„Szépben rejtett jó”

Jókai Anna, k, 12/11/2012 - 00:05

Berzsenyi így határozta meg a poézist. „Szépben rejtett jó.” Gondolom, az ihletett próza sem más. Vitatni, ha nem is kell, de lehet. Mi imádjuk a vitákat. Mindenki okos, senki se bölcs. Mondjuk, mondogatjuk, „esztétika”, „erkölcs”, s ketten se ugyanazt értjük. Én egy kicsit belefáradtam a beszédbe, különösen ha magyaráznom szükséges a számomra evidenciákat. Az üresség, amit káprázatos ügyesség varázsol „mintha-valamivé” – valóban mutatós – de nem szép. A panelprédikáció, amelyben nagyképűség társul a kenetteljes nevelőszándékkal, legfeljebb kioktatás, de nem jó. Ott a kulcsszó Berzsenyinél: a „jó” rejtetten nyilvánul meg, fölcsillan a „szépben”; átmelegíti, tartósítja azt. A „szép” pedig testet ad a „jónak”, fogyasztásra, befogadásra alkalmassá teszi. Minden, ami esztétikus, rejt legalább egy parányi jót; s mindennek, amit jónak nevezünk, megvan a maga különleges esztétikája. A recept patikamérlegen nem kimérhető: az alkotó alkata dönti el az arányokat. Ki mit kapott, abból gazdálkodik. Kevesebb az ellentét, mint amit csináltunk magunknak! A nagy tehetségben – úgy tetszik – istengyermekség és hazafiúság összefér. A magyarokhoz írója ugyanaz a Berzsenyi, aki A közelítő télt írta. Óda és elégia (a közösségi indulat és személyi fájdalom) a lélek más-más állapota, de mindkettő igaz. Az egyik érték nem tagadja a másikat. Fölösleges az egyiket a másik kedvéért megtagadni – csupán a szilárd értékrend a fontos. Nem véletlen, kit-melyik nemzet létébe küld alakítani-alakulni a magasabb szellemiség – mint ahogy az is törvény, hogy az általános embersorsot kell elsősorban megélni. Hasadásos személyiség, akinél a két érzület nem simul természetesen össze; az értékrend fölborul, egyik érték a másik rovására túlterjeszkedik. Így lesz az egészséges nemzettudatból mániákus nemzettudat, az önfelelős személyi tudatból pedig felelőtlen nemzet-sorvasztás. Nagy bajok forrása a mértékhiány; a szakrális helyéről elmozdított, túlgerjesztett indulat. S ami sarkított, az csak gyűlölködni tud. A kiegyenlítés mindig a mérleg nyelve – ez az, amit oly nehezen találunk el, de Berzsenyinek ez még sikerült. Létfilozófia, meditatív Isten-élmény, aktuális történelmi látás, ország-serkentés, aggodalmas honszerelem: nála együtt van. S szeretetben megfér egymással.

Vajon ki vallja még manapság, amit Berzsenyi vallott? „A poézisnak is legfőbb oka és célja a szeretet, és a szeretetből folyó teremtés.”

Ki alkot itt – édes Istenem – szeretetből? Inkább mi minden másból: hiúságból, irigységből, íráskényszerből, neurózisból, uralomvágyból, félelemből – és ami a legrosszabb: puszta megszokásból! Ha már egy csipetnyi szeretet belejátszik, milyen boldogság az!

Van, ami elavul az időben – de van, ami nem, mert az időfelettiből származik. Ezért a dolgunk e téren a helyes ítélet.

Társaság Berzsenyi neve alatt. Múlttal, hagyománnyal és megosztó jelennel. Éppen Berzsenyi nevében gyűjteni össze a széthúzásra oly hajlamos íróembereket és a jóakaratú szimpatizánsokat! Hiszen Berzsenyi volt az eleven példa, milyen magányra ítéli a „szakma” a hivatalos normákat vagy a sznob divatot nem szolgáló, az ön-útját járó alkotót. Mindannyian, így vagy úgy, hibánkból vagy hibánkon kívül valamiféle Niklán élünk – saját kis Niklánkat felépítettük keservesen – s már az is öröm, ha ezt a száműzetést vendégként megbontja valaki. Mindannyiunknak megvan a maga Kölcseyje, persze fiók-Kölcseyk, s ez még lehangolóbb. Nincs ma Magyarországon olyan társaság, ahol csupa barátok jönnek össze. Naivitás volna ebben hinni – s remélni se szabad. De talán nem is ez a fontos, hanem a próbálkozás. Berzsenyi mosolyogna. „Jól van, gyerekek – mondaná –, talán nektek sikerül, talán nem fojtjátok meg egymást kínotokban. Talán tanultatok valami irgalmat” – s elfújná a gyertyát.

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap