Szilveszter Napja (2014. december 31.)

Szerkesztő A, h, 12/31/2018 - 00:28

 

 

 

 

 

 

 

 

Zárjuk az esztendőt „ jó kedvvel, bőséggel…”

 

    A világban szétszórt magyarság számára mindenhol másképpen végződik a Krisztus utáni 2014. esztendő. Ennek ismeretében talán érthető, miért nehéz egyenleget vonni, miért nehéz értékelni a hátunk mögött hagyott évet. Valószínűleg nem vagyok egyedül: százak, ezrek, milliók érezhetnek ekképpen. Míg az Erdélyben élő nemzettársaink következetesen a székely autonómiáért emelték fel a hangjukat, míg az Ukrajnában rekedt kárpátaljai magyarok a polgárháború széljárásának voltak nap, mint nap kitéve, addig az anyaországi magyarság választásokkal és tüntetésekkel terhes évet zár maga mögött.

   Tágabb értelemben sem könnyű elemzést készíteni. A világ például hozta a maga formáját. Hozott sikert, nagy összeborulásokat, életünket gyökerestül felforgató műszaki vívmányokat éppúgy, mint gazdasági válságot, háborút, véres leszámolásokat. A szilveszteri mérleg nyelve valahogy így alakul: nekünk, magyaroknak, volt részünk sikerekben – magyar sportolóink például sorra nyerték nekünk a világversenyeket-, de igencsak kellemetlen botrányokban is – az internetadó bevezetésének ötletén felhördült a világsajtó.

  Mi, magyarok tehát felemásan éltük meg ezt a 365 napot. Egyrészt ugyanis a nemzetiségi lét oxigénnel dúsított levegőjét szívhattuk magunkba. Másrészt viszont olybá tűnik – félelem, lustaság, nemtörődömség miatt? –, mintha nem igazán éltünk volna a lehetőségeinkkel. Pedig a Ló évétől búcsúzunk szilveszter estéjén, ami köztudottan a magyarokhoz közel álló állat. Laikusként most még nem is tudnám lóhalálában megmondani, hogy elszaladt-e velünk ez a ló, netán lóvá tett, esetleg honfoglaló eleink délcegségével ültük-e meg, s ha hont nem is, de legalább némi biztonságot, legalább egy lóhossznyi előnyt szereztünk-e? Így hát meg is hagynám ennek eldöntését az erre érdemes szakembereknek. Annyit azonban tudok, hogy lótottunk-futottunk nem keveset leginkább a puszta megélhetésünkért, s bizony az is előfordult, hogy nem mindig mi ültünk a nyeregben. Mert azért nem mindegy, hogy lóháton, vagy a paták alatt lépünk be a következő esztendőbe.

   De fordítsuk kicsit komolytalanabbra a szót, hiszen még is csak Szilveszter van ma, s az évet himnuszénekléssel, pezsgődurranással, vidámsággal telve kell zárnunk. Engedtessék meg, hogy egy régi, de kedves szilveszteri történetet osszak meg gondolataim végén.

   Van annak már egy évtizede is, hogy az év utolsó napján hogy, hogy nem rám esett az ügyelet a nyomdában. Az óév utolsó lapszáma azonban úgy készült, mint a Luca-széke. Ludasok voltak ebben az újságíró kollégák is, akik az óránként egyre inkább közeledő szilveszterre való tekintettel a világban történő minden apró-cseprő hírre vidám pohárköszöntőt mondtak és igencsak buzgón emelgették az íróasztalfiókba rejtett pálinkás poharakat. A lapzárta már Damoklész-kardjaként lógott a fejünk felett, de dolgozni már senkinek sem volt kedve. A legidegesebb azonban mégis csak én voltam, mert tudtam: a nyomdászok is szeretnének időben hazaérni szeretteikhez és nem velem, hanem velük tölteni az év utolsó napját. De ahányszor beléptem a rovatok szobájába, hogy nógassam őket, mindig egy nagy ölelés, egy harsány BÚÉK és egy üveg vodka fogadott az asztalon. Kétségbeesetten mentem be a Főszerkesztőhöz, hogy csináljon már valamit, mert ha a „fiúk” így folytatják, nem lesz soha kész a holnapi újság. De ott is ugyanazt kaptam csak a változatosság kedvéért a Főnök – talán magasabb beosztásának hangsúlyozására – már vizespohárból kortyolgatta az itókáját. Bevallom akkor ott, kínomban elpityeredtem. És ekkor bejött az összes kollégám és bevallottak mindent, kezembe nyomva a másnapi lapszám még nyomdafestéktől ragadó példányát. A lapszám már délután kettőre a nyomdában volt, egyik öreg kollégám titokban levitte a fóliákat, persze összejátszva a nyomdászokkal készült el minden. Mint kiderült a vodkásüvegekben is víz volt és a tréfás pohárköszöntők is egy előre elkészített forgatókönyv alapján hangzottak el aznap. Míg ezeket a turpisságokat mesélték dőltek a nevetéstől, és persze már én is, hogy így sikerült rászedniük. Azt hiszem az a szilveszteri munkanap volt életem egyik legemlékezetesebb napja.    

   Ezzel a kis történetemmel csak azt szerettem volna hangsúlyozni: lehet bármilyen kétségbeejtően rossz a helyzet, a borúra mindig a derű jön. S mint ahogy nemzeti imánkban, a Himnuszban is énekeljük ma este: „ jó kedvvel, bőséggel…” zárjuk az idei esztendőt.      

 

Boldog, békés, áldásos újesztendőt valamennyi magyar nemzettársunk számára!

 

 

Fedák Anita

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap