"Szép életem volt gyerekek!..." (Elkésett levél Bessenyei Ferenchez)

Fehér József, szo, 02/10/2018 - 00:04

 

Kedves Feri Bátyám! Mint két vásárhelyinek, egyszer jó lett volna leülni beszélgetni. Gondolom, erre nem is nagyon lett volna alkalmad, mert amikor haza, a szülővárosodba szólított egy-egy meghívás, fellépés, előadás, utána sietned kellett vissza; várt a színház, várt egy újabb filmszerep. Ha mégis úgy alakította volna az élet, hogy Hódmezővásárhelyen „összejön egy beszélgetés”, azt javasoltam volna, hogy találkozzunk a „Fekete Sas” kerthelyiségében. Az árnyas fák alatt, ahol egykor Kossuth Lajos mondta toborzó beszédét, megadtuk volna a hangulatát a régi szép emlékek felidézésének.

Miközben a pincérre várunk, elmesélném neked, hogy valamikor ’69 nyarán, amikor még pincértanuló voltam, felszolgáltam neked a reggelit. Ha jól emlékszem, már nem is annyira reggel, mint inkább délelőtt volt. A társaságodban lehetett még Gombos Kati, Sinkovics Imre is, de erre már „nem merném letenni a nagyesküt”.

A hangodra figyeltem fel, arra a szépen zengő baritonra, melyet felerősített az akkori Béke étterem akusztikája. Túrós csuszát rendeltél, sok tepertővel, és arra kértél, hogy forrón vigyem ki, szinte még még rotyogjon a tálon.

Istenem, de szép idők is voltak, mondanád most, és rám is átáradna valami gyönyörű izgalom abból a nagy élet- és emberszeretetből, ami belőled sugárzott. … Hagynálak emlékezni.

Az arcodra kiülne a belső tűz, az a mindent átható lobogás, amitől minden egyes szereped, alakításod igazzá vált a számunkra.

Amíg hallgatnálak, egy-egy pillanatra eszembe jutnának legnagyobb színpadi alakításaid: Bethlen Gábor, Bánk bán, Kossuth, Görgey, Galilei, Dózsa, Lear király, amire személy szerint én is emlékszem.Gondolatban bocsánatot kérnék tőled, ha valamit kifelejtettem volna. Megadta számodra a sors, hogy megformálhasd történelmünk nagy alakjait. Talán még az is eszembe jutna, hogy tinédzserként a te film- és tv-szerepeid lelkesítettek bennünket a legjobban. Filmalakításaid (Kárpáthy János, Görgey alispán, Török Bálint, hogy néhányat említsek a sok közül) adtak nekünk példát, hitet, hogy milyen is az igaz magyar ember. Nem csupán eljátszottad, de meg is élted a szerepeidet. Elmondanám neked, hogy ez rendkívüli tehetségre vall, amit nem kap meg mindenki, csak akit arra érdemesített a „Magasságos Isten”, mert jól tudja, hogy mérhetetlen nagy szívéből adni tud az embereknek. Senki nem tudta úgy elénekelni Tevje dalát a Hegedűs a háztetőn című musicalból, ahogyan azt Te megtetted. …Mert messziről indultál, a vásárhelyi Fűzfa utcából, és sok küzdelem árán, szívós akarattal, megtapasztalva jót és rosszat is, a leghitelesebben formáltad meg szerepeidet. Nagy gyönyörűséggel elénk téve, hogy íme ez is én vagyok!

Ha most hallanád szavam, talán erre is annyit mondanál, mint egy tévé-beszélgetés alkalmával, hogy „Szép életem volt, gyerekek, szép életem volt!”

Több kitüntetésed is őrzi pályát állomásait, melyek közül én a legnagyobbakat: a két Kossuth-díjat, valamint a Nemzeti Színház örökös tagja és a Nemzet Színésze címet említeném. Nagyon büszkék vagyunk rád mindannyian.

Városunk is megemlékezett rólad, először 2004-ben, amikor Hódmezővásárhely Díszpolgára lettél. 2008. május 29-én Hódmezővásárhely közgyűlése Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat alapított a tiszteletedre. Tette ezt azzal a céllal, hogy az amatőr színjátszás, népdal-,és a  magyar nóta éneklés, valamint a vers és prózamondás területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó magán személyeket és csoportokat elismerésben részesítse.

2010. február 10-től pedig a város legnagyobb közművelődési intézménye is már a te nevedet viseli: Bessenyei Ferenc Művelődési Központ.

Feri Bátyám, nagy szeretettel és tisztelettel gondolunk rád. Örökre beírtad a neved a magyar színművészet és városunk, Hódmezővásárhely történetébe.

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap