Szabó Dezső: Nincs menekvés

Szerkesztő B, k, 01/13/2015 - 00:18

 

 

 

 

Azert masnap, helyesebben aznap delelőtt tiz orakor mar ott reggelizett

a kavehazban, a rendes ablakanal. Friss es fi atal volt, az ős eletfolyam

egy pompas, ragyogo buboreka. Csak a szemeiből jott valami

meleg, jo szomorusag ki.

A lapokon immel-ammal attortetett. Ez a vonas allando volt benne

gyerekkoratol: sohasem tudta a hirlapokat olvasni, csak a nagyobb

betűk akadtak meg benne. Egy felorai semmitteves utan igy szolt:

– Most menjunk az oreghez.

Az oreg a főispan volt az ő szotaraban.

A főispan az egyik hivatalnoki szobaban beszelgetett alantasaival.

Viragos jokedvben volt. Denesnek barackot nyomott a fejere, kerulő

szavakkal gratulalt Margithoz, es igy vegezte:

– Tudod, hogy Szovatan is van egy ilyen villajuk? – aztan felkacagva

kerdezte: – Hallottad-e a Homorodyne esetet?

Denes meg nem hallotta. A hivatalnokok ma mar ketszer kaptak

be ezt a friss tortenetet, de azert nagy instalassal kertek a meltosagos

urat, hogy beszelje el. Az oreg szeles jokedvben nyilt ki, mint egy tultengő

napraforgo. Jo elbeszelőnek tudta magat, es szerette az ilyen

torteneteket.

Ez a legfrissebb igaz pletyka egeszen fabulaszerű volt. A hőse

Homorodyne volt, egy szamtiszt felesege. A szep, fi atal szőke aszszony

mar igen sok ferfi nak szerzett jo emlekeket, most az egyik

tornatanart elevenitette meg kegyeivel. Ezelőtt ket nappal kimentek

anyjaval egy szomszed kozsegi falusi balba. A bal a kozseghazan

volt, s ejfel fele, a nagy tancolas kozben a fi atalasszony a tornatanarnak

egy nagy omnibuszon adott talalkat, mely – kifogva – a kozseg59

haza udvaran vart, hogy reggel hazavigye az olahfalusi vendegeket.

A talalka megkezdődott, es ekkor, nem tudni, ki, a kerekeket gatlo

koveket felrelopta. Az omnibusz megindult a lejtős udvaron, ki az

Udvarhelyre vivő, erősen lejtős orszagutra. Olyan veszettul kezdett

szaladni, hogy a benn levők semmit sem tudtak a helyzetukon

valtoztatni. A ferj, kit valami eddig a varosban visszatartott, eppen

Udvarhelyről jott szekeren egy baratjaval. A veluk szemben rohano

omnibusz lattara kiugrottak, es valahogy megfekeztek. A tragedia

azzal vegződott, hogy a szerencsetlen, pipogya ferj sirva fakadt, es

azutan a sarga foldig itta magat. A nő pedig karjat nyujtotta a tornatanarnak,

es kacagva ment vissza a balba.

Denes nagyon kellemetlen erzessel hallgatta ezt a tortenetet, az

altala jol ismert, betegen jo ember osszeomlasat. A hivatalnokok

perecekke gorbulve rohogtek. A megnyilt ajton a rendőrkapitany

jott be.

A kulonben tul vidam fi atalember arca sapadt es dobbent volt.

Lihegve dadogta:

– Meltosagos uram, ebben a percben tettek jelentest. Dalejcsik

biro felakasztotta magat az ebedlőjeben. Valami skandalumrol beszelnek.

Gyermekleanyokkal folytatott viszonyt, es feljelentestől felt.

Az egesz varos talpon van.

– Lehetetlen! – tort ki korusban. A kovetkező percben mar a főispan,

Denes es a rendőr alkapitany a szerencsetlen biro lakasa fele

sietett. Denes betű szerinti ertelemben ugy erezte magat, mintha

megfagyott volna. Lepett, mondott egy-ket szot, de nem erezte magat,

fulei zugtak, es szemei nem lattak tisztan.

A hazat tomeg acsorogta korul. Bementek. Az egyik szobaban

buta arccal maga ele meredve ult a biro felesege, az egyszerű szekely

asszony. Nem sirt, nem beszelt, latszott, hogy keptelen megerteni a

dolgot, hogy az első főbeutes meg mindig tart. Az ebedlőben, a leakasztott

csillar helyen csungott, mint egy oriasi, idomtalan zsak, a

Dalejcsik biro. Rettenetes szemei meg a rendesnel is tagabb korben

meredtek előre.

A kep meg a konnyű termeszetű főispant is megdobbentette. Az

ebedlőasztalon egy nyitott iv iras allott, ilyen formaban:

60

ITELET:

AZ ELŐ ISTENNEK A NEVEBEN!

DALEJCSIK MIHALY OTVENNEGY EVES, NŐS,

REFORMATUS VALLASU UDVARHELYI LAKOST,

MELTATLAN KIR. TORVENYSZEKI BIROT

TOBBRENDBELI FAJTALANSAG,

KISKORU LANYOK MEGGYALAZASA

ES HAZASSAGTORES MIATT

A SION HEGYEN KIADOTT TORVENY ERTELMEBEN

KOTEL ALTALI HALALRA ITELEM.

INDOKOK:

AKI BŰNT TESZ, BŰNHŐDJEK.

EN ITELTEM, ES VEGREHAJTOM.

NE SIRJ, SZEGENY MARTA,

LATOD, A BIRONAK IS BŰNHŐDNIE KELL.

EN MELTATLAN VOLTAM HOZZAD.

ECCE JUDEX ANTE JANUAM ASSISTIT.

IMADKOZZ A LELKEMERT, A SZEGENY LELKEMERT.

A vad, amit maga ellen hozott, igaz volt. Ez a peldas, egyhangu

eletű ember nagyon beteg volt. Mostoha teste meggyotorte az egyszerű,

jo, tisztanak teremtett lelket. Ujabban mar tobb helyről megfenyegettek

vagy megpumpoltak. Aldozatait a szegeny emberek gyermekei

kozul szedte, hol penzzel, hol fenyegetessel.

Az emberek kozt hihetetlen tortenetek szalldostak, s a szornyulkodes

nőtt, mint egy kibontott fekete vitorla. Denes kőszoborra valva

allt ott. Mikor a főispan indulni akart, szolt neki, de Denes nem

hallotta. Az oregur megerintette a vallat:

– Gyere, fi am, menjunk erről a szomoru helyről.

Denes a padlora zuhant.

Nagy mozgas tamadt, szorgoskodtak korulotte, mellet feltartak,

ecetes vizzel dorzsoltek a homlokat. Mikor magahoz tert, szegyellte

a dolgot, kimerulessel es az ejjeli mulatsaggal mentegetőzott. Maga

a főispan kiserte hazaig.

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap