Sátánfattya lelkészek

Czakó Gábor, cs, 09/04/2014 - 00:12

 

 

Olvasom a hálón, hogy egy holland lelkész (?) istentagadó könyvet adott ki, melyben Jézust legendás alaknak minősíti, és azt állítja, hogy Isten nincs, tehát mindenki élvezze ki a rendelkezésére álló időt, amennyire tőle telik. Az élet ennyi. Egyik célját elérte, a könyv jó üzletnek bizonyult, dől a pénz az élvezetekre. Főnöke helyesli társa véleményét, és ő is arról handabandázik a „templomukban,” hogy nincs Isten. Miért tehetik? Ki szólhat bele? Alapítottak egy saját, külön bejáratú kereskedelmi szektát, mely az embereket felelőtlen, gátlástalanul önző életvitelre, magyarán bűnözésre bíztatja. Hogy Isten miként értékeli e „lelkészek” működését, az belátható időn belül ki fog derülni.

Érdemes megállni egy pillanatra a lelkész szónál. Képzése egyezik a juhász szóéval. Olyan embert jelent, aki lelkekkel foglalkozik. Hanem létezik-e olyan juhász, aki nem hisz a birkákban? Márpedig e két holland nem hisz a lélekben, hiszen lelke csak akkor lehet az embernek, ha a Természetfölötti alkotása vagyunk, ha ő lehelte belénk – megkülönböztetve általa bennünket az állatoktól.

Azt mondta nekem valaki az üggyel kapcsolatban, hogy ezek a lelkészek is hisznek, csak éppen a mi hitünk ellenkezőjében, abban, hogy nincs Mindenható, és ebből levonták az ok- és ésszerű következtetést. Mert valóban: ha Isten nincs, ha nincs végső számadás, akkor az életnek nincs az állaténál magasabb célja. Szép, jó és erkölcs sincsen, legföljebb jog, amely álságosan korlátozni próbálja a tetten érhető, és persze a hatalmasokat sértő gazságokat. A többit engedi, sőt, támogatja.

Hamvas Béla veti föl naplójában az égő kérdést: „Vajon a korunkban megfigyelhető züllés nem tudattalan előkészület-e az eljövendőre? Egyrészt pánik és habzsolás, élvek hajszolása, másrészt elbújni valami elől, ami minden nappal közelebb van és lesz.”

Korunkban? A naplóbejegyzés 1966-os, tehát már jó félszázada, a hidegháború virágkorában is világos volt a helyzet az éberek előtt. Érdekes a finom megfigyelés, ami szerint az Istenét vesztett ember menekül az eljövendő Ítélet elől. Az emelkedés útját elvétette, sőt, elvetette, ezért választja, azaz úgy tesz, mintha választaná a zuhanást. Fut a züllésbe, a kábítószerekhez, az istenűző zenéhez, az erőn felüli fogyasztáshoz: a tompaságba, a nálánál okosabb telefonja pöcögtetésébe, a lelki vakságba, a züllésbe. Ugyanaz a lelkület jellemzi, mint Ádámot és Évát, amikor a bűnbeesés után a bokorban – a semmiben, a fügefalevél fedezékében! – reméltek búvóhelyet a Mindenható elől. A különbség annyi, hogy ősszüleink legalább megszeppentek, a mai menekülők ellenben ricsajba bújnak. Igyekeznek dölyfösnek mutatkozni: villogni, ordítani, okoskodni, jogokról, a bűn, az ostobaság jogairól handabandázni, mintha a harsányság, a gyalázatosságok törvénybe iktatása menedéket nyújthatna az ítélet elől.

Az Ősgonosz, a Semmi, a jó, a szép, az igaz és a szeretet hiánya akkor is bakfitty az egyetlen Valóság, az Aki Van előtt, ha üvölt, és ha bömböléséhez a földkerekség összes „lelkésze” csatlakozik.

 

 

Magyar Irodalmi Lap   

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap