Szandálos háború

Orosz T Csaba, p, 08/16/2013 - 00:03

 

Már hajnalban a pirkadó eget néztem az ágyamból. Felkelni nem mertem, hogy lenézzek a negyedik emeletről ahol laktunk, mert bátyám Laci hatalmas pofonokat helyezett kilátásba, ha a szünidő első napjaiban nem hagyom aludni legalább tíz óráig! 
- Háború lesz! – dalolta a szívem boldogan, és akkor tíz éves fejjel, bele sem gondoltam, hogy ennek a szónak milyen rettenetes jelentése van.
- Meglakolnak a gazok! – akkoriban még ez volt a legmerészebb szitokszó amit gondolni mertem.
Fényes udvar kontra négyemeletesek! Mindig harcban álltunk a Fényesekkel akik égre törő büszke tízemeletes épületekben laktak és jólesően lenéztek bennünket „ prolikat” akik csak a négyemeletesekben lakhatnak. Ma már nem irigyelném őket, hiszen azok a tízemeletesek mára szinte gettóvá változtak, míg a négyemeletesek társasházzá nemesültek az évek során. Akkor még irigykedtünk, hogy ők az új házakban, új focipályán, és egyáltalán új játszótereken töltötték a szünidőt. Féltékenyen óvták territóriumukat a Fényesesek. Ha véletlenül átmerészkedett egyik másik gyerek a négyemeletesek árnyékából, akkor hamar kapott pár dupla pofont a beképzelt helyiektől.
Új nyár jött és mi meguntuk kopott kavicsos pályáinkat, festetlen mászókáinkat, tavalyi homokkal megtöltött homokozóinkat. Tegnap volt a suli utolsó napja és mi üzentünk. Megüzentük egy szabályos ultimátumban, hogy ha nem engednek minket is a Fényesbe, akkor szervezünk egy sereget és erővel vesszük el. Ultimátumunk hatalmas röhögés közepette a szemétben landolt. Ez vért kívánt! Zolkó barátom a C osztályba járt így a szünetig kellett várnunk, hogy találkozzunk és megbeszéljük, hogy mi is legyen. Abban egyetértettünk, hogy valami erős, okos vezért kell találni a seregnek, amit nem tudtunk hogy honnan szedünk össze. Környezetünkben sokkal kevesebb gyerek lakott, mint a tízemeletesek új tömbjeiben. Nyilvánvalóan! De regényes elképzelésünk az megvolt a háborúról, hiszen az szent férfidolog. Amikor az első padban ülők végre beleüvöltötték a csengőszóba, hogy VAKÁCIÓÓÓ!, én a többiekkel ellentétben nem rohantam a suliból agyamenten, hanem megvártam Zolkót a földszinten. Elgondolkodva a garázsok felé indultunk haza, hogy ne is lássuk a Fényeseseket. Végre reggel lett és anya halkan beszól az ajtón, hogy kifli a konyhaasztalon kakaóval, ebéd a sütőben és majd munka után jön, jók legyünk! Amikor az ajtó csukódását meghallottam, kiugrottam az ágyból és a tegnap szokatlanul gondosan lerakott ruháimat karomba kapva halkan a fürdőszobába siettem. Nem fogat mosni vagy mosdani, dehogy! Az nem fér össze egy harcos jellemével. Apa nadrágja ott volt felakasztva és még tegnap belecsempésztem a kis zsebkést a táskájából. Kellet a harchoz, nem, mint fegyver, hanem azért hogy ágakat vágjunk a bokrokról, husángokat a harcba. Kis kék rövidnadrág és hatalmas eszemmel természetesen a tegnapi fehér póló. Azután leguggoltam, hogy becsatoljam az akkoriban kizárólagosan kapható barna bőr szandált amit a szülők előszeretettel kényszerítettek ránk. A csatja folyton kifordult, és ha ráléptél keményen megszúrt. Utáltam, de nagyon! Anyám mindig mondta, hogy a szandálhoz ne vegyek fel zoknit, de sohasem vitt rá a lélek, hogy mezítlábra vegyem fel. Bőr belsője az első pocsolyánál nyálkássá vált és csúszott! Hamar kész lettem, bicska a bal kiszsebbe, kifli a jobb kézbe, uborka a bal kézbe és már száguldottam is le a lépcsőn. Hármasával ugrottam a lépcsőket, így egy perc sem kellet, hogy a négy emeletről lerobogjak. Először a tojáskörbe mentem és a közös füttyszót fütyültem, egy rövid és egy hajlított hosszú. Jancsi barátom szinte azonnal kinézett és intett, hogy jön. Visszaintettem és átfutottam a szemközti parkba, füttyszó és a kis erkélyen megjelent Zolkó, kezében egy szelet kenyér azzal integetett és kis idő múlva láttam, ahogy száguld le a lépcsőházban. Egyszerre értek le a sakkasztalhoz Janival. tíz percen keresztül tanácskoztunk és rájöttünk, hogy rajtunk kívül nincs egy fia katonánk sem. Csodasereg három főből! Bukás előrevetítve!
- Talán Gajdos lehetne a vezérünk – mondta Jani
- Gajdosék tegnap elutaztak a Balcsira, már suliba sem jött – mondta Zolkó.
- Akkor Te leszel a vezér Jani! – mondtam elbambulva.
- Lesz a fene, neked van a legnagyobb pofád! – kontrázott Jani.
- Odanézettek! Kik ezek? – és felállva mutattam a park széléről felénk tartó tíz tizenkét kölyökre.
- Ezek Matások! – mondta Zolkó izgatottan – vajon mit akarnak? – nézett rám tanácstalanul.
- Ezek Hatosék – szólalt meg Jani a szomszédos Mata János utca egyik emblematikus kölyökvezérére utalva. Mire ezt megbeszéltük, odaértek a
srácok. Hatos Zolkó elé állt és vörös fejét barátom képébe dugva, röhögve megszólalt.
- Jöttünk seggbe rúgni a Fényest bevesztek? Zolkó hátralépett és rám mutatott.
- Ő a parancsnok! – Hatos odavakkantotta –Gyere, tábornokom tanácskozzunk, és a közeli trafóház tetejére mutatott.
Három perc alatt kellett felkészülnöm egy Offenzíva tábornoki pozíciójába, ugyanis eddig tartott, amíg felmásztunk a támpilléreken. Fenn leültünk a kéményekre és Hatos gúnyosan megszólalt.
- Kisorosz, csak hárman vagytok? Azok lesznek vagy húszan, he, nem többen! – blöffölnöm kellett!
- Jönnek még a Doboziból is meg egy csomó helyre beszóltunk! – Hatos rám nézett és már kevésbé gúnyosan azt mondta
- Akkor gondolom, én leszek az alvezér! – és mint aki biztosra megy hátba veregetett.
- Ma nem öregem, - mondtam egész elrémülve saját bátorságomtól – Zolkó a helyettesem!
- De a saját csapatomat csak vezethetem? – kérdezte röhögve
- Sőt parancsba adom Hatos kapitány! Te leszel a jobbszárny az embereiddel a hosszú lécsőfelöl támadtok, a telefonfülkéktől!
- Kapitány? Ez tetszik! Üzenj majd! – És élvezettel ismételgetve a kapitányi rangot lemászott a trafóról és nagy hangon magyarázni kezdett kis csapatának.Lentről  Zolkó hangját hallottam.
- Feljöhetek Csabi? Azaz, Tábornok úr, vagy mifene!
- Gyere, csak gyere – válaszoltam és megdöbbenve vettem észre, hogy a kis libikóka körül és a sakkasztalon egyre több gyerek készülődik. Zolkó felért és szabályosan jelentett.
- Tábornok, a Késmárk utcáról jöttek hatan, a Gáborjániról tízen, hatosékkal  eddig harmincan vagyunk!
- Az már elég, mondtam vidáman és lemásztunk. Mászás közben azt mondtam barátomnak.
- Zoli, Te sehová ne menjen el mellőlem, Te vagy az alvezér! – Hálásan pillantott rám és lenn már a bennfentesek profizmusával konferált fel a gyerekeknek.
- Srácok, ő a vezér! Megszólítása: tábornok elvtárs! – vette át a múlt héten látott szovjet film stílusát. Éreztem, hogy szólnom kellene pár szót, hogy bizonyítsam rátermettségemet.
- Katonák! – kezdtem a jelzett stílusban – nehéz küzdelem lesz, de a terveink jók és győzni fogunk! Három oldalról támadunk ! Hatos kapitány és a csapata a hosszú lépcső felől megy be a Cúgba, ( így  hívtuk a huzatos Fényes udvari játszóteret) Sípos ezredes – mutattam Jani barátomra – a  Boka felől támad a Gáborjániakkal, míg én a Késmárkiakkal és a helyettesem a kis átjárókon megyünk a bolt felől. Benn a pingpong asztaloknál egyesülünk, és akit addig látunk lepofozzuk és utána együtt megyünk a pályára!  - A megnevezettek bólogattak, nagy komolyan. Ekkor Hatos kisöccse a négyéves Bálintka  futott be közénk és mondott egy szót a testvérének. hatos felállt és kihúzta magát majd rám nézve így szólt
- Tábornokom a kémem most jelentette, hogy a Kiserdőben gyülekeznek a fényesesek! A pálya mögött. – zsebembe nyúltam a fél kiflimet a kém kezébe nyomtam ezzel erősítve meg mindenható tábornoki pozíciómat és szerezve egy négyéves hódolót, majd ez mondtam.
- Irányok ugyanazok csak akkor a Cúg háta mögött egyesülünk a parkolóban! – a határozott hang megtette a magáét és a csapataim lassan hadrendbe álltak. Apám bicskája körbejárt és a környező bokrok megmetszve virultak tovább. Zolkó egy akkora bunkót szerzett valahonnan,  hogy még előember őse is megirigyelte volna. Végignéztem a hadseregemen, harminc izgatottan nevetgélő kiskamasz, harminc kalandra éhes gyerek, harminc pár barna bőrszandálba bújtatott, plezúros, levert, vékony láb. Álomsereg! De én akkor, ott úgy éreztem magam, mint Nagy Sándor a macedónjai élén és úgy álltam a sakkasztalon, mint Zsukov marsall a T-34- esi lövegtornyában és színpadias mozdulattal a Fényes Udvar felé mutattam és kiadtam a parancsot!
- Támadás! – A kis sereg felbolydult és a parancsnokok vezetésével elindultak a kijelölt találkozási pont felé.
Én is útnak indultam kommandóm élén  és, sikeresen átkeltem a kis átjárókon. A Fényesben a játszótéren semmiféle ellenállásba nem ütköztünk így a kiserdő felé vettük az irányt. A sportpálya felőli erdősávban gyülekeztek az ellenfeleink, úgy ötvenen. Janiék voltak hozzájuk a legközelebb és féltem, hogy beléjük futnak ezért elküldtem egy  Késmárkist, hogy szóljon nekik, hogy az óvoda mellett elsunnyogva csatlakozzanak hozzánk. Addig én felmásztam a kiserdő egyik legmagasabb fájára, úgy hogy Zolkó pár ággal alattam volt, hogy tudjon üzenni az alant megbúvó seregemnek! Már egész fenn jártam a kupolában, amikor azt láttam, hogy a fényeses sereg egy része futva indul a sportpályán keresztül az óvodához, egy részük pedig felénk fut. Eközben láttam, hogy Hatosék is futnak felénk a másik oldalról! Már azt hittem megkezdődött a csata, amikor arra lettem figyelmes, hogy az ellenség nem csak egyszerűen támad, hanem menekül. Mikor Hatosék megláttak minket csak intettek, hogy utánam, és kilépve a kis erdősávból beszaladtak a tízemeletesek pincéibe. Nemsokára megláttam, hogy mi a riadalom oka. A kiserdő mindkét oldalán felnőtt férfiak egy-egy csapata közeledett futva felénk. Később megtudtam, hogy az egyik Fényeses kistestvér, akit bátyja nem hívott a háborúba beárulta az apjának a háború tervét aki nyugdíjas rendőr lévén összetrombitálta a telepen lakó összes volt kollégáját, hogy egy csapással elvegyék a kedvünket a szocialista erkölcsbe ütköző tevékenységtől! Egy ártatlan kölyökháború ellen indítottak offenzíát, az unatkozó nyugdíjasok és önkéntes rendőrök. Egyikük olyan buzgón védte tőlünk a rendszert, hogy amikor felszólítására nem jöttem le azonnal botját dobva felém szó szerint levert az ágról. Én úgy négy métert zuhanhattam és a hátamra érkeztem. Nem is kaptam levegőt, és csak a kezemet nyújtottam a vénember felé tátogva, aki elégedett belém rúgott és elment. Biztos csendőr lehetett egy másik világban. Zolkó azonnal mellém ugrott és megpróbált felemelni a földről, de egyedül nem bírt el így ő is mellém esett. Már lassan elsötétült, a világ előttem, amikor azt éreztem, hogy valaki felkap és hátrafeszíti a vállamat, így engedve utat a tüdőmbe tóduló levegőnek. Aztán megszólalt
-Most aztán rohanás, a csapnál találkozunk! – Meglepetten vettem észre, hogy aki segített rajtam az az ellenség vezére a hírhedt verekedő a nagydarab Kohut volt. Mire a csaphoz értünk Zolkóval, már ott pihegett mintegy hetven-nyolcvan gyerek nagy egyetértésben tárgyalva az eseményeket. nem számított immár ki a Fényeses vagy Matás csak a közösen átélt kudarc. Megköszöntem Kohutnak, hogy „megmentette az életem”,  amit ő egy vállrándítással nyugtázott.
- Hallod, Kisorosz, ezután jöhettek ide a pályára, mint ellenfelek egy jó meccsre, vagy pingpongozhattok az első három asztalon!
- Miért lettél ilyen rendes? – kérdeztem
- Ha már így együtt vagyunk, barátom, azt gondolom, megtámadhatnánk az olajütőseket a homokbányájukért! – mondta nevetve és lehuppant mellém a padra.
 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap