Rémes történet

Kondra Katalin, h, 04/15/2019 - 00:14

Minden azzal kezdődött, hogy nyugalomra vágytam, ezért haza utaztam Erdélybe. Örültem, hogy a szmoggal teli várost végre pár napig magam mögött tudhatom, de otthon sem nagyon találtam a helyem, olyan forróság volt azokban a napokban. Mi lenne, ha a gyergyói havasokban hűsölnénk? — jutott eszébe apámnak. Jó ötletnek tűnt! Ott nyáron is hűvös a levegő, a hegyi patak pedig kiváló lehetőség a strandolásra. Elárasztott a gyermekkor érzése. Jönnek a tesóim és együtt lesz újra a boldog, nagycsalád. Összevásároltunk egy hétre való élelmiszert. A padlásról előkerült a régi, hatszemélyes sátor. Anyám rendbe tette, megtisztogatta. Apám a bográccsal bajlódott. Nagyapám aggódva intett, hogy vigyázzunk magunkra, mert mostanában sok arra a medve. Még nem láttam vadonélő medvét, hát nem bántam volna, ha találkozom egyel. A szoba falain belül bátor az ember. Másnap, amikor körül vett a sűrű rengeteg, és felvertük a sátrat, aggodalommal gondoltam a medvével való esetleges találkozásra. Egy hegy tetején táboroztunk, melynek egyik oldalán szelíd ösvény vezetett felfelé, a másik oldala meredek sziklafalban végződött. Olyan volt, mintha egy óriás, lemetszett volna belőle egy szeletet. Délután, szamócaszedegetés közben arra gondoltam, mit tennék, ha jönne a medve. Milyen halált választanék? Mert, hogy meghalnék, abban biztos voltam. Mi lenne szörnyűbb? Ha szétmarcangolna a vadállat, vagy ha lezuhannék a meredek szikláról? Tériszonyom ellenére a zuhanást választottam. Este tábortüzet raktunk. A szelíd lángokba merülve elfelejtettem korábbi félelmeimet. Viccelődtünk, nevettünk, közben a bográcsban főtt a vacsora. Későre járt, mire a tábortüzet eloltottuk. A fenyvesek közt sűrűre nőtt a sötétség. Mélységes csend lett. Aludni mentünk, de nekem nem sikerült. Egy ideig forgolódtam, aztán éreztem, hogy hív a természet. Odakint lengedezni kezdett a szél, ettől felerősödtek az erdő hangjai. A fenyők izgatottan susogtak. Valahol ág reccsent. Vittem magammal elemlámpát, közben hangosan énekeltem, mert azt hallottam, a medvék általában elkerülik az embert. Véletlen találkozásokkor szoktak történni a szerencsétlen balesetek, de inkább ne legyen semmiféle találkozás. Még hangosabban énekeltem. Megriaszthattam egy baglyot, mert huhogva röppent fel a fáról és ijedten körözni kezdett fölöttem. Legalább ketten félünk — gondoltam. A lámpámmal körbepásztáztam a terepet, a biztonság kedvéért többször is. A fenyők vészjóslóan susogtak, mintha sürgettek volna. A bokrok mintha el akarnának rejteni. A szívem a torkomban dörömbölt. Még azelőtt elintéződött a dolgom, hogy akartam volna. Emiatt aztán el kellett botorkálnom a patakhoz, hogy megmosakodjak. Közben önmagamat bátorítva, nyöszörgősre sikeredett hangon énekeltem. A víz halkan csörgedezett. Először csak a kezem mártottam bele, majd egészen fölé hajoltam. Langyosnak éreztem, hát gondoltam megmártózom benne, de hirtelen valami kiugrott a patakból. Felsikoltottam és rohanni kezdtem az erdő felé. Ekkor megmozdulta a fenyves. Ropogó léptek zaja hallatszott. Megdermedtem a félelemtől. Nem voltam képes tovább menni. Leborultam a földre és vártam a sorsomat. Hirtelen durva kéz ragadott meg. — Maga is látta? — szólalt meg fölöttem egy riadt férfihang. A gyomrom összeszorult, de az ösztöneim működésbe léptek. Felugrottam s teljes erőből belerúgtam a férfi ágyékába. Az fájdalmába összegörnyedt és könyörögni kezdett. — Ne bántson, én is megijedtem. Az előbb szörnyű hangokat hallottam, irtózatos fényeket láttam. Maga is? — Én nem — léptem hátrébb bizalmatlanul. — Aztán elindultam a hang felé, láttam a fénycsóvát benne egy halvány nőalak, szinte áttetsző. Ott a patakban. — Onnét jövök, nem láttam senkit — szóltam elgondolkodva. — De mégis! Valami kiugrott a vízből, róka vagy őz lehetett. — Biztos nem. Asszony formájú volt. Tudom, hogy vannak boszorkányok. Először csak énekelt, aztán felsikoltott. Itt halljak meg, ha nem! Döbbenten hallgattam. Hogy lehet, hogy én nem láttam, nem hallottam semmit? Ekkor esett le a hatfilléres. Hát jó! Ha már így alakult, gondoltam még jobban ráijesztek a szerencsétlen fickóra. — Jöjjön csak. Mutatok valamit — kaptam el a karját és húzni kezdtem a patak felé. Időközben a hold felkúszott a fák tetejére. Ezüstös fényár borított be mindent. Az árnyékok hosszúra nőttek. A szél felerősödött. Az erdő felől érkező hűvös fuvallat összekócolta hosszú hajamat és lenge ruhám alatt libabőrössé vált a testem. Az élesen világító lámpámat egy bokor tetejére fektettem úgy, hogy a fény a patakra essen. A víz fölé hajoltam fehér, áttetsző ruhámban kecsesen hajladoztam, majd halkan énekelni kezdtem. Láttam, hogy a férfi teste remegni kezd. Arca olyan sápadt lett, hogy szinte világított a holdfényben. Ekkor éles sikolyt hallattam, mert a fák közül óvatosan előcammogott egy medve. Bizonyára csak inni szeretett volna a patakból, de a szokatlan hanghatás miatt visszacsörtetett az erdőbe. Mire magamhoz tértem a medve okozta traumából, a férfi már nem volt sehol. A másnap történései csak halvány sejtelmek zavaros emlékezetemben. Beteg lehettem, mert egész nap borogatással a fejemen pihentem egy bokor alatt. Úgy tűnt, gyengélkedésemet megunta a család, mert harmadnap sátrat bontottunk. Nem bántam. Elég volt a nyaralásból, igazi nyugalomra vágytam. Addigra sikerült összeszednem magam és jóllétemet bizonyítandó, lementem a patakhoz elmosogatni a bográcsot. Visszafelé majdnem ráléptem egy halott siklóra. Legalábbis annak tűnt, míg közelebbről szemügyre nem vettem, mert úgy már inkább pisztolynak látszott. Felvettem és szórakozottan a bográcsba dobtam. El is feledkeztem róla, de otthon, amikor nagyapám meglátta elsápadt. A fegyverről persze senki nem tudott semmit, ezért ésszerűnek tűnt azt feltételezni, hogy közöm van hozzá. Orvvadászattal gyanúsítottak meg. Mindannyian kiborultak. Kénytelenül elmondtam hát éjszakai kalandomat az idegen férfival és a medvével, de nem vártam meg a hatást. Még aznap visszajöttem Magyarországra. Csalódott voltam, amiért minden balul sült el. A hőségtől ájuldozva, egy fürdőkádnyi langyos víz alatt igyekeztem lenyugtatni kalapáló idegeimet. Majdnem sikerült is, csakhogy rossz szokásaim egyike, megnézni az esti híradót. A Duna tévére kapcsoltam. Éppen egy sört próbáltam kinyitni, mikor hallom, hogy a műsorvezető szülőfalum nevét említi egy különös eset kapcsán. Felnyomtam a hangerőt. Egy szökött rabról szólt a hír, aki miután leütötte fogva tartóját, elvette annak szolgálati fegyverét és megszökött a Csíkszeredai börtönből. A pisztolyt, a hetvenéves Mikó Marci bá találta meg gombászás közben, és bevitte a legközelebbi rendőrőrsre. A nagyapám! Még hogy találta! A talpamból egyből agyamra futott a vér. A szenzáció persze ezzel még nem ért véget, mert abban a pillanatban jelezték, hogy az üggyel kapcsolatban újabb fejlemény van. Előkerült a rab. Sápadtan, rettegve rontott be az imént említett rendőrőrs ajtaján — hallottam halványan a tévéből kiömlő hangokat. Több szemtanú állította, hogy a férfi rohanás közben folyton hátranézett, mintha valaki vagy valami üldözné. Az eset úgy egy hete történt, azóta már nem csak Erdélyben, hanem Magyarországon is arról beszélnek az emberek, hogy a Gyilkos-tó fölötti Kis-Cohárdot valami félelmetes lény szállta meg és rettegésben tartja az egész környéket.

>Magyar Irodalmi Lap<

 

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap