A tejesember halála

Bodó János, cs, 01/07/2016 - 00:04

 

 

A tanyán, ahol gyerekkoromban laktunk, a jobboldali szomszédunk a tejesember, jobban mondva a néhai tejesember felesége, és annak két gyereke volt. 
Kitűntek a többi cseléd közül, mert ragyogó tisztaság uralkodott a lakásban, és rend: az asszony egész nap, megállás nélkül dolgozott. Ha volt mit, ha nem, mosta a gyerekek gönceit, vasalta, foltozta, stoppolta a ruhákat, a házban többször is letörölgette a bútorokat, ha egyáltalán bútornak lehet nevezni a pár széket, fekvőhelyet, és rozoga szekrényt. A ház körül, az udvaron ugyanez volt, tízszer is felsöpörte a saját portáját, míg a többi cseléd jó, ha hetente egyszer megtette ezt, úgy tessék-lássék módra. Egyébként reggel és este volt csak igazán lényegi munkája, a tehénfejés. Egymaga ellátott annyi tehenet, mint a három fejőlány együtt.
Ez a zavartság, zavarodottság, a férje halála után jelentkezett nála. Szegény asszony a munkába menekült a szörnyű csapás súlyától. 
Bár a gazda nem hagyta magára a bajban. Gondoskodott a temetésről, a gyerekek iskolai költségét is magára vállalta, az asszony buzgalmát pedig erősen méltányolta: a fejés mellett a gazda felesége is apróbb megbízásokat adott neki napközben. Így a család jelene a többi cselédhez viszonyítva, biztosítva volt. A jövő pedig? Akkor senki nem lehetett biztos a jövőt illetően, a II. Világháborút követő, bizonytalan években.
Az asszony zavart elmeállapotát a férje halála okozta. Soha nem tisztázódott, hogy miként halt meg az ura, bár a józanabb gondolkodású emberek körében egyértelmű volt a vélemény: rablógyilkosság áldozata lett. A gyilkossággal pedig a falu párttitkára volt gyanúsítható. Abban az időben a párttitkár az Atyaúristennél is nagyobb úr volt a faluban, és bár a szóbeszéd ezt tartotta, hivatalosan még vizsgálat sem indult ellene. Féltek tőle, nemcsak a faluban, hanem a közeli városban is, akik illetékesek lettek volna eljárni az ügyben. Így aztán a felderítetlen akták közé került az eset írásos nyoma. A falu lakói ezt világosan látták, de nem az ő dolguk volt a bűnügyi eljárás. Nem is derült fény a dologra, pedig mindenki előtt világossá vált hamarosan, hogy mi történt. Az előzmények viszont, eléggé kuszává teszik az ügyet.
A párttitkár úgy lett e tisztség betöltője, hogy előtte a nyilas párt hangadója volt. Dolgozni nem szeretett, talán nem is tudott rendesen, világéletében munkakerülő volt. Jól jött neki a háborús évek zűr-zavara: a faluban ő volt a hangadó, ám amikor nyilvánvalóvá vált a háború elvesztése, időben átpártolt a kommunista nézetekhez, és egy remek húzással elérte, hogy a magasabb körökben is elismerést aratott. A háború vége felé ugyanis, amikor itt már a kommunistáknak állt a zászló, feladta a bujkáló nyilas társait, akiket azonnal kivégeztek, ő pedig valóságos nemzeti hős lett, legalább is a kommunista pártban. Jutalmul kinevezték a falu párttitkárának, teljhatalmú urának. Minden, ami történt, csak az ő belegyezésével történhetett, és ezt a körülményt alaposan kihasználta. Két serdülő fia volt, akik apjukhoz hasonló talentummal rendelkeztek. Kibuktak az iskolából, túlkorosan sem sikerült a 8 osztályt elvégezniük, de ez a körülmény abban az időben egyáltalán nem osztott-szorzott. A nagyobbik, amint elérte a 18. életévét, máris ő lett a tejcsarnok vezetője.
Más állami vállalat, intézmény nem is volt a faluban, az iskolát kivéve, de hát oda mégsem tehette a mihaszna gyerekét a párttitkár. Később, ahogy kialakultak a frontok, és megalakultak a tanácsok, és a kisebbik fiú is elérte a 18. életévet, hát ő lett a tanácselnök.
Még a történetünknél maradva, a faluban a módosabb emberek nem a tejcsarnokból vették a tejet, mert az, semmire sem volt jó. Olyan szemérmetlenül vizezték, hogy több volt benne a víz, mint a tej. Ezért hát, ahol kisbaba volt, vagy kisgyerek, inkább a tanyáról hozatták, akik megtehették. Ki is alakult rövidesen egy szűk vásárlói réteg, azokból, akik a finom, igazi tehéntejet vásárolták a csarnokbeli vacak helyett. Ez nagyon bántotta a párttitkár szemét, és a havonkénti beszámolójában a városi elvtársak előtt az ellenség aknamunkájáról beszélt, és kérte a városi elvtársak segítségét. Persze, azok fütyültek a falusi párttitkár siránkozásaira, bár szóban biztosították elvtársukat a megértésükről és maximális támogatásukról. Nagyobb halakra vadásztak abban az időben, semmint ilyen piti ügyekkel foglalkoztak volna.
De hogyan jutottak a frissen fejt, igazi tehéntejhez a falusiak?
Akinek nem volt saját tehene, annak a tejesember hordta naponta a tejet. Egy 25 literes tejeskanna volt a tartály, ezt vette hátára a tejesemberünk minden nap, és sorra látogatta a faluban a tanítók, a pap és a többi, tehenet nem tartó kuncsaft lakását. Reggelenként, jó korán, megjelent a tejesember, levette hátáról a szíjakkal odakötözött kannát, kimérte a porciót. Kinek egy, kinek másfél, de volt, akinek két litert mért ki. A vargának nagy családja volt, ő két litert kért mindennap, de általában egy liter volt a napi szükséglet. Hónap végén volt az elszámolás, akkor fizettek. Mindenkinek volt egy saját füzete, abba írta be a tejesember a hozott mennyiséget, ami mindig ugyanannyi volt, csak ritkán volt eltérés, ha valami tejes ételt sütöttek, vagy főztek az adott háznál. Jóformán mindig elég volt a tejeskanna tartalma az igények kielégítésére, elvétve maradt csupán pár liter. Azt hazavitte magával a tejesember. Az így megmaradt tejet vagy szétosztotta a cselédek között, vagy a többihez öntötte, ami ment a szomszéd faluban lévő tejfeldolgozóba. Ez attól függött, milyen kedve volt a gazdának.
A párttitkár már többször is járt a tanyán terepszelét tartani. Amikor a hatalma végleg kiteljesedett, magához hívatta a gazdát, és azt javasolta neki, hogy a népgazdaság érdekében szállítsa be a tejet a faluba. A gazda azonban nem hajlott rá: a tejért nem fizettek, vagy csak filléreket, így nem fűződött hozzá érdeke, hogy ennek a bandának a szekerét tolja. A párttitkár először ígérgetéssel próbálta rávenni a gazdát a tej szállítására, de amikor látta, hogy ezzel nem ér el semmit, fenyegetőzni kezdett. Mindenfélével előállt, de a gazda tudta, hogy ezek üres szavak. Jól informált volt a város a pillanatnyi helyzetét illetően, így tudta, hogy még 1-2 évig nyugodt lehet, aztán úgyis minden megváltozik. Hogy mi lesz, azt csak a Jóisten tudja. Lehet, hogy jön a kolhoz-rendszer, akkor mindene odavész. Vagyona viszont elég volt ahhoz, hogy élete végéig tisztességesen megéljen a családja is, és majdcsak egyszer vége lesz ennek is, és akkor visszakapja majd, amit elvettek tőle.
A párttitkárnak azt mondta, hogy majd megfontolás tárgyává teszi a dolgot, de minden maradt a régiben.
Hiába áhítozott hát a nagy mennyiségű tejre a párttitkár, illetve a nagyobbik fia, nem lett az egészből semmi. Nem tudott eldicsekedni a városi elvtársai előtt, hogy ennyivel növelte a csarnokba beadott tejet, nem tudta felvizezni a jó minőségű árut.
A fiaival nem tudtak kisütni mást, mint azt, hogy likvidálni kell a tejesembert.
A tanyáról bevezető földút egy nagy szőlős terület mellett vezetett. Volt rajta egy csőszkunyhó. Ott várta a két fiú a hazafelé tartó férfit, és amikor a céljuknak megfelelő helyre ért a szerencsétlen, ők egyszerűen lelőtték. Nagy hó volt, behúzták az árokba, a nyomokat nagyjából eltakarították, aztán még rálapátoltak egy csomó havat, hogy ne lehessen megtalálni rögtön. Az apjuknak jelentették a dolgot, hogy minden rendben van. A halottól elvették a pénzt is, mert éppen az elszámolás napjára időzítették aljas tettüket.
Ezután mulatozni kezdtek. Estére, annyira berúgtak, hogy anyjuknak kellett hazavezetni őket.
Persze, a tejesembert hiába várták haza. Délután a gazda és az egyik cseléd elindult keresni, de nem találták sehol. Másnap bejelentették a rendőrségre, de csak harmadnapra jött ki egy rendőr, aki jegyzőkönyvet vett fel, és semmi egyéb.
A párttitkár ugyanis a faluban fel-felbukkanó suttogás miatt, a bajokat megelőzendő, tájékoztatta a városi elvtársakat, miszerint valami rablógyilkosság történt a faluban, de nincs meg a holttest. Nem is annyira lényeges a dolog, mert egy kulákkal történt az ügy. Meg is érdemli a sorsát az a mocskos kulák! Ezzel el is volt intézve, még a tájára sem mentek többet a tanyának a rendőrök. Amikor azonban olvadni kezdett a hó, megtalálták a tejesember holttestét. A hivatalos verzió szerint az áldozat jól berúgott a kocsmában, hazafelé beleesett az árokba és megfagyott.
Senki nem firtatott tovább semmit. Eltemették, földbe került, megsiratták. Szegény párja meg megzavarodott.
Itt akár vége is lehetne a történetnek, de hátra van még az igazságszolgáltatás. Nem a földi, hanem az égi. Párttitkárunkat ugyanis nem hagyta nyugton a tanya, és csak kiment még egy vizitre. Az istállót vette először szemügyre, mégpedig a teheneket. Hogy, hogy nem, a bika épp elszabadult, és egyenesen a vörös inges titkár felé rontott. Senki sem tudta megfékezni. Egyetlen pillanat műve volt az egész. Felöklelte, megtiporta, és ahogy mondani szokás az ilyen csúnya baleseteket: a belsejét is kitiporta a fura vendégnek. Utána lecsitult, és hagyta, hogy a gondozói visszavezessék a jászolhoz..

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap