Tamási Áron emléknapra (1897 - 1966)

Kondra Katalin, sze, 09/20/2017 - 00:11

„Amihez Tamási Áron hozzáért, az menten megszépült. Az ő szemén keresztül a valóság mesevilág, nála a sötétség is tündérfényekkel világít. De Tamási Áronnál a mese is a valóság súlyosságára és bánataira vall; az ő szemén keresztül az állatok és a fák is a világ nagy összefüggéseit példázzák; nála ugyan minden agyafúrt székelységgé válik, de az ő székelysége maga az ezerarcú emberiség. A lélek nagy gyönyörűségei közé tartozik Tamási Áron novelláit olvasni, és ez a nagyon nagy, nagyon művészi novellaíró úgy mellékesen kitűnő regényeket és igen egyéni hangú, szívhez szóló, jó drámákat is írt.” Tamási Áron székely volt, ezért identitásának megfelelő látásmóddal, stílussal formálta műveit. A gyermekkorban megtapasztalt és magába szívott élmények, emlékek hatása, a hagyományok, a környezet, ahol felnőtt, mind befolyásolták. Mélyen vallásos lelkülete hajlamossá tette a misztikumokra, ugyanakkor realista, a tényekhez ragaszkodó egyéniség volt. „Tudta, hogy magamagától még a mennyei segítség sem jön el, ha mi magunk nem teszünk okosan a saját érdekünkben. Kedvesen ravasz, mókás kedvű szegényemberei körülbelül úgy gondolják a nagy igazságszolgáltatást, hogy „segíts magadon, isten is megsegít". Ámbár néha ezek a szegények gyanakodni kezdenek, hogy hátha még az életen túl is olyanfajta világ van, mint egy átlagos székely faluban, és talán a mennyei hatóságok is előnyben részesítik a gazdagot a szegénnyel szemben, hát akkor jobb az örök halál, mint a feltámadás. Erről szól az egyik legeslegszebb és legtragikusabb humorú novellája, a Rendes feltámadás.” 1897. szeptember 19-én Farkaslakán született, 1904-től ott járt elemi iskolába. 1910-től a székelyudvarhelyi katolikus főgimnázium tanulója. 1916-ban behívták katonának. 1917-ben hadiérettségit tett Gyulafehérváron. Ki akart törni az elődök paraszti életformájából, méghozzá nem is a szellemi élet, hanem a városi-polgári életforma felé. Ezért megy a gimnázium után kereskedelmi akadémiára, majd annak elvégzése után banktisztviselő lesz. Később szűknek érzi Erdélyt, huszonhat éves korában kivándorol Amerikába, pedig akkorra már egy novellájával Kolozsvárott pályázatot nyert. A honvágy szülte elhagyott otthon képei, emlékei, hagyományai hatására, felébred benne az írói öntudat. „Székely népballadák, népdalok és népi mókák ihlették azokat a novellákat, amelyekből első kötete, a Lélekindulás összeállt. Amerikából küldte haza a kéziratot a kolozsvári kiadóhoz, ahol 1925-ben megjelent. Az irodalom azonnal felfigyelt rá: a romániai is, a magyarországi is. Erdély hazavárta ezt a mindenkinél erdélyibb hangütésű írót. És a következő évben Tamási Áron haza is tért. Ettől kezdve javarészt Erdélyben élt a felszabadulásig, majd a felszabadulás után Magyarországon. Egymásután jelennek meg novelláskönyvei. És az olvasóknak tudomásul kellett venniük, hogy ez a tündéri bájú író a szegények igazságának kemény szószólója, aki még parasztfelkeléssel is rémíti az úri világot (Hajnali madár). De aki nem akart odafigyelni az író társadalmi-politikai igazságaira, azt elbájolta a mese, a komor valóság fölött lebegő derű és humor. Már a húszas-harmincas évek fordulóján nyilvánvaló volt, hogy Tamási Áron a legnagyobb magyar novellisták közé tartozik. Közben egymás után jelentek meg regényei is. Előbb A szűzmáriás királyfi, amelyet javarészt még Amerikában írt, s csak végső csiszolása készült el otthon. Tragikus történet a természet igaz törvényei szerint élni akaró székely diákról, aki összeütközik a társadalom embertelen törvényeivel. Kevés műben érződik ennyire az író misztikumra hajlandó világszemlélete. A helyzetek kritikai erővel reálisak, a hangvétel közel áll a balladához, a megoldások valóságon kívüliek: költői mű, de nem realista regény. Annál realistább, de legtávolabb is áll Tamási életművének egészétől a Címeresek, amelyekben az erdélyi világ feszültségeit rajzolja meg. Jó regény, de más is megírhatta volna. Ezek után következett a főmű: az Ábel-trilógia. Előbb az Ábel a rengetegben, a talpraesett székely favágólegény mesébe illő, mesevarázsú története, majd folytatásai: Ábel az országban és Ábel Amerikában. Ábel megjárja írójának útját: a természet világából eljut a városba, onnét a nagyvilágba. Végül tapasztalatainak eredményeként visszamegy a természetbe. Ábel történeteiben semmi misztikum: csak természetszeretet és a polgári világ kritikája. Annál erőteljesebben tör ki a misztikum a következő regényben, a Jégtörő Mátyásban. De olyan bájosan játékos könyv, hogy akár a misztikumát is csupán játéknak tekinthetjük. S mindezek közben Tamási sikeres drámaíróvá nőtt. Elbeszélő erényeit át tudta menteni a színpadra is. A felszabadulás idején mindenki úgy tekintett rá, mint a legnagyobb élő írók egyikére. Ettől kezdve politikai méltóságokat is betölt, de alkata szerint nem gyakorlati politikus, az ő világa az irodalom. Egy ideig még ugyanabban a modorban ír, mint azelőtt. De az ötvenes évektől kezdve fokozódik igénye a valóság ábrázolása iránt. Stílusa változatlanul szép, de a meseszerűség helyét egyre inkább a történelmiség váltja fel. Regényes önéletrajza, a Bölcső és bagoly egyben a székelység útját és életkörülményeit elemzi, megmutatván, honnét indult és hogyan emelkedett ki az író. Az 1848-ról szóló Hazai tükör történelmi regény: a Székelyföld és benne egy székely legény története a szabadságharc idején. Erre a művére kapta meg az író a Kossuth-díjat. Majd a Szirom és Boly kifejezetten „mai tárgyú" regény, nem is Erdélyben játszódik, hanem a Dunántúlra telepedett bukovinai székelyek között. Itt már termelőszövetkezetről, a szocialista építésről van szó, természetesen Tamási-stílusban. De témavilága bizonyítja, hogy jelen volt, és jelen akart mindig maradni.”

 

Forrás: Literatura.hu (Hegedűs Géza) 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap