Szerbül tanulunk

Mila, cs, 11/08/2018 - 00:02

                                                 

     Pár hónappal ezelőtt megcsörrent a telefon, Olyan hang szólalt meg a drót másik végén, akiét még eddig nem hallottam a telefonban. Bemutatkozás után, rögtön beugrott, utcabéli volt tanítványom szól hozzám.
   – Tanárnő, szeretném megkérdezni, elvállalná-e a lányomat szerb órára. Úgy gondoltam, nem csak az iskolai feladatokat dolgoznák fel, hanem tanítsa meg beszédkészségre is.
    – Rendben van, elvállalom– feleltem neki.
    Megbeszéltük a heti két órát melyik napon, hány órától tartom. Úgy tempíroztuk be az időpontot, ami megfelel a lánynak is, meg nekem is.
    Eljött az első óra ideje. Kapunyitás után a kutyáim olyan ugatásba kezdtek, mintha a világ legveszélyesebb embere jött volna be hozzánk. A kislány megállt a kapuban, és nem mert egy lépést sem tenni. Kinéztem az ajtón, és egy vékony, alacsony termetű, szép arcú kislányt,( kislányt?) láttam, aki első középiskolába jár. Félénken topogott.
Elébe mentem, és megnyugtattam, nem tudnak a kutyáim kijönni az elzárt területről. Máskor nyugodtan jöjjön, még arra is megtanítottam, hogyan kell bezárni és kizárni a kapumat. Különben nem nagy ügyesség kell hozzá, mert akit nem tanítottam, az is minden gond nélkül be tudott jönni. Remélem, az aktuális helyzetet nem használja ki a lopók „szakszervezete” mert abból nagy bajom kerekedne.
Visszakanyarodva a témához, bejött az én leendő tanítványom. Szerényen megkérdezte, hol a helye. Rámutattam a heverőre, ami előtt van az asztal, én a fotelban helyezkedtem el, és elkezdtem a beszélgetést.
Elmondtam neki, hogy ezen túl nem tudok magyarul, és csak akkor jöjjön, ha igazából ő is akar tanulni, nem csak az apuka kedvéért van itt.
Szép fekete szemeit rám szegezte, elmosolyodott, kivillantak hófehér, egészséges fogai, és szerényen megszólalt.
   – Őszinte legyek? Nem igazán van kedvem tanulni a szerb nyelvet, mert nem tudok szerbül. Nekem nagyon nehéz.
       Elnevettem magam, és ő is kínosan mosolygott.
   – Tisztelem az őszinteséged. Nem azért vagy itt, mert tudsz szerbül, hanem azért, hogy tanuljál. Amikor valakivel elkezdek dolgozni, előtte igyekszem kipuhatolni, mennyit tud szerbül.
   – Én semmit sem tudok.
   – Viccelsz velem? Befejeztek az általános iskolát, ott tanultad a szerb nyelvet, most középiskolás vagy, valami csak ragadt rád.
    Azt hittem szerénykedik a kislány. Amikor szerbül egy nagyon könnyű kérdést tettem fel neki, ami így hangzott: „Mi az iskolád neve?” 
Nem szólt semmit. Nézett rám, és egy idő után mocorgott a helyén, és végül is megszólalt.
   – Tudom, csak nem jut eszembe, hogy is kell mondani a neve, meg a hogyan szót.
   Jaj nekem, futott át az agyamon. Ez a gyerek tényleg nem tud egy kukkot sem. Megkapta a kettest, csak hogy ne bukjon meg, de a középiskolában nem ez a helyzet.
Átnéztem a füzetét, ami annyit ért, mint halottnak a csók. A grammatika hada felsorolva, semmi példamondatok, semmi gyakorlás.
   – Áruld el nekem, hányasod van most a középiskolában.
   – Egyesem van, meg kettesem versből, mert azt bemagolom, és elmondom.
   –  Mi nem magolunk, szépen elkezdjük a tanulást, és mindent mondatokon keresztül. Az ismeretlen szavakat megtanulod, és az eseteket lassan, fontossági sorrendben gyakoroljuk.
Mivel az igeidőket sem tanították meg veled az iskolában, azt sem hagyhatjuk ki, mert minden mondatban van legalább egy ige is meg főnév is. Neked ez idegen nyelv, a szókincsedet is szaporítani kell. Most még gondold át amit mondani szeretnél magyarul, azután, igyekezzél elmondani szerbül.
  Ez mind szép és jó, csak lassabban haladtunk, mint ahogyan én szerettem volna.
  Nem egyszer mondta, tudom, de most nem jut az eszembe.
Én is tudtam, hogy nem tudja, és nekem ez mindig eszembe jutott.
Tanultak egy mesét. A címe tükörfordításban: A némaság nyelve. Arról szól, hogy egy pásztor az erdőben megmentett egy kígyót a tűzből, akinek az apja a kígyók királya, és a kígyó ajánlatára a némaság nyelvét kérte, aminek segítségével megértette az álltok nyelvét. Ebből jött a bonyodalom. Nem írom le az egész tartalmat, ezt csak azért szemléltetem, mert volt itt annyi ismeretlen szó, mint a nyű, a füzetlapok szaporodtak az ismeretlen szavaktól, de az eredmény nem marat el. Most pozitív lett a felelet is, nem csak a vers.
     Tanultunk. Tyúklépéssel haladtunk előre, amikor az én kislányom, egyedül is tudott gondolkodva, lassan összeállítani mondatokat. Minden alkalommal megdicsértem, láttam jól esik neki.
A napokban azzal állított be: „Képzelje, valaki felhívta apukámat. Szerbül beszélt. Megértettem, és ő is megértett engem. Mondtam, ahogy tudtam, de megértettük egymást.
   – Na, látod, nem egyszer mondtam már neked, hogy haladunk szépen, ahhoz képest, ahogyan tudtál, amikor ide jöttél.
    Ma is itt volt nálam. Igyekezett magyarul beszélni, de én leállítottam. Erre megszólalt: Akkor mondjon a tanárnő szerbül egy mondatot jövő időben és tárgy esetben.
Ránéztem, és kitört mindkettőnkből a nevetés.
A mai óra igazán vidám hangulatban telet el. Igaz nem én mondtam szerbül a mondatokat, de meg voltam elégedve az én mosolygós kis tanítványommal.
Még mindig gondolkodik, keresi a megfelelő megoldást, egy kis segítséggel, de már gagyogunk szerbül.

   
   
 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap