Találkozás a kukánál

Steinné Gruber ..., p, 12/08/2017 - 00:04

 

 

 

 

 

 

Az öregember a semmibe révedt.
A kukában matató keze a sonkás-zsömlére tévedt.

S hogy mi volt a bűne?
A múlt rezsim miért verte, űzte?
Mert 56-ban a lyukas trikolort, az ablakába tűzte!

 

Öreg volt, rokkant és éhes.
Felnyitotta a kuka tetejét, éppen bele akart nézni, amikor
egy durva hang ráripakodott.
"Húzz el innen, öreg, mert a falra kenlek!"
Ez a másik sem volt már fiatal.
Az öregember összerezzent.
Agya, mint egy komputer, dolgozni kezdett.
Összehúzott szemhéja alól nézte a jólöltözött alakot, aki
egy félbehagyott sonkás zsömlét dobott a kukába.
Ezer közülis megismerem a hangját, gondolta az öreg.
Hirtelen minden apró részlet, minden elhangzott szó, mint
egy film, előbukkant a régmúltból.
Megtántorodott.
"Ö az!" Suttogta maga elé remegő szájjal és merőn a másik
szemébe nézett.
"Mit motyogsz? Vén hülye, részeg disznó."
Az öreg előtt annyira elevenen jelent meg a múlt, hogy
feljajdult. A rég behegedt sebek újra felsajdultak.
Látta magát félholtra verve, vérbefagyva, szétrugdalt
vesével, maga alá vért vizelve.
Remegni kezdett. Meg kellett kapaszkodnia a kukában,
nehogy elessen.
A gépsonkás rápillantott nyomorék kezére és gúnyosan
megszólalt: "Mi van, öreg? A sok kukázástól lekoptak a
körmeid?" ... és röhögött!
Az öregember gépiesen hátradugta a kezét.
Beidegződött mozdulat volt, önkéntelen, riadt, védekező.
A régvolt képek emlékeiben tovább peregtek. Majdnem
felsikoltott, mert újra belényilallt a fájdalom, mint amikor
villát nyomtak a körmei alá, élvezve kínjánakminden kis
részletét.
Aztán leütötték, hogy ne ordítson, mert bántja a fülüket.
Hárman ugratta rá. Ütötték és verték.
Elvesztette az eszméletét.
Amikor magához tért. .. (bár ne tért 'volna!) a fájdalomtól
nyüszített, mint egy állat.
Az egyikük egy cigarettacsikket nyomott a markába és
addig taposta a kezével együtt, míg szét nem törtek az ujjai.
A másikkettő meg biztatta: "jól taposd el, nehogy tűz
legyen," és röhögcséltek, mint egy jó viccen.
Amikor a kínzásába belefáradtak, otthagyták a földön.
Rövid idő múlva már négyen jöttek vissza. Fölrángatták a
földről, egy székre ültették. Annyi ereje sem volt, hogy
megtartsa magát, mégsem esett le; hogy miért? Mert
amerre dőlt, onnan arcába csaptak ököllel, helyre
igazították!
Fölváltva püfölték. Az arca már nem volt emberi arc, csak
egy véres, püffedt húscafat.
"Üssetek már agyon ... " motyogta, mert értelmes szavakat
nem tudott széttört álkapcsával formálni. A száját sem
tudta becsukni, hiába próbálta. Véres nyála végigfolyt a
mellén.
Most megszólalt a negyedik: "Ülj egyenesen, mert a falra
kenlek! ... Eddig dolgoztunk, most jön a szórakozás, és ne
hidd, hogy a te szórakozásodról nem gondoskodunk,"
egymásra néztek és röhögtek.
Ketten kimentek.
Pár perc múlvaegy tizenhárom éves kislányt hoztak be.
Az ő kislánya volt!
Akkor, ott, előtte megerőszakolták.
Ö eszméletlenül arcra bukott.
Most állati üvöltés tört ki belőle: "Miéééééééééééért?
Miért?"
„Mit üvöltesz, vén marha?"
Az ismert gyűlölt hang térítette magához.
Sok év telt el azóta. Az öreg egész közel lépett hozzá.
Merőn nézett a gépsonkás szemébe.
A másik összerezzent.
Ezt a tekintetet már látta valahol. "Na takarodj innen,"
mondta zavartan.
Az öreg, nyomorék ujjával mellbe bökte: "Te voltál az
egyik!" S fogatlan szájával közelről szembeköpte.
Már jó páran álltak mellettük.
A gépsonkás körülnézett: "Maga tényleg bolond," mondta
hátrálva, majd gyorsan megfordult ésa Mercedeséhez
iszkolt.
A kocsi hangtalanul suhant bele az új magyar valóságba!  

  

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap