A Szent Korona a népművészetben.

Jankovics Marcell, szo, 03/01/2014 - 00:12

 

                                                                       

 

 

 

Előadó félórában nem vállalkozhat nagy ívű témakibontásra, különösen, hogy a konferencia tárgyáról aligha eshet úgy szó, hogy ne kísérje kép a szöveget. Jóllehet, lenne bőven mondanivalóm, mind a Korona általam feltételezett keletkezési körülményeiről, mind a szentségéről és az ebből fakadó, neki tulajdonított erőről, mind a rajta lévő képek, jelképek értelméről, végezetül a Szent Korona eszméről és aktualitásáról, idő híján el kell tekintenem e kérdések taglalásától. Úgy döntöttem, hogy fordítok: nem gondolataimat illusztrálom képekkel, hanem birtokomban lévő koronaábrázolásokat kísérem szöveggel. Ez az előadás is lehet egyedi, hiszen szerény gyűjteményem darabjai egyediek. És érdekesek. Megérdemlik, hogy bemutassam őket az érdeklődő nyilvánosságnak.

A Korona, pontosabban a koronás címer gyűjtését közel negyven éve kezdtem. A gyűjtemény alapja két jelvény gyermek és kamaszkoromból. Rajtuk még korona sincs. Az első az 1948-as centenáriumi évben gyártott Kossuth-címer volt, felül és alul a két dátummal, a második egy 1956-os műanyag kitűző, amiről egy házkutatás során a pufajkás letörte a gyászszalagot. A gyűjtésnek érzelmi oka volt. Megfosztottak attól, hogy akár merre járok, világ legszebb országcímerében és koronájában gyönyörködhessem. Gyerekkoromban, otthon számtalan példányban és változatban vettek körül édesapám bélyeggyűjteményében és a fiókokban őrzött, régi folyóiratok képein, elértéktelenedett, majd felértékelődött pengő érméken és bankókon. Ezeket még 1950-ben elvitte az ÁVH apámmal együtt. Nem a mennyiség volt a fontos a számomra, hanem a sokféleség, mind a tárgy, amin megjelenik, mind pedig az ábrázolás különössége tekintetében. 

A különösség az, ami főleg megragad engem, és az a természetes ízlés, ahogyan a ritkán vagy éppen soha sem látott Szent Koronát és a viszonylag sűrűn szem előtt lévő címert párosítja a népművész. Zömmel XIX. századi ábrázolásokról van szó, és ismert tény, hogy a Szent Korona közvetlenül nagyon ritkán került a nyilvánosság elé. Az emberek túlnyomó többsége képről ismerte, a millennium előtti időkben pedig még a hivatalos koronaábrázolások is meglehetősen pontatlanok voltak. A viszonylag pontos koronaábrázolás az 1915-ben hivatalossá vált kiscímeren vált széles körben ismertté. A két háború közötti időben a Szent Korona aztán önállóan is megjelent, számtalan alakban és a legkülönfélébb helyzetben: postaládától kezdve a budai királyi palota kupolájának a tetejéig.

1988–90 között a történelmi címer visszaállítása kapcsán arról folyt a vita az országgyűlésben és a sajtóban, hogy a koronás vagy a korona nélküli Kossuth-címer legyen a Köztársaság címere. Somogyi Győző festőművész fogalmazta meg a legkifejezőbben a koronapártiak álláspontját: „Korona nélkül olyan a címer, mint egy lefejezett mellszobor.” Mondanom sem kell, hogy ezzel a döntéssel mélyen egyetértettem magam is. Mindazonáltal volt, helyesebben van valami, ami az itt bemutatott gyűjtemény sajátos koronaábrázolásainak a fényében mindig is zavart a hivatalos címert illetően. A címerpajzs képe a heraldika szabályainak megfelelően stilizált, de a ráhelyezett Szent Koronáé nem. Aki tervezte, arra törekedett, hogy mennél hűségesebb képet adjon róla. Ezért plasztikus és részletgazdag, mind a formát és a rajzolatot, mind pedig a színeit tekintve. Ha rajtam múlt volna, kihasználtam volna az alkalmat, és a koronát hozzástilizáltam volna a címerképhez. Tudom, hogy ennek fölemlegetése is sokak szemében szentségtörésnek számít, vigasztalja őket, hogy ez a magánvéleményem, s hogy a címer „kijavítására” sohasem fog sor kerülni.

Az a tény, hogy ahány népművész, annyiféle Szent Korona tekint ránk a tárgyakról, két okra vezethető vissza.

Az egyik ok az, amit már említettem: a Korona nem volt szem előtt, legtöbbjük sosem látta életében. Jól-rosszul lemásolta valamelyik képét, elmesélés alapján próbált – szó szerint – képet alkotni róla, még arra is van példám, hogy szokványos ágas koronát ültetett a címerre, olyant, amilyent a gyerekek szoktak rajzolni. Hogy mikor melyik módszert alkalmazta a művész, az kiderül a látottakból. A ferde kereszt jóformán egyik ábrázolásról sem hiányzik, a koronák többsége zárt félgömb, sok esetben az alsó rész pártájának a jelzésével. A csüngők azonban lemaradnak, nem tudják hova helyezni őket a címerpajzson. Ugyanezért hiányozhatnak a mindenkori államcímer változatairól is.

A másik ok szerintem az, hogy a népművész „ösztönös” jó ízlésből a címert, amit – miközben összetéveszthetetlenül a mi címerünk – szintén sokszor pontatlanul ad vissza a valóságoshoz képest, és a Koronát stílusban egymáshoz igazítja. Ezt a XX. századi népművészeti tárgyak tanúsítják. Ebben az időben nemhogy láthatták alkotóik a Koronát, ráadásul legtöbbször a címerrel együtt látták, mégsem igyekeztek hűen lemásolni. A hivatalos címertervezővel ellentétben visszatartotta őket az, hogy amit művelnek, más műfaj.

 

 

 

Magyar irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap