A szeretet nyelvéről, pünkösd után

Nyiri Péter - A..., h, 06/09/2014 - 00:17

„Nosza szálljunk alá, és zavarjuk ott össze nyelvöket, hogy meg ne értsék egymás beszédét.” (Mózes I. 11.7)

Állandó kiállításunk Európa terének egyik meghatározó eleme id. Pieter Brueghel Bábel tornya című festményének (kb. 1563) nagyított másolata. Ezzel utalunk a nyelvi sokszínűségre, hiszen a torony története ezt idézi, az adott helyzetben, környezetben (egy nyelvi múzeumban) elsősorban erre utal. De mi köze lehet valójában a bábeli toronynak a nyelvekhez?

Meglehet, hogy a bibliai Bábel tornya történetet egy nyelvészeti kérdés megválaszolásának, a nyelvek különbözősége-sokfélesége megokolásának-magyarázatának tekinteni szerint téves következtetés. Miért is lenne a földi világ nyelvi sokszínűsége, az éghajlatnak, antropológiai  sajátosságoknak és gondolkodásbeli heterogenitásnak megfelelő, abból származó emberi soknyelvűség eredője egy büntetés? Miért akarná a Teremtő, hogy teremtményei ne értsék egymást, eleve azt feltételezve, hogy az egymást értés képességét kizárólag rosszra használnák (még ha a toronyépítés ezt is igazolta)? De hát a szavak a lélekben, elmében születnek. Bábelnél elveszett egy közös nyelv. De melyik volt ez a(z ős)nyelv?

A Szentírás költői képekben beszélő példázatsor, a szimbólumok nyelvén szóló tanítás. Ekképpen kell tehát értelmezni: elszakadva az elsődleges jelentés felszínes válaszokat kínáló értelmétől, s a lényeget nyújtó tartalmi rétegek után kutatni. A bábeli történet alapképlete az lehet, hogy az egymást értő emberek a magasba törés következményeként érthetetlenné válnak egymás számára. A nyelv, melyet mindenki megért, mely közösséggé formál egyéneket s azonos dallamban pendíti meg a különböző lélekhúrokat: a szeretet. Az ősnyelv, a kezdetben lévő Ige, a napot-csillagot mozgató áldásos rezgés, melyre válaszolva egyszerre, egymást értőn dobban az emberi szív. A torony(építés) azonban megtöri a harmóniát, benne a felfelé törekvés, az Istenhez hasonlatossá válni akarás, az embernek önmagát istenné emelése tárgyiasul. A magasba törés az egyén saját vágyait-érdekeit példázza, a gőgös-törtető elkülönülést. A vízszintesen mozgó, önmagát mások mellé rendelő, szeretetben társító szellemi haladás helyett a fölérendeltség helyzeti előnyét megcélzó emelkedés anyagi vágyát. Mely, éppen az elkülönülés, a közösségből való érdekelvű kiszakadás folytán a közös nyelv, a szeretet elvesztését is jelenti. Hiszen nem értheti a másikat, nincs abban szeretet, aki csupán magára néz. Ez okozza a soknyelvűséget: mindenki sziget, saját célokkal, független, önző álmokkal, a közös értékek semmibe vételével. S az emberek szétszélednek, mert a szeretet elvesztése a távolodással egyenlő. Zavar a harmóniában, káosz a megértésben: ez Bábel tornya. Ám a Szentírás vigaszt nyújt a kereső, újbóli összhangot „reménylő” léleknek. Bábel ellenpontja Pünkösd, a Szentlélek kiáradása: míg az addig egymást értő toronyépítők elveszítik közös nyelvüket, a különböző nyelvet beszélők mind egyformán megértik az apostolok üzenetét. Mert ők a szeretet, Krisztus nyelvén beszélnek: megérti szavukat minden ember, bármely nyelven is beszéljen. Krisztus újra ledönti a bábeli tornyot, s felkínálja az emberiségnek az ősnyelvet, hogy a szeretetben egyesüljenek a nemzetek, s a magányos toronyember évezredei után eljöjjön a láncszerűen építkező emberi(es)ség korszaka.

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap