A szeretet mítosza Jókai Mór Egy az Isten című regényében 1/2

Nyiri Péter - A..., szo, 05/05/2018 - 00:10

 

 

 

„Boldogok a békességre igyekezők: mert ők az Isten fiainak mondatnak.”

(Máté 5, 9)

 

Jókai Mór, a nagy mesemondó mítoszi távlatokból figyelte nemzetünk történelmét, s a nézőpontból üzenet lett: a múlt nagy mítoszi, a világ sorsát eldöntő történései-küzdelmei nem múlnak el a letűnő korokkal együtt. Mindenkor, ma is zajlik a harc, melyben a Jó törekszik kivívni diadalát a Rossz felett. S a jó nem más, mint az aranykort teremtő, embereket közösséggé kovácsoló Szeretet. Jókai mítoszai a kereszténységből is táplálkoznak, s utalásai-szimbólumai gyakran nem csupán megengedik, hanem meg is követelik a szakrális olvasatot…

 

A mítosz alapvető funkciója a kozmosz fenntartása a káosszal szemben, a mítosz alapértelme a káoszok kozmosszá szervezése. Jókai Mór Egy az Isten című regényének is ez a törekvése. Mitologizáló elbeszélésmódjával arra is választ ad vagy keres, hogy miképpen teremthető meg a szeretet és a szerelem erejével egy mikrokozmosz a káoszban. Mindezt egy aktualizált édenkert-mítosz elbeszélésével teszi meg azáltal, hogy feltárja a szeretet és szerelem archetipikus vonásait, teremtő jellegét. Az 1877-ben megjelent Egy az Isten című regényben a szeretet mitologizálásának lehetünk tanúi. Ez tematikailag két szövegréteget jelent: egyrészt a Krisztus hirdette keresztény felebaráti szeretetet, a főhős Adorján Manassé értelmezésében a békét; másrészt a tiszta és őszinte, egyszeri szerelmet. A mű többek között az unitárius vallást mutatja be az olvasónak, így természetesen valamilyen vonatkozásban a kereszténységről, a szeretetről is szólnia kell. Ezt a téma adta kötelességet, a szeretetről való beszédet azonban a regény a tárgykörben szokásosan használatos narratívától némiképp eltérően teljesíti. A szöveg a szeretetnek egy másfajta, ugyanakkor ősi és organikus felfogását kínálja. Egyfajta remitologizálásról, a szeretet és szerelem mítoszának újraértelmezéséről, a műben tisztán kibontakozó normatív rend alapján történő módosításáról beszélhetünk. Ennek feltárása elsősorban a főalakok, Adorján Manassé és Zboróy Blanka, illetőleg a békesziget Torockó alaposabb vizsgálatával kísérelhető meg. Az elemzésben nagy segítséget nyújthat a szereplők és helyszínek bipoláris elrendeződése. Az oppozíciók általi ábrázolás a Jókai-szövegek mitologizáló elbeszélésmódjának egyik poétikai eszköze.[i]A regény alapvető narratív eljárása ugyanis a polarizálás, az ellentétek felállítása és ütköztetése. Az ellentétes felek ily módon egymást is jellemzik, mert tökéletesen ellentétes póluson állnak. Az alkotás szerkezete és cselekménye ezen a bipolaritáson alapszik.

         A regény központi alakja a korábban diplomata, ám a történelmi változások folytán hivatalát vesztett erdélyi unitárius Adorján Manassé. A férfi a béke elkötelezett híve, minden vérontásnak és erőszaknak ellenzője, a gondok és konfliktusok vér nélküli megoldásának hirdetője, a béke szimbóluma. Jellemét mindenekelőtt a békeszeretet, illetőleg a Krisztushoz való viszony, illetve viszonyulása határozza meg. Manassé külsejét a narrátor már önmagában is a béke demonstrációjaként írja le: „Egész arcán valami szokatlan fajjelleg volt kifejezve; széles kidomborodó homloka, erős, sűrű, perzsa szemöldökei, s azokhoz egészen maláji metszésű szemei, tiszta, kék svéd szemszivárványokkal, egyenes görög orra, felvetett felsőajkának sémita jellegű csigavonala, míg kétfelé osztott állán volt valami lengyeles, mintha öt-hat féle nemzetnek az eszménye volna benne összekeverve, s mégis valamennyi egy összehangzó egésszé egyesítve.” Manassé családtörténete a bibliai, ószövetségi történeteket idézi: a tagok bibliai neveket viselnek, egy nagy közösségben élnek békében, szeretetben. Főszereplőnk a legkisebb fiú, ez a József-történetet juttathatja eszünkbe, az Adorján-testvérek azonban „csak annyiban nem hasonlítanak a bibliai Jákob fiaihoz, hogy ők nem adták el egyiptomi kereskedőknek a legifjabb testvért, azért, mert szülőik kegyence volt; pedig ez is az volt; hanem inkább azt tették, hogy ők maguk dolgoztak. Fáradtak, nélkülöztek, hogy a legfiatalabb testvért magasabb pályára neveltethessék. Ez látszott örökölni valamennyiök osztályrészét szellemi tehetség dolgában. A többiek mind igen derék, természetes eszű székely lófők; de ez maga egy lángész…” Így lép hát elénk már az első oldalakon Adorján Manassé, akiről a későbbiek során az is kiderül, hogy kitűnően eligazodik a világi dolgokban, még a kártyázásban is verhetetlen, emellett pedig: bár békés természetű, rendkívüli fizikai ereje van. A nagyítás, heroizálás szintén a Jókai-szövegek mitologizáló beszédmódjának szokásos eleme, s az ószövetségi allúziók tovább erősítik az esetleges hiperbolizmust.

         Manassé a regényben a megmentő alakjában tűnik föl, hősként, aki képes megragadni, és befolyásolni, irányítani a történések kusza szálait. Az unitáriusok hitében Jézus nem Isten, hanem ember, ilyen minőségében azonban példaként követendő az ember számára. Ez a felfogás határozza meg Manassé világnézetét. Az ő Krisztus-képe egy, a megszokottól eltérő Krisztus-kép, melyben a kultusz helyét a tett, a cselekedet kötelessége veszi át. Ez egyben a szeretet mítoszának/parancsának átértelmezése is, hangsúlyeltolás – az imádó-leboruló Istenszeretet helyett a cselekvő emberi szeretet hirdetése. A regény világában – és a mitologizáló narratíva általi kiterjesztésben a mindenkori jelenben – mindez az ideálishoz közelítő, az emberi lehetőségek engedte boldogság-lét teremtő feltétele. Az út a boldogsághoz.

         Manassé számára Jézus nem Isten, akit imád, hanem az embere, akit követ! Ebben az áloppozícióban rejlik Manassé jellemének titka. Áloppozíció, mert a két viselkedésmód – a követés és az imádás – korántsem zárja ki egymást, csupán ok-okozati viszonyról, sorrendiségről van itt szó. Míg a Manassén és az unitárius közösségen kívüliek számára Jézus az Isten, akit imádnak, de nem feltétlenül követik tanítását, mert hitük kimerül egy kultusz, egy életrajz iránti hódolatban; addig Manassé számára Jézus üzenetén van a hangsúly: ő tehát az aktív befogadás, a követés híve a passzív hittel szemben. Számára Krisztus egy tökéletes ember, akit tettekben kell követni, cselekedeteinkben mintául venni, s ezért tisztelni. Manassé törekvése ennek folytán a tökéletesedés. Jókai regényeinek egyik visszatérő mítosza éppen az „egész ember”, a testben lélekben tökéletes ember mítosza. Jókai eszményi hősei valamiképpen mindannyian e cél megtestesítői, vagy éppen e cél felé tartanak.

A különbség tehát abban áll, hogy itt az imádat-tisztelet Jézus példakép voltában rejlik, az elérhetőségében-követhetőségében, a másik esetben viszont az elérhetetlen isteniségében. A regényben az unitáriusokétól eltérő felfogás azonban a rossz cselekedeteket is ismeri: Krisztus elérhetetlen kultusz ugyanis, Vele azonosulni Istensége miatt lehetetlen. Emiatt pedig az ember más azonosulási mintákat keres és teremt magának: pénzt, karriert, mámort stb. Manassé ellenben csak Őt ismeri, és senki mást, mert számára ő a „legdicsőbb ember”.

         Manassé szerint éppen ez az értelmezésbeli különbség fordítja rossz irányba az emberi történelmet. Ez minden pusztítás oka: hogy Krisztust nem követik, nem az a céljuk, hogy úgy viselkedjenek, mint ő. Hiszen ez már eleve kizárna minden rosszat. „A bosszúállás istenek bűne, állatok erénye. A megtörtént rosszat jóvá nem teszi. Ez különít el engem és maroknyi híveimet az egész világtól. […] Akik azt állítják magukról, hogy Jézus követői, nem emlékeznek arra, hogy ő a keresztfán azt mondá gyilkosaira: Bocsáss meg nekik, atyám, mert nem tudják, mit cselekszenek!”

A regény lélektanilag egyik legkiélezettebb helyzetében a narrátor mintegy leleplezi Manassé igazi érzéseit. Amikor neki, a békeapostolnak harcba kellene mennie hazájáért, habozik, hiszen példaképe, Krisztus sohasem ragadna fegyvert. Ő azonban nem képes erre, hanem a harc mellett dönt. S ekkor egy Krisztus-szobor előtt megvallja: „Én csak egy ember vagyok!…Nem tudok hozzád fölemelkedni!” Ez a vallomás árulja el az olvasónak Manassé megrendítően mély hitét, s mutatja meg valódi személyiségét. Nem Krisztus személyében, istenségében való kételkedéséről van esetében szó, hanem a Krisztus-jelenség értelmezéséről: az általa elhozott Üzenet és annak teljesítése erkölcsi kötelességként áll hitvallása központjában. Manassé a békét emelte hitágazattá, mert ez a cselekvő szeretet egyenes következménye. Ez voltaképpen egy hermeneutikai kérdés: a jézusi élet értelmezésének kérdése. Ebben van Manassé és a többiek között elkülönböződés: míg mások Krisztust Isten megnyilatkozásaként, a Teremtő önvallomásaként, csodaként fogják fel, de csakis így, addig ő cselekedetként, tettként, azonosulási mintaként, felszólításként, egy erkölcsi kategorikus imperatívuszként (élj úgy, ahogyan Ő tanította!). Manassé számára Jézus valóban az út, melyen járni kell: vagyis az általa elhozott igazság, azaz a kinyilatkoztatott – a szereteten alapuló – életmodell maga Krisztus, akit követnie kell: emberként. A jelenség napjainkban is él még, gondoljunk csak a nemrég nagy izgalmat keltő Da Vinci-kód című regényre. A könyv Jézus életének állítólagos titkait, eddig nem ismert részleteit igyekszik leleplezni, így akarván gyengíteni vagy módosítani a kultuszt. Vagyis kizárólag a személlyel, az életrajzzal foglalkozik. Ennek a törekvésnek az a negatív hatása, hogy Krisztus kapcsán az embereket nem a szeretet üzenete, a tanítása az üdvösségbe vezető útról érdekli, hanem olyan dolgok, hogy például volt-e felesége. A forma kerül előtérbe a tartalommal szemben.

 A regény mitologizáló – a szeretet, Krisztus mítoszát újraértelmező – elbeszélésmódja ezt az elkülönböződést – hogy kultuszként avagy mintaként értelmezik-e Jézust – igyekszik feloldani, mégpedig úgy, hogy a mű végkifejletében a Manassé történetének folytonosságát és világának megmaradását beszéli el, míg a másik véglet képviselőit kivonja  a társadalomból.

         Manassé példaképének tekinti Jézust, s azonosulási törekvése eredményezi azt, hogy a regény folyamán ő maga is krisztusi alakká válik. Megszabadító volta általánosan érvényes: messiása ő Blankának és népének, a torockóiaknak is. A szöveg több utalást is tesz Mananssé Jézushoz való hasonlatosságára: például Blanka talált egy férfit, aki megér harminc ezüstpénzt; vagy hogy Manassé olyan hű, mint az árny, és olyan tiszta, mint a fény. Manassé heroizálását a narrátor több allúzióval is erősíti. Ilyen a bibliai Dávidra való utalás: a férfi távollétében szerettei Dávid-zsoltárt énekelnek, testvérét – aki rendkívüli módon hasonlít hozzá – Dávidnak hívják. Amikor pedig Manassé az ellenség táborába mint oroszlánok barlangjába megy be, és sértetlenül tér vissza, Dániel alakja juthat eszünkbe. Egy helyütt maga az elbeszélő nevezi mítoszi hősnek Manassét: „Valamennyiben Manassé volt a mítoszi hős, Sámson, Botond, Szent László, ki egymaga küzdött a seregek ellen, vasajtókat tört ki, ászokgerendát forgatott buzogány gyanánt, söprötte az ellenhadakat soronkint”.

Manassé alakjában az a mítosz játszódik le újra, hogy a szeretet és igaz hit erejével hogyan lehet mítoszi nagyságrendű tetteket végrehajtani: kozmoszt teremteni a káoszban.

         Manassé karakterét és krisztusi alakját erősíti szereplői ellentétpárja: Vajdár Benjámin. A korábban barát és szintén unitárius – ám közvetlenül az esküvő előtt Manassé húgát elhagyó és más vallásra térő – Vajdár ördögi vonásokkal felruházott figura. „Vagy olyan boldoggá fogom tenni önt, aminővé valaha férfi tett egy asszonyt, vagy olyan szerencsétlenné, amilyenné valaha ördög tett egy embert”, mondja Blankának. Ő az élvvágy, gyönyörvadászat és az úrhatnámság megtestesítője, eszményi szép alak velejéig romlott lélekkel. Manasséval való harca Jézus és Júdás történetét idézi elénk. A Diurbanu néven gazdálkodó, saját népét irtó Vajdár a szöveg szerint „saját népéből támadt áruló”. Pusztító serege pedig „négyezer fejű óriás kígyó”. Kitűnően megvilágítja jellemét az a jelenet, melybe egy elpusztított falun halad át, ahol mindenki rettegve jár, ám ő tökéletes boldogságban, az éjszaka uraként lovagol. A gonosszal, árulóval való harc és a neki való megbocsátás tehát a főhős alakját szintén a Jézuséhoz közelíti.
 

 Folytatjuk....

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap