SZENT LÁSZLÓ KIRÁLY ÉLETE 1/5 (I. (Szent) László király Emléknap)

Sajcz Bandi, szo, 07/29/2017 - 00:08

 

 

 

 

 

 

SZENT
LÁSZLÓ KIRÁLY
ÉLETE

 

A GYŐRI SZENT-LÁSZLÓ-TÁRSULAT MEGBIZÁSÁBÓL
A SZENT KIRÁLY HALÁLÁNAK NYOLCZSZÁZADOS
ÉVFORDULÓJÁRA

 

IRTA
DR. KARÁCSON IMRE

 

 

 

GYŐR, 1895.
GYŐREGYHÁZMEGYE KÖNYVNYOMDÁJA

 

 

A mű elektronikus változatára a Nevezd meg! - Így add tovább! 3.0 Unported (CC BY-SA 3.0) Creative Commons licenc feltételei érvényesek. További információk: http://creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0/deed.hu

 

Elektronikus változat:
Budapest : Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület, 2012
Készült az Internet Szolgáltatók Tanácsa támogatásával.
Készítette az Országos Széchényi Könyvtár E-könyvtári Szolgáltatások Osztálya

ISBN 978-615-5292-51-4 (online)
MEK-11210
 

 

TARTALOM

ELŐSZÓ.

SZENT LÁSZLÓ GYERMEKKORA
ÉS NEVELTETÉSE.

SZENT LÁSZLÓ ÉLETE
KIRÁLYLYÁ KORONÁZTATÁSA ELŐTT.

SZENT LÁSZLÓ A KIRÁLYI TRÓNON.

LÁSZLÓ KIRÁLY SIRJA
ÉS SZENTTÉ AVATTATÁSA.

SZENT LÁSZLÓ TISZTELETE ÉS EMLÉKEI.

 

 

ELŐSZÓ.

Nyolczszázados idő kegyeletes emléke vezet vissza a multba, hogy elbeszéljem szent László király életét. 1095-ben hunyt el szent királyunk, a legendák hőse, a népregék csodás alakja, ki a magyar faj összes erényeinek megszemélyesítője és magyarságunk leghivebb képviselője volt.

A szent és nagy király halálakor - ugy olvassuk a legendában - az egész országban "nagy siralom és bánat támada ilyen kegyes királynak halálán" s most nyolcz század mulva nem siránkozással, hanem hálával és magasztalással emlékezünk meg róla s áldjuk a Gondviselést, hogy őt nekünk adta.

Ragyogó erényei fényt árasztottak a magyar hazára s óriási tetterejével magával ragadta nemzetét és felemelte azt a hatalom, a dicsőség szédítő magaslatára. Jólét és boldogság virágzott kormányzása alatt, mert a szent és kegyes király őrködő szeme vigyázott mindenre. Halála nyolczszázados évfordulójakor - a jelen napjaiban - megemlékezünk róla; emlékezete a multnak fényét, példája a jövő szebb reményét hozza elénk.

A szent király emléke feledhetetlen marad mig csak keresztény és hazáját szerető magyar lesz e földön. A nemzeti kegyeletből kiválóbb rész illeti meg Győr városát, mert itt talált biztos menedékhelyet a szent király legdrágább ereklyéje. E kegyelet inditotta a győri Szent-László-Társulatot arra, hogy a szent király halálának nyolczszázados évfordulója alkalmával eme kis életrajzot szent László tisztelőinek, különösen az ifjuságnak kezébe adja, hogy emlékét hiven őrizze s Isten és a haza szeretetére tanító példáját kövesse.

Elbeszélem szent László életét történetiróink legjobb és legujabb műveinek valamint a szent király két legendájának felhasználásával. Szöveg között sokszor megszólaltatom a legenda szavait, hogy a régiek igazi felfogását ismertessem meg. Felemlítem a regéket is a történet közben. Miként a százados fának törzsére felkuszik a futó növény s ifjui külsőt ad annak: ugy a történet többszázados nagy alakjait is a legendák és regék sokasága veszi körül s ezek által folyton él emlékük a nép ajkán. Nem akartam azért elhagyni a regék megemlítését, de ezt oly módon tettem, hogy a rege el ne fedje a történetet s a kettő össze ne keveredjék. Az egyes regéket azon eseménynél beszélem el, a melyhez hozzáfüződnek vagy legalább a történeti idő és hely megsértése nélkül hozzáfüzhetők.

Elhagytam olyan történeti dolgokat, melyek közvetlenül nem a szent király életét, hanem kormányzása alatt az ország politikai, jogi vagy társadalmi helyzetét ismertetik meg, melyek ilyen irányu, főkép vallási és hazafiui épülésre szolgáló könyvecskében fölöslegesek.

Szolgáljon e kis mű a szent király iránt való tiszteletnek s az Isten és a haza iránt való szeretetnek ápolására.

Győrött, 1895.

Dr. Karácson Imre.

 

SZENT LÁSZLÓ GYERMEKKORA ÉS NEVELTETÉSE.

Szent László, I. Béla király fia, az 1046. év körül született Lengyelországban, hol édes atyja I. Béla, ki ekkor még csak herczeg volt, ez időben a számüzetés keserves napjait élte.

Szent László atyjának számkivetése még szent István király uralkodása alatt kezdődött. Szent István király egyetlen fiát, szent Imre herczeget a halál még az 1031. évben elragadta a királyi atyának és a nemzetnek nagy fájdalmára és ez idő óta a gyermektelen királynak állandóan az volt a legnagyobb gondja, hogy kire hagyja országát. Vérrokonai az Árpádfiak közül négyen voltak még életben: unokatestvére Vászoly (Vazul) és Vászoly testvérének kopasz vagy szár Lászlónak kiskoru fiai: Endre, Béla és Levente. Vászoly feslett életü volt s vétkei miatt István király őt a nyitrai várba záratta s ezen okból nem lehetett őt méltónak tartani a királyságra. Sokkal jobban pártolásra talált a királyi udvarban azon terv, hogy szent István király sógorának Urseolo Ottó velenczei herczegnek fia, Péter legyen István halála után a király. S hogy Vászoly herczeg testileg is alkalmatlan legyen a kormányzásra, elhatározták, hogy megvakíttatják és elküldötték a nyitrai várba Sebest, Budának fiát, a ki a hagyomány szerint a herczeg szemeit kiszurta és füleibe ólmot öntetett. Ugyanekkor az Árpád-házi fiatal herczegek, kik közül a legidősebb talán 18 éves lehetett, mivel nagyon zavaros viszonyok voltak, kényszerültek számkivetésbe bujdosni.

A herczegek először Csehországba, nehány évvel utóbb pedig onnan Lengyelországba menekültek. A számüzött herczegek közül különösen Béla herczeg vitézségéről és szerencséjéről regél a hagyomány. Mikor a herczegek Lengyelországba jutottak, a lengyel fejedelem - ugy mondja egyik krónika - épen akkor harczban volt a Balti tenger partján lakó pogány pomeránokkal. A pomeránok vezére - beszéli tovább a rege - erős ember volt és párviadalra hivta ki a lengyelek fejedelmét. A fejedelem habozik elfogadni a küzdelmet s ekkor az alacsony termetü, barna arczu, vitéz Béla herczeg ajánlkozik a pomeránnal való megvivásra s a vitéz herczeg le is győzte a félelmes erejü, óriás termetü pomerant. »Hogy ezt látták a lengyelek, nagy örömben lőnek és Bélát nagy ajándékokkal és tisztességgel felmagasztalák.« Béla győzelme eldöntötte a háboru sorsát; a pomeránok meghódoltak a lengyel fejedelem előtt. Béla herczeg ezután nőül vette a fejedelem leányát - Rikhezát - és Pomeránia tartomány kormányzójává lett. Endre és Levente herczegek egy ideig Béla testvérüknél maradtak, honnan nem sokára Oroszországba távoztak.

A hontalan Béla herczeg uj otthonát találta a szomszéd Lengyelországban s ott született a Gondviselés által nagyra választott fia, szent László, »ki mindjárt születésekor teste és lelke alkatában Isten kegyelmének czélját magán hordja vala.«

László Bélának másodszülött fia volt, az első szülött volt Géza. Mindketten viselték ők utóbb a magyar koronát, azonban az ifjabbik gyermek László volt az, a ki erős lélekkel, vitézi karral és szent életével uj fényt árasztott szent István koronájára és a földi korona mellé egy másikat is szerzett, a mennyei dicsőség szent koronáját. »A gyönyörü gyermek« - beszélték utóbb róla - »már csecsemő korában kimutatja vala, milyen királylyá volt leendő.«

A Gondviselés Lászlót még gyermekkorában visszavezérelte ősei honába.

Béla herczegnek és családjának visszatérésére alkalmat adtak a Magyarországon beállott politikai változások. Szent Istvánnak 1038. bekövetkezett halála után Péter jutott a magyar trónra, de oly méltatlan volt arra, hogy az elégületlen magyarok már 1041. elüzték őt s helyébe Aba Samu főurat tették királylyá. Aba Samu nem sokáig uralkodhatott, mert Péter király III. Henrik német császárhoz menekült s kérte, hogy segítse vissza őt Magyarország trónjára. Henrik császár 1043. nagy hadsereggel jött Magyarországba s julius hóban Aba Samu királyt a ménfői csatában legyőzte, Győr városát elfoglalta s Péter királyt Székesfehérvárra, a koronázó városba vezette s ott a királyi trónra visszahelyezte.

Péter király most sem lett jobbá, sőt még Magyarország szabadságát is elárulta és a német császárt elismerte Magyarország urának. A szabadságukra féltékeny magyarok fellázadtak s elhatározták, hogy visszahivják az Árpád-házi herczegeket, mivel szent István koronája a vérszerződés értelmében ugyis őket illette. Követség ment tehát Oroszországba Endre herczegért, mely meghivta őt a királyi trónra. Endre herczeg Levente öcscsével az 1046. évben megjelent az országban s az egész nemzet elismerte őt királyul. A gonosz Pétert elfogták, szemeit kiszurták s »ő szörnyü fájdalmában rövid időn meghala.«

Endre király értesült róla, hogy Péter halálának megboszulása miatt Henrik császár hadat készül vezetni az ország ellen; követet küldött tehát Béla testvéréhez, hogy őt visszahivja. Azt óhajtá, hogy osztozkodjék vele az uralkodásban is, ki társa volt a bajokban és nélkülözésekben. Béla elfogadta a meghivást s az 1048. év végén feleségével és két fiával Magyarországba jött. »Endre király nagy örömmel vevé és fogadá őt, mint szerelmes atyjafiát és tanácsot tartván egymással, oszták az országot három részre. Két részét vevé a király, harmadrészét Béla herczeg.«

Igy intézkedett a Gondviselés arról, hogy László még kis korában Magyarországba kerüljön. Igaz magyarrá, a magyarok közt legnagyobbá kellett válnia s habár bölcsője idegen földön ringott is, mire öntudatra ébredve érteni kezdé az édes haza fogalmát, akkorra már a szabad magyar haza levegőjét szivhatá.

Lászlót és bátyját Gézát édesatyjuk a leggondosabb nevelésben részesítette. Istenfélő és buzgó keresztény volt Béla; ifjukori viszontagságteljes életében önnön tapasztalásaiból volt alkalma látni a Gondviselés vezérlő kezét, mely számkivetése napjaiban oltalmazta s végre visszahozta apái földére. Azon benső erős hitet, mely őt lelkesíté, átönté gyermekei lelkébe s e hit fogékony szivekre talált azoknál. Az édesapánál látta a gyermek László a példát az igazi keresztény életre s e jó példát ő fokozottabban követte, mert csudálatra méltó szent élet emlékét hagyta reánk. Atyjánál látta a hazaszeretet és vitézség példáját s fogékony lelke felbuzdulva, önzetlen, nagy és fényes tettekben valósította azt utóbb meg, melyekkel hatalmassá és dicsővé tette a magyarok hazáját s vitézsége hirnevével betöltötte egész Európát. Hogy a fiatal herczegek kellő oktatásban és nevelésben részesüljenek, édesatyjuk - a hagyomány szerint - egy Vilmos nevü, olaszországi származásu, tudós papot vett udvarába nevelőül. Az ügyes és gondos nevelő, kinek működését az eredményből itélhetjük meg, szépen kifejleszté a gyermekekben szunnyadó tehetségeket. Különösen Lászlónál ért el meglepő eredményeket, kit a Gondviselés testben, lélekben egyaránt elhalmozott áldásaival.

Az ifju László szépen fejlődött kedvességben Istennél és az embereknél; »erényről-erényre haladván... a keresztény hit jeles követője lett s lelke tiszta érzelmével Krisztusnak szolgálni a legbuzgóbban törekedék.« Kevés az, a mit a történelem László gyermekéveiről feljegyez, de ama nehány szó, melyet legendájában olvasunk róla, elénk állítja a szent növendéket, ki »jóllehet a világ előtte virágozva nyilt, mégis szivében már ahhoz vágyakodva hervadoz vala, ki Isten fiainak reménységéért keresztre feszíttetett vala...« E szigoru önmegtagadás és az élő hit már gyermekéveiben mutatkozott Lászlóban, mert már akkor »a valódi, az igaz katholikus hitet, egész lelkével hiven ölelve tartotta« s ifju éveinek e drága kincsét halálig meg is őrizte.

László atyja Béla herczeg az 1060. évben testvérének Endre királynak halála után I. Béla néven Magyarország királyává lőn s mint király a szegszárdi apátságot alapította, melynek apátjává gyermekei nevelőjét Vilmost tette. A derék apát Béla királynak rövid idő mulva (1063.) bekövetkezett halála után, a beállott zavaros körülmények között, háladatosságból a legnagyobb gonddal és szeretettel őrködött volt növendékei a herczegek élete fölött.

Lászlónak Gézán kivül volt még egy fitestvére Lampert, ki atyjuknak Magyarországba való visszatérése után született és három nőtestvére: Zsófia, Ilona és Eufemia. Zsófiát elvette Ulrik krajnai őrgróf, Ilonát Zvoinimir horvát király, Eufemiát pedig Ottó morva herczeg. Rendkivül szép jelenség és minden időkre példányképül szolgálhat azon testvéri szeretet és egyetértés, mely szent László és testvérei között mindenkor fennállott. Eme szép egyetértés és szeretet gyönyörüen mutatkozott azon viszontagságteljes sorsban, mely atyjuk halála után érte őket.

László atyja halálakor körülbelül 17 éves volt s az egész nemzet figyelmét magára vonta már lelki és testi kiváló tulajdonaival. A deli termetü ifju, ki erős karu, gyönyörü arczu volt, »kinek mint az oroszlánnak izmos tagjai valának,« ki mikor felnövekedett »magas termetével más emberek felett egy fejjel kitünt,« lelki tulajdonaira nézve is felülmulta kortársait. Amilyen fényes volt származása, a milyen megnyerő szép volt külseje: olyan alázatos volt lelke s egész magaviselete. Amennyire előtte állott a föld minden mulékony élvezete: annyira vágyott szive az égi örömek után s önmagát megtagadva kicsinyléssel fordult el a hiu élvektől. Az erős karok, melyek utóbb a csaták viharaiban a győzelmes fegyvert forgatták, legörömestebb imára kulcsolódtak s a deli magas termet alázattal omolt térdre, hogy Teremtőjét magasztalja.

Az ifju Lászlót jámbor lelkületéért, kegyességéért, vitézségéért lassankint a közbizalom és szeretet az egész nemzet kedveltjévé tette, hire betölté az egész országot s nevét magasztalólag emlegették a palotákban és a pórkunyhókban. Az ifju László életszentségét dicsérve hirdették kortársai s magasztalva hirdetik emlékeink, hősi bátorságát pedig az is jellemzi, hogy a néphagyomány már serdülő korához is többféle regét füz.

A rege szerint Székesfehérvárott egy alkalommal nagy népünnepély volt s midőn az egybesereglett temérdek pórnép a legjobban vigadott, egyszerre csak előtünik egy paripa, mely nekivadulva a nép közé vágtatott, keresztül gázolva azokon, kik nem menekülhettek előle. Rémülve futott mindenki a szilaj mén elől s ime hirtelen a sokaság bámulatára a fiatal László herczeg, ki a vigadozó népet szemlélte, előugrik és a nyilsebességgel rohanó paripa sörényét megragadva felveti magát s addig nyargalt a fékevesztett lovon, mig azt kifárasztva megzabolázta.

Ugyancsak Székesfehérvárott történt a rege szerint az ifju Lászlónak egy másik nevezetes tette is. Midőn Béla király a koronázás után országgyülést hivott össze Székesfehérvárra, a meghivottakon kivül temérdek nép gyülekezett oda s ellepte a város körül fekvő mezőket. A hivatlanul összegyülekezett tömeg olyan emberekből állott, a kik a régi pogány vallást akarták visszaállítani. A pogányság Endre király trónralépése alkalmával is felemelte fejét Vatha vezérlete alatt s a pogányság akkori fellépését mindenütt rombolás és kegyetlenkedés jelezte. Akkor szenvedett vértanuságot sok más kereszténynyel együtt szent Gellért, a csanádi püspök is, és sok templomot is feldultak azon lázadás alkalmával. Hasonló jelenetektől kellett tartani most is.

A gyülevész nép Vatha fia János vezetése alatt elpártolt a keresztény vallástól s zajongva követelte Béla királytól, hogy állítsa vissza a régi pogány vallást s engedje meg, hogy a templomokat lerombolhassák, a harangokat összetörhessék. Az óvatos király három napot kért meggondolásra. Az idő alatt - a hagyomány szerint - László herczeg gyors paripán elszáguldott s a közelebb eső megyékből fegyverre szólította a kereszténységhez hű népet s midőn harmadnapra ezek megérkeztek, akkor a király vezérlete alatt a várbeli katonaság is kirohant Székesfehérvárból s igy a pogányokat szétverték.

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap