Sapka Benő kalandja

Adalberto, sze, 07/05/2017 - 00:18

 

Volt nekem egy kicsi barátom Benő. Valójában Sapka Benőnek hívta mindenki, mert télen, nyáron egy különös, régi sapkát hordott a kobakján.

Soha le nem vette. Talán még éjjel is ebben aludt.

Édesanyja megígérte, hogy születésnapjára vesz neki egy újat, de Benő mérgesen visszautasította az ajánlatot.

─ Nem kell új sapka. Jó nekem ez. Édesanyám ne vegyen nekem újat! Inkább adja oda az árát - mondta,

─ Aztán, mit csinálsz a pénzzel?

─ Elmegyek világot látni, Körbeutazom a földgolyót.

Az asszony eleinte azt hitte, fia csak bolondozik. Ez gyakran megtörtént vele. Soha nem lehetett tudni, mikor mond igazat, s valótlant.

Egyik szép, nyári reggelen Benő anyja elé állt.

─ Édesanyám, elmegyek világot látni. Süssön nekem hamuba sült pogácsát, és a picéből hozzon fel egy pint bort az útra!

─ Jaj, fiam, miket beszélsz? - ijedt meg az anyja. - Ne menj, te sehová! Azt sem tudod, milyen nagy a világ. Eltévedsz benne, és soha nem találsz haza.

─ Ne féltsen édesanyám! Nem vagyok én akármilyen gyerek. Nem veszek el az úton.

Szegény asszony nem tudta meggyőzni a fiát. Kénytelen volt sütni neki az útra hamuba sült pogácsát, és megtölteni a pintes üveget a pince finom borával.

─ Legalább ezt a ronda sapkát ne tedd a kobakodra! - kérte az anyja, de hiába. Benő nem hallgatott rá.

─ Édesanyám, ez a sapka hozza meg a szerencsémet - mondta, majd nagy léptekkel elindult a világba.

Három éjjel és három nap koptatta a csizmája talpát szakadatlanul. Harmadik éj reggelére egy hatalmas városba érkezett. Itt olyan magas házak voltak, hogy a szemének meg kellett pihennie, hogy meglássa a tetejüket.

Alig bírt betelni a nem mindennapi látvánnyal. A sok felfele nézéstől nyaka úgy elgémberedett, hogy végül nem tudta megmozdítani.

A mellette elhaladó emberek meg is állapították:

─ Nézzétek, ferde nyakú legény fura sapkában! Ki lehet ez a különös emberfajzat?

Eleinte Sapka Benőnek fel sem tűnt, hogy mindenki őt bámulja. Igazából nem is látta a bámészkodókat, mert állandóan felfelé kellett néznie a nyaka merevsége végett. De amikor kicsit jobban lett, meglepte, hogy mindenki őt nézi.

─ Mit bámulnak rajtam, atyafiak? - kérdezte csodálkozva. - Talán a szép fejfedőm tetszett meg?

Az emberek nem merték bevallani az igazságot. Csak úgy, mintha véletlenül mondanák, kiejtették a szájukon:

─ Igen, uraságodnak, különös sapkája van.

─ Az ám, atyafiak, ez nem akármilyen sapka - válaszolta örvendezve Benő. - Ezzel varázsolni lehet. Ha leveszem a kobakomról, annyi aranytallér hullik ki belőle, amennyit csak akarok.

Valójában ezt a nagy lódítást még saját maga sem hitte el. Utána gondolkodott el rajta, mi lesz, ha a városlakók kérik, mutassa be! Varázsoljon nekik is sok aranytallért.

Szerencséjére ezt senki sem merte kérni tőle. Mindenki hitt neki. Ellenben híre hamarosan a királyhoz is eljutott, aki bezzeg azonmód látni akarta ezt a varázssapkát.

Magához is hívatta Sapka Benőt.

─ No, te legény, kíváncsi vagyok a sapkádra. Most azonnal mutasd meg, mit tud! Vigyázz, ha nem igaz, amit hallottam, a fejed bánja meg!

Benő nagyon megijedt. Eddig igazából bele sem gondolt, mibe keveredett. Nem tud a sapkája varázsolni. Jobb lett volna nem dicsekedni tudományával. Még csak elképzelni sem tudta, mit tegyen. Semmi okos gondolat nem jött a kobakjába.

Közben a király egyre türelmetlenkedett.

─ Mi lesz már? Látni szeretném azokat az aranytallérokat.

Benőnek muszáj volt valamit produkálni. Lesz, ami lesz - gondolta, és leemelte fejéről a sapkát.

Aki a királyi trónteremben bent volt, mind kíváncsian leste, mi fog történni. Vajon hullani fog-e a fejfedőből a sok arany.

Háromszor megforgatta Benő a sapkát, s lássatok csodát, kihullt belőle fényesen csillogó aranytallér.

Erre a jelenlevők hangosan felszisszentek.

─ Jaj, hölgyek, urak, ne zajongjanak! - kiáltotta el magát Benő. - Még megijesztik az aranytallérokat, és nem mernek előbújni a sapkából. Lám - lám, most is csak egy dugta elő a fejét, a többi bent kuksol a sapkában, nem mer előjönni ilyen nagy zajban.

A király csendre intette népét. Megparancsolta Benőnek ismételje meg a mutatványt.

Olyan csönd lett a trónteremben, hogy csak egy légy zümmögését lehetett hallani.

─ Ameddig a légy nem hagyja abba a zümmögést, az aranytallérok nem mernek előjönni - okoskodott Benő gondolván ezzel is nyer egy kis időt.

Valójában maga sem tudta, hogyan hullott ki a sapkából egy aranytallér. Bizonyára valami földöntúli csoda történt, és ilyen még egyszer nem történhet meg vele. Jobban teszi, ameddig lehet, húzza az időt. Legkülönösebb kifogásokat talált ki, hogy elodázza a varázslatot.

A király eleinte még hitt is neki. Egy egész délután az vár népe hajkurászta a zümmögő legyet. Késő este volt, mire sikerült elkapni.

─ Ilyen késő este, sötétben az aranytallérok nem jönnek elő. Ijedős népség, csak a szép, napsütötte időt szereti - ravaszkodott Benő.

Másnap reggel szerencséje volt. Az eget sötét, hatalmas felhők borították. A napsugarak még csak véletlenül sem kukkantak elő a fekete felhők mögül.

Egészen addig, amíg a vihar el nem vonult Benő szerint nem lehetett varázsolni.

Napokig tartott a csúnya idő. A király idegesen járkált le és föl a szobájában. Semmi sem érdekelte, csak Benő sapkája. Még az ország ügyeiről is megfeledkezett, nem akart foglalkozni velük.

Pedig jobban tette volna, ha kitekint a várfalakon túlra is. Az országot megtámadta az ellenség. Mindent feldúlt amerre csak elhaladt. Már a vár megtámadására készült, mikor a király felocsúdott.

─ Mindenki a falakra! - adta ki a parancsot. - Meg kell védeni a várat! Aki él és mozog, ragadjon fegyvert!

Sapka Benő sem volt kivétel. A kezébe nyomtak egy nagy kardot, és kivezényelték a várfalra.

Benő még örült is neki. Jobb meghalni küzdelemben, mint megszégyenítve, amiért hazudott.

Magától rohant az ellenségre sapkáját lobogtatva, mutatva a többieknek, hogy kövessék!

Igen ám, csak hogy, amint lobogtatni kezdte a sapkát, mindenegyes lobogtatáskor egy század magyar vitéz ugrott ki belőle. Végül már egy egész hadsereg követte Benőt.

Nem is tartott sokáig a harc, a vitézek egy - kettőre mind egy szálig levágták az ellenséget. Még csak hírmondó sem maradt belőlük.

A király ámulva nézte Benőt és hatalmas seregét. Nem győzött hálálkodni a megmentőinek. Ha nincsenek, akkor bíz' Isten oda lett volna a királyság.

Benő a királyhoz ment és megkérdezte:

─ Fenséges királyom, kívánja-e, hogy a sapkámmal aranytallérokat varázsoljak?

─ Hiszek neked, fiam - válaszolta a király megilletődve. - Inkább azt mond meg, hogyan jutalmazzalak meg, amiért megmentettél az ellenségtől.

Benő úgy tett, mintha nagyon gondolkodott volna. Pedig már az első pillanatban tudta, mit kérjen a királytól.

Azt majd el is felejtettem mondani, a királynak volt egy szépséges leánykája, aki nagyon megtetszett Benőnek. Nem akart ő mást, csak a királykisasszonyt. Igaz nem tudta, apja teljesíti - e a kérését, ha lányát kéri feleségül.

Egy kis habozás után bátran a király szemébe mondta:

─ Nem kérek én egyebet, mint a fenséges királyom leánykájának a kezét. Nálánál nagyobb ajándékot nem is kaphatnék.

Amikor ezt a király meghallotta, a szeme felcsillant, és boldogan egyezett bele a leánykérésbe. Benőnél jobb férjet nem is találhatott volna lányának.

Hamarosan olyan nagy lagzit csaptak, hogy heted hét országba híre ment. Annyi vendég sereglett össze, hogy majdnem kirúgták a vár oldalát, amikor táncoltak.

Ugye kíváncsiak vagytok, hogyan kerül Benő sapkájába az a egy aranytallér? Szegény édesanyja csempészte bele az egyetlen összespórolt vagyonkájukat, amikor fia elindult a nagyvilágba. Csak éppen elfelejtett szólni róla Benőnek.

Tudom, most azt kérditek? És a sok, bátor, magyar vitéz? Igazából ezt én sem tudom. Csak gondolom, ha az ország bajban van, még a leggyávább emberből is vitéz lesz, a haza hívó szavára.

Itt a vége, fuss el véle! Aki nem hiszi, járjon utána!

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap