Szent-Györgyi Albert Emléknap

Szerkesztő A, szo, 09/16/2017 - 00:12

 

 

 

 

 

 

 

Szent-Györgyi Albert

Nem csak a C-vitamin atyja

 

Amikor magyar embert Nobel-díjasokról kérdezünk, különösképp’, ha magyar Nobel-díjasról, akkor szinte mindenki elsőnek Szent-Györgyi Albert nevét mondja. Nem meglepő ez, hiszen – sajnos – nagyon kevés olyan Nobel-díjas tudósunk van, aki nem csupán Magyarországon látta meg a napvilágot, hanem magyar állampolgárként nyerte el a rangos tudományos elismerést. Ha egészen pontosan akarunk fogalmazni, akkor kijelenthetjük, csupán egyetlen egy magyar állampolgárként, ráadásul hazánk területén élő és dolgozó Nobel-díjas tudóssal büszkélkedhetünk. Ez a tudós pedig Szent-Györgyi Albert.

Szent-Györgyi Albertet az egész világ – különösen a laikus, nem tudós világ – a C-vitamin atyjának tartja. Pedig Szent-Györgyi Albert nem csak ez, hanem sokkalta összetettebb személyiség, sokoldalúbb tudós és olyan magyar ember, aki nem az „elefántcsonttornyába” zárkózott be, nem a tudósi magányt kereste, amikor nemzete bajban volt, hanem aktívan tett az országért, amelynek polgára. Felelős polgára és gondolkodó tudósa.

Szent-Györgyi Albert, eredeti nevén egybeírva Szentgyörgyi Albert (Imre) 1893. szeptember 16-án született Budapesten. Hazánk fővárosa akkor egy birodalom egyre inkább egyenjogúságot követelő, sőt kulturális és vendéglátó-ipari területen élre törő társ-fővárosa volt. Az ifjú Albert ebben a mozgékony, mindenre kíváncsi és nagyon agilis világvárosi közegben növekedett, végezvén első iskoláit, amelyekben kiváló eredményeket ért el. A Lónyay utcai Református Gimnázium után egyből felvételt nyert a Budapesti Tudományegyetem Orvostudományi Karára, hogy 1917-ben orvosi oklevelet kapjon.

Az évszám nagyon fontos! A 24 éves fiatalember eddig egy zárt világban élhetett, ahová bejöttek a külvilág hírei, de ez a külvilág nem bántotta a fiatalember világát. Viszont már végzett orvosként azonnal kivitték a frontra. És ott aztán megtapasztalhatta, milyen a háború. Az igazi háború. Nem a rezesbandás ünnepi búcsúztatók, a nagyhangú szónoklatok, az újságcikkek nacionalista hangjai, a „csak mi győzhetünk” állapot, hanem a valóság. Egy katonaorvosnak vagy szanitécnek vörös kereszttel „védett” helyzete ellenére lelkiekben rosszabb a helyzete, mint az átlagos katonának. A katonaorvos a tüzérségi tűzcsapáskor ugyanúgy ki van téve az ellenség ágyúlövedékeinek és aknáinak, mint bárki a fronton, ráadásnak az orvos, az igazi orvos, mert ott van rá azonnal szükség, az első vonalban van. Csakhogy azon a vonalon nem egy részen, hanem sok helyen. Mindenhol, ahol sebesült van. Így rengeteg emberi roncsot, töménytelen könnyet és szenvedést láthatott. Annyit, hogy megkérdezhette: érdemes ez? Minek ez a sok szenvedés, ezrek és ezrek pusztulása, nyomorodása? Családok tönkremenetele, az ország tönkremenetele? Minek, kinek kell a háború?

Albert nem lett pacifista, nem lett nemzetét valamely ködös, de végérvényben nemzetellenes internacionalizmusra felcserélő figura, hanem egyszerűen annyira megfacsarodott a lelke, az érzékeny lelke, hogy nem bírta tovább. Persze – szinte törvényszerűen – mikor híres tudós és híres ember lett, de még inkább „egy mindenkit leleplezni kívánó” világban sebesülését, amelyben önkezűség is lehetett, gyáva menekedésnek írták le. Pedig egyszerűen a lelke nem bírta a nyomást!

Szerencséje volt, orvostársai a jelentéseikben elkendőzték „gyanús” karsebesülését. Így elkerülte a hadbíróságot, és felépülése után az olasz frontra került, ahol egy laboratóriumban dolgozhatott.

Egyébként Szent-Györgyi mindig is szerette a laboratóriumokat, oda behúzódni, a világtól távol lenni, és csakis a tudománnyal foglalkozni.

Szent-Györgyit ne egy szoba- vagy jobban mondva labortudósnak képzeljük el, olyan embernek, aki ki sem moccan szeretett lombikjai közül. Nagyon is figyelt ő a világra, és a világ is őrá. Figyelte a nőket, és a nők szerették őt, mert magas volt, jóképű, és sokrétű érdeklődésű.

Szent-Györgyi még 1917-ben, 24 évesen feleségül vette a 19 éves Demény Kornéliát, akitől Nelli lánya született. (Szent-Györgyi Nelli: 1918–1969)

A nagy világégést követően sok helyen tanult tovább, képezte magát és dolgozott különféle laborokban. Elsősorban a biológia, az élettan, a gyógyszertan, a bakteriológia, majd a fizikai és végül a kémia területén képezte magát. Ebből a felsorolásból is látszik, hogy már ifjan nem gyógyító orvos akart lenni, hanem kutató orvosként kívánt dolgozni, méghozzá olyan kutatóként, aki az egyes betegségek okai, és gyógyításuk területén széles látókörrel rendelkezik.

A Cambridge-i Egyetemre kerülve kémiából doktorált, méghozzá tudományos doktori (PhD) fokozaton. Kémiai témája a hexuronsav izolálása.

Ekkor már felfigyelt rá a nemzetközi tudósvilág, különösen az angol-szászok, akik a tehetségeket mindig szívesen csábítják el. Bár Szent-Györgyi Albert két évet töltött az USA-ban, méghozzá kiemelt körülmények között, jó fizetésért, mégis hazatért gróf Klebelsberg kultuszminiszter hívására.

Ezután, azaz 1931-től 1945-ig a Szegedi Tudományegyetem orvosi vegyészeti intézetének professzora volt, aki azért az itthoni munkája mellett 1938–1939-ben a Liège-i Egyetemen is tanított, méghozzá olyan eredménnyel, amit III. Lipót belga király egy kitüntetéssel ismert el.

Belgiumi tartózkodása idején nem csak tanított és tudományos elméleteivel foglalkozott, hanem megírta a „La paix, sa biologie et sa morale” című morális művet. Ez az írás magyarul csupán 2001-ben jelent meg „A béke élet és erkölcstana” címen.

A fentiből kitűnik, hogy ő nemcsak a testet akarta gyógyítani, hanem a lelket, sőt az egész emberiség lelkét is. Idealista volt? Egy semmit nem értő vagy félreértő szobatudós? Korántsem! Műve elhallgattatásában, különösen magyar nyelvű elhallgatásában közrejátszik sok megállapítása.

Írjunk le egy kis csokornyit Szent-Györgyi mondásai közül!

„A természet hatalmas, az ember parányi. Ezért aztán az ember léte attól függ, milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel, mennyire érti meg, és hogyan használja fel erőit saját hasznára.”

„Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája.”

„Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy megtanítson bennünket a jól végzett munka örömére és az alkotás izgalmára, hogy megtanítson szeretni, amit csinálunk, és hogy segítsen megtalálni azt, amit szeretünk csinálni.”

„Gondolkodj bátran, ne félj attól, hogy hibákat követsz el! Tartsd nyitva a szemed, az apró részleteket is vedd észre, és legyél mindenben mértéktartó, céljaidat kivéve.”

Szent-Györgyi meg nem szűnő erővel tanított, gondolkodott és kutatott.

Már az 1920-as években figyelme középpontjába került a C-vitamin hiánya, a skorbut. Látta a háborúban, illetve az USA-ba áramló tömegeknél, hogy ez a betegség különösen az egyoldalúan táplálkozó katonákat és a hajón – szegényes körülmények között – utazókat fenyegeti. (Fogínyvérzés, foghullás, fáradékonyság, s végül sok esetben halálos elfáradás…)

Bár van és volt, különösen Szent-Györgyi felfedezése után, aki azt állította, hogy a tudós nem egy orvosi problémára keresett megoldást, hanem „igazi labortudósként” talált egy ismeretlen anyagot, amelyhez keresett felhasználási módot. Akármint is történt, a lényeg, hogy Szent-Györgyi addig ismeretlen anyagot talált a mellékvesében, és megállapítva összetételét (C6H8O6), hexuronsavnak nevezze azt el. Az USA-ban, Chicago környékén, egy marhavágóhídon több tonnányi mellékveséből mindössze 25 grammnyi hexuronsavat tudott előállítani. Kezében volt egy új anyag, ismerte azt, és tudta, miből lehet kinyerni, viszont az eljárás hosszadalmas és költséges is volt. Tehát más megoldás után kellett nézni…

És itt következik egy újabb Szent-Györgyi legenda. Ráadásnak egy olyan történet, amelyet ő maga terjesztett. Ezek szerint a hexuronsav kísérletei frusztrálták és már fáradtan, elkeseredetten ült asztalhoz, ahová felesége többek között paradicsompaprikát tálalt fel. Tudósunk nem szerette ezt, viszont feleségét sem akarta megsérteni azzal, hogy az asztalon hagyja, ezért zsebében rejtette el, hogy a laborba visszasietve onnan elővegye. És aztán – legendákhoz illőn – miért is ne felkiáltással kísérleteknek vesse alá azt a jó magyar paprikát!

10 liter présnedvből 6,5 gramm hexuronsavat állítottak elő! Így már gyorsabb és olcsóbb volt a kémiai anyag előállítása.

Szent-Györgyi Albert kutatásaitól függetlenül J. Tillmans szintén foglalkozott a hexuronsavval, amelyet ő azonosított a C-vitaminnal. Ezért is nevezték el a hexuronsavat a skorbut elleni hatásra utalva aszkorbinsavnak.

„Felfedezni valamit annyit tesz, mint látni, amit mindenki lát, és közben arra gondolni, amire még senki” – mondta Szent-Györgyi.

Szent-Györgyire várt a feladat, hogy Szegeden a C-vitamin-gyártás módszerét kidolgozzák, amely gyártás alapja a szegedi paprika.

Közben már, igazi tudósként, miután az egyik feladatot megoldotta, máris foglalkoztatta a másik: vizsgálta az izom fehérjéinek szerepét az izom-összehúzódásban.

Majd az érdeklődése a rosszindulatú daganatok felé fordult.

Mindeközben a Magyar Tudományos Akadémia előbb levelező (1935), majd rendes (1938) tagjává választotta, és megkapta a Corvin-koszorút.

1937-ben kapott Nobel-díjat. Dicsérte őt a nagyvilág, és persze Magyarország. Így nem meglepő, hogy miután 1940-ben az egyetem Szegedről részben visszaköltözött Kolozsvárra, Szegeden pedig jogilag egy új egyetem, a Horthy Miklós Tudományegyetem létesült, annak első rektora Szent-Györgyi lett az 1940-41-es tanévben.

Szent-Györgyi a tudósság mellett foglalkozott irodalommal – több könyvet és verset is írt–, játszott színjátszó körben, alapított egy színjátszó társaságot, és mindeközben élénken foglalkozott a világban zajló folyamatokkal.

Amikor a Szovjetunió megtámadta Finnországot, ő nem csak beszélt, hanem felajánlotta  Nobel-díját a Finnországért Alapítványnak. (Aztán egy kereskedő kiváltotta, hogy a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozza. Szent-Györgyi Nobel-díját ma itt őrzik.)

Szent-Györgyi élenjáró tudósként, méghozzá magyar Nobel-díjasként természetszerűen kapcsolatot tartott hazája politikai elitjével. Méghozzá nemcsak formális, rendezvényeken megmutatkozó protokolláris, hanem a közvélemény szeme előtt nem látható informális, sok esetben baráti kapcsolatai is voltak. Különösképp Kállay Miklóssal értették meg egymást, mivel úgy látták, hogy a német politikai erők nagyon agresszívak, veszélyesek és Magyarország vesztét okozhatják. Természetesen tisztában voltak azzal is, hogy ezt a német nagyhatalmat maguk ellen hergelni nem lenne kifizetődő, ezért majdhogynem kémregénybe illő eseménysor vette kezdetét, amelynek egyik főszereplője Szent-Györgyi Albert volt.

Kállay miniszterelnök a semleges Isztambulba repülő Szent-Györgyivel üzent a briteknek: kész bármikor átállni. Egyébként Kállay és környezete tevékenységét – éppen magyar állampolgárságú kémekkel – a németek megfigyelték. Így nem maradt rejtve se Kállay kiugrási szándéka, se Szent-Györgyi szerepe a britekkel történő kapcsolatfelvételben.

Hitler maga követelte Szent-Györgyi elfogását, hogy a tudós ezt később egy televíziós interjúban „élete csúcspontjaként” emlegesse. A tény az, hogy ő is, mint annyi magyar 1944. március 19-én, hazánk német megszállásakor illegalitásba vonult. A Gestapo nagy erőkkel kereste, de ő a svéd nagykövetségre menekült, ahonnan kalandregényes úton, amely az életet jelentő valóság volt akkor, barátai segítségével a Vörös Hadsereg által ellenőrzött területre menekült. Ott aztán meglátta a szegény nép nyomorát, és a málenkij robotra hurcolt ezrek szenvedéseit.

Mivel a The New York Times cikkben számolt be a híres tudós kalandjairól, ezért az oroszok – bármi is volt a szándékuk – kiengedték őt. Vissza Budapestre, ahol ő is, mint annyian, lelkesen vetették bele magukat az újjáépítésbe. Persze Szent-Györgyi egy demokratikus újjáépítésben reménykedett.

1945-ben elvállalta a Pázmány Péter Tudományegyetem biokémiai tanszékének vezetését. Szervezni meg tanítani kezdett. Hiszen csupán 52 éves volt ekkor. Erős, határozott, erkölcsös alkat, aki úgy érezte, egy új kor köszönt be, egy jobb kor hazánkban…

Neki is csalódnia kellett.

Bár előbb lelkesen részt vett különféle, elsősorban tudományos és oktatási társadalmi szervezetek munkájában, elnöke volt az Országos Köznevelési Tanácsnak, díszelnöke a Magyar-Szovjet Művelődési Társaságnak, az Országos Nemzeti Bizottság tagja, az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe, végül a Nemzetgyűlésbe pártonkívüliként meghívott képviselő, 1947-re viszont egyértelműen láthatta, itt egy más világ készül. Más, amely egyáltalán nem jó!

Amikor a svájci Alpokban töltött néhány hetet, értesülve, hogy barátját letartóztatták, elhatározta, nem tér vissza Magyarországra.

Az USA befogadta. Számos tudós és művész követte őt.

Folytathatta Szegeden megkezdett kutatásait – már az amerikaiaknak!

1948-ban egy Kossuth-díjjal haza akarták csábítani. De ő nem bízott a vörösökben. Sem ígéreteikben. A kitüntetést át sem vette…

1955-ben amerikai állampolgárságot kapott, 1956-ban pedig az Amerikai Tudományos Akadémia tagja lett.

Pedig láthatta, az USA sem jó: a vietnami háború miatt bírálta az USA-kormányt, sőt Őrült majom című könyvében a civilizáció túlélési esélyeit boncolgatta.

Az USA visszaütött: egyik nagyhatalom, sőt semelyik hatalom sem szereti, se nem tűri, ha bírálják. Méghozzá Szent-Györgyi könyvet írt, kiáltványt is, amelyben megtagadta az adófizetést a kormánynak, amely nem a nép érdekeiért működik. Erre válaszul adóhatósági eljárás folyt ellene, de mert elcsendesedett, az eljárás abbamaradt.

De a politikusok nem feledtek: 1969-ben megvonták tőle a kutatási támogatást.

Pedig az izomműködés kutatása során elért eredményeiért egy újabb Nobel-díjat is kaphatott volna. A tudós-világ komoly esélyesnek tartotta egy újabb díjra!

Emigrációjából először 1973-ban látogatott haza, hogy részt vegyen a Szegedi Biológiai Központ avatásán.

Szent-Györgyi Albert élete utolsó szakaszát a rákkutatásnak szentelte. Ebben a családját ért több tragédia is közrejátszott: második felesége, Borbíró Márta 1963-ban, majd egyetlen gyermeke, Nelli szintén ebben a betegségben hunyt el.

Fontos felismerése volt a vitaminok szerepe a rákellenes küzdelemben.

A magyar állam, már ha az USA nem kedveli, úgy tűnt, megbocsát neki. 1983-ban a Magyar Népköztársaság rubinokkal ékesített Zászlórendjét adományozta részére, amelyet az idős tudós az USA-ban vett át.

Töretlen lelkesedéssel, a mindig jobbítani szándékával dolgozott élete utolsó napjaiig.

Kilencvenhárom éves korában érte a halál. Az Atlanti-óceán partján álló háza kertjében nyugszik…

 

Szent-Györgyi Albert, ha élete jelentős részében kényszerűségből külföldön is élt, mégis – akárhol is éljen, mindenhol – magyar tudós volt. És magyar ember, aki a Nobel-díjjal járó felelősséget is érezte, nem csak a dicsőséget. Aki eme neves, őt a világ élvonalába emelő kitüntetéssel nem visszaélt, hanem igenis élt. Felemelte szavát a háború-háborúk ellen, írt több könyvet, több cikket, hogy figyelmeztessen, s amikor a szavak mellett tettekre volt szükség, akkor vállalta az életveszélyt! Nem önmagáért, a nemzetért! Nem rajta múlott, és nem is Kállay miniszterelnökön, hogy a kalandos terv, Magyarország kiugrása az esztelen öldöklésből nem sikerült.

Szent-Györgyi Albert élete, a tudós élete, az állandó kutató élete, a jobbító szándékú ember élete, de az író, a morális gondolkodó élete is. Mint közéleti személyiség, példakép minden tudós számára. De leginkább a magyar tudósok, írók, gondolkodók és közéleti személyiségek számára. Hiszen Szent-Györgyi tagadhatatlanul magyar volt, aki hazánknak magyar állampolgárként szerezte a Nobel-díjat. 

 

Petrusák János

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap