A távollét

Mila, cs, 04/25/2019 - 00:02

 

 

 

Az általános középiskolában tanítottam magyar nyelvet és irodalmat. Szerettem a gyerekeket, mert általános iskola ötödik osztályától kezdve osztályfőnökük voltam. Mikor elindultak a középiskolába, megnyílt Kishegyesen is az általános középiskola a szabadkai középiskola kihelyezett tagozataként, ahol két évig tanultak a gyerekek, és innen mentek a tanulók azután arra a szakra, amit választottak. Közben annyira megreformálták az iskolarendszert, hogy a tanárok zöme zúgolódott, nekem meg elment a kedvem az iskolától. Egyik kedves kolléganőmnek az apja igazgató volt a vasfeldolgozó gyárban, ahova fordítót kerestek. Megkértem, beszéljen az apukájával, és én átmegyek a gyárba fordítónak. Így történt.

Egy irodába dugtak, ahol hárman ültünk a szobában. Megkaptam a száraz ülések anyagát szerb nyelvről magyarra fordítani. Unalmasabb munkát nehezen tudtam volna elképzelni.

Gyorsan rájöttem, mekkora hibát követtem el, de már akkor késő volt.

Nem sok idő eltelte után kijött az egyik kollégám a gyárba hozzám, azzal, hogy milyen osztályközösséget teremtettem én. Őt bízták meg az osztályfőnöki teendőkkel a volt osztályomban.

- Ezekkel, a te gyerekeiddel nem lehet bírni! Elkényeztetett, válogatós, durcás társaság. Azt mondták a szemembe:  engem biz a nem fogadnak el osztályfőnöknek, mert te voltál, meg te is maradsz az osztályfőnökük. Egyszerűen nem birok velük. Gyere be az iskolába kérlek, és tegyél rendet, mert én elkezdem a büntetéseket kiszabni.

- Álljál már le! Próbáld megérteni, ezeknek a gyerekeknek, immár hatodik éve osztályfőnökük voltam. Egymás gondolatát is ismertük. Nézz szét az osztályban! Van maximum három jó rendű tanuló, a többi mind kitűnő meg jeles, azok között is több a kitűnő. Lesz nem egy Vuk-diplomás gyereked, akik tiszta kitűnőek. Kezeld őket egyenrangú partnerként!

Mikor elment a kolléga, kavarogtak bennem az érzések. Egyfelől örültem annak, hogy ennyire hiányzok a gyerekeimnek, most még jobban hiányoztak ők is nekem, és nem győztem sajnálni önmagamat, amiért ilyen óriásit hibáztam: otthagytam őket, az iskolát.

Aznap este bementem az iskolába, ott is az osztályom tantermébe, és a táblára ráírtam: viselkedjenek diákhoz méltóan. Ha bármilyen problémájuk akad, jöhetnek hozzám, továbbra is szívesen segítek, de az osztályfőnöküket ne hozzák ki a sodrából. Másnap este az egész osztály bezsúfolódott a lakásomba virággal virágvázástól. Sokáig elbeszélgettünk, kávéztunk, a lányoknak jósoltam a csészéből. Igazán szép estét rendeztek nekem.

Az új munkahelyemen tettem a munkámat, megkeserítettem a szobatársam életét, mert tél lévén, fűtöttek kegyetlenül, az egyiknek állandóan melege volt, ezért kinyitotta az ablakot. Én az ablak alatt ültem, jött a hátamra a hideg, szó nélkül felkeltem, becsuktam az ablakot, dolgoztam tovább, ő meg kénytelen volt kimenni az irodából, és valahol lehűteni magát.

Még három hónap sem telt el, amikor Baranyi János, az Önigazgatói Érdekközösség titkára, meg a községi tanüggyel foglalkozó Selić Vuko kijöttek a gyárba, és beszélgetést kértek.

Elvonultunk egy külön irodába.

Baranyi János, akit különben igazán tiszteltem becsületessége miatt, meg tudásáért, kezdte el a beszélgetést, egyenesen a közepébe vágott.

- Nézze Radmila, mi most itt tulajdonképpen lánykérőben vagyunk. Merem remélni, hogy két férfit nem fog kikosarazni.

Mosolyogtam.

- A község azt a határozatot hozta, hogy önálló középiskolát alapítunk. A Kezdeményező Bizottságban legalább hét egyetemet végzett tanárra van szükség. Hivatalosan el kell indítani az eljárást. Nem lesz könnyű. A feltételeket is biztosítani kell. Kishegyesen lenne a magyar, Lovtyenácon meg a szerb nyelvű oktatás. Olyan emberre van szükségünk, aki mindkét nyelvet jól ismeri, meg olyanra (itt már hízelgett), aki mindezt véghez is tudja vinni. Azt gondoltuk, Radmila lenne erre a legalkalmasabb. Az Alapító Bizottság elnöke lenne, majd az újonnan megalakult középiskola igazgatója.

Már az első mondatánál tudtam: vállalom a feladatot, csak visszamehessek az iskolába, de hallgattam.

Mikor János befejezte a mondókáját, Vuko is hasonló szavakkal győzögetett, megígérve a messzemenő segítséget.

Most már rajtam volt a sor.

Úgy tettem, mint aki nagy gondban van. Nem tudja, mit tegyen.

- Nézzék, ez mind szép, de nekem itt sokkal több a fizetésem, meg cseppet sem felelős a munkaköröm. Ha elvállalom, amit kérnek tőlem, akkor biztosítani tudják az itteni fizetésemet?

Egyszerre mondták rá az igent.

- Amíg dolgozok az iskola önállósításán, addig szeretnék visszamenni a tanításba.

- Sok lesz az Radmila!

- Bízzák rám! Úgy érzem, van elég erőm, elvégzem mindkét feladatot.

Örültek a gyerekeim, a kollega visszaadta szíves örömest az osztályomat, örültem én, és a következő tanévet a kishegyesi községben az önálló általános középiskolával kezdtük, amelynek neve: Október 18. Általános Középiskola lett, 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap