A sortűz utóélete - HM 1956. okt. 24. - 1/3

Horváth Lajos, v, 11/04/2018 - 00:10

 

 

 

 

 

 

A sortűz utóélete

- HM 1956. okt. 24. -

 

Vártam, várakoztam. Hosszúra nyúlt ez a vigília. Miközben a budapesti Kossuth Nyomdában dolgoztam a fényképészeten. Vonattal jártam be a Nyugati pályaudvarra Veresegyházról. A Nyugatiban akkoriban még naponta előfordultak utazó szovjet katonák. Látványuk megreszkettetett. No, nem a félelemtől.

            Ha akartam, akkor a Marx térről a Stollár Béla utcán keresztül jutottam el a Néphadsereg térre, majd a Honvéd utcán át a Kossuth Nyomdába. Ha nem akartam, akkor a Bajcsy-Zsilinszky úton, az Alkotmány utcán közelítettem meg a munkahelyemet. Váltogattam ezt a két lehetőséget annak függvényében, hogy kívántam-e felidézni magamban 1956. okt. 24-e reggelét. Szükségem volt-e elereszteni a dörgést, kattogást, sivítást magamban, hogy a hosszúra nyúló virrasztást az un. szocializmus sötét idejében megerősítsem. Avagy letargiában nem tudva elviselni az élmény felidézését, távol tartottam magam a tértől.

            Amikor mégis vállaltam munkába menet a tér látványát a szovjet páncélosokkal, tömeggel, az egykori Valero Selyemgyár sárga épületével, amelyet akkor Öreg HM-nek neveztek, merthogy addigra már felépült az új HM, akkor nekivágtam és átlósan kereszteztem az 50-60-as években a gazverte teret. Néha megálltam annál a fánál, amelyik a legközelebb esett ahhoz a kapualjhoz, amelyikben megbújva megmenekültem a sortűzben. Ritkán megsimogattam ezt a fát, kérgén látszottak a lövedékek és repeszek bemeneti nyílásai.

            Azután "rendezték" a teret. Játszótérré alakították sok és sűrű, vascsőből szerkesztett torna és mászóka szerkezetet építve rajta. Egyértelmű volt, hogy ezzel is megakadályozzák a téren tömegek újbóli összegyűltét, amint az 1956. okt. 24-én már egyszer megtörtént. Azután felállították a téren 1970-ben a spanyolországi nemzetközi brigádok magyar harcosainak emlékművét, Makrisz Agamemnon alkotását. /Lebontották 1992-ben./

            Az egész kezdett internacionalizmusával abszurddá lenni. Ahol a magyar szabadságért vérünket onthatták, az a tér spanyol kommunista színezetet kapott. A Valero testvérek is spanyolok voltak, akik a selyemgyárat megalapították a XIX. században. A mi felkelésünk, harcunk pedig említésre sem méltó. De azért nem veszítettem el a kapcsolatomat a tér valódi szellemével. Titkos összetartozásunk a térrel 1989-ig tartott, amikor nyíltan el kezdtem foglalkozni a sortűzzel, amelyben majdnem odavesztem. Egy koszorúzást is megszerveztem, amelyet eléggé fanyalogva fogadtak a tiszti épület lakói (1992. okt. 24.)

 

1. Az írott történeti források felkutatása

A Kossuth Nyomda MSZMP pártbizottságán 1957 februárjában kihallgattak, hogy mi történt velem. Őszinte érdeklődés vezette őket, nem voltak agresszívek egyátalán. Készült nyolc-tíz oldalas jegyzőkönyv a kihallgatásról, amelynek minden oldalát kétszer is elolvastam és külön-külön aláírtam. Először ezt a fontos iratot akartam felkutatni 1990-ben, amikor már az Országgyűlés Hivatalában dolgoztam levéltárosként az Országházban. Legegyszerűbbnek tartottam megkeresni a Kossuth Nyomda időben utolsó párttitkárát, akinek vélekedésem szerint tudnia kellett, hogy hol van a pártbizottság iratanyaga. Fogalma sem volt róla, bár igyekezett a kedvembe járni. Ebben az időben, mint az országgyűlés levéltárosa, ahogy a laikusok felfogták, némi presztízzsel bírtam csupán a beosztásomnál fogva.

            De hamarosan kiviláglott, hogy a nemzet levéltárának, a nemzeti levéltárnak az ügye válságos korszakba jutott. Szőrén-szálán tűntek el az iratok, az állagok és fondok lábra keltek, vagy megsemmisítették azokat tűzzel vagy csak egyszerűen szemétre vetették selejtezés címén. Másrészt gondosan eldugták azokat, hogy ne lehessen kompromittálni velük, illetve hogy a riválist éppenhogy lehessen kompromittálni adandó alkalommal.

            Minden esetre a kutatással 1992 második felében már előre haladtam, hála Boross Péter belügyminiszternek, aki engedélyt adott számomra a titkos iratanyagban is dolgozhatni.

            A Belügyminisztérium központi irattárában referensem volt Kajári Erzsébet levéltáros, aki magas színvonalú szakmai tudásával nagyban a segítségemre volt.

            Az MSZMP "pártarchívumában" is fellazult a levéltári fegyelem etekintetben. Végülis ott sem jártam sikerrel, pedig az 1200 fős Kossuth Nyomda pártiratainak ott lett volna a helye. T. Varga Gyuri levéltáros pedig még belsőleg a segítségemre is volt.

            A nagy nap 1993. ápr. 1-jén következett el. Rosdy Pál, aki Antall József miniszterelnök titkárságán dolgozott, keresett telefonon. Elmondta Kapronczay Károly felhatalmazásából a következőket. Dr. Felkay Tamás, aki 1956-ban mentőorvos volt és már 70 éves, az 56-os mentőnaplókat kutatja és megtalálta bennük a Néphadsereg téri sortüzeket. Az adatokat szívesen a rendelkezésemre bocsájtja. Kapronczay ekkoriban a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár ügyvezető főigazgatója volt, Antall Józsefet váltotta ebben a székben, aki innen az Országházba távozott, a miniszterelnöki dolgozószobába. Akkor még nem sejtette, hogy egyszer az íróasztalán fogja felejteni az óráját a munka végeztével, amelyet az éjszakai őrség a körbejáráskor eltulajdonít.

            Dr. Felkay a legnagyobb készséggel segítette ügyem előre vitelét, maga szorgalmasan dolgozott 56 történelmének feltárásán. A Lakitelki Alapítvány 1992-ben pályázatot hirdetett, amelyre Dr. Felkay Tamás "Tűnődés a magyar mentőügy múltján, jelenén és jövőjén" című tanulmányával jelentkezett. A zsűri tagja voltam, ezért alkalmam nyílott munkáját tanulmányoznom  /LA 3384/92./.  Dr. Felkay véleménye a mentő ágazatról és a forradalomról.

            "Csak éppen egy olyan vezetőség hiányzott, amelyik koncepciózusan élni tudott volna a lehetőséggel. Mint látni fogjuk: nem ismerték fel a lehetőségeket, vagy ha igen, nem állt érdekükben élni azokkal.

            Itt közbe kell vetnem, hogy nem azt a főigazgatót akarom egyértelműen felelőssé tenni a történtekért és meg nem történtekért, aki Orovecz Béla után az OMSz-ot kormányozta, mert kiváló képességei ellenére is csak bábja tudott lenni más meghatározó erőknek, rossz tanácsadóknak, melyek közrejátszottak a fentebb elmondottakban. Az igazi bűnös megintcsak a mindenbe beavatkozó párt volt a maga mindenütt jelenlévő akarnokaival, spiclijeivel, ostobáival és haszonlesőivel. Mert csak ilyenek dolgozhattak annak a pártnak, amelyik gyerekembereket akasztatott fel, kivégzett ellenfeleket gyalázott meg holtukban a forradalom letörése után.

            És az a forradalom!

            Akiknek Isten megadta, hogy megérje a pillanatot, amikor a csepeli vasmunkások keze nyomán a földre döndült a Sztálin-szobor és valami nagy, lúdbőröztető csönd támadt a hatalmas, imént még zsongó-nyüzsgő téren, majd hirtelen sokezer torokból egyszerre szakadt ki a Himnusz és omlott a könny...

            ... nos, az volt a magyarság Nagy Pillanata, amikor mindenki tudta, mit kell tennie és egyformán érzett, gondolkodott mindenki, aki magyarnak vallotta magát."

            A Markó utca délről határolja a Néphadsereg teret és az "öreg HM-et."

            Egy képet is közölt az Új Magyarország /1995. ápr. 14./, amelyet a Központi Mentőállomás előtti járdáról készítettek a HM felé fordulva és amelyen látszik az a szovjet páncélos, amelyik a térnek a Markó utcai sarkán állt. /A felvétel időpontját, sajnos, nem ismerjük/. Nyilvánvaló azonban, hogy az 1956. okt. 24-én hajnal előtt, még sötétben megérkező szovjet páncélosok "szakszerűen" álltak fel a HM és a Néphadsereg tér védelmére.

            Ezért feltétlenül kerülnie kellett legalább egy szovjet páncélosnak a Markó utca és Szemere utca sarkára, mely egyben a tér délkeleti sarka is.

            Fennmaradtak szerencsére a Központi Mentőállomás kivonulási naplói, melyek két sorozatot képeznek a páros és a páratlan napok szerint, ugyanis naponta felváltva másik csoport volt szolgálatban. Az október 24-i napló 50. oldalán találjuk azokat a bejegyzéseket, amelyek a Honvédelmi Minisztérium előtti sortűz áldozatai közül behozottak adatait tartalmazzák. Az 540-es számú mentőkocsi vonult ki a Néphadsereg térre a 8 óra 55 perckor vett bejelentés után. A "Hol történt az eset?" rovatába azt jegyezték; Honvédelmi Minisztérium. A mentőkocsi 8 óra 45 perckor vonult ki és 9 óra 10 perckor érkezett vissza a sebesültekkel.

            A napló 95-98. tételszámán összesen 6, azaz hat személy adatait vették fel. Ezek sorrendben. Barabás Ottó, született 1932-ben, az eset orvosi leírása: "Szívtájékon 20 fillérnyi lőtt seb bemeneti nyílása." Kórisme: "Lőtt seb." Egyébként már honvédorvostól ellátva vették át a mentők. Mentőorvos Dr. Papp Zoltán, akinek "hitelesítő" aláírásai a naplóban megtekinthetők. Ápoló Bakó.

            A második Tóth Zoltán, született 1939-ben. Az eset orvosi leírása: "Combtájon lőtt seb. Ellátva vettük át." Kórisme: "Lőtt seb." Az első két sebesültet a MÁV Kórházba szállították.

            A 97. tételszámra két névtelen férfit jegyeztek be. Valószínűleg, azért, mert nem találtak náluk iratokat, azokat elveszthették a táskájukkal együtt ugyanis a Néphadsereg téren a sortűz után tucatjával maradtak az elejtett, elveszített munkástáskák. Az eset orvosi leírása; "Fejen, mellen lőtt sebek. Életjelenségek: 0." Kórisme: "2 szem. Halál."

            A 98. tételszámon egy névtelen nőt és egy névtelen férfit jegyeztek be. A nő esetének orvosi leírása: "Jobb lapocka magasságában borsónyi lőtt seb. Ellátás: kötés." A férfi esetének orvosi leírása: "Jobb combon, a k. harmadában lőtt seb." Mindkét személy kórisme: "Lőtt sebek."

            Ezt a férfit és nőt a központi segélyhelyre szállították.

            Végül, szerénytelenség nélkül, szeretném megemlíteni, hogy sikerült megtalálnom a saját mentőszállításomra a naplóbejegyzést is. A III. számú, Visegrád utcai mentőállomás naplójába október 24-én bejegyezték a 2721-2722-es évi tételszámon a következőket. Palik Ferenc, 18 éves, lakatos. Az eset orvosi leírása: "Állítólag lövést kapott. Jobb lapocka tájékon, mélybe hatoló lőtt seb. Ellátva vettük át." Kórisme: "Lőtt seb." Horváth Lajos, 18 éves, tanuló. Az eset orvosi leírása: "A fartájékon és a bal karon lőtt seb. Ellátva vettük át." Kórisme: "Lőtt sebek." Orvos Dr. Székely, ápoló Valiszka, gépkocsivezető Suhajda volt. A 904-es mentőautó mindkettőnket a Róbert Károly körúti katonai kórházba, az "Á" épületbe szállított.

            A Népszabadságban /1993. febr. 9./ Eörsi László ezt írta: "Minderről pedig semmit nem tudott a mentőszolgálat, amelynek tagjai az egész forradalom alatt bámulatosan helytálltak." A mondat második fele, amelyik a mentősök helytállására vonatkozik, igaz! Egyértelműnek látom, hogy a mondat első felében Eörsi úr nem ír igazat, magyarán szólva hazudik.

            Molnár Pál nem kevesebbet állított, aki a HM sofőr szobájában töltötte a nevezetes órákat, hogy korábban is volt már egy lövöldözés a téren, a Stollár Béla utca környékén. Ennek szenvedő alanyait is megtaláljuk a mentők naplóiban.

            Bagoly Antal, 18 éves, Törökbálint. Munkácsy u. 40. szám alatti lakost 5-6 óra között szedték fel a Stollár Béla út 3. számú kapualjában lövés által sérülten.

            Egy százados, a HM-ben lakik, a HM Markó utcai oldalán szedték össze 6 óra 30 perc körül. Fejlövés érte, eszméletlen volt, jobb szemhéján vérömleny, hörgő légzése volt. Nagy Sándor, a Honvéd utca Szikra Nyomda felöli részén szedték fel lőtt sebbel 6 óra 50 perc körül. /Szállítási esetnapló 1956. X. 24. 37, 47, 58. számú esetek/.

            A HM környékéről a sebesülteket elsősorban a Néphadsereg Központi Kórházába szállították a mentők. Vagyis a kórházi felvételi és elbocsájtási naplók meg kellene legyenek. Én is aláírtam egy nyilatkozatot 1956. okt. 27-én, hogy saját felelőségemre hagyom el a kórházat. Ezt láthatóan nagyon fontosnak vették. Hová lett ez az irat is?

            Kérésemre a Róbert Károly körúti honvéd kórház megküldte l958. márc. 6-án kelt 369. számú jegyzékét, amely szerint 1956. jan. 1-jén megnyitott irat fondokat adott át a Hadtörténeti Intézetnek. Túl rövid idő alatt szabadultak meg tőlük. Az őrzési idejük 1990-ig tart, vagyis ezek az értékes és leleplező történeti források 1956-ról a rendszerváltás idejére megsemmisültek.

 

2. A tanúvallomások százai

Ám említsük a tanúvallomásokat, az oral historyt, amelyet olyan nagyrabecsülnek a baloldalon. A szóbeli források változatos színvonala és relatív igazságtartalma, különösen forradalmi, harci cselekmények közepette, nem nélkülözhető. Például Szegedi Gyula Béla, aki a HM sofőr szobájának ablakából nézte végig a sortüzet, 1995. jan. 31-én írt levelet nekem Salzburgból, ahová menekült a kommunisták elől. A levélben foglaltakat majd elmondja szóban is, amikor Budapesten találkoztunk. Október 23-án kezdte az élményeit.

            "Estefelé a HM épületének bejárati részén a Honvéd utca sarkán álltam, amikor rohanva közeledett F.SZABÓ ezredes és felháborodottan kiabált, hogy mit akar ez a mocskos egyetemi csőcselék, milyen jogon mernek követelőzni és micsoda dolgokat???!!! - Magam részéről azonnal reagáltam, hiszen magam is a Forradalom tüzének hevében égtem akkor, s nem gondoltam vele, hogy megnyilatkozásom végett bármi is történhetne velem. Csak annyit kiáltottam Néki oda, hogy: Maga pedig jobban teszi ezredes elvtárs, ha azonnal beszalad a HM-be, mert nem tudni, hogy a következő pillanatban nem-e magát fogják követelni a 12 pont mellé???!!! - Ugyanis a 12 pont helyeslésének erős hangot adtam.- Benne égtem a Forradalom tüzében, ez így igaz!!! -Fel kelt a Nép!!!- 1956. október 23-án késő este bezáródtak a HM-nek kapui.

            Még néhány adat a sortűzzel kapcsolatban. Egykori főnököm a ma is élő Fábián Zoltán úr, a Forradalom alatt kapta meg ezredesi kinevezését, még a Hegedűs Kormánytól. De, mivel éppen Ő volt napos tiszti szolgálatban azon időben, amikor a már a Forradalom győzelme utáni katonai rendelkezés gyanánt ki kellett utasítani a HM-ből is az ÁVH-hoz tartozó fegyveres erő tagjait, akkor Ő udvariasan eltanácsolta az akkori ÁVH Határőrség Parancsnokát Pálinkás vezérőrnagyot. Katonai őrkísérettel, nehogy bántódása essék, a BM-be ki sértette, mely tettéért retorzióként MUCZINA FERENC néhai ezredes, HM Hadtápfőnök lefokoztatta és leszereltette. -Egyébiránt magam Fábián Zoltán ezredes úrnak az életemet köszönhetem, - hogy nem hajtotta végre azt a parancsot, hogy még 1956 október 23-án le kellett volna tartóztatnia!!!- Az ANTALL Kormány rehabilitálta, sőt több kitüntetést is kapott, de nem vették vissza, mint nyugdíjast sem a HM-be."

            Berki Mihály tábornok is szolgált szóbeli közléssel 1993. febr. 10-én a sortűzzel kapcsolatban. "A műszaki főnökségtől 12 főt vezényeltek 24-én hajnalban a HM /régi/ bejáratához. Ezt megerősítette Kocsis Olivér /akkor főhadnagy/ is, de azt állítja, hogy csakis szovjetek lőttek a tömegre. Szerinte jóval több volt a halottak száma 30-nál"

            Másrészt a Néphadsereg tér 10. számú kapujánál "Bozai Lajos, ma 81 éves, akkor a NIM parancsnokság szerelője, 6 halottat számolt meg. A NIM padlásáról végig nézte az eseményeket." NIM = Nehézipari Minisztérium.

            Vakolat és burkoló lapok is lehetnek történelmi források, ha megkutatjuk ezeket. A művészettörténészek, régészek ismerik is a falkutatás fogalmát.

            A sortüzeknek számos nyoma látszik a téren és a csatlakozó utcákon. Még a Balaton utcában is.

            Horváthné, aki a Kossuth Nyomda fényképészetén volt takarítónő, egy bizalmas pillanatában elárulta nekem, hogy a Stollár Béla utca és a Szemere utca sarkán lévő emeleti lakásukba ágyúval belelőttek. A lövedék lukat vágott a falban. Szerencsére nem voltak otthon, így senki nem sérült meg.

            A falban tátongó lukat berakták eltérő jellegű téglával, amelyik vakolatlanul demonstrálta még évtizedek múlva is a tűzcsapás tényét. Horváthné félt erről a dologról még beszélni is.

            Szabad György, az országgyűlés elnöke, a főnököm 1990-től, a forradalom és szabadságharc idején a Szemere utcában lakott, amint azt elmondta nekem, mikor megtudta sebesülésem történetét. Emlékezett rá, hogy a Néphadsereg tér és környéke "átfésülése" kapcsán nála is felkelőket kerestek a honvédtisztek.

 

 

 

Folytatjuk!

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

 

   

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap