Ruttkai Éva Emléknap

Szerkesztő A, v, 12/31/2017 - 00:08

 

 

 

 

 

AZ ÖRÖK, HUNCUT MOSOLY

 

Ruttkai Éva nem csupán Kossuth-díja és kétszeres Jászai Mari-díja, továbbá érdemes és kiváló művészi díjai okán nagy színésznő, hanem, mert róla szólva mindenkiben életre kel arca, a kissé csibészes, nem is kissé huncutkodó, vagy éppen csábító, legalábbis csábítani örökké kész női arc. Az ő arca – nézzünk csak rá, bármelyik „szereparcára”, vagy nem színészi, hanem „polgári” arcára – az a női arc, amely mosolyával igéz meg bennünket. Még a hölgyeket is, pedig azok egy ilyen arcra felháborodnának, de Ruttkai utánozhatatlan „ruttkais” mosolya mindenkit meggyőz.
 

Ruttkai Éva, születési nevén Russ Éva, 1927. december 31-én született Budapesten.

A kis Russ Évikét a színház számára már három évesen eljegyezték, sőt már akkor megkapta igazi színésznőként művésznevét, amely később polgári neve is lett. Lakner Artúr, a két világháború közötti érzelmes, mára már kissé szirupossá váló gyermekkönyvek és gyermekdarabok szerzője volt a Lakner-féle gyermekszínház üzemeltetője. Itt lépett színpadra Ruttkai egy gyermekdarabban elmondva egy mondatos szerepét, amely mégiscsak szerep volt, és mégiscsak színházban hangzott el, igazi közönség előtt. Azt a tényt se hanyagoljuk el, hogy míg mások amatőr-műkedvelő színpadi körökben léptek fel először, ő profitorientált professzionális színházban. És, mint ahogyan mondtuk, mindösszesen három esztendős volt! Továbbá, még egyszer hagy hangsúlyozzam ki: művésznevét is gyermekszínészként kapta!

Egy ilyesfajta kezdet vezethetett volna nem is a gyermeki, hanem sokkalta inkább a büszke szülői álmok világába, a meg nem valósult, köddé váló álmok közé, ha nem csak a Russ-szülők, hanem maga a Ruttkaivá váló Éva is nem akarta volna a színészetet. Színészmesterségre tanították már gyermekként, és olyan nagy színészekkel játszhatott együtt, mint Darvas Lili és Somlay Artúr. Megkapta ekkor első, figyelmeztető dicséretét is: „Kislány, ha nem bízod el magad, belőled nagyon jó színésznő lesz.”

1945-ben az ifjú, akkor már 18 esztendős tehetségre felfigyelt a Vígszínház akkori igazgatója, és leszerződtette Ruttkait nem is akármilyen első szerepet szánva neki, hanem Molnár Ferenc A hattyú című vígjátékának főszerepét.

Aztán 1948-ban a Nemzetibe került, nem csupán csak játszani, hanem ahogyan ő maga fogalmazta meg: „szükségem van tanulásra, tapasztalásra, hogyan kell például verses darabot játszani, hogyan kell sokfélét játszani”. A Magyar Nemzeti Színházban, a nemzet első számú színpadán 1951-ig lépett fel különféle szerepekben. Ez az időszak valóban a dolgozva tanulás, vagy a tanulva dolgozás időszakának tűnhet, mivel különféle szerepekben, karaktereket megvalósítva próbálhatta ki magát az ifjú színésznő. Olyan színésznagyságokkal játszhatott együtt, és tanulhatott is az idősebbektől, mint például Bajor Gizi vagy Somlay Artúr. (Somlayval egyébként már gyermekszínészként is – lásd fentebb! – együtt játszott.)

Aztán visszacsábították a Vígbe, azaz a Vígszínházba. (Bár akkor a színház neve a Magyar Néphadsereg Színháza volt, de bármilyen néven is nevezték, ez a Vígszínház.) Valószínűleg nem bánta meg, mivel élete végéig ennek a színtársulatnak maradt a tagja. Ahogyan később mondta: „Én a Vígszínház tagja voltam, úgy mondták, a Vígszínház üdvöskéje.” Azaz egy ajnározott, mindenki által dédelgetett színésznő. Valószínűleg el is volt kényeztetve, úgy szerepileg, amelyek között válogathatott, ahogyan a színház vezetősége is mindig a kegyeit kereste.

Ruttkai Éva akkor, számoljunk csak, 23-24 éves volt. Ez az egyik legszebb, leginkább nőies kor, amikor a nő már nem bakfis, de még megvannak benne a bakfisos báj elemei, amelyeket Ruttkai egész élete során megőrzött.

Csodálkozhatunk, hogy Gábor Miklós egyből észrevette? Viszont a női lélek tudói jól tudhatják, ha a férfinek megtetszik egy nő, akkor baktatgathat utána akár egy életen át, a nő az, mindig, aki egy másodperc tört része alatt határoz. Nézzük meg ezt a nagy, női elhatározást Ruttkai saját szavaival: „ez férfiben olyan, mint én nőben. Tetszett, nagyon tetszett, s arra gondoltam magamban, igen, ettől az embertől szeretnék egy gyereket.”

Ennyi. Ruttkai, a kis üdvöske nem volt szemérmes, odament Gábor Miklóshoz és megmondta, mit érez. Így kezdődött Gábor Miklós és Ruttkai Éva kapcsolata, amelyből nagyon hamar – talán kissé elhamarkodottan – házasság lett.

Már néhány éve házasok voltak, amikor megszületett Julika, Ruttkai egyetlen gyermeke. (Ezen tényből sok, rossz ízű suttogás született. Gábor Miklóst „gyanúsították”, Ruttkai Évát kritizálták, és állítólag Ruttkai későbbi kapcsolatában is sokat vitázott, meg sírt, hogy nem lehet több gyermeke. A tény azonban ez: valóban egy gyermeke született.)

Aztán, 1960-ban nomen est omen (a névben van a sors) Pavel Kohout Ilyen nagy szerelem című drámájának miskolci próbáin találkozott Ruttkai Latinovits Zoltánnal. Figyeljünk a darab címére: Ilyen nagy szerelem! Hát, ez az volt, aki kortárs volt, az erről beszélt.  A férfi és a nő egymásba szerettek. Banális történet ez, de dráma is, nem csupán a végkifejlet miatt, amelyet ők még akkor hogyan is sejthettek volna, hanem, ahogy maga Ruttkai visszaemlékezett: „Téptük egymást, de mi értettük egymást legjobban. Amit én csináltam, senki nem tudta úgy szeretni, mint ő…”

Ahogy a fenti mondatokból kitűnik, nem is kissé zűrzavaros kapcsolat volt ez, nagy szerelem, amely megalakulásával már magában hordozza a nagy drámát. Elvégre, el ne felejtsük, Ruttkai akkor még hivatalosan házas volt, Gábor Miklós élete társa. Erre most felkiálthatunk. Na, akkor is sokan felkiáltottak. (Szocialista erkölcsöt és egyebeket emlegettek.) Ruttkai viszont, mert Éva, az első nő nevét viseli, és mert minden megmozdulásában nő, ezért nem törődött senkivel, csak a szerelemmel. Ráadásnak Ruttkai Éva 33, Latinovits Zoltán pedig 29 éves volt, ez abban a korszakban kissé megbotránkoztató. Idősebb a nő, és négy egész esztendővel idősebb! Ruttkai befutott, sőt ünnepelt fővárosi színésznő volt, Latinovits meg akkortájt inkább még magára a figyelmet fordítani kívánó vidéki színész, akinek látványos és viharos kapcsolatát Ruttkaival sokan egy ilyesfajta propaganda-eszköznek tekintették. Hiszen, gondoljunk csak abba bele, hogy se akkor, se manapság nem rossz, ha egy vidéki színészre egy fővárosi híresség felfigyel. Aztán az sem rossz, ha erről a párosról beszél az ország! Latinovits Zoltán nevét emlegetni kezdték.

Viszont nézzük meg a korabeli felvételeket, nem csupán a színházi képeket, hanem a filmeket is, amelyekben a két művész együtt játszhatott. Nézzük meg azt a két arcot, nézzük, ahogyan egymásra néznek... A legnagyobb rosszindulattal állíthatjuk csak azt, hogy ez nem volt a nagy szerelem!

Mert az volt: Ruttkai bejelentette férjének, Gábor Miklósnak, hogy válni kíván, mert szerelmes lett. A két nagy művész csendesen próbált meg elválni egymástól, csakhogy az akkori közvélemény és sajtó pletykált róluk.

Ruttkai pedig összekötötte-összebogozta életét Latinovitscsal.

Ruttkai Éva színészi teljesítményét elismerte, nem is kevés kitüntetéssel a szocialista állam.

1955-ben, majd '59-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 1960-ban Kossuth-díjjal, 1966-ban érdemes, '71-ben pedig kiváló művész lett. Ajnározott, piedesztálra emelt kiválóság.

Hát csodálkozunk, hogy annyit pletykáltak róla?

Pletykák voltak, vannak: elvégre Ruttkai Éva kedves mosolyú, csábító arcú, nagyon öntudatos nő volt. Meg emellett, vagy ezen tulajdonságai mellett kiváló színész.

Mert a fenti kitüntetés-özönt nem érdemtelenül kapta. Nézzünk csak meg bármelyik filmet, amelyben játszott. Ruttkai a filmen, a filmnek köszönhetően válhatott egy ország Ruttkaijává.

A teljesség igénye nélkül: 1955-ös zenés sikerfilm, a Liliomfi! A Makk Károly rendezte színes (és ez akkor nagy szó volt!) filmen Ruttkai a nép egyszerű fiába (a Soós Imre alakította Gyuriba) szerelmes fogadóslány volt, aki a szerelemért mindenre kész. Ráadásul nem is kevés humort sikerült az alakításban megcsillogtatnia.

Majd, szintén ebben az évben, a Máriássy Félix rendezte, még fekete-fehér vígjátékban főszerep volt már az övé. Ez a film az Egy pikoló világos. Egy szerelmes fiatal nőt alakíthatott, akinek a szerelmét behívják katonának. Egy ország izgulhatott a film közben, hogy vajon a távolság megőrzi a szerelmet?

A következő nagy filmje az Éjfélkor, melyet Révész Géza 1957-ben rendezett. Ebben a filmben Gábor Miklóssal, a férjével játszhatott együtt. És itt is főszerep az övé, ahogyan férjéé is.

1965-ben a Butaságom története című – kissé valóban butácska – fekete-fehér vígjátékban újból főszereplő lehetett.

Aztán a Várkonyi által filmre álmodott történelmi tablók: Egy magyar nábob, amelyben Latinovits főszereplő volt, Ruttkai viszont kevésbé jelentős szerepben tűnhetett fel, majd a folytatás, a Kárpáthy Zoltán, ahol már sokkalta fontosabb szerepet kaphatott a fiatal Kovács István mellett.

1968 – Egri csillagok! Ebben Ruttkai egy kemény asszonyt alakíthat. Egy olyan történelmi személyt idéz meg játékával hitelesen, aki keményebbnek volt kénytelen mutatni magát, mint amilyen. Hogy védje nem önmagát, nem szerelmét, hanem gyermeke jogait és életét. Izabella anyakirálynéként Ruttkairól elhihetjük, hogy ha kell, akkor anyaoroszlán, ha kell, akkor dorombolva hízelgő macska, aki mindent a nagy cél, gyermeke jövőjéért áldoz fel. Igazi nagy nő, királynő is, aki Vicuskát játékszerének tekinti.

Majd jött az Utazás a koponyám körül, 1970-ben. Ebben már új szerelmével, Latinovitscsal alakít egy nem hogy csak főszereplő párt, hanem házaspárt a filmen. Latinovits Karinthy, Ruttkai pedig Karinthyné lehetett.

Bár jól tudva azt, hogy a színművész és szerepe két külön élet, nem is szólva a filmcímekről, amelyekben a színész játszott, mégis, már az első olvasásra is döbbenetes, még komolyabb végig- vagy belegondolás nélkül is az alábbi filmcím-sor: Egy pikoló világos, Éjfélkor, Butaságom története, Utazás a koponyám körül. Mintha mindez Ruttkairól és nagy szerelméről, Latinovitsról szólna…

Aztán a Szindbád, 1971-ben! A mű, bár szerintem nem nagyon kell bemutatnom, Huszárik Zoltán első játékfilmje, Krúdy Gyula Szindbád-történeteinek felhasználásával, amelyben Latinovits máig ható erővel jelenítette meg Krúdy álomszerű, álmodozó, kissé nem e világban élő hősét. És ez a Szindbád-alakítás mintha Latinovits Zoltán életéről szólna, aki maga elé meredő monológjaiban kereste a lét és nem lét határán bolyongva az élet értelmét… Ebben is főszerep Ruttkaié!

Az életben viszont, a négy falak közötti valósban, a nem rivaldafényes és nem irigyeltben milyen szerep jutott neki? Élettársa, Latinovits Zoltán színészkirállyá nőtt sokak szemében. És Latinovits így is viselkedett, az életben is. Akaratos, bohém királyként, aki tisztelni és szeretni való – távolról. De közelről és minden nap milyen? A visszaemlékezések szerint rengeteget marták egymást, rengeteget s sokszor igen csúnyán veszekedtek, volt, mikor „közönség” előtt. Mintha csak a rossz házasságot alakították volna barátaik előtt. Mégis, vagy mindezek miatt is, kitartottak egymás mellett. Mert harcostársak voltak. Ezt így látták ők, és így látták mások. Mindig visszataláltak egymáshoz. Szükségük volt egymásra, hiszen mind a ketten olyan színészóriások voltak, akik egy nemzet rivaldafényes színpadán állnak. Oda vezette őket sorsuk, egyéni tehetségük, amely tehetség párban még erősebb, még harcosabb lett. Latinovits kemény ember volt, a magánéletben is, megalkudni nem akart. Még az akkor egyeduralkodó Pártnak is nekiment. Ezért sokan féltek tőle, mások magasztalták. Egyfajta belső ellenállást is megtestesített. A Ruttkai-Latinovits páros mindene volt a Művészet. Ebben éltek, vagy jobban mondva, csak ezért éltek.

Hogy jöjjön a máig nehezen megmagyarázható, vagy az azóta is sokszor másként magyarázott esemény: 1976. június 4, péntek. Balatonszemes, vasúti átjáró. Vonatsín, rajta vonat jött. És Latinovits. Hogy öngyilkos akart lenni, véletlen szerencsétlenség történt, esetleg szándékosság, vagyis ez egy megrendezett halál? Ezt ma nehéz kibogozni. Az eset azóta is szilánkosan töredékes, és az idő által még homályosabb, még kuszább.

Ruttkai Éva összeomlott. Egyszerűen nem volt hajlandó elhinni, hogy élete társa, szó szerinti harcostársa így itt tudta őt hagyni!

Ruttkai a tragédia után nagyon nehezen talált magára. Egyetlen gyógyír a sebre nála is, mint sokaknál, a munka volt. Újra játszott, színpadon majd filmen is. Hogy lassan, de biztosan újból Ruttkai Éva legyen, a mosolygós, bár ezek után már kissé fájdalmas, elgondolkodó mosolyú nő.

Játszott például az Abigélben, a Zsurzs-Szabó páros filmjében, amelyben Ruttkai Éva a mosolyogva is ellenálló Horn Micit alakította.

Aztán a küzdelmes, Ruttkai által mégis csak, minden és mindenki ellenére mosolyogva végigvitt pálya befejezéseként A fantasztikus nagynéni című tévéjátékban ki lehetett volna más, mint maga a fantasztikus nagynéni, azaz Amália néni. Ez volt Ruttkai Éva egyik utolsó, mára már legendássá növő alakítása. És ebben is, mint mindig, önmagát adta a szerepbe, vagy kissé önmagát is játszotta meg a szerepében. A gyermekekért, a fiatalabb generációkért aggódó, azt óvó és szerető embert.

Ruttkainak nagy-nagy fájdalma volt, hogy nem lehetett sok-sok gyermeke. Lányát, Júliát, aki könyvtáros és szerkesztő lett, óvón vigyázta.

 

A színésznő még 1963-ban ezt mondta magáról: „Nem vagyok se szép, se csúnya, se okos, se buta, csupán vérbeli színésznő vagyok…” Ruttkai Éva ez akart mindig is lenni, ezt akarta egész életében játszani: a színésznő szerepet, már talán három éves kora óta, amikor először színpadra léphetett. Ő jól játszotta ezt a szerepet, mindig a rivaldafényben, mindig a középpontban, színházak, filmesek, vezető személyek és egy egész nemzet ajnározott színésznőjeként. Nem volt olyan szerepalakítása, vagy legalábbis ritkán, de éppen ezért szinte nincs is olyan képe, amelyen ne mosolyogna. Mert ez volt Ő, nem csupán egy kiváló színésznő, hanem a mosolyával, az örök, valljuk meg bátran, hogy példamutató mosolyával ható, arcát és nevét a szívünkbe beíró ember. Ruttkai Éva 1986-ban elhunyhatott, de Ruttkai Éva, a színésznő, ameddig fotói meg a filmek, melyeken szerepelt nem mállanak az emlékezettel együtt el, az örök. 

 

Petrusák János

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap