” szigeterőd másfelől nézve elhagyhatatlan, elszigetelt karantén is lehet. Ezért építettek (lehetőleg az anyaország partjaitól távoli) szigetekre börtönöket, telepítették oda - -leprásokat (nem is olyan régen Romániában a Duna-deltába), vagy tartottak ott megfigyelés alatt bevándorlókat (pl. az USA keleti partjainál, a New Yorki Long Islanden). Hírhedt szigetbörtön volt a San Franciscoi öböl ma már turistalátványosságként mutogatott Alcatraz, vagy Francia Guayana Ördög sziget néven elhíresült fegyenctelepe, ahol többek közt az ártatlanul elítélt Alfréd Dreyfust tartották fogva. (A szigetbörtönök – romantikus beállítottságunknál fogva – mégis legendás szabadulások, szökések folytán váltak igazán híressé. A rehabilitált Dreyfusé vagy az ugyancsak Ördög szigeten raboskodó „Papillon” szökése ilyen. Ez utóbbi meg is írta „regényes” szökésének történetét, népszerű film is készült belőle Steve McQueen és Dustin Hoffman főszereplésével. A szigetbörtönből való szökések legismertebbjét, egyben „archetípusát” Gróf Monte Christoét,  az idősebbik Dumas találta ki. Az ihlető helyszín: If vára a Rhone torkolatában, Marseille-el szemben azonban valóságos sziget.)

A kényszerlakhely, ahonnét ember nem szabadulhat, értelemszerűen lett a holtak lakhelyévé. Temetővé, egyszersmind – immár a jelképek szintjén – a túlvilág színterévé. Egykor általános szokás volt vízen túlra temetkezni, egyfelől a bomló tetemek terjesztette járványoktól, másfelől a hazajáró lelkektől való félelem okán. A túlsó parton, rendszerint nyugaton, ahol a Nap lemegy, képzelték el a túlvilágot vagy annak lejáratát a régi egyiptomiak, a zsidók a bibliai korban (Mk 4,36skk), és sok más nép, a régészet tanúsága szerint honfoglaló eleink is. Ha sziget volt a közelben, a régiek oda temetkeztek. Velencében például. A szigetváros híres szigettemetője a San Michele nevet viseli (Szent Mihály mint az utolsó ítélet angyala, az elhunytak tetteinek mérlegelője volt). Richard Wagner nyugszik itt más hírességek társaságában - ahogy egy önkéntes cicerone mondta nekem találóan - veramente al fresco eltemetve.

Az Odüsszeia szigetvilágát Homérosz az alkony bíborától borszínű nyugati tengerbe helyezte. A lótuszevők földje, a küklopsz barlangos szigete, Télepülosz kikötője, Aiaia, Perszephoné ligete, a szirének szigete, Ógügié, Szkülla és Kharübdisz földhözragadt elmével a Földközi tenger szigeteinek is megfeleltethetők - többen tettek erre kísérletet -, egyúttal azonban túlvilági helyszínek is, s egytől egyig a halált jelképezik. (A mitologikus észjárás a földrajzi helyeket a világ minden táján égi, illetve másvilági színtereknek feleltette meg. Így például az olyan folyamokat, mint a Nílus, Gangesz, Ob, Duna, a Tejútnak, ideillő másik nevén a sok közül a  Szent Mihály útjának, amit viszont egykor világszerte a túlvilágra vezető vízi útnak tekintettek.) A görög „árnyak szigetének” kelta mása a nyugati tengerben lévő Avalon (ami Robert Graves szerint „Almás helyet” jelent, mások szerint a „sziget” jelentésű ír oileán alakváltozata lehet). Mindenesetre maga volt a kelta Paradicsom, ahol többek közt Arthur király időzik, amióta „minden testnek útjára lépett”. Mind a kelta, mind a görög példák jelzik, hogy a svájci Arnold Böcklin által gyászosnak megfestett „holtak szigete” éppúgy lehetett elátkozott hely, mint a boldogok lakhelye. A mesék „tündérszigetei” is, akárcsak maguk a tündérek, felemásak e tekintetben. Egyszer pokolszerű a veres- vagy fekete-tengeren túli másvilág (a Tündér Ilona típusú mesékben), másszor a Purgatóriumra emlékeztet („tengersziget, hol fa verekedik fával, fű fűvel, kő kővel, víz vízzel”: Borsszemvitéz  és szép Júlia, aki erdőt ződít s füvet virágoztat című mese), ismét máskor maga a Paradicsom Tündérország. A magyar népmesék Tündérországát a –fentebb írtaknak megfelelően - égen-földön kereshetjük. Az égen ott, ahol a Tejút (Tündérút) két ágra szakadva körülölel egy sötét „szigetet” (ideillő népi nevén Tündérek fordulója, Tündérek tánca), itt a földön viszont a két Duna-ág által határolt Csallóközt azonosította vele a népképzelet. Az Édenkert és a sziget jelképi megfelelését szolgálta, hogy mindkettő a mienkétől elkülönülő, zárt világ. (Az Énekek énekének szerelmes szerzője „berekesztett kertnek” nevezi kedvesét, akitől paradicsomi gyönyöröket remél.) A zártság mindkét esetben romlatlanságot, szűzi ártatlanságot is jelent. „Valának pedig mindketten meztelenek” – olvashatjuk a Szentírásban az első emberpárról – „és nem szégyenlik vala” magukat bűnbeesésükig (Ter 2,25),. Ugyanezért alkalmazza a középkori egyház az Énekek éneke „zárt kert” hasonlatát Szűz Máriára. Amikor az európai felfedezők először léptek a déltengeri szigetek partjaira, az ottani „paradicsomi állapotok” Ádám és Éva történetét idézték föl bennük. Így vált a meleg tengeri sziget földi paradicsommá: a romlatlan természet, az elvesztett Édenkert jelképévé, lakója, az „ádámkosztümös” vadember, akivel oly boldogan cserélt volna a civilizált utazó, pedig a bűnbeesés előtti ártatlanság megtestesítőjeként tézisregények (Robinson Crusoe, Szép új világ)  hősévé. (Robinson vadember szolgájának a neve: Péntek ebből a szempontból is beszédes; a hét napos teremtéstörténet szerint Ádám és Éva Vénusz napján, pénteken esett bűnbe). Ezen a ponton a csillagos, mitikus, vallásos és mesei szimbolika fedi egymást. A Tejutat egy másik összefüggésben világfa – a bibliai teremtéstörténetben a paradicsomi Élet és Tudás fája jelképezi. A Tejút szigetén „földet érő” Hattyú csillagképet tejtóban feredő hattyúnő (Tündér Ilona) személyesíti meg a mesékben (lásd a hasonló című mesetípusokban). A hattyú többek közt Vénusz madara volt. A sziget tehát egy más világ (vagy: a másvilág) helyszíne. Ugyanakkor irodalmi allegóriákban a mi világunkat is jelképezheti, mint annak ideális mása (azaz földi paradicsom) vagy torzképe (mint a Gulliver szigetállamai).

Minden nép paradicsomnak, tejjel-mézzel folyó Kánaánnak, Tündérkertnek, környezetétől való elkülönülése folytán szigetnek, s egyben a világ közepének képzeli szűkebb-tágabb hazáját. (Vö. a szólással: „Azt hiszi magáról, hogy ő a világ közepe”; továbbá azzal, amit a birodalmi „szigetközpontokról” írtam fentebb.) A szűkebb-tágabb magyar hazák jelképes szigetvoltát nevük mutatja: ezek között találhatók valódi szigetek (Szigetköz, Csallóköz); néprajzi szempontból is elkülönülő tájegységek: folyóközök (Bodrogköz, Duna-Tisza köze, Muraköz, Rábaköz, Sárköz; a nevek keletkezésére nézve: az elsődleges névalak a „közt” körülzáró mindkét folyó, folyóág nevét tartalmazta – l. Thyzabodrogkezy -, utóbb elhagyták a nyilvánvaló nagyobbikét); végül „országnevek” (Etelköz). A hazához való viszonyulás az alapja annak, hogy a mitikus paradicsomszigetet is sokhelyütt a világ közepére (köldökére) helyezték képzeletben. A zsidó-keresztény szimbolikában például a paradicsom (múlt), a földi Jeruzsálem (jelen) és a mennyei Jeruzsálem egyaránt a világ közepe. Hármójukat az idő tengelyén az Élet és a Tudás fája, illetve a Kereszt köti össze. „Más” világfák is a föld köldökén erednek, és csúcsuk az ég közepét, a Sarkcsillagot jelzi.

A világ közepe, köldöke a keletkezésének helye is egyben (asszociáció: köldök alatt, az anyaméhben formálódik a gyermek), de a pusztulásáé is (keresztény legenda szerint az első ember: Ádám sírja is itt, a „Fa” tövén található). A teremtéstörténetek, világvége-elbeszélések a legkülönbözőbb formában utalnak erre. A Bibliában a teremtő Isten szavára apadni kezdenek a vizek, „hogy tessék meg a száraz” (Ter 1,8). Amikor el akarja pusztítani, vízözönben merülnek el a szárazföldek, s az élet folytonosságának a biztosítéka sem más, mint egy úszó sziget: Noé bárkája. Különböző népek teremtésmondáiban a teremtőt segítő demiurgosz: uráli regékben búvárkacsa, népmondákban az ördög merül le a tenger fenekére, hogy földet hozzon fel, s szigetként megformálja. Hindu hiedelem szerint a világot egy óriás teknősbéka hordozza a hátán, mely az idők kezdetén a világtengerből emelkedett fel. A magyar (csángó) néphit nagy hal (cet) hátára képzeli a földet, s úgy tartja, akkor van földrengés, ha a cet mozdul egyet. (N.B.: a mondott cethal azonos a csillagképi Halak tengerében látható óriás Cet csillagképpel.) A Kalevalában Ilmatar vízanya vízből kiemelkedő térde az első föld, amelyen a búvárkacsa fészket rakhat, hogy megtojja a világtojást (I. 195skk). A Kalevalabeli elbeszélésnek is van egy égi szintje – a fészek a Fiastyúk csillagzat, mely az „ég tengerében” található -, és egy földi szintje, mely a hasonló történetek valóságalapjául is szolgált mindenütt. Ilmatar térde úgy emelkedik ki a vízből, ahogy a vulkanikus szigetek keletkeznek, egyik napról a másikra, az ember szeme láttára, és ugyanúgy is tűnik el: „- vízanya, egek leánya -, / érzi, hogy nagyon melegszik, / gyenge bőre gyullad lángra; / tüzesedni véli térdét,..”. Atlantisz legendája ékes példája annak, hogy egy sziget (Théra) kataklizmája világpusztulásként maradhat fenn a túlélők és az utókor emlékezetében. A vízből kiemelkedő, majd ismét tengerszint alá süllyedő sziget rettenetes élmény lehetett – azoknak is, akiknek nem okozta halálát. Kevésbé rémisztő, sőt olykor tréfás allegóriái a fentebbi teremtéstörténetek változataként terjedő „teknősbéka-, bálna- vagy cethal-sziget” mesék, melyek legrégibb ismert változatát egy II-IV. századi görög nyelvű Physiologusból ismerjük, s oly népszerű volt, hogy még a VIII. század előtt lefordították etióp, szír, örmény, arab és szláv nyelvre. A történet veleje: hajósok megpillantanak egy „szigetet”, odasietnek, kikötnek rajta, hogy megsüssék az eledelüket, ám, amikor tüzet raknak, a sziget, mely valójában egy óriás hal, megúnván, hogy sütögetik a hátát, lemerül, és vízbe fullasztja a szerencsétleneket. (Itt is a tűz játssza a főszerepet!) A történet kegyes, keresztény példabeszéddé módosul Szent Brendan (Brandanus) IX. századi történetében. Van olyan változat azonban, mely szerint az állatsziget azt is eltűri, hogy hátára gyümölcsfákat ültessenek. (Még ennek is van némi valóságalapja. Tenochtitlan lakóit a Texcoco tó növényi fonadékokból létrehozott és ültetvényként hasznosított úszó szigetei látták el zöldséggel.)

Nemcsak állat- és növény-, hanem emberszigeteket is teremtett a képzelet. Például a sellőket,         akik a hajósokat magukba bolondítják s lehúzzák a víz mélyére. A hajózást veszélyeztető alattomos folyami örvényes zúgókat, sziklás zátonyokat személyesítették meg. Ipolyi Arnold írja a Vág folyóból kiálló ún. „Veszett sziklákról”, hogy a néphagyomány szerint azok valamikor egy emberevő óriás fogai voltak (Magyar mythologia, 117. o.) E „Veszett sziklákról” korábban  kimutattam, hogy a sokat emlegetett „tejútsziget” egyik földi alakmása lehetett (Ahol a madár se jár, 146. o.). Nepomuki Szent János vízen úszó sötét tetemét a legendája szerint a Moldván ringó gyertyák sokasága ragyogta körül. Szerintem ez a csodás kép is a tejútszigetre utal. (A mondott tejútsziget Nepomuki János névünnepe, máj. 16. táján fénylik, látszik a legszebben. In: Jelképkalendárium, 154. o.) Japánban, a futamigaurai tengerpart közelében egy sziklapár emelkedik ki a vízből. E sziklapárt a japánok a világteremtő istenpár: Izanagi és Izanami földi képmásának tartják.

Az embersziget képzetének azonban mindenekelőtt lélektani oka van, és végül is ebben rejlik a sziget-toposzhoz való vonzódásunk. Nem vagyunk-e mindnyájan egyszemélyes szigetek?  És e milliárdnyi léleksziget nem távolodik egymástól? Hiszen világegyetemünk is tágul!

Eljön-e még egyszer az az idő, amikor a folyamat megfordul, és legalább azok a szigetek, amelyek valamikor egy csoportot alkottak, ismét közeledni fognak egymáshoz?

 

2001. augusztus 26.                                                        Jankovics Marcell  

  

 

Magyar irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap