Szemet szóért – (Sütő András Emléknap)

Kondra Katalin, v, 09/30/2018 - 00:06

Pusztakamaráson született, 1927. jún. 17. – 2006. szeptember. 30 halt meg Budapesten – író, szerkesztő, parlamenti képviselő, aki műveivel és munkásságával az erdélyi magyar kisebbség szószólója volt. Nem tudott azonosulni az 1950-es évek politikai viszonyaival. 1980-tól kezdve a Ceaușescu-rezsim betiltotta műveinek kiadását és színdarabjainak bemutatását, ezért 1980 és 1990 között csak Magyarországon tudott publikálni. Családjával együtt a hatalom és a Securitate folyamatos zaklatásainak voltak kitéve. Az alább idézett történet is annak a bizonyítéka, hogy milyen zaklatott körülmények között élt Sütő András azokban az években. „SÜTŐNÉL SIKASZÓBAN (Onagy Zoltán, Irodalmi Jelen) – 1981 augusztusa, erdélyi körút. Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely, Korond, Gyergyószentmiklós, illetve Hargita inkább. Gyilkos tó. Kolozsváron festő-szobrász barátnál. Vásárhelyen Marosi Barnánál, Szejkefürdőn a hegyoldalban Orbán Balázsnál. Sikaszóban – ugyancsak fényesre, parkszerűre kaszált hegyoldalban – Sütőnél. Érdekes, Erdélyben mindenhová hegynek fel lehet eljutni. Mintha lefelé nem volna. Vásárhelyről furcsa, gömbölyű orrú busszal, mint mifelénk hajdan a fakarusz. Szalmakalapos székelyföldi emberek, kosárba zárt malacok, rosszkedvű birkák és rettegő kiskecskék társaságában. Végig a nőmmel és a barátommal, aki egy füst alatt a búsúgóm is. Nem tudom, persze, nem. Én fizettem az utat. A jegyeket elrakja. Gondolom, elszámol a belügynél. Etetem, itatom. Mert nincs pénze. Nyilván ezt is elszámolja. Jár a költségtérítés. Nem gondolok besúgóra. Miért tenném? Mit súgnának rajtam? Az sem tűnik fel, hogy mennyire tudja, hol kell leszállnunk. Merre kanyarodjunk, pedig soha nem járt Sikaszóban. Fél évtized után, amikor egyedül jutok ki Zetelakára, órákat gyalogolok, és nem találom meg a kocsmát-kisboltot, az eltérőt, a házat. A Kis-Küküllő szakaszt sem. Évek telnek el, mire fény derül a kettős életre. Egyszerűen nem fért a fejembe, hogy valakit ilyen profi módon felkészítsenek. Rendőrben, téglában, feltételezett besúgóban csak agyalágyultat láttam addig. Barátom profi. Kétségtelen. A szemét is kitermeli a profijait. Nem akarok Sütőhöz menni. Elég nekem az Anyám könnyű álmot ígért. Minek az író mellé? Ő erőszakoskodik, mondván, milyen jó lesz az mindenkinek. Azóta persze tudom, írót a hideg rázza a váratlan vendégtől, Ceausescu utolsó évtizedében pedig még inkább. Ez ilyen világ. Nem bántó, hogy bizalmatlan. Mert az. Ülünk a teraszon, lelátunk az útra, a fekete bazaltkövekkel teli folyóra. Felesége túrós puliszkával kínál. Idegenek vagyunk. "Pestiek." Barátom könyvet ajándékoz Sütőnek. Erre jutott pénz. Hangosan, hosszan kérdezgeti. Készült írószövetségből, kortárs irodalomból. Kényelmetlen. Én csak ülnék, hallgatnám, amit kedve van mondani. Ha nem beszél, nincs kedve, nem hallgatnám. És az is rendben van. Készültem, hogy majd egyszer illően bejelentkezve meglátogatom, elárulom, én voltam a fiatal magyar író, aki a saját besúgójával látogatta meg nyolcvanegy nyarán Sikaszóban. Megkérdem, mit szól hozzá. De ez már elmarad.” Sajnos a körülmények a rendszerváltás következtében sem javultak. 1990. március 19-én a marosvásárhelyi fekete március idején a magyarok és románok között kitört etnikai zavargások során, melyet később fekete márciusnak, a marosvásárhelyi pogromnak neveztek el, a RMDSZ székház ostromakor, Sütő András elveszítette bal szeme világát. SZEMET SZÓÉRT: "Könyvem alcímeként ezt kellene írnom: panaszos levelek, eleinte kizárólag illetékeseknek, majd azután csak a nagyvilághoz. Magyarázatul a fentiekhez el kell mondanom, hogy rövid néhány évvel a háború után Romániában újból bevezették a cenzúrát. Ezzel megszűnt az a lehetőségünk, hogy kisebbségi ügyeinket a sajtóban szóvá tehessük. Így kényszerültünk a kizárólag illetékeseknek, vagyis a Román Kommunista Párt vezetőinek szóló leveleink, folyamodványaink megírására. Ezeket nem tehettük közzé. A sajtó nem közölhette nyilvánosan, tehát valamely hivatalos gyűlésen elhangzott beszédeinket sem, ha azok kritikai szelleműek voltak. A levelek, folyamodványok korszakának helyzetünk gyors, tragikus romlása vetett véget. A nyolcvanas évek második felében írott ilyen jellegű szövegeimet – jogászok tanácsára – névre szólóan címeztem ugyan egyik-másik vezetőnek, ám ezeket már két példányban postáztam. Egyiket a címzettnek, másikat a nagyvilágnak, vagyis: a nyugati sajtónak, rádiónak, a Kossuth-adónak, s a magyar újságok közül azoknak, amelyek a hivatalos magyar politika ellenére is fölkarolták ínséges ügyünket. Ezekből állt össze könyvem egyik része. Másik részét azok a naplójegyzetek alkotják, amelyek leveleim, beadványaim mondandóihoz őrizték mindenkor az élet nyers tényeit, tragikus mozzanatait. Naplójegyzeteim közzétételét az 1990 márciusában bekövetkezett marosvásárhelyi magyarellenes pogrom következtében kellett megszakítanom ..."

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap