Szurokfény

Döbrentei Kornél, sze, 04/19/2017 - 00:04

 

  

  

 

                  

 

                                    

 

 

                                               Kormos Istvánnak

 

Lehet, mozdonykerékre hangszerelt

sors robog felém.

                            Szôlôkarókkal

fölparcellázott agyamból kikélnek

a rémek, vércsöppekkel labdázgatnak

e lassan megférgesedô tavaszban –

fényességes országutak a borotvák.

 

Nagy lélegzet hiába fú veszettül,

istenmenekítô mélyeimbôl

dôl a bûz, akár a rügyeket

kamaszodó táj, gyomrából a lila

kankalincsordák.

 

Epekeserû az ígéret.

 

Akaratom óriás bimbait,

két öklömet, bár nyelje el a cethal-ég,

Faust, légy a barátom! – és

meglepem a tengert feledés közben.

 

A hátam megett szörnyû felvonóhíd,

elüszkült szivárvány csikorog, a pokol

világossága elôttem;

                                Néró

fölgyújtotta az eget – hajnalodik.

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap