Selye János Emléknap

Szerkesztő A, h, 10/15/2018 - 00:08

 

 

 

 

 

 

Selye János (1907 - 1982)

 

Sok olyan magyar tudóst ismerünk, aki méltán lett világhíres a tudásával, és munkájával kivívta a világ elismerését, de sajnos nem hazájában, hanem a történelem viharai folytán külföldön érte el sikerei nagy részét. Ehhez a körhöz tartozik Selye János is, aki a huszadik század egyik legnagyobb orvos-kutatójaként tartanak számon. Személye az endokrinológia, az élettan, a biokémia és a krónikus megbetegedések járványtani kutatása területén még ma is meghatározó.

 

Selye János szüleit tekintve magyar apa és osztrák anya házasságának a „gyümölcseként” született (1907. január 26 – 1982. október 25). Apai nagyapja és édesapja is orvos volt, és a gyógyítási munka miatt került a család Komáromba és élt ott több évtizedig. Mikor édesapja nyugdíjas lett Budapestre költöztek, de itt utolérte őket a magyar történelem újabb vihara, ugyanis édesanyja 1956-ban a forradalom idején halt meg golyótalálat következtében. Selye János általános és középiskolai tanulmányait Komáromban végezte el. A Bencés Gimnáziumban kitűnt kiváló nyelvtehetségével, mert, hogy hat nyelven olvasott és beszélt, ami sok mai fiatal számára kellene, hogy alapból követendő példa kellene, hogy legyen. Mai fiatalok alig bírnak egy idegen nyelvet is megtanulni, erre Selye hattal is megbirkózót. Gimnáziumi bizonyítványa szerint nem volt ugyan a legjobb tanuló, de sok kiváló tudósról jegyezték fel ugyanezt, és ma már tudjuk, hogy nem kell valakinek kitűnő tanulónak lenni, hogy vigye valamire az életben. Ma egykori gimnáziuma, és még a magyar nyelvű komáromi Selye János Egyetem is az ő nevét viseli. De ugyanakkor viszont magukénak vallják az osztrákok, a csehek és a szlovákok is, és természetesen – ottani munkássága miatt - a kanadaiak is, de ő egész életében magyarnak tartotta magát, és büszke volt származására. A János keresztnév helyett a nemzetközileg ismertebb Hans-t használta, csak itthon, nekünk volt és maradt János. Középiskolai tanulmányai befejeztével a prágai egyetemen szerzett előbb orvosi majd vegyészi diplomát is. De Prága mellett tanult Párizsban és Rómában is, majd a legmagasabb fokozatot már a kanadai McGill Egyetemen szerezte meg. Tanulmányai miatt, de később munkája miatt is sokat utazott, ezért is hasznát vette sokrétű nyelvtudásának, és előadásait is a legtöbb esetben az adott ország nyelvén adta elő. Mai világunkban is elismerésre méltó már az alapból, hogy valaki több diplomával rendelkezik, több nyelven beszél, és még nem is beszéltünk arról, amit letett az asztalra, mint elismert tudós, és szaktekintély.

 

Tudományos munkáját egy speciális női hormon felismerésének reményében kezdte el a kanadai McGill Egyetemen. A kutatás kudarca vezette ahhoz a felismeréshez, hogy a szervezet a legkülönbözőbb károsító anyagokra egy hármas válaszsorozattal reagál. Az erről a jelenségről írt első, 1936-ban megjelent, ma is legtöbbet idézett cikke a Nature című folyóiratban jelent meg. Ezzel a cikkel kezdődött az a haláláig tartó kutatási tevékenység, amelyet 1945-től 1977-ig Montrealban az általa alapított és vezetett Institute of Experimental Medicine and Surgeryben, majd nyugdíjazása után az International Institute of Stress és a Hans Selye Foundation keretében végzett.

 

Kutatásának alapja az lett, hogy amikor egy élő szervezetet valamilyen speciális inger ér, arra az egy meghatározott módon reagál. Ha például valamilyen tárgy közeledik hirtelen a szemünk felé, a szemhéj lecsapódik, de csak a szemhéj, más nem mozdul. Ha szálka szúródik a kezünkbe, elkapjuk, de csak azt a kezünket, amelyikbe a szálka fúródott. Ezek úgynevezett specifikus reakciók, amelyek nem érintik a szervezet egészét. Ha viszont a sínek között állunk, és megpillantjuk a felénk rohanó vonatot, akkor menekülni próbálunk, amihez az egész szervezet aktiválódására van szükség. Gyorsul a szívműködés és a légzés, emelkedik a vérnyomás, élénkül az agy tevékenysége, több vérhez és több energiához jutnak az izmok. Ez a bonyolult és összefüggő reakció a szervezet védekezésének szolgálatában áll, és lehetőséget teremt a harcra vagy a menekülésre. Selye azt figyelte meg, hogy akármi is "támadja meg" a szervezetet, az általános, egységes választ vált ki.  Ez a reakció vagy le tudja küzdeni a veszélyeztető hatást, vagy nem, de semmiképpen sem tartható fenn sokáig. Ha az inger továbbra is fennáll viszont, akkor a szervezet igyekszik alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Ha a külső hatás nagyon tartós, akkor a védekezési mechanizmus kimerül és az egyed el is pusztulhat akár. Selye a provokáló tényezőket stresszoroknak, az állapotot stressznek nevezte el. A stressz nemcsak káros lehet. Valamennyi stresszre szüksége van az élő szervezetnek ahhoz, hogy fenntartsa aktivitását. A stresszre adott válasz nemcsak az emlősök sajátsága, hanem a törzsfejlődés alacsony szintjein is fellelhető, és éppúgy lehet életmentő, mint pusztító. A stresszre adott válasz az evolúció folyamán módosult, teljesebbé vált, és végül kialakította azt a rendszert, amelyre Selye felfigyelt. Stressz mindenkit ér, és stressz nélkül nincs élet, de a "túladagolt" stressz kórokozó és életveszélyes. A hasznos stresszt Selye eustressznek, a károsat distressznek nevezte el. Nagyon nehéz azonban e kettőt egymástól elválasztani, ráadásul az eustressz bármikor átcsaphat distresszbe. Amikor stresszről beszélünk mi laikus emberek, akkor köznapi értelemben a distresszt értjük alatta.

 

Selye a munkásságával a stresszkutatás megalapozójává vált. Bár a stressz fogalmat korábban is használták már, ő adott új értelmezést és élettani tartalmat ennek a meglévő elnevezésnek. Jellemző nyelvészi motiváltságára, hogy külön büszke volt rá, hogy a stressz szó minden nyelvben polgárjogot nyert, nem találtak rá jobb kifejezést. Több mint 1700 tudományos cikket és 39 könyvet írt a stresszel kapcsolatban, több mint 300 ezer tudományos cikkben idézték munkásságát, ami óriási dolognak számít. Különösen nagy hangsúlyt fektetett eredményeinek széleskörű megismertetésére, a tudományos ismeretterjesztésre. Az ilyen módon megfogalmazott, néha túl merész általánosításai sok kritikát váltottak ki ugyan a tudományos körökben, ugyanakkor szinte felmérhetetlen az a pozitív hatás, amellyel fiatal kutatók ezreit indította el a tudományos pályán. Sok magyar fiatal kutató számára lett ezért példakép, mentor Selye.

 

Selye Jánosnak a kutatás volt az élete. Kanadában, az intézet vezetőjeként is napi 12 órát dolgozott, és hétvégeken is sokszor bent volt az intézetében. Állandóan tanítványokkal volt körülvéve, akiket bevezetett a tudományos munkába, az arra érdemeseket segítette előrejutásukban, így emberi oldala is nagyon figyelemreméltó volt, nemcsak a tudósi. Ugyanakkor nemcsak a beszélgetések közben tanított, hanem az "Álomtól a felfedezésig" című könyvével is, melyben leírta a kutatás csínját-bínját, módszertanát, szépségeit és buktatóit. Selye igazi „reneszánsz” típusú tudós volt, akit minden érdekelt és mindenről megalapozott véleménye volt. Munkatársai szerint igen élvezetesek voltak az intézeti megbeszélések, ahol a közvetlen szakmán kívül a világ dolgait is megtárgyalták. Montreali intézetének bejárata fölött kőbe vésve állt hitvallása: "Sem témád fontossága, sem műszereid teljesítménye, sem tudásod nagysága, sem terveid pontossága nem pótolhatják gondolataid eredetiségét és megfigyelésed élességét". A montreali intézet folyosóján függött egy világtérkép, amelyen apró égő villanykörték jelezték azokat az országokat, városokat, ahonnan fiatal ösztöndíjas kutatók látogattak az intézetbe. Ezen a térképen Magyarország világított a legfényesebben, az is jelezte, hogy mennyi fiatal magyar kutató fordult meg nála, mennyi magyar lehet hálás az ő segítségéért. 1982-ben 75 éves korában halt meg Montreálban Selye János, távol ugyan a hazájától, de szívében mindvégig magyarnak megmaradva hunyta le a szemét örökre.

 

Az orvostudomány legnagyobb kutatóinak jelentős része, miután letette a saját eredményét az asztalra, nem tett újabb számottevő felfedezést. Selye János viszont élete végéig kutatott és mindig új területeken próbált ösvényeket vágni. Ha eredményei közül kiemelnénk a stresszelméletet és csak a többit vennénk tekintetbe, akkor is a jelentős kutatók és jelentős gondolkodók között kellene számon tartanunk személyét. Teljességében szemlélve életművét, mindenképpen a legnagyobbak között van a helye. Tudunk-e másik olyan magyar tudósról, aki 18 egyetem díszdoktora lett volna, aki tiszteletbeli tagja lett volna 43 tudományos társaságnak, számos város és állam díszpolgára, számos rangos kitüntetés tulajdonosa lett volna? Nem igazán van hozzá hasonló. Selye mindezek mellett abban is kiemelkedik, hogy nemcsak művelte a tudományt, hanem közkinccsé is tudta tenni azt. Ezt igazolja, hogy napjainkra a stressz a laikusok tömege által is használt fogalommá vált és lényegét mindenki érti anélkül, hogy tudományos részleteit ismerné. Selye János nem kapott Nobel-díjat, pedig 10 éven át folyamatosan jelölték a díjra, miközben számos orvosi Nobel-díj birtokosának nevét a feledés homálya fedi. De a Selye János által alkotott fogalom, a stressz - az emberiség fejlődési tendenciáit figyelembe véve - egyre ismertebbé fog válni. „A stressz az élet sava-borsa” -mondta Selye, és ez mai rohanó, egyre gyorsuló világunkban nagyon is igaz. Így amikor a munkahelyi, vagy akár az otthoni stressz miatt úgy érezzük, hogy összecsapnak felettünk a hullámok, nem teszünk mást, mint válaszolunk azokra az ingerekre, amik érnek minket. És miért is fontos, hogy miként válaszolunk a stresszre? Erre a kérdésre is adott választ Selye: „Minden embernek szüksége van valamilyen célra az életben, amit tiszteletben tart és büszke, hogy dolgozik érte, mert csak úgy maradhat egészséges.” Így tartozzunk bármelyik csoportba, lehetünk fiatal, idős, nő, vagy férfi, teljesen mindegy melyik csoportba tartozunk, nekünk magyaroknak mindig is voltak, és ma is vannak céljaink melyek lehetek egyéniek, vagy az egész nemzetre érvényesek, de soha nem adtuk fel, soha nem adjuk fel, mert valami különleges erő hajt minket előre, ebben is másak vagyunk, mint más nemzetek. Így stressz is van bennünk bőven, de sokunknak erőt add megfelelni a kihívásokra.

 

 

A magyar Selye János kutatásai és stresszelmélet-meghatározása nagy nemzetközi sikert arattak. Munkássága és kiemelkedő eredményei elismeréseképpen 10 éven keresztül jelölték Nobel-díjra, 18 egyetemtől kapott díszdoktori kinevezést, 43 tudományos társaság fogadta tagjává, ezenkívül számtalan rangos kitüntetést kapott. Selye János életművével és egy új tudós nemzedék felkészítésével sokat adott az egyetemes és a magyar tudománynak.

 

 

Béres Attila

 

(A szerkesztő összefoglalójával)

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap