Simon Bolívar látogatása

Bene Zoltán, sze, 10/03/2012 - 00:02

 

 

 

 

Miután Simon Bolívar 1830. december 17-én Santa Marta szigetén föladta a harcot a tüdővésszel vívott utolsó háborújában, mindazok, akik korábban is számtalanszor megcsalták és semmibe vették, még egyszer utoljára fittyet hánytak az akaratára: nem vetették tűzre írásait és kiterjedt levelezését.

Hajszálra így járt Dénesffy Dénes is. Igaz, az ő levelezése kiterjedésében messze elmaradt Bolívaré mögött. Fontosságában nemkülönben. Mindösszesen a nővérével levelezett, aki három faluval élt odébb, a folyó túlsó partján. Leveleit Dénesffy nem a postára bízta, hanem maga vitte el a Volán vállalat helyközi autóbuszával, mivel hajlott korára való tekintettel azon ingyen utazott, a bélyeg ellenben pénzébe került volna. Meg aztán szeretett is buszozni, orrát az ablaküvegre nyomva figyelni az elsuhanó tájat, a görbetörzsű akácfákat, a gazos szántóföldeket. A folyón átívelő híd minden alkalommal gyerekes örömmel töltötte el. Testvére falujának a szélén szállt le, egy keveset még gyalogolt, megivott egy kisfröccsöt egy kiskocsmában, végül bedobta levelét a megfelelő levelesládába. Több, mint harminc esztendeje nem beszélt a nővérével. Hazazötyögött ugyanazzal a járattal, amelyikkel jött.

A testvére válaszai mindig postai úton érkeztek, többnyire néhány szóból álltak csupán: mi jól vagyunk, a gyerekek boldogulnak, gyere el egyszer, ne haragudj már, nincs értelme.

Ám Dénesffy Dénes sosem látogatta meg a nővérét. Egyedül halt meg saját házának melléképületében, két nap múltán találtak rá. Csak ült egy sámlin és a semmibe révedt. Ahogy kinyitották az ajtót, a feltámadó légáramlat összeborzolta a haját. Estére megérkezett a fia, megnézte az apját, mielőtt elvitték a hullahűtő-házba. A konyhaasztalt takaró viaszos vászon alatt talált egy cetlit, rajta a göcsörtös írás: a leveleimet olvasatlanul égesd el, ha meghalok. Ifjabb Dénesffy a kredencfiókban rá is bukkant a levelekre: a nagynénjének írottak indigó általi másolataira és az azokra érkezett kurta feleletekre. Nem gyújtott tüzet, nem vetette rá a papirosokat. Leült és olvasgtani kezdett. Az apja és a nővére voltaképpen Simon Bolívar miatt vesztek össze. Így hívták azt a kubait, aki a hatvanas évek elején a téeszhez érkezett valami okból, s aki hamarosan elszerette az idősebb Dénesffy feleségét. A fiú ekkor tudta meg, hogy az édesanyja nem a születésekor halt meg, hanem Kubába szökött Simon Bolívarral. Az is világossá vált előtte, hogy nagynénje segítette anyja szökését. Innen hát a harag, bólogatott.

Az ifjabb Dénesffy a postára ment, táviratot adott föl Kubába, Simon Bolívarnak. A kisasszony nem hallotta még a nevet, a címet pedig hiába követelte, a férfi nem tudott segíteni. A távirat végül eképpen ment el: Simon Bolívar, Kuba.

Egy hét múlva, a temetés előtti órában magas, ősz hajú, kreol bőrű férfi érkezett a faluba. Dénesffy Dénes nővére nyomban fölismerte, amint belépett a ravatalozóba. Simon Bolívar érkezett, személyesen. Megnézte az elhunytat, meghajtotta a fejét előtte, kondoleált a rokonságnak. Legvégül ifjabb Dénesffyhez lépett. Tört magyarsággal és mélységes sajnálattal közölte, hogy édesanyja évekkel korábban megboldogult. Mikor egymás szemébe néztek, akárha tükörbe tekintettek volna. Simon Bolívar zavartan elmosolyodott, az ifjabb Dénesffy szemében tavacska gyűlt, majd lecsordult az orrnyergén. Hosszan szorongatták egymás kezét, s vállvetve kísérték a koporsót a sírhoz. Simon Bolívar a torra nem maradhatott. Megölelte az elhunyt nővérét és ismét hosszan szorongatta a fiatalabb Dénesffy kezét. Néhány öregasszony sóhajtva megjegyezte, mennyire szép férfi ez a kubai még így, megvénülve is. Simon Bolívar talán még hallotta ezeket a megjegyzéseket, mielőtt visszautazott Kubába…

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap