Tamási Áron emlékezetére (Megemlékezés)

Kondra Katalin, szo, 05/26/2018 - 00:12

 

 

 

 

 

Nem volt szerencsém találkozni Áron bátyámmal, mert mire én megszülettem (1975), ő meghalt (1966).

Vérrokoni kapcsolat nem volt köztünk, de székelynek a székely bátyja vagy nénje, ángya vagy sógora, esetleg komája. Arrafelé ez is rokonságnak számít. Az iskolában ismertem meg Tamási Áront, a Bölcső és bagoly életrajzi regényén keresztül. Ha a személyével nem is találkoztam, de a szellemével mindenképp, mert az erősen kivilágított az írásaiból, éppen úgy, mint a szülőföld szeretete. Láttam a tájat, amiről oly nagy szeretettel írt. Nyomában járok, mert ott születtem. Én Csíkszeredán, ő Farkaslakán. Itt élek, és talán itt halok meg, ahol ő is élt és meghalt, Magyarországon. Mosolyogva olvasom ízes szavait: „Valamelyik farsangon Csíkszentmihályon megbicskázták az ördögöt: meghalt azonmódúlag, s angyal lett belőle. Így aztán egész Csík ördög nélkül maradt, ami mégis suta állapot egy ilyen híres országban.” Szeretnék hozzáhasonlóan ízes mondatokkal írni. Megőrizni szülőföldem örökségét a jövőnek. Ma is tőle tanulom a hazaszeretetet: „A madárnak… szárnya van és szabadsága, az embernek pedig egyetlen szülőföldje és sok kötelessége.” Húsz éve annak, hogy elhagytam a helyet, ahol világra jöttem, de úgy érzem: „Az ember a szíve mélyén örökké oda való, ahol született.” Az otthont keresők keserű útját járva, az ő szavai vigasztaltak: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” Végezetül álljon itt egy mondat, mely az én szívemből született Tamási Áron lelkülete nyomán: „ …vigyázat élő facsemeték/ kikben szunnyad almafák nedve/ nem lesznek soha narancsfák/ azok közé ültetve se!” 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap