A televízió hatása a „tömegekre” (2/3.)

Jankovics Marcell, cs, 09/07/2017 - 00:10

 

 

 

 

 

Folytatás (2/3)

 

Kioltó effektusok, amelyek még össze is zavarják a nézőt.

 

Egyszerű belátni, hogy mennél több és mennél változatosabb tévéműsor között válogathat a néző, annál kisebb hatásfokkal számolhatnak az egyes műsorok készítői. Ez az oka a néző kegyeiért folyó (szó szerint) egyre öldöklőbb versengésnek, ami folytonos egymás alá licitálást jelent a minőség tekintetében. A televízió nagyközönségét a legnagyobb számú és legalsó társadalmi osztályok jelentik, őket lehet a pornó-, szuperbuli-, valóságshow- műsorokkal, akciófilmekkel, véres híradókkal, botránybeszámolókkal megnyerni.Sokadszor mondom, hogy mint a középkorban, a legsikeresebb műsortípus ma is a nyilvános kivégzés (ideillő képzavarral szólva: élő közvetítése) lenne. A válogatni tudó nézői körben – mely nem feltétlenül válogatós is – elterjedt szokás a csatornáról csatornára kapcsolgatás. A csatornákon, ha nem „ütős” a látott kép, szinte meg sem állnak, az érdekesebbnek tűnő műsorba belenéznek, de ritkaság számba megy, hogy ott ragadjanak. Kevesebben vannak azok, akik a műsorújságból kinézett programra a kezdési időpontban kapcsolnak, és végig is nézik azt. (A sportrajongók és a szappanopera-függők kivételek.) A kioltó effektusok térben és időben minden szinten érvényesülnek.

Először. A valóság és a „második” valóság, vagyis a valóság médiaverziója kioltja egymást a néző fejében. Amit ugyanis a néző a valóságban tapasztal, az köszönőviszonyban sincs a televízióban látottakkal, hallottakkal. Megint csak szó szerint értve: a hírek, vélemények első helyen nem a nézőket valóban foglalkoztató témákról szólnak; a saját környezetének fontos eseményeit kiszorítják a világ távoli sarkaiban bekövetkezett „érdekes” történések; a történéseket a bulvár- és revolverújságírás jól ismert eszközeivel kozmetikázzák vagy éppen ellenkezőleg, eltorzítják, vagy azért, hogy eladhatóbbak legyenek, vagy azért, mert valakiknek ez áll az érdekében.

Amit a néző lát, hall, legtöbbször másutt, nem az ő világában történik. Az is, amitől fél, és az is, ami a félelmét elaltatja. Ezt célozhatják a másutt zajló háborúkról, katasztrófákról szóló tudósítások unalomig történő ismétlése. Lássa a nyavalyás, milyen szerencséje van, örökké panaszkodik, ahelyett, hogy hálát adna a sorsnak, a kormánynak, amiért olyan helyen él, ahol nincs cunami (földrengés, vulkánkitörés, vasúti baleset). Ezt célozzák azok a fantasztikus katasztrófa- és rémfilmek, amelyek más térben és időben játszódnak, arra építve, hogy még a legbutább néző is tudja, hogy amit lát, az puszta kitaláció. Örülj, te szerencsefia, hogy veled ez nem történhet meg! Az irracionális félelmek oldására talán jó szerek, de a valódiakra? Az ember azt gondolná, hogy valódi félelmeitől a televízió nem szabadíthatja meg. Némelyikünket igen. A gyász- vagy katasztrófa sújtotta emberek egy részének már az is némi elégtétel, hogy híranyag lehet, hogy foglalkoznak vele.

Fontos tudnivalókról nem feltétlenül lehet egyszerűen tájékoztatást nyújtani. A televízió nem alkalmas bonyolult dolgok közlésére.[1]

Másodszor. Csatorna és csatorna (médium és médium) kioltja egymást a nézők fejében. Ismert effektus, hogy a „kattintós” néző reggel alig tudja felidézni, mit látott a tévében előző este. De lássunk egy konkrétabb példát is. Ha egyik híradóról a másikra kattint a néző, és ugyanazt látja, hallja még egyszer, az unalom ellen védekezve vélik figyelmetlenebbé. Hasonló a helyzet, mint az ismétlésekkel. Ha a két hír különbözik egymástól, a kettőből együtt kellene következtetnie a ténylegesen megtörténtekre, erre azonban nagyon sok ember nem képes. A különbségek miatt a két hír kioltja egymást a fejükben. 

Harmadszor. Az egymást követő műsorok is kioltják egymást. A statisztikai átlag felnőtt férfi a több mint 5 óra alatt legjobb esetben is legkevesebb 4-féle műsort lát (reklámok nélkül).[2]Hadd mondjak ezúttal egy személyes példát. A közelmúltban meghívtak a Hír TV reggeli Naptár c. műsorába, a magyar rajzfilm körüli áldatlan állapotokról, a személyem, a Pannónia Film elleni alantas támadásokról folytatandó beszélgetésre. Ismeretes, hogy a Naptár a félóránként elmondott hírek és közérdekű információk közti idők élő adása. Óránként négy vendéggel társalog a műsorvezető. Ezen a reggelen előttem Gereben Ágnes beszélt orosz vagy szovjet témáról. Utána jöttem én a magam rajzfilmes szövevényével. Utánam hírek, időjárásjelentés, közlekedési helyzet, majd Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, akit Antal Zsolt, az MTI Tanácsadó testületének tagja követett, mindkettő a maga témájával. Szegény műsorvezető! Neki végig észnél, képben kell lennie. Szegény vendégek! Hogyan is remélheti bármelyikük is, hogy a néző (szegény!) emlékezni fog arra, ami az ő számára halálosan fontos?

Negyedszer. Maga a tévékép is szétzilálhatja a figyelmünket. Nem a technikai hibákra gondolok, amikor szellemképek zavarják a befogadást (olyan szellemkép is, amikor a futó filmen egy másik film vagy esemény – rosszul letörölt? – árnyalakjai látszanak mozogni). Hanem arra, amikor a műsor kitalálói szándékosan osztják meg a néző figyelmét. A Hír TV reggeli műsoránál maradva, maga a beszélgetés nem tölti ki a képet. Széles keretében alul folyamatosan aktuális hírek, hirdetések szövege fut, a jobb alsó sarokban a részvények állása olvasható, jobbra fönn, a logó alatt az, hogy hány óra van. Ezen kívül megtudhatjuk, kit ne felejtsünk el felköszönteni névnapja alkalmából. Nem tudom, nem felejtettem-e ki valamit. Nemcsak a Hír TV, minden adó él a feliratozás adta többlet(?) információ lehetőségével. Filmek feliratozásával például, ami a hangzó nyelven értőt nem zavarja, a nagyothallót segíti, a többieknek viszont elvonja a figyelmét a képről. A nézői SMS-ek futtatása más megértési problémákat is fölvet. Olykor a hírszalag fölött fut másodikként, már ettől is meg kell zavarodni. A helyesírási hibákról, a beírók zavart gondolkodásáról nem is beszélve. Normális világban ilyen szövegek nem kerülhetnének képernyőre.

Ötödször. Nem megfelelő tálalásban a kép és hang, kép és szöveg is kiolthatja, de legalábbis gyengítheti egymás hatását. Filmesként az a véleményem, hogy a kép hatása erősebb, s ez mind a szövegértés, mind a zenei műélvezet rovására mehet.

Hatodszor. Figyelemreméltó tapasztalat, hogy a jámborabb néző a játékfilmet és a dokumentumfelvételt nem tudja megkülönböztetni, a kettőt összekeveri. A tévénéző valóságérzékének megbomlottságát jelzi az az országos gaudiumot kiváltó eset, amikor egy néző Isaurának, a brazil szappanopera hősnőjének gyűjtést rendezett, hogy kiválthassa magát 19. századi rabszolgaságából. Óriási lehetőség ez a manipulációra, rendre élnek is vele.[3]

Hetedszer. A műsorokba iktatott reklámok újból és újból kirángatják a nézőt a „bekapcsolódásból”. A reklám nem egyszerűen szünet, erőszakossága folytán kioltó és zavaró effektusként működik.Másképp nem is lenne hatékony.

 

Summa

 

A televízió térhódításával az idő és tér fogalma, nézés közben a tapasztalása is megváltozik. Számtalan csatornájának „végtelenül változatos” műsorfolyamával zűrzavart és nem rendet teremt a fejekben, másrészt a többcsatornás televízió műsorrendjének összevisszasága, a reklámok, amelyek szétszabdalják a műsorokat, de maguk a műsorok is, kiemelik a nézőt a valóságos téridőből, és a maguk műsoronként változó téridejébe ültetik át. Ezzel a televíziózás új téridő fogalmat erőltet ránk: virtuális térben örökös (ál)jelenidőt, aminek naptára a műsorújság. A néző mindig csak a nézettműsor terében és idejében van jelen, mivel minden műsor, a reklámokat is beleértve, kioltja az előbb nézettet. A műsorfolyamban – akár egy adón belül – csak a legritkább esetben, s akkor is többnyire véletlenül érezhető valamilyen folyamatosság, hagyományos múlt – jelen – jövő kapcsolódás és térbeli viszonyulási lehetőség a néző tartózkodási helye és a műsor helyszíne között.[4]Ennek a téridő strukturálási formátlanságnak az a veszélye, hogy végletes esetben, amikor kialakul a függés, teljes káoszt idéz elő az emberi lélekben és agyban: a tömegember konzumidiótává válik, aki azért robotol, hogy robotként fogyassza, amit a tévéisten előír neki.[5]

 

Folytatása következik  

 

[1]Ennek egyik főoka, hogy a televíziózás közben megoszlik a figyelem a tévé körüli valóság és a képernyő között. Másik főoka, hogy a műsorvezetők, bemondók idő híján és a sűrű témaváltás miatt képtelenek felkészülni aktuális tárgyukból, a meghívott szakértőknél pedig nem szakmai kritérium, hogy beszélni is tudjanak arról, amiről beszéltetik őket.   

[2]Mondjuk, „egyhelyben” végignéz egy futballmeccset, egy híradót, egy show-műsort és egy játékfilmet

9 Immár „klasszikus” példája ennek Eizenstein Október című filmjének a Téli Palota ostromát bemutató jelenete, amire a szovjet propaganda utóbb mint  helyszínen készült dokumentumfelvételre hivatkozott.   Magam is átéltem hasonlót. Pedagógusoknak vetítettem a János vitéz  című rajzfilmemet. (Hangsúlyozom, nem kombinált technikájú a film, minden kockája rajzolt.) A vetítést követő ankéton egy nyugdíjas tanító néni mindazonáltal megkérdezte: - Tessék mondani, az egész filmet rajzolták, vagy voltak élő szereplőkkel fölvett jelenetei is?  

[4]A Legyen ön is milliomos játékosainak egyik leggyengébb pontja a földrajz.

[5]Közismert álságos érv, hogy a készüléket ki lehet kapcsolni. Könnyű ezt mondani. Tapasztalati tény, hogy ha a készülék elromlik, vagy a közvetítés megszakad, a legtöbb néző úgy érzi, hogy vége a világnak. 

 

 

Magyar Irodalmi Lap  

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap