Szenteste Ünnepe, december 24.

Szerkesztő A, h, 12/24/2018 - 00:38

 

 

 

 

      "Csendes éj, szentséges éj..." – énekli több millió magyar ezen a napon, szerte a Földön, különböző országokban, illetve elszakított nemzetrészként de egyazon érzéssel, mely ezen a didergős decemberi estén felekezetre való tekintet nélkül betölti megannyi ember szívét. Mintha röpke időre egyetlen hatalmas gyülekezetté válna az öt kontinensre kiterjedő szétszórt magyarság. Mintha eltűnnének az országokat elválasztó sorompók, s mintha a szenteste megfoghatatlan varázsa lélekben is közelebb hozná egymáshoz az egymástól távolra került szülőket és a gyermekeket, a fivéreket és a nővéreket, minket, magyarokat...

 

Mert ennek a néhány órának kántáló gyerekek és templomi gyülekezetek énekéből, a télesti csendben megkonduló harangszóból, a fenyőágakon égő gyertyák meleg-sárga fényéből, ajándékozók és megajándékozottak öröméből, szeretetből és harmóniából egybeszőtt, utánozhatatlan hangulata van. Mely átjárja a lelkeket, s csordultig tölti a szíveket, akárcsak a felékesített karácsonyfa illata a szobát. És ez a hangulat, ez a varázs az ünnep végeztével sem tűnik el teljesen az életünkből, lenyomata örökre ott marad emlékezetünk mágneslemezén. Az ember felidézi gyermekkora karácsonyait, amikor örömteli izgalommal várta, hogy beléphessen végre a szobába, ahol ott állt az angyalhajtól csillogó, örökzöld csoda, melyről minden további nélkül elhitte, hogy valóban a Mennyből alászállt angyalok hozták be a helyiségbe, akárcsak a fa előtt sorakozó székek egyikén elhelyezett ajándékait, amiket gyermeki örömmel kapott a kezébe...
 

   "Csendes éj, szentséges éj..." Emlékek, érzések, hangulatok, ízek kavalkádja. Amikor kialszik a lámpafény, s meghitt, varázslatos perceken át csak aprócska gyertyák világítják meg az arany-, vörös, zöld-, ezüstszínben pompázó díszeket, s a lángjuk keltette kicsiny légáramlatok lágyan meglibegtetik a csillámló angyalhajat. Amikor a hideg fénnyel szikrázó csillagok alatt keményen roppan a hó a világító ablakszemekkel a sötét utcára néző templom felé siető emberek léptei nyomán. S amikor újból átöleli a Földet az Ég, mint azon a kétvalahány évezreddel ezelőtti csodálatos estén... Elcsendesedünk néhány órára, hogy lelkünk „laterna magicaján” leperegjenek életünk legemlékezetesebb kockái. Talán éppen most a szenteste csendjében, a templomi fényekbe burkolózva, imádságra kulcsolt kezünkre hajtva a fejünket bocsátunk meg mindazoknak, akik megbántottak, akik sebet ejtettek rajtunk… Talán éppen most nyitjuk meg lelkünket és szívűnket mindazoknak, akik eddig hiába kopogtattak az ajtaján...

Mert csendes, szentséges éj van… És bár maradna velünk, s a világ minden magyar emberével, minden napon, megfoghatatlan szentségének varázsa...

 

A karácsony, a Szenteste a magyarok számára az év legfontosabb napja, a Szeretet Ünnepe. Ragaszkodunk hozzá, büszkék vagyunk hovatartozásunkra. Büszkék vagyunk arra, hogy külön napunk van a szeretetre.

 

 

Fedák Anita

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap