A suszterinas

T.Ágoston László, v, 08/19/2018 - 00:03

Dráma egy felvonásban

 

 

 

Szereplők:

 

 

Lenkey Károly:  A szabadságharc honvéd ezredese, aki éppen az aradi várbörtönben tölti büntetését. Magas, vállas, kisportolt testalkatú, szakállas, ötven év körüli férfi. Járásán látszik, hogy lovagláshoz szokott ember. Öltözete darócból készült ruha, kerek daróc sapka, suszterkötény.

Meixner cipész:  A bécsi forradalom leverése után bakának besorozott cipészmester. A vár cipésze. Középtermetű, kissé hajlott hátú, középkorú férfi. Öltözete: bakaruha, bakancs, suszterkötény. Egyik lábára kissé sántít.

Majthényi Kálmán: A szabadságharc honvéd ezredese. Lenkey barátja. Ő is a büntetését tölti az aradi várbörtönben. Sudár termetű, harminc év körüli férfi. Minden mozdulatából érződik, hogy parancsoláshoz szokott katonaember. A daróc ruhát is méltósággal viseli.

 

Történik az aradi vár cipészműhelyében az 1850 - es évek elején.

 

 

Helyszín:

 

     Cipészműhelynek berendezett, rácsos ablakú helyiség. A vaspántos, kukucskálóablakos ajtótól néhány lépcső vezet le a műhelybe. A falhoz támaszkodó rozzant stelázsin javításra váró, és javított csizmák, bakancsok sorakoznak, köztük egy - két pár női cipő. Az előtérben két suszterszék, asztal, kaptafák, szerszámok. Oldalt egy konyhai asztal, szék.

 

 

 

         Amikor felmegy a függöny, Meixner a suszterszéken ül, s fejcsóválva vizsgálgat egy elnyűtt bakancsot. Lenkey Károly az ablaknál áll, kifelé figyel.

 

Meixner:  / nézegeti az elnyűtt bakancsot / Ennek is már rég a tűzben lenne a helye... Nézze meg, herr Lenkey! Maga mit csinálna ezzel a bakanccsal? Többe kerül a szeg, amit belever az ember, meg a cérna, amivel megvarrja, mint az egész...

Lenkey:    / visszafordul az ablaktól / Gondolom, nem Kastelicz altábornagy úr ünneplő topánkája. / legyint / Topánka?  Ezen az ablakon át sok csizmát lát az ember. Mást se lehet látni, csak csizmákat, kardhüvelyeket, a köpenyek alját, meg néha egy - egy elsuhanó szoknya fodrait. No, meg a falat, a szemközti falat!... Ezeket bámulom már negyedik éve.

Meixner:   / elgondolkozva / Tudom én azt, herr Lenkey. Kutya élet a rabélet, de még mindig jobb, mint az akasztófán száradni. Itt legalább még remélhet az ember.

Lenkey:    / idegesen járkál föl - alá / Remélhet... Ugyan mit remélhet? Tudja maga, herr Meixner, mit veszítettünk mi Világosnál? Tudja hányan sínylődünk ma is a császár tömlöceiben? Tudja maga egyáltalán, mit jelent az a szó: szabadság?

Meixner:   / ingerülten föláll, földhöz csapja a bakancsot / Vegye tudomásul, hogy tudom, herr Lenkey! / a sánta lábára csap / Ha nem tudnám, most nem kellene bicegnem. Igaz, hogy én nem vagyok magyar nemes, tőlem nem kobozták el a birtokaimat... Semmit nem vehettek el tőlem a császári hadbírók, csak a kaptafámat, meg a hetyke járásomat, de azt elvették, és én nem várhatom az amnesztiát, mint önök, ezredes úr! / dühösen elfordul/

Lenkey:    / megáll, zavartan néz Meixnerre / Amnesztiát?

Meixner:  Igen, az amnesztiát. Valamennyien arra várnak a tiszt urak. Kérvényeket küldözgetnek a császárhoz, akit állítólag szívből gyűlölnek. Daublovszky őrségi hadbíró lábához borulnak, akit maguk között paprikajancsinak becéznek. Hát ez az a híres magyar gerincesség? Erre olyan büszkék az urak? Ennyi maradt a nagy rebellisségükből?

Lenkey:    / közelebb lép Meixnerhez / De...

Meixner:   /gunyoros hangon / Tudom, ön is megírta a levelecskéjét Sándor württembergi hercegnek, hogy eszközölje ki a kegyelmet őfelségénél, amikor elterjedt a híre, hogy Aradra látogat a gyerekkirály.

Lenkey:    / elképedve / Miket beszél ön? Honnét tudja mindezt?

Meixner:   Tudom. A suszter, meg a borbély mindent tud. Nem vette még észre? Különös. Igen, azt is tudom, hogy önök nevezték el Ferenc Józsefet gyerekkirálynak, és ön volt a legboldogabb, amikor megtudta, hogy feljegyezték a nevét arra a bizonyos listára. Még tán imába is foglalta a császár nevét, meg Kostelicz várparancsnokét, mert ő is közbenjárt a három lázadó ezredes ügyében. Ön, Majthényi és Martinyi ezredes hamarosan szabadok lesznek. Már nem az éveket, csak a hónapokat, napokat kell számolgatniuk.

Lenkey:    / megszeppenten / Ez valóban így igaz. Csakhogy ezek a napok, hónapok hosszabbak az éveknél... Tudja, herr Meixner, milyen égetően tud fájni a bizonytalanság?

Meixner:   / megenyhülten / Tudom. Magam is jócskán részesültem belőle, mégsem adtam föl az elveimet.

Lenkey:    / elé áll, széles gesztusokkal magyaráz / Én sem az elveimet adtam föl, hiszen ha Kossuth visszajönne és újra kibontaná a zászlót, elsőként állnék alá újra. Most is szentül hiszek a magyar nép erejében, jogában a szabadsághoz... De nemcsak a jogában, hanem abban is, hogy az idő meg is hozza majd ezt a szabadságot. Csak... tudja, herr Meixner, halott hősök mit sem érnek a csatatéren. Élő katonák kellenek, akiknek puskát lehet adni a kezükbe! /elgondolkozik / Ezt akkor is el kellett mondanom, ha soha többé nem látom meg a családomat...

Meixner:   / visszaül a suszterszékre, az ölébe veszi a bakancsot. / Hmm... Mi suszterek, bakák, parasztok föláldozzuk magunkat az elveinkért. Még akkor is hajlandók vagyunk megdögleni, ha tudván tudjuk, hogy elveszítjük a csatát. Abban bízunk, hogy az életben maradtak megnyerik helyettünk a háborút. A pórnép csak szeretni és gyűlölni tud, ezredes úr, de azt életre, halálra. Maguk, úriemberek föláldoznak bennünket, és hajlandók megalkudni az ellenségeikkel. Azt mondják erre: politika...

Lenkey:    / ő is leül a másik suszterszékre/ Politika. No igen...Ha a mi szabadságharcunkban is nem lett volna több a politikus katona, mint a fegyverforgató politikus, most nem kellene a császár kegyelmét várnunk. Ha negyvennyolc októberében nem állítja meg Móga az országhatárnál a Jellacic - ot üldöző honvéd sereget, ha Görgey nem vágyik politikusi babérokra, ha Kossuth nem ad ki hadparancsokat....

Meixner:   / Lenkey szemébe néz / Ha negyvennyolc októberében nem hiába várjuk ott Bécsben a magyar honvédeket, akkor én ma nem vagyok sánta, nem vagyok katona, hanem mondjuk egy előkelő bécsi cipőszalon tulajdonosa, és most éppen Lenkey tábornokné őnagyságát várnám, hogy méretet vegyek az ünnepi topánkájához. Csupán ennyit ártott nekünk az önök híres lovagi politikája...

Lenkey:    / az ölébe vesz egy javításra váró bakancsot, vizsgálgatja. Véletlenül se néz Meixnerre./ Herr Meixner! Én fogoly vagyok, ön pedig császári katona. Tudom, hogy jutalmat kapnak azok, akik jelentik a fogoly tisztekről szerzett új értesüléseiket. Ön tehát vagy valóban ott volt a bécsi barikádon negyvennyolc októberében, vagy provokál. Hagyjuk abba ezt a beszélgetést! Engem négy gyerek vár otthon, Egerben. Fel kell nevelnem őket. Vétettem őfelsége ellen, vétettem a tiszti esküm ellen. Megbűnhődtem érte. De bármit tettem is, a hazámért, a népemért tettem. Tiszta a lelkiismeretem. Maga mellett kitanultam a cipész mesterséget. Nem magam miatt, a családomért, hogy kenyeret tudjak adni a kezükbe, ha egyszer kiszabadulok. Ne faggassuk hát a múltat!

Meixner:   / feláll, néhány tétova lépés  után Lenkeyhez lép, a vállára teszi a kezét / Ön tanult ember, ezredes úr, és talán bölcs is. Jól teszi, ha tart a besúgóktól. Undorító népség. De nemcsak magukat figyelik, bennünket, osztrákokat is. A császár épp úgy fél a saját népétől, mint önöktől.

Lenkey:    / döbbenten néz rá / Arra gondol, hogy esetleg én is?...

Meixner:   Arra gondolok, hogy a kegyelmet ki kell érdemelni... Manapság besúgók figyelik a besúgókat. Ezért is nem  sértett meg a feltételezése. Valóban, akár besúgó is lehetnék, hiszen nagyon sokan megfordulnak a műhelyemben... Jobban keresnék vele, mint a bakancsfoltozással. Csakhogy engem tisztességre tanított az apám, éppúgy, mint önt. Igaz, nem vagyok nemes ember. Az én tenyerem a kalapács nyelétől kérges, nem a kard markolatától, de itt belül / a mellére mutat / épp olyan szív dobog, mint az öné.

Lenkey:    / föláll, megöleli Meixnert / Bocsássa meg a hitetlenségemet, mester! Ön nem az ármálison, hanem a szívében nemes. Ennyi csapás után fölőrlődnek az ember idegei...

Meixner:   / meglapogatja Lenkey hátát, majd mindketten visszaülnek / Önnek kétszeresen is nehéz.

Lenkey:    Szegény öcsém, János, beleőrült. Ennek is én vagyok az oka. Én írtam neki Galíciába titkos leveleket, én hívtam haza. / elfordul, megtörli a szemét / Én temettem el itt, Aradon, az öreg temetőben. Micsoda délceg, erős ember volt... Tábornok... Ha nem ilyen gyászosan alakulnak a hadiesemények, ma már a lengyel grófnő, Szerafina Potocka férje, és legalább egy hadosztály parancsnoka. Milyen boldog voltam, amikor Perczel bennünket választott maga mellé a tartalék sereg élére! Együtt a két Lenkey. Szegény apánk, ha megérhette volna... Még ma se értem, hogyan került Világosra. Betegszabadságon volt. Azt tudom, hogy Görgey levelet küldött neki az utolsó napokban, fölszólítva a szolgálattételre, vagy betegsége igazolására. Kossuthék akkor már menekültek. Ő meg ahelyett, hogy hozzájuk csatlakozott volna, Görgeyvel masírozott Világosra. De miért? Hiszen a főparancsnokkal nem szívelték egymást! Tudván tudhatta, hogy ha a többi tábornok kegyelmet kap, őt akkor is felakasztják a százada galíciai szökése miatt. Vagy ennyire bízott az orosz cárban? Képtelen vagyok megérteni. Rajtam kívül szinte senkije sem volt magyar földön... Mondja; miért tette?

Meixner:  / az ablakhoz megy, kinéz / Nem szeretem a meglepetéseket... / fel - alá sétál / Ha jól tudom, ön is önként jelentkezett Egerben az osztrák városparancsnoknál.

Lenkey:    Igen, de az egészen más. Engem mindenki ismer Egerben, és ott él a családom is.

Meixner:   Ezrek bujkálnak talán még ma is...

Lenkey:    / fölhorkan / Méghogy én, egy Lenkey, kegyelemkenyéren éljek, és rettegve várjam, mikor fedezik föl a búvóhelyemet?! Ezerszer inkább a halál!

Meixner:   Na látja! Miért várta volna el az öccsétől, hogy kevésbé büszke, és gyávább legyen, mint ön?

Lenkey:    / leül, ráhúzza a kaptafára a bakancsot, dolgozni kezd / Igaza van, de ...Ez fölösleges áldozat volt.

Meixner:   / ő is leül, dolgozni kezd / Ki tudja... Lehet, hogy szegény tábornok úr meg tudná magyarázni... Dolgozzunk! Megy az idő, a bakák meg várják a bakancsot.

Lenkey:        Igaz, a tett mindig többet ér, mint az önemésztő okoskodás. Nézze csak, mester, ez itt tovább hasad, ha megszegezem.

Mexner:   / Lenkeyhez lép, kiveszi a kezéből a bakancsot / Hát, ez biz’ alaposan elnyűtt holmi... Nem elég szegelni, az hamar elereszti. Tegyen rá egy flekket, varrja oda, és utána szegelje!    

Leneky:    Vas szeggel, vagy fával?

Meixner:   Ezt fával. Tudja, ahogy tanítottam.

Lenkey:    / az árral és kalapáccsal lyukat üt a bőrön, faszeget üt bele / Így jó, mester?

Meixner:   Majdnem. Igaz, hogy egy kicsit még huszármódra fogja a suszterkalapácsot de majd belejön. / hozzá lép, kiveszi a kezéből a szerszámot / Így ni! Látja? No, próbálja meg susztermódra!

Lenkey:    / átveszi a szerszámot, fél szemmel Meixnerre sandítva dolgozik / Így jó?

Meixner:   Most már jobb. Mire öreg suszter lesz, belejön. /mosolyogva visszaül a helyére /

Lenkey: Sose hittem volna, hogy ilyen nehéz a suszter mes- tertség...   

Meixner:  A fenét nehéz, csak érteni kell hozzá!

Lenkey:   Amikor elszegődtem maga mellé inasnak, azt hittem,  néhány nap alatt beletanulok. Most meg minél többet tudok belőle, annál ügyetlenebbnek érzem magam.

Meixner:   Az a jó, legalább jobban igyekszik.

Lenkey:    Gondolja, hogy el tudom majd tartani belőle a családomat, ha kiszabadulok?

Meixner:   Nekem csak két gyerekről, meg az asszonyról kellett gondoskodnom, de elég jól megvoltunk. Igaz, nem túl fényesen éltünk, de megvolt a betevő falatunk.

Lenkey:    Mekkorák a gyerekei?

Meixner:   / megáll a kezében a kalapács, jó ideig nem válaszol / A nagyobbik fiam tizenöt éves volt...

Lenkey:    / az ő kezében is megáll a kalapács / Ne haragudjon, mester...

Meixner:   / nagyot fúj / Herr Gott krucifix!... Átkozott vasasok! Az asszony vitte elöl a zászlót, mellette a két fiú... Eltemettem őket... Ha nem lövik el a lábamat...Eh, most már mindegy...

Lenkey:    Az én fiam, Albin, most tizenöt éves. Katonaneveldében tanult. Azt írja a feleségem, Ausztriába vitték őket. Császárhű tisztet nevelnek belőlük.

Meixner:   Fura világ ez, ezredes úr! Én már csak tudom, hol veszett el a fiam, de maga... És vajon mit tud majd mondani a császári tiszt úr a honvéd ezredesből lett suszter apjának?

Lenkey:   Látja, ettől félek én is. Milyen világot találok majd odakint? Talán mégis jobb lett volna, ha főbelőnek...

Meixner:  / újra dolgozni kezd / Butaság. Engem senki se vár otthon, hisz’ már nincs is otthonom, mégse gondolok ilyesmire. Isten tudja, miért méri ránk a megpróbáltatásokat. Ő szabta ki a büntetést, ő is fog fölemelni bennünket. Az emberek csak végrehajtják az ő akaratát.

Lenkey:   / ő is tovább dolgozik / Én is csak Istenben bízom. Sok bajból kisegített már, hiszem, hogy most sem hagy cserben. A gyerekeimet is arra neveltem, hogy mindig bízzanak az ő rendelésében. A sógorom plébános Vukováron.Ő keresztelte Emília lányomat.Tudom, most is Mária mellett áll, segíti elviselni a távollétemet.

Meixner:   A család fontos támasz lehet, ha összetartanak.

Lenkey:   A mi korunkban már az se a régi. Apám testőr tiszt volt, aztán megbetegedett, borkereskedő lett Bécsben. Én még ott születtem. Aztán jött Napóleon serege, és meg se álltunk Egerig. A pincéket földúlták a franciák. Anyám szép, de nagyon büszke asszony volt. A vármegyei főorvos lánya. Imádta a bécsi csillogást. Amikor apám egyszer megjött a borbeszerző körútjáról, a dajkával talált otthon engem, meg az öcsémet. Anyánk visszaköltözött nagyapámékhoz. Apám kérlelte szép szóval, fenyegette veréssel, semmi se használt. Ma sem tudom, mi volt az, ami ennyire elidegenítette őket egymástól. Megmérgelődött, fölpakolt bennünket a kocsira, és meg se álltunk Aradig. Itt vállalt hivatalt a vármegyénél. Főszolgabíróként nyugdíjazták.

Meixner:   Akkor hát azért ismerik annyian Aradon.

Lenkey:    Itt nevelkedtem, itt voltam diák. Anya nélkül... Ha jól meggondolom, alig láttuk egymást. Évekig pereskedtek. Apám nagyon meggyűlölte a Keszlerffy familliát. Belőlem mindenképpen huszártisztet akart nevelni. Az is lettem. János gyengébb fizikumú gyerek volt, inkább papnak való, érzékeny lélek. Végül ő is katonane- veldébe került, de elég nehezen viselte a garnizonokat. Mindig valami többre, szebbre vágyott. Ha pap lett volna, talán szentként végzi, de mivel katona volt, mártírrá kellett lennie. / leveszi a kaptafáról a bakancsot / Nézze, mester! Így jó lesz?

Meixner:   / megnézi a bakancsot / Jó. Ügyes tanítvány maga, ezredes úr.

Lenkey:    Ne dicsérjen, mert még elbízom magam, és a végén én akarom elkészíteni a profoszné báli cipőjét!

Meixner:   Az ám, jó, hogy mondja; hozzá is fel kell mennem méretet venni. Mostanában sok bált rendez a várparancsnok úr, mindegyikre új cipőt varratnak a hölgyek.

Majthényi: / kopog az ajtón, majd belép / Jó napot, Meixner úr! Szervusz, kamerád! Nos, ezredes úr, hogy ízlik a suszterség?

Meixner:   Isten hozta, herr Majthényi!

Lenkey:    Szervusz, Kálmán! Hozzám jöttél, vagy a mesterhez?

Majthényi: Ejnye, nézd már, milyen feledékeny vagyok! A csizmámat akartam elhozni talpaltatni, és nem ott felejtettem a cellában?...     

Meixner:   Bizonyosan valamelyik kisasszonykán járt az ezredes úr esze...

Majthényi: / közelebb lép, a lábbeliket nézegeti / Ne fájdítsa a szívemet már maga is, mester úr! Nem elég, hogy rab az ember, még élcelődnek is rajta...

Meixner:   Nem sértő szándékkal mondtam. Beszélgessenek csak az urak. Nekem el kell mennem a profosznéhoz méretet venni az új báli cipőhöz. / kiakasztja a nyakából a kötényt, az asztalra dobja / Ha netán keresne valaki, herr Lenkey, egy fertály órán belül itt leszek. / el /

Majthényi: / Lenkeyhez lép / Beszédem van veled, ezredes uram!

Lenkey:    A csizmádról?

Majthényi: Dehogy a csizmámról! Ez előtt a suszter baka előtt nem akartam megmondani a jövetelem igazi okát, azért beszéltem a csizmáról. Sose tudhatja az ember, melyik a besúgó.

Lenkey:    / a székre mutat / Húzd közelebb azt a széket, aztán mondd, amíg nem jön valaki!

Majthényi: / odahúzza az egyik széket, lovagló ülésben leül / Mondd, Károly bátyám; milyen embernek tartasz te engem?

Lenkey:    / leteszi a szerszámot és a bakancsot  / Becsületes magyar embernek.

Majthényi: / még közelebb húzza a széket / És milyen katonának?

Lenkey:    Jól képzett, bátor katonának, akinek mindig a helyén van a szíve, meg az esze. Ezért is fogadtalak a barátságomba.

Majthényi: Megtisztelsz ezzel, Károly bátyám, mert én ugyanezt tartom felőled. Azóta meg különösen tisztellek, mióta Martinyi ezredes úr, közös jó barátunk és sorstársunk elmesélte, hogyan utasítottad vissza kétszer is Kossuth tábornoki kinevezését.

Lenkey:    Tévedsz, testvér! Nem Kossuth tábornoki kinevezését utasítottam vissza, csupán addig nem voltam hajlandó elfogadni a tábornoki rangot, amíg vissza nem helyeznek a huszárjaim élére. Tudod, ebben állapodtam meg a Vilmos huszárok tiszti karával. De ez már régen volt, hagyjuk! Most suszterinas vagyok.

Majthényi: / fölugrik, lelkesen odébb rúgja a széket / Te suszterinas? Károly bátyám! Te, aki a dicsőséges tizedik hadtest hadosztályparancsnoka voltál? Aki annyi győzelmet arattál a császáriak fölött? Aki...

Lenkey:    / enerváltan / Akit megfosztottak minden vagyonától, aki földönfutóvá lett, és csupán a két kezére számíthat, hogy eltarthassa a családját. Nem én választottam, Hay-nau táborszernagy úr, és a császár választott helyettem.

Majthényi: Ez őrültség, ezredes uram! Egy magyar nemes, egy katona nem állhat be suszterinasnak! Nem érzed, milyen nevetséges ez? Nem tiltakozik ellene a büszkeséged, az önérzeted?

Lenkey:    / föláll, az ablakhoz lép, kinéz, majd visszasétál / Nevetséges? Nem az - e a legnevetségesebb, hogy évekkel a vesztett forradalom után rabruhában vitatkozunk azon, hogy helyes volt - e visszautasítani a tábornoki rangot? Hidd el, bennem se kevesebb a nemesi büszkeség, mint benned. Csakhogy a büszkeség önmagában kevés, öcsém! Az embernek beletörik a foga, és üres marad tőle a gyomra.

Majthényi: / fel - alá sétálva / Nos, helyben vagyunk. Hidd el, nekem se tetszik a koplalás. Egy régi ezredtársamtól értesültem, hogy új szelek kezdenek fújdogálni a bécsi burg körül. A császár bizonyos udvari körök sugallatára, no meg a magyaroknak teendő békülékeny gesztus kedvéért hajlandó lenne egyes főtiszteket visszavenni a hadsereg állományába.

Lenkey:    / elképedve / Hogyan?

Majthényi: / mintha észre se venné, folyatja / Természetesen nem a honvéd tiszti rangjával, hanem a régi, császári kinevezéssel. Én például főhadnagy lehetnék. Neked bizonyosan visszaadnák a kapitányi rangodat.

Lenkey:    / Majthényihoz lép, megragadja a  vállát/ Kálmán! Van még benned egy szikrája is a honvéd tiszti becsületnek? Gondolj Damjanichra, Kiss Ernőre, János öcsémre! Gondolj a zászlóra, amit ott hagytál Világosnál!

Majthényi: /elfordul / Gondoltam, de nem laktam jól vele. Katona vagyok, nem értek más mesterséghez. Tehetek én róla, hogy nem estem el az utolsó ütközetben, vagy nem akasztottak föl, mint Damjanichot? Értsd már meg, Károly bátyám, hogy mi túlélők vagyunk, és úgy kell élnünk, ahogy lehet! Ahogy a győztesek megengedik...

Lenkey.    / a fejét csóválja / Csak úgy, Kálmán, hogy bármikor pironkodás nélkül a tükörbe nézhessünk!

Majthényi: / a földön heverő bakancsokat rugdalja zavarában / Szép szavak, de értelmetlenek. Frázisok. A magyar haza elveszett. Ausztria egy és oszthatatlan. Te épp úgy tudod ezt, mint én. És ebben a helyzetben osztrák tisztként sokkal inkább lehetek igaz magyar, mint vármegyei bólogatójánosként.

Lenkey:    / leül a suszterszékre, a kötényét igazgatja / Beszéltél már erről Martinyival?

Majthényi: Igen.

Lenkey:    / kérdőn néz rá / És?

Majthényi: /legyint / Öreg ő már ahhoz, hogy megértse az új idők szavát. Becsületes, jó katona, igaz magyar, de...

Lenkey:    De?

Majthényi: Inkább éhen hal Kossuth zászlójával a kezében, mintsem hogy a császár kezéből elvegye a kalácsot. Öreg már ahhoz, hogy változtatni tudjon a gondolkodásán.

Lenkey:    / ingerülten / Valóban öreg, ötvenkét éves. Egy fertály esztendővel idősebb nálam. Igaz, nálad hússzal...

Majthényi: / engesztelően lép Lenkeyhez / Bocsáss meg, Károly bátyám, nem úgy gondoltam!...

Lenkey:    / a suszterasztalon babrál / Ne feledd, Martinyi ezredes a barátom! Eddig a tiéd is volt...

Majthényi: Most is az. Tisztellek, becsüllek mindkettőtöket, és inkább kitépem a nyelvemet, minthogy egy szóval is sérteni akarnálak.

Lenkey:    Nem bántottál meg, csak óvni szeretnélek a csalódástól, akár a fiamat. A császár és Bach miniszter nem felejt. Az ütközetben lehetsz jó katona, de a garnizonban életed végéig csak koszos magyar rebellis leszel.

Majthényi: /újra előhúzza a széket, s lovaglóülésben ráül / Ugyan, Károly bátyám, ez csak afféle előítélet! A császár békülni akar a magyarsággal. Nem csak józan megfontolásból teszi ezt, hanem erre kényszerítik az európai hatalmak is. Például a franciák, meg... az egész világ.

Lenkey:    / a kaptafára húz egy bakancsot, dolgozni kezd / Nagy szavak, üres szavak... Érdekli is a nagy politikát, mi történik veled, Majthényi Kálmán egykori honvéd huszár ezredessel egy isten háta mögötti garnizonban császári vértes főhadnagyként... Ma talán még igen, de holnap, holnapután? Ez is épp olyan divat, mint a profoszné báli topánkája. A következő báli szezonban már senkit se érdekel. Ha mindenáron zsoldos akarsz lenni, menj külföldre! Minél messzebb, ahol senki se ismer.

Majthényi: / idegesen ugrat egyet a székkel / Én zsoldos? No de... / nagyot nyel / Igazad van, én is megsértettelek. Ha nem érdekelné őket, mi történik velünk, bennünket is kivégeztek volna mind egy szálig, mint a tábornokokat. Nem gondolod?

Lenkey:    Hmm... Emlékszel rá, mi történt, amikor Daublovszky bárót egyedül hagyták itt őrségi hadbírónak?

Majthényi: A körlevélre gondolsz, amiben mindenkit felszólított, hogy írja le mindazt, amit a vizsgálat során kifelejtett a védekezéséből?

Lenkey:    Igen, arra. Úgy körmöltetek mind, akár egy másoló szerzetes. És mi lett belőle?

Majthényi: / fölugrik, odébb taszítja a széket / Ne is emlékeztess rá, mert rögtön megöl a szégyen! Már csak azért is föl kell öltenem a császári uniformist, hogy párbajban ölhessem meg az átkozottat.

Lenkey:    / dolgozik tovább / Nos? Szóval estélyről estélyre járt, és az egész város előkelőségének felolvasgatta a díszmagyarok firkálmányait arról, hogyan maradtak hűségesek a császárhoz Kossuth zászlaja alatt. Mindaddig folyt ez az ingyencirkusz, amíg két aradi asszony csellel meg nem kaparintotta tőle a leveleiteket, és egy óvatlan pillanatban be nem dobta a kandallóba. Nem a büszke hadfiak, hanem a védtelen, gyenge honleányok mentették meg a becsületeteket. Látod, én már akkor se hittem a hadbíró úrnak... Miért hinnék most a császárának?

Majthényi: Te nem hittél, de a többiek igen. Mind megírták a szégyenletes vallomásukat. Szégyenletes? Igen, végül is az. Hát olyan szégyenletes az, hogy az ember élni akar?! Te viszont pénzen vetted meg a profosztól a vasbilincsedet.

Lenkey:    Így van. Öt pengő forintot kért érte a gyalázatos főporkoláb, de megérte. Ez az ereklye mindig emlékeztetni fog azokra a kínokra, amelyeket a becsületemért kellett elszenvednem.

Majthényi: / önérzetesen / Katona vagyok, és ezzel együtt jár a győzelem és a vereség kockázata egyaránt.

Lenkey.    / leteszi a kalapácsot / Magyar vagyok, és ha kell, szenvedni is tudok a hazám szabadságáért. Ez a rabbilincs mindig emlékeztetni fog rá, ha netán valaha is megfeledkeznék róla.

Majthényi: Hajdan, a gráci katonaiskolában azt tanították, hogy a katonának egyetlen politikai meggyőződése lehet, a vak engedelmesség.

Lenkey:    Rossz iskolába jártál, pajtás! Én az apámtól azt tanultam, hogy az igaz magyar embernek csak egyfajta becsülete van, és az azonos a hazáéval. Nem ártott volna, ha a hosszú menetelés alatt a honvédeidtől is tanultál volna egyet - s mást.

Majthényi: / önigazolást keresve áll meg Lenkey előtt / Hát még most se érted, Károly bátyám, hogy nincs többé külön

               magyar haza, és magyar haladás? A birodalom egy és oszthatatlan. Ferenc József magyar király, és mi az ő népe vagyunk. Nem lehet letagadni a tényeket!

Lenkey:    / lekicsinylően / Kalapos király, mint József... Kölyökkirály, aki még csak köszönni se tud magyarul. Ettől vársz te magyar haladást?

Meixner:   / hosszasan kopog, majd belép / Hát megjöttem, ezredes uraim... Itt a topánka mérete. Segít nekem megcsinálni, herr Lenkey?

Lenkey:    / szolgálatkészen / Természetesen, herr Meixner...

Majthényi: / idegesen pillant hol Lenkeyre, hol Meixnerre /

Meixner:   / a székre mutat / Foglaljon helyet, herr Majthényi! Az őrök tudják, hogy nálunk vendégeskedik.

Majthényi: / az ajtó felé indul / Tulajdonképpen már indulni készültem. Megbeszéltük Károly bátyámmal a csizmajavítást...

Lenkey:  / rábólint / Igen. Holnap hozd át, pajtás, majd megrepe- rálom.

Meixner:  / a nyakába akasztja a kötényt, leül a suszterszékre / Örülök, hogy megjött az önbizalma, herr Lenkey. Vállaljon csak nyugodtan mástól is munkát. Most már önállóan is tud dolgozni.

Majthényi: / a lépcsőről visszafordul / Hát akkor, Károly bátyám, mit írjak a nénikémnek? Jössz velem, vagy nem?

Lenkey:   / Majthényi szemébe néz / Írd meg a nénikédnek, pajtás, hogy köszönöm a jóindulatát, de én már csak megmaradok a kaptafánál!

Majthényi: Ahogy gondolod... / el /

Lenkey:    / kezébe veszi a kalapácsot / Hol az a méret, herr Meixner? Épp ideje, hogy arra is megtanítson!

 

                              -  Függöny! -                         

        

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap