Szenvtelen történet karácsonyra

Kalász István, cs, 12/24/2015 - 00:26

Egy S.-ből, az ország északi részén, dombok, kőfejtések közé ékelődött bányászvárosból származó fiatalember, aki közepes eredménnyel végzi el a város igénytelen gimnáziumát, és akinek más esélye sincs csak az, hogy megveti iskolatársait, akik az érettségi után sietve szélednek szét a környező falvakba, hogy megházasodjanak, házat építsenek, gyereket neveljenek, nos, ez a fiatalember, aki émelyegve figyeli az illatszerboltban dolgozó nővére embergyűlölő, vénlányos mosolyát, hivatalnok szülei vergődését -, egy júliusi délelőttön összecsomagolja néhány ruháját, és felszáll a fővárosba tartó távolsági buszra. A városban első útja a nagybátyjához vezet. A nyugdíjas katonatiszt egyedül él kétszobás, belvárosi lakásában, kora reggel likőrt iszik, és egy fiatal nőt tart ki. A nőről nem tud sokat, csak, hogy az utcában lakik, segélyt kap, a tiszt azért tartja, hogy legyen valakije, aki segít. Takarít, bevásárol. Három nappal később a nagybácsi kiteszi a lakásból. A fiatalember időközben egy könyvesboltban talál állást, egész nap a huzatos folyosón rakja a könnycsomagokat, és főzi a feketekávét. A város szélén, egy öregasszony házában kap szobát. A keskeny mosókonyhában alig van bútor, két szék, ágy áll a fal mellett. Ruháit a kövön tartja. A fiatalember napjai ismétlődnek, késő délutánig a bolt raktárában rakja a szótárakat, este moziban ül. A boltban ismerkedik meg a húsz évvel idősebb, mogorva férfival, végigisznak egy éjszakát, és a férfi eközben meséli el, hogy börtönben ült, verekedett, betört. A fiú az asztalra dőlve hallgatja a férfit, megejti a másik zűrzavaros élete. Ezen az estén, már jóval később, a teljesen részeg férfi arról beszél, hogy egyetlen vágya van; nyugodtan, csöndben szeretne élni a nőjével. Aztán a nőről mesél, elmondja, hogy idősebb nála, varrodában dolgozik, és mindent megtesz azért, hogy megtartsa őt. A fiút lenyűgözi a másikból áradó magabiztosság, ügyesség, hogy valakit képes szemrebbenés nélkül kihasználni. A következő estén addig erősködik a sötét utcán, míg a férfi meghívja magukhoz egy pohár borra. Koszos busszal jutnak ki a város szélére, az út alatt egyetlen szót sem váltanak. A lakásba lépve a fiú meglepődve néz körül, a szobákban nyoma sincs a várt kosznak, elhanyagoltságnak; a konyhában hatalmas asztal áll, rajta váza virágokkal. Az alacsony nő határozottan nyújtja a kezét, nincs benne alázat, amiről a férfi mesélt. Hellyel kínálja a fiút, közben a férfi a konyhában teát főz a vendégnek. Később kártyáznak, a férfi csalni próbál, a nő kiabál, a férfi tagadja, a nő kiveri a kezéből a lapokat, te ne c alj nekem, nálam. Az én lakásomban! A fiú némán ül az asztalnál, a férfi megalázottan áll fel, hallgat.
Ezen az éjszakán a fiú nem alszik. A szobájában fekszik, és azon töpreng, miként teremthetné meg a függetlenségét úgy, hogy ő valóban szabad legyen, hogy így senki ne kiabálhasson vele. Pénze nincs, soha nem is lesz annyi, hogy tervét lemondás nélkül váltsa valóra. Egy időre tehát alakoskodnia kell, de csak egy időre. Okosabb, higgadtabb lesz, mint az a férfi, a függetlenség első, legnehezebb pontja a lakás, és ennek megszerzése, az ő helyzetében, csak lakással rendelkező nőn keresztül lehetséges. Nőt kell szereznie. Ő fiatal és jóképű, nem igaz, hogy ebben a nagy városban ne találjon tervének megfelelő nőt.
Estéit aztán a belvárosban, egy drága kávézóban tölti. Nem bánja, ha ruhája szánalmasan hat, csak ül, issza a kávét, a vermutot. Hétvégeken pedig a könyvesboltban dolgozó nőket zaklatja, hol tartanak valami bulit, összejövetelt, ahová aztán egy üveg borral állít be. De mert sután célratörő, hiába minden figyelmessége, a nők megérzik benne a sóvárságot, a magányt, a fiú szeme elárulja, mely hideg, firtató. Igen, a tekintete félelmet ébreszt a nőkben, kérdései idegenkedést váltanak ki. Ő nem érzékeli a nőkben a zavart, benne csak az az érzés fogalmazódik meg, hogy tehetetlen. Sokat csavarog a belvárosban azzal az érzéssel, hogy a dolgok úgy és akkor zajlanak, ha ő nincs jelen.
Egy este azonban éppen moziban ül, amikor mellékerül egy zokogó nő. A fiú figyel, hallgatja a sírást, a zsebébe nyúl, a lánynak nyújtja a zsebkendőt. A nő elfogadja, a fiú különös nyugalmat érez, az este a mozi melletti borozóban folytatódik, a lány egy férfiről mesél, akit aznap délután látott egy nővel, a nő egy gyerek kezét fogta. A fiú hallgat, kérdez, és így megtudja, hogy a lány idősebb nővérével él, aki házassági hirdetéseket ad fel. A fiú hazakíséri a lányt, de megfontolt, nem megy fel, csak találkozót beszél meg vele. Mint egy régi ismerőssel. A fiú hűvössége feloldja a lány bizalmatlanságát, a fiú megismeri a lány nővérét, és többször a lánynál tölti az éjszakát. Három hónap múlva összeházasodnak, a fiú beköltözik a lány szobájába, esténként a nővér féltékenységéről, aljasságáról mesél kitalált dolgokat, a lány gyakran sírva fakad, boldog akar lenni, nem akar gyűlöletet, a fiú mondja, ez lehetetlen, amíg hármasban élnek. Összezárva.
Ezt a szót gyakran mondja ki, és egy este fiú ajánlja fel a nővérnek, hogy cseréljék két kisebb lakásra a mostanit, de a nővér a fejét rázza, nem akar lemondani a lakásról, gyerekkora óta él benne. Aztán  jöttmentnek nevezi a fiút, aki erre azt üvölti, te vénlány, hervadt dög. A nő sír, berohan a szobájába. A fiú ettől az estétől fogva nem ismer irgalmat, szidja a nőt, amikor csak látja. És a szerencse megint jön, egy férfi hívja a nővért vacsorázni. A nő megy, csak másnap jön haza. A konyhában ül, egy autószerelőről mesél, aki boldog volna, ha hozzámenne feleségül. A szerelő egy esős este látogatja meg a nővért, zavartan ül a konyhaasztalnál, issza a teát, a házáról, a lányairól mesél. Az esküvőjükre nem hívják meg a fiút. A lány és a fiú kettesben maradnak a nagy lakásban, a fiú a pincébe viszi le a nővér bútorait, a felesége csöndben áll az üres szoba közepén, a fiú liheg a cipekedéstől, állnak a csupasz falak között, a karácsonyt kettesben töltik.
Az ünnepek utána a felesége azzal a hírrel jön haza, hogy felajánlották, hogy külföldön dolgozzon. A fiú mosolyog, vállald el, öleli át nőt, és majdnem kimondja: sikerült. Két héttel később a lány összecsomagol, repülőre ül, a fiú ott áll a repülőtéren, figyeli a kigördülő gépet. Új élet kezdődik, a fiú esténként táncolni jár, csavarog, a felesége egyre ritkábban telefonál, a fiú iszik, nőkkel kezd, így telik el egy év.
Szenteste előtti éjszakán csöngetnek, a fiú kábán nyit ajtót, a lépcsőházban a felesége áll. A fiú csak bámulja, szépnek látja a feleségét, a nő bort kér, a fiú ügyetlenül nyújtja oda a poharat. A nő elmondja, hogy egyetlen estére jött haza, azért, hogy megkérje a fiút, váljanak el. A fiú hallgat, a nő egy férfiról mesél, akinek vitorlás hajója van, aki megkérte a kezét, és ő igent mondott. Életében először érezte magát boldognak, és nem jön vissza ide. A fiú hallgat, ül a széken, féltékenyességet érez. Bólint, belegyezik a válásba, aláírja a papírokat, és ezen a éjszakán a lakásra akar gondolni, a szabadságra, hogy sikerült a terve, de nem megy. A nőre gondol, aki alszik a szomszédos szobában.
Másnap a nő visszautazik, a fiú magára marad a lakásban. Lemegy a piacra, fenyőfát vásárol, egyedül van, szabad. Sikerült. A fával lemegy a folyóhoz, áll a hídon, nézi a vizet. Már sötét van, amikor belép a lakásba. A fáról leszedi a huzalt, a falnak támasztja, eloltja a lámpát, leül, a karácsonyfa leszorított ágai közben mozdultak vissza az eredeti helyükre, a fiú ül a sötétben, nézi-nézi a fát, ami neszezve nő egyre hatalmasabbá.

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap