Szarvas a magyar nyelvben

Bilecz Ferenc, h, 04/23/2018 - 00:16

     Könnyen szarvashibát véthet az, aki a magyar szarvas szó eredetének nyomait kutatja. A szótárírók is óvatosan megkerülik ezt a témát. A szószármaztatásról Czuczor Gergely és Fogarasi János szótárában a következőket olvashatjuk: „A szószármaztatás könnyen tévedésre s képtelenségekre visz. A kimondás által a betűk gyakran elcseréltetvén, csaknem lehetetlen a szók való eredetéig feljutni, erőltetéssel pedig csaknem minden szót ki lehet a legidegenebb nyelvből is magyarázni. Etymológiát mindazáltal szótárírónak elhagyni nem szabad; az által világosodik fel nyelvünk története, szavaink értelme. Azonban a szók eredetének kinyomozásában a könnyenhívőség és a túlságos kétkedés közt közép utat kell tartani, s inkább tudatlanságunkat megvallanunk, mint hibát tanítani.” A címszóról ezt írja: „Négylábú emlős állat a hasított körműek rendéből... Ezen állat, mint láttuk, nevét kitűnőleg ágasbogos szarvazatától kapta”. Tótfalusi István óvatosabb volt. A Magyar etimológiai nagyszótárban ez áll: „A szarv szó származéka -s melléknévképzővel. Ez a megnevezés az ősidőkből ered, amikor a totemként tisztelt állat valódi nevének kiejtését tabu tiltotta”. Szinte minden forrás visszautal a szarvra, a szarura. Holott nyilvánvaló, hogy a szarvasnak nincs is szarva. Igaz, hogy ez nem nyelvész téma, ezért tudálékosan kijelenthetik pld., hogy a „szarv főnév származéka, a szarvas állat szószerkezet jelzőjének főnevesülésével keletkezett jelentéstapadással”. /Falk Nóra: Etimológiák/. Szarva van a bikának, a kecskének, az ördögnek, az unikornisnak, az orrszarvúnak, a szarvasmarhaféléknek, a juhoknak és még ki tudja hány egzotikus állatnak, de a szarvasnak agancsa van. Az agancs az egyik leggyorsabban növő élő csontszövet, amit az állat évente cserél. Szerepe elsősorban a domináns hím-jelleg kimutatásában van, ezzel az egészséges faj fenntartásának eszköze. Az újabb kutatások bebizonyították, hogy az agancs segíti a gazdaállatot a hallásában is, mivel úgy működik, mint egy parabolaantenna. Egyébként csak akadály ez az ágas-bogas fejdísz. (Belőle származik a magyar ág szó is). Nincs más állat a földön, amelynek agancsa lenne. Ezzel szemben a szarv „a hajszálra, szőrökre, karmokra, pikkelyekre, tollakra stb. emlékeztetőleg szaruállományból áll (l. Keratin). Higított káli a szaru legnagyobb részét feloldja s ilyenkor ammoniák képződik; ha ecetsavban főzzük, kocsonyává válik, ha pedig kénsavval kezeljük és főzzük, leucin és tirozin áll elő belőle. A régi népek a szarvakat igen különböző célokra használták, így ivópoharakat, olaj, bor és más folyadékok eltartására szolgáló edényeket készítettek belőlük, de fúvóhangszer gyanánt is használták”. – írja a Pallas Nagylexikon. A szarv nem újul meg, akinek a szarvát letörik az örökre harcképtelenné válik. Egyébként a szarv, védekezés, fegyver, erő, hatalom volt a régmúltban. Varga Géza szerint „az Ószövetség a szarv jelképet "király" jelentésűnek magyarázza, Tarkumuva király nevében pedig egy szarv-at ábrázoló hieroglifa jelenti a Tar szót (s ugyanezt a szarv alakú Tar szójelet találjuk egy Huszka által közölt másik hettita ábrázoláson a világoszlop jele mellett). A szimbolikát ismerték a szibériai népek is, ezért szerepel sámánkoronákon és az alucsajdengi hun koronán is szarv”.

     Mielőtt valaki idézné a Wikipédiából a „Szarvas szarv nélkül?” című cikket, amiben közlik, hogy az agancs szavunk nagyon „fiatal”, csupán 100 éves, és közlik továbbá, hogy a nyelvújítás előtt nem tettek különbséget szarv és agancs között, tudatom, hogy őseink nem voltak teljesen hülyék. Ha az ISTEN szavunkat őseink nem rejtették véka alá, akkor talán a turulmadárhoz hasonlóan, a másik totemállatunk nevéből sem csináltak volna titkot.

     Más alapnyelvek jól elkülöníthető különbséget tettek a szarv és az agancs között. (Pld. latin cervus jelentése szarvas, ágas-bogas akadály, cornu, szarv, „a bőség szaruja”, ramus, ág, ágas-bogas). Ha ez így van (márpedig így van!), akkor nem tételezhető fel, hogy a farkas mintájára alakult volna ki a szarvas szavunk, mint ahogyan tudós nyelvészeink elképzelik. Igaz, hogy másoknál más bonyodalmak keletkeztek a szarv szó értelmezéséből. Szegény Szt. Jeromos (347–420), 20 évig fordította a Bibliát héber és arámi nyelvekből, mégis megvádolták, hogy szarvashibát követett el, amikor a qaran „ragyog” szót qeren-nek, „szarv”-nak olvasta. Az eredetiben, az isteni találkozásnál Mózes: „nem tudta, hogy ragyog az arca”, Jeromosnál: „nem tudta, hogy szarvak nőttek az arcán” -- szerepel a Vulgatában. (Kiv 34,29-34). Talán éppen ezért, vagy a népére méltán haragvó Mózesre gondolva, rakott Michelangelo kis szarvacskákat a Mózes-szobrára.

     A szarvashibát ott követték el a latin, görög és héber fordítók, hogy nem tanulmányozták a magyar mondavilágot. Ebben a koronás állatnak, a szarvasnak, „nap feje" van szkításan: szar-bas. A szegényesebb latin nyelv a szaru keratin voltára alapoz, persze, hogy belekeveredett szegény Jeromos. Keratin derives from Greek κέρατος the genitive form of κέρας meaning "horn" from Proto-Indo-European *ḱer- of the same meaning. Ez az igazi szarvashiba!

     Akkor vizsgáljuk meg egy kicsit részleteiben is a szarvas szavunk jelentését – nem annyira nyelvész, mint inkább a józanész szempontjából. Azt már tudjuk, hogy a szarvasnak nincs szarva! Továbbá eléggé közismert, hogy az ómagyar „sar” szó jelentése: király. Szintén nem mondok újat azzal, amikor azt állítom, hogy a „szar/szár” szó, Keleten, az ókorban „nap”, és a hozzá kapcsolódó „sárga”, „tűz”, „fény” jelentésű volt, és sok nyelvben ma is az.

.     A sar szó király=cár jelentése igen régi idők óta közismert volt Keleten. Bár Belizár (Bélsaccar) nem volt cár, csak „királyfi” (mār šarri), de apjának távollétében, ő uralkodott Babilonban. Ennek azonban nincs kihatása a nevére. (Már korábban is voltak hasonló titulussal királyok Babilonban. Például Pulu cár, kinek neve volt Tiglat-Pilészár, vagy másképpen III. Tukulti-apil-Ésarra (uralkodott Kr. e. 745 – Kr. e. 727).

     Talán érdemes lenne tisztázni egy (szerintem) félremagyarázást, az orosz „cár” szó eredetével kapcsolatban. Legtöbb nyelvész ezt a tisztséget Július Caesarhoz vezeti vissza. Vasmer (4,290-291. o.) szerint a szó eredete „cesarь”, azaz „császár” jelentéssel a gót Káisar-ból származik, ugyan úgy, mint a magyar „császár” is. (Lásd a Magyar Etimológiai Nagyszótárban). Míg a német-római kaisereknél, a görög Καίσαρ-nál, a magyar császárnál ez a tisztség – Octavius Augustus császár óta -- Julius Caesar (ejtsd júliusz kaiszar, illetve júliusz cézár)[1] hadvezér nevével függ össze, addig az orosz „cár” nevét én az indoiráni „sar”-ból vélem kialakulni. A Caesar névre nincs történelmi magyarázat. Gaius Julius Caesar nagyapai név azt jelentette, hogy élt egy Gaius nevű egyén, aki a Julius clan Caesar családjába született valamikor. A történészek a „caesar” ragadványnevet négyféleképp is magyarázták: 1. „caesaries”„haj” jelentéssel, mivel Caesar nagy hajjal született. 2. „caesius” – a szürkéskék szemszínével. 3. „caesum”kivágott, mivel császármetszéssel született. 4. „caesai” -- mór (talán pun) „elefánt” jelentésű szóból, mert az első Caesar csatában megölt egy ilyen állatot. (A „nagy” cézárnak állítólag ez a variáns tetszett.). Ugyanakkor a császárok, évszázadokon át viselték ezt a címet. Az utolsó cár, II. Simeon, bolgár cár volt („uralkodott” 1946-ig.), aki azzal a tudattal élt, hogy uralkodói tisztsége Julius Caesar nevével függ össze. Viszont a „sar” (ŠAR), „sarru” (ŠARRÛ), már az akkád nyelvben ismeretlen eredetű jövevényszónak számított és a jelentése „király” volt. Lásd még a hettita mitológiában Šarruma isten „hegyek királya” titulusát is. Az első akkád királyt Nagy Sarrukínt (i.e. 2270-2215) Šarru/Šarrum-kīn-nak, „igaz királynak” hívták. A védikus hindu vallásban Surya nap isten volt. (Rigvéda i.e 1200. ellőtt). Csak megjegyzem Oroszországban a Káma vízgyűjtő területén két Szuria (Сурья) nevű folyó is található). Ábrahám feleségének Sarai-nak a neve „hercegnő”, ami minden bizonnyal a király (sar) leánya, értelemmel bírt. Magyarban a szár királyi jelentését talán Szár László nevében fedezhetjük fel. (Eltekintve a ragadványnevek, mint a kopasz elemzésétől.).

     Most képzeljük el, hogy míg Atilla nyugaton maradt hunjai beilleszkedtek Nagy Károly birodalmába, és segédkeztek a hatalomra törő hadvezéreknek a cézári cím megszerzésében, addig a bolgároknak, a szkítáknak, a szarmata utódoknak vajon mi okuk lett volna arra, hogy királyuknak Julius Caesartól kölcsönözzenek nevet? És különben is, a római Cézárok „imperátorok” voltak! (Ave Caesar, imperátor!) Nekik meg ott volt az évezredek óta használt sár cím, ami valószínűleg a bolgárok szlávosodásával ment át az orosz nyelvbe is és vált cárrá.

       De a cáréhoz hasonló a magyar „király” szó története is. Itt meg I. (Nagy) Károlyt tartják a král, karol szláv tisztség névadójának, és hát innen lett volna szláv jövevényszó a magyar király is. Mint Cézárnál, itt is a nagyapa volt a névadó. Ő volt Kalapácsos (Martell) Károly (686-741) a Karoling-dinasztia alapítója. A Károly (Carolus, Charles, eredeti kiejtés: charlz), név az ónémet *karlja, *karlaz, (szabad ember, jobbágy) titulusból eredeztethető. Ekkor a magyar protoindoeurópai eredetű „kerál” szó már évezredek óta ismert lehetett és a kentum–szatem nyelvi szétváláskor a magyarban maradt a „ker” gyök, míg a szatem területen ez „szárrá”, „cárrá” változott. Míg a magyar „király” szóban a „kör”, a szláv „cár” szóban a „sár” (gömb, pld. földgömb, Земной шар) szó jelöli a teljességet, a mindenek feletti uralmat. Ezt a gömböt (nálunk országalmát) tartják a kezükben az ősi istenek, királyok. (Természetesen kizárólag, szerintem, mivel a «шарь» szó titkát még Vasmer sem tudta megfejteni.) Viszont, ha már a kör és a kerek szavak előkerültek, elmondom, hogy mi a véleményem ezek rokonításáról. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára (TESz) kizárja a kerek és a kör szó összetartozását. Állítja, hogy a kör szó elvonással született a körül, körös-körül, környék szavakból, és a finnugor eredetű *kere „abroncs” „karika” szóból ered. A kerek viszont a *kerä- alakú finnugor szóból származik, mely egyfelől „kerek, forgó”, másfelől „forog, kering” jelentésű lehetett. A problémát abban látom, hogy a TESz hangtani okokkal indokolja, azt hogy a két tövet nem lehet összekapcsolni! A nyelvészek alapelveket hoztak létre. Sokszor teljesen indoeurópai belső keletkezésű és érvényű hangfejlődési törvényeket kényszerítenek az urál-altáji ugor nyelvekre is. Azokat pedig, akik a szavak történeti összetartozását, az értelmező és szótörténeti vizsgálat egyidejű elsődlegességét hangsúlyozzák, elmaradottnak, áltudományosnak bélyegzik. Nem elég a jövevényszavakat önmagukban vizsgálni, lényeges azok irányultsága is. Ha az emberiség Prométheusz óta ismeri a tüzet, akkor a parazsat is ismeri. Ha a tűz fogalma az ar, bel tőben kimutatható a legrégibb írott emlékekben, és ez fennmarad a magyar nyelvben is, akkor hogyan képzelhető el ez szláv (5. század környékén létrejövő nyelv) jövevényszónak? Ugyan ez a helyzet a „kerek” „kiral” gyökkel is. Az ugor nyelvek szétválása, a kentum.szatem szétválást követően megtörténik, de egy ural-altáji magyarugor közvetítő nyelv fennmarad egészen a 13. századi mongol hódításig, illetve az iszlám vallás térnyeréséig. Ennek hatását, (maradványszavakat) nyelvi azonosságokat, vizsgálhatják ma a finnugoristák. („Finnugor összehasonlító nyelvészet a finnugor nyelvek egymás közötti viszonyainak kutatása, és nem foglalkozik célzottan a jövevényszavak kutatásával.” – nyest.hu). A magyarban, mint minden más nyelvben is, vannak jövevényszavak. Az más kérdés, hogy az ősi, proto indoeurópai tövek, talán a magyarban maradtak meg a legnagyobb számban, illetve a legkevesebb átalakulással. Az örmény nyelvben a „ker” jelentése „hajlított, görbült”. (Kerkhach – „hajlított kereszt”). De a dravida (tamil) nyelvekben a forgást hasonló szavakkal fejezik ki. (Karu-di bekerít, kar-angu kering, kirl-ar kert, kurugu karika, stb.). A szó származásának iránya itt nem lehet kérdéses.

         Megállapítható a fentiekből, hogy a szarvas szavunk első szótagja a „szar” szó, a nap, tűz, király jelentéséből indul ki. Ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy sumér, vagy akkád volt-e a forrás. Ezt a vitát nagyon jól elemzi Varga Géza (Rovó - 2011.08.05.) a Közös-e a szár "király" szócsaládja a sumer, akkád és magyar nyelvben? című írásában. Ezt írja: „Úgy gondoljuk, hogy - bár az újabb sumer szótárakban valóban nincs sar "király" szó, némi joggal beszéltünk sumer-akkád sar "király" szóról. A sumer sar "növényzet" és az akkád sar "király" szó ugyanannak a szónak a két megjelenése. Nincs okunk kizárni azt, hogy a sumer sar szónak volt "király" jelentése, ezt azonban csak az akkád nyelvi anyagból dokumentálták eddig (esetleg indokolatlanul minősítették csak akkádnak?)”. A lényeg a „szar” szó király és nap jelentésén van. Ezek után térjünk át a második szótagra a „vas” szóra. A vas, mint fém, logikailag szóba sem jöhet.

     A „b” > „v” hangváltás, gyakori jelenség, erre nem térek ki. (Lásd pld. a csuvas udmurt nyelveknél, Czeglédi Katalin: A magyar-bolgár nyelvviszony könyvében). A nap fejű állatot, pedig úgy hívták, hogy „szar-bas”! A középkor elején Kelet Eurázsia területén a „fej” jelentésű szó így hangozhatott, hogy „bas”. Erre, ma már csak a törökös (és óorosz) nyelvekből következtethetünk. Lásd Vasmer 1,139. old. Baskafej. (тур., азерб., крым.-тат., тат., кыпч. baš "голова" (Радлов 4, 1546). De innen van a „pasa”, sőt a „baskír” szó is. A baskír-magyar nyelvészeti kutatások nem sok eredményt tudnak felmutatni. Ez nem csoda, hiszen a baskír nyelv (baskírul: баш корт теле ) a kipcsak török nyelvek északnyugati ágába tartozó altáji nyelv. De a csuvas főváros Csebokszári nevében is benn van a „bas” (fej) szó. (Csuvas: Šu-paš-kar, Víz-fej-vár).

     A Havaselvét megalapító vajda, az Aranyhorda hercegének, Batu kán ükunokájának, Dzsingisz kán hetedízigleni leszármazottjának a neve példázza, hogy még a 14. században is feltűnik a „bas” és az „ar” szavakból képzett személynév. A kun-besenyő[2]-magyar Basarab vajdáról van szó, akinek a neve eredetileg Basaraba volt. I. Basarab (1270-1280 – 1352) havasalföldi fejedelem 1310-1352 között. Egy 1332-es, Károly Róbert által kibocsátott okirat szerint Thocomerius fia. (Wikipédia). A Basarabok kun–tatár származása elismert a szakértők által is. Nevét azonban különbözően magyarázzák: Rásonyi László turkológus professzor szerint a Basarab szó jelentése „leigázó apa”, a török „bas” leigázni, lenyomni jelentéssel bír. A franciák „királyi apának” ("Père Roi", dérivé de basar, "régner" et aba, "père"), az angolok „vezető, döntő apának” ("father ruler". Basar was the present participle of the verb "to rule"), az oroszok ezekhez még hozzáteszik a „fej” jelentést is – nagyon helyesen: «бас» — происходит от глагола «править, подавлять, голова, главный».

     Szentkatolnai Bálint Gábor szerint azért maradtak a mai élőbeszédben is nyomai ennek az ősi szónak. Azt írja a „bátya” (bácsi, bács, székely) szó tamil egybevetésénél, hogy itt is a gyök pi, pâ, pu, a melyek társa a magyar bá, fő, fej; török-tatár bej-ek és böj-ük nagy, magas. Az orosz bátya (atya) semmit sem bizonyít, mert az árja patr gyök más. Az „aba/apa” mindenhol elfogadott, de ezt egy magyarnak nem kell megmagyarázni! (Történelmi nevek nálunk: Aba Sámuel, Apa fia = Apafi). Az én szófejtésem az ősi tőszavakra épít: „Bas-ar-aba”, tehát „Fej-ember-apa”, azaz „Fő apa”. Jellemző, hogy a magyar zsargonban is előjött az „apafej” kifejezés!

     Akkor miért nem „agancsos” lett a szarvas neve? – adódik a logikus kérdés. Mert akkor a sámánok még nem jártak nyelvi akadémiára, és nyelvújítók sem voltak. A „fej” értelmű „bas” szó mára már csak a szarvas nevünkben maradt meg. Azt, hogy ezen a területen magyarul is beszéltek, Juliánusz baráttól tudjuk. Hogy baskírok éltek a Duna mellett is, azt pedig 10. századi perzsa krónikás Al-Balkhi, (Abu Zayd al-Balkhi) teljes nevén: Abu Zayd Ahmed ibn Sahl Balkhi (850-934) írta meg: „Al-Balkhi wrote about Bashkirs as a people, divided into two groups, one of which inhabited the Southern Urals, the other near the Danube river, close to the boundaries of Byzantium.” – mivel a bizánci szomszédságban ekkor már a bolgárok voltak, bizonyára róluk szólt. Azt pedig, hogy a magyarok Baskírföldről elmentek volna, éppen Juliánusz magyarjai cáfolták meg 1235-36-ban. Dzsingisz kán elődeinek, és nemzedéknek történetét Rashīd al-Dīn Fadhl-allāh Hamadānī (1247–1318) perzsa történetíró írta meg a „Jami’u’t-tawarikh” (Történetek gyűjteménye) c. három kötetre terjedő nagy történelmi munkájában. Az úzok (oguzok) története az Oguzname verses-könyvben (Фазлаллах Рашид ад-Дин: Огуз-наме. — Баку: Элм, 1987. — 128 с.) olvasható.

     A szkíták, magyarok totemállata egy napfejű állat volt, aminek a nevét a magyar nyelv őrizte meg az ősi „szarvas” formában – minden hangilleszkedési törvény igénybevétele nélkül. A szarut meg őseink is ismerték és közösen használták a szomszédos népekkel. Így azután a finnugor nyelvészek az alábbiakra jutottak: „Ősi örökség a finnugor korból: vogul sórp, osztják sarvi (‘rénszarvasbika’), finn sarvi, észt sarv (‘szarv’). A finnugor alapnyelvben indoeurópai kölcsönszó: óperzsa szrva, görög kerasz (‘szarv’), latin cervus (‘szarvas’). A magyar szó eredeti szabályos alanyesete szaru volt (lásd szaru), s a v csak toldalékos alakokban jelent meg: szarva, szarvat, szarvas, (mint a tetű đ tetve, tetves, vagy a könyv esetében), majd ezek a formák hatottak vissza az alanyesetére, és alakították szarvvá. Lásd még szarvas.”. A tisztelt olvasó, pedig kialakíthatja a saját véleményét. Én állítom, a fentiek alapján, hogy a magyar szarvas szónak semmi köze sincs a szarvval rendelkező „szarvas” állatokhoz, hanem királyi állat volt őseink szemében, a feje, mint a nap ragyogott. A neve, pedig ebből adódóan, szarvas lett!

      A napfejű, koronás állat, a szarbas nevéből egyenesen következik az uralkodói jelképként is használt szarv szó. Ez így logikus! A későbbiek során, pedig a természettől elidegenített, nyelvi szabályokkal elbutított népekkel elhitették, hogy a talpas medvéhez, a farkas farkashoz hasonlóan kapta az agancsairól a nevét a magyarok egyik legfőbb totemállata, a szarvas.

       Az a tény, hogy az észak európai nyelvekben a magyarhoz hasonló szó alakult ki a szarvasra, nem jelent semmiféle genetikai összefüggést a szó használói között. Csupán azt jelenti, hogy ugyanabból a forrásból származik az agancs jelentésű lapp čoarvi, a finn sarvi, mint a magyar szarvas. (Lásd FALK Nóra: A réntartás terminológiájáról: a rén agancs szerinti elnevezései a norvéglappban és a finnben.) Az agancs különböző formáira itt is használják a fej (lpN oaivi, fi. pää) szóösszevonást úgy, mint a „napfejű” szarbasnál láttuk. A sárga nap jelenik meg a másfél–kétéves rén kétágú agancsának lapp nevében: sárgi. Az ilyen korú fiatal szarvasokat a mansi és hanti nyelvekben is „suŕti” „sùrtì” néven nevezik. Sajnos nem olvastam finn etimológiai magyarázatot a sárgi és a sarvi szavak eredetére. Én csak a meglévő, és számomra ismert szavakat tudom összehasonlítani és elhelyezni a történelmi térképemen, és logikai összefüggéseket keresve kialakítani a véleményemet, hipotézis szinten. Nem kizárt, hogy a magyar „sarj” (fiatal növényi hajtás, „utód”), sőt a „surján/surgyán” (serdülő, növendék) szavunk volt az eredete ezeknek a finnugor szavaknak. Lásd még a tamil serli (termékenynek lenni) kifejezést. A kipcsák-török, tatár, kirgiz, kazah nyelvben a „szari” jelentése „sárga”, (mongol sira, sara = sárga), a „šаrk” pedig „kelet” értelmű. De lehet kapcsolat az arab „felkel” (saraka) igével is. Ezek a szavak mind összefüggésben vannak a „Nap” fogalmával.

 

 

[1]    Latinban a c-hang egészen késői fejlemény, amikor az e, i, æ és œ előtt álló k-hangzó c-vé alakult.

[2      S. Brezeanu, Identităţi şi solidarităţi medievale. Controverse istorice, pp. 135–138; 371–386.

                Vásáry István Cumans and Tatars: Oriental Military in the Pre-Ottoman Balkans, 1185-1365.

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap