Szellemi stand by?

Kalász István, p, 06/03/2011 - 06:06

 

 

 

Ki Antigoné? Antigo felesége. Bulgária fővárosa? Oroszország. Gyerekek, hol van Skandinávia? Olyan nincsen, tanár úr, ne vicceljen velünk. Ki volt Berzsenyi? Ki most a miniszterelnök? ---- Méla, unott csönd az osztályteremben.

Egy egész generáció hülyül. Nem tudják a Himnuszt, sem a Szózatot, - mi az? - nem tudják, mit jelent az a kifejezés, hogy empátia, hogy monszun, sem azt, hogy hol lakik a pápa? Na, akkor hol van Róma? Őőő, izé… Tanár úr, kicsöngettek! Igen, az iskola a szünetben nyer értelmet. Kikről beszélek? A mostani generációról. Mert tagjain mutatkozik meg a kereskedelmi média silányságának, just for fun üzenetének elementárisan hatása. Mely média ugyan megmondja, hogy miért lyukas a sajt a kvázi műveltségi műsorban, de műveltséget nem sugároz, nem ad át. Mert nem ez a feladata. Hanem a szórakoztatás. És jön még mindehhez az elképesztő információs áradat, valamint az, hogy minden mindenhol elérhető, lehívható, nyomtatható, és persze copy+paste-elhető, vagyis minek elolvasni a Walesi bárdok c. izét? Hiszen azt sem kell tudni, mikor élt Napóleon, hanem az éppen elég, hogy tudom, hol találok róla információt.

De nemcsak a műveltség szenved, hanem a többi terület is, a fiatalok nem tudnak zsebszámológép nélkül osztani, sem a mértékegységekről, a sem társadalmi konvenciókról, melyek összetartják és élhetővé teszik az életet, nem tudnak sokat. Drága, de farmernadrágban mennek felvételire, munkahelyet keresni, a dolgozatok hármas egysége oda, a politika nem érdekli őket, de az ún. chat szobákban aktívak, ott Csubi14 oly nyíltsággal ír szexuális szokásairól a soha nem látott Ribike96-nak, hogy azt a szöveget kiskorúaknak nem lehetne megmutatni. A tükör előtt készült képeket pedig, amelyet Ribike96 a mobiljával lőtt magáról, majd narcisztikus örömmel átküldött, amúgy sem. Igen, ez az első olyan generáció, amelyik a kereskedelmi média uralmán, a Slágerrádión, a Való Világ sötétségén, a Mónika show proli üvöltésének szellemi küszöbén nőtt fel. És ehhez jött az internet, jöttek a komputer játékok, melyek tét nélküliek, hiszen, ha a Zombi című játék második lépcsőjét nem érte el az unott játékos, nem történt semmi, csupán újra kell kezdenie a küldetést. És a kereskedelmi média szállítja a követendő emberi mintát: együgyű alakok fecsegnek a semmiről a zenei adón, ötperces sztárok ugranak ki luxusautóból, „Szerelmes vagyok egy meleg fiúba!” témák ömlenek délután, igen, a médiánál a gondolat megértése nem, csak és kizárólag a nézettség, hallgatottság számít. Mert akkor magasabb áron lehet eladni a reklámot. Vagyis? A pénzről szól mindez, semmi másról. És ezért kell mindig valami új dologgal előállnia a kétperces sztárnak - a lelki és testi vetkőzés mindig megy, a hálószobai szennyest mutogatni kell, meg ezekben az ínséges időkben a Vacsoracsata féle rettenetben szerepelni, ahol finnyásan lehet túrni az ételt még akkor is, amikor oly sok éhes ember ül a tévékészülék előtt.

A médiában három út létezik, az állami, a kereskedelmi és a közösségi. Jelenleg az állami média is igyekszik visszatalálni a közlés útjára, a kereskedelmikről nem kell beszélnünk, az momentán a veszett fejsze nyele, ami viszont gond, a közösségi média. Ott bárki bármit csinálhat. Mindenki, akinek K vitaminja, azaz K-apcsolata van, lehetőséget kap erre. Jó példa sajátom. Egy budapesti közösségi rádióban szerkesztettem, a tudás rádióját vizionáltam, a művészeti adásokat építettem volna, de erre nincsen igény, ki hallgatja azt, hörgött a többségi kórus a vezetőségből, és így ez a belvárosi /közösségi/ rádió kívánságműsorokat, a nyolcvanas évek legnagyobb slágereit adja, közben beszédhibával megvert műsorvezetők „celebeznek”. Azaz: ez a rádió is pontosan olyan lett, mint bármelyik kereskedelmi kanális. Holott a közösségi médiának nem ez lenne a szerepe, hanem a társadalmi építkezés segítése, a szervezetek megszólaltatása, a kultúra támogatása, de ezt már elképzelni sem tudják bizonyos színvonalú emberek. Azt meg főleg nem, hogy a média taníthat is. Mert elhitték: a nézettségi számok uralják a médiát, a siker és a hírnév lett a mérték.

És ezért a médiában a hírneves ember szerepel. Ő mindig adott és ott van, a nagy ŐŐŐ egyre látható, hallható, hol valami zsűriben ráncolja a homlokát, vagy vadul énekel, vagy tőmondatokban szid valakit, vagy a szorongó pácienst ordítja le doktori fölénnyel. És tudható róla az is: vasárnap ebédre paprikás csirkét kér túlsúlyos anyukájától. A sikeres médiasztár vidám és főleg fiatalos, az öregeknek amúgy sincs humoruk, mert ugyebár minden, ami jópofa az fiatalos is, könnyed…, így szórakozunk egyre, ütjük agyon az időt. Mert felnőni sem kell, hiszen Bumbi rapper a „Sztár születik” c. agymenésből sem dolgozik, lám, még huszonnyolc évesen is milyen laza és jól elvan otthon. Íme, így születnek a példaképek.
Valahol itt van a baj: a média könnyedsége és a tanulás, azaz a tudás fáradtsággal, kitartással történő megszerzése, a munka tisztelete, az összefüggések megértése üti egymást. Ezért is áll vesztésre jelenleg az iskola. Hiszen tanulni nem lehet röhécselve. Így távlatokról beszélni? Mit is jelent az a szó, hogy távlat? Nem fontos. A televízió a magány médiája, a félkörben ülésé, a nem-beszélésé, ez közhely. De a buszban, a villamoson ott az Mp3-as lejátszó, a fejen ott a fülhallgató, ekképpen a kamasz agyában a magányosság zenei csatornája dübörög. Kétes kettőség ez: egyrészt van az örök vidámság, a bulik, van Bumbi rapper, másrészt van leválás a szociális életről, a problémák kikerülése; ez így együtt halálos kombináció. Miért? Mert a tanulás fáradtsággal jár, sokáig tart, ergo rossz dolog, a buli meg jó, a délutáni tv is jó, a chat is jó. Ennyi, hogy úgy beszéljek, ahogyan ők, azaz: az élet komoly kérdéseire alig kíváncsi valaki a fiatalok közül. Diktatúra? Mit jelent ez a szó? Az valami rossz…, hangzott a legértelmesebb válasz. Tizenhét évesek kapták ezt a kérdést. És látjuk most pontosan, hogy mit jelent az, ha műveletlen, pontosabban tudatlan az ember pl. az anyagi dolgokban. A szocializmusban felnőtt emberek gondolkodás nélkül hittek a banknak, hittek a zsírosan vigyorgó üzletkötőnek, és minden veszélyérzetet félretéve vettek tarka tévét, autót, spanyolországi nyaralást részletre. És most, amikor a bank már nem olyan haveri, amikor a kamat az egekben, értetlenül állnak a hatalmas részletek előtt, és az elvitt autót siratják. Ők a korunk anyagi analfabétái azért, mert nem volt senki, aki oktatta volna őket, ők pedig nem vették maguknak a fáradtságot, hogy tanuljanak, és félek, a következő generáció is ilyen lesz, csak ők még lusták is lesznek. Ma ugyanis nem szégyen nem tudni, ez az újdonág és hatalmas baj.
Lehet, hogy provokálóan feketére sikeredett a kép, lehetséges, mert bizonyosan vannak olyan fiatalok, akik tudni akarnak, ők az ún. jobb gimnáziumban ülnek, és az ötöst matematikából nem a tombolán nyerik, de nem ez a jellemző. Nos, az agyat lehengerlő, a lelket kiszolgáló, a „maradj velünk, kacagj tovább” média és a fiatalság találkozása ezen a generáción azt a szellemi léket ütötte, hogy: a fáradtságos dolgok kikerülhetőek. Ez a semmilyen nemzedék ellentétben pl. a 68-as fiatalokkal, akiket a lázadás között össze, inkább gameboy-oznak, elvannak a komputer, a rádió, a tv édes háromszögén belül, és bár vágynak a luxusra, de nem tesznek érte semmit. Ma az „értem én, de lesza**m” tartás uralkodik, és úgy tűnik, Luke Skywalker a Csillagok háborújából érzelmesebb hős, mint Werther, igazabb, mint Boka János, bátrabb, mint Bornemissza Gergely, és érzékenyebb, mint a tépelődő Tonio Kröger. Hogyan tovább? Nem tudom, egy azonban biztos: ez a „stand by”, ez a szellemi derengés nem mehet tovább. Meg hát jön egy újabb nemzedék.

 

 

Magyar Irodalmi Lap 

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap