Telihold

Tara Scott, cs, 04/18/2013 - 00:01

 

 

 

 

Az órára nézett. A mutatók majdnem felezték a számlapot. „Fél tizenkettő. Jó késő van. Nem baj, holnap csak délutánra megyek szolgálatba, nem kell korán kelnem.”- gondolta, míg beért a nappaliba.

A gyerekek már régen aludtak. Deske tíz óra körül fáradtan esett be az ajtón. Az esti focizás, a barátokkal kimerítette. A minap ballagtak nyolcadikból, de a barátok együtt maradnak, páran ősszel a gimiben is osztálytársak lesznek. Nóri nyafogott is, hogy milyen rossz lesz még két évig a suliban, a bátyja nélkül. De az élet megy tovább, és vannak dolgok, amiken nem lehet változtatni.

A kényelmes nagy fotelból ahol a tv-vel szemben ült, profilból látta a feleségét Csillát, amint a másik szobában az íróasztalnál tanult. Felnyitott laptopja diszkréten világította meg arcát, s mélyen dekoltált hálóingét. A tananyagba mélyedve észre sem vette, hogy Laci egy ideje őt nézi. A tv-ben új film kezdődött, s a férfi a képernyő felé fordult. A narrátor bemondta a címet. Nem volt ismerős. Ennek ellenére nem igazán érdekelte, de elhatározta, hogy megvárja Csillát, nem fekszik le, míg ő tanul. A nappali hőséget langyos este váltotta fel, s még éjfél közeledtével is kitartott. Egy kellemes szellő meglibbentette a függönyt a teraszajtó mögött, fűszeres virágillattal töltve meg a szobát. Laci felállt, s otthagyva a filmet, ami amúgy sem tudta igazán lekötni, kilépett a teraszra. Az ég bársonyos kék volt, s éppen vele szemben már magasan fent járt a telihold. Körülötte egy-egy fehér felhőpamacs szinte világított. Lenyűgöző látvány volt. Ebben nem lehet,- nem szabad egyedül gyönyörködni. Belépett az ajtón, s odaosont az asszony mögé. Gyengéden megérintette két vállát, s a fülébe súgta:

- Olyan gyönyörű az éjszaka. Gyere, nézd meg! Pihenj kicsit!

Csilla le sem vette a szemét a laptopján megjelenő táblázatról, rá sem nézett, s csak kis idő múlva szólalt meg:

- Jó neked, hogy ilyesmire van időd. – sóhajtott – Nekem azonban még van mit tanulnom, úgyhogy nem érek rá szórakozni.

A férfi úgy egyenesedett fel, mintha arcul csapták volna. Mindig segített a háztartási munkában, amikor csak tudott nem számított mosás, vagy éppen mosogatás. Mióta Csilla, tanulásra kényszerült, hogy megtarthassa állását még jobban odafigyelt, hogy amennyire csak lehet, tehermentesítse. Ezen az estén is miután Deske is megvacsorázott ő elmosogatott, és rendbe tette a konyhát. Egy pillanatra felesége vállára tette kezét, és csak annyit mondott:

- Bocs. Nem akartalak zavarni. Tanulj csak!

Visszament a teraszra, s leült az egyik kerti székbe. Lelkét égették felesége szavai, s hiába próbálta mentegetni fáradtsággal, túlterheltséggel. Mert az érzés ismerős, egy ideje már megszokott volt. Valami rágta már egy ideje, s a napokban egy rádióműsorban megerősítést kapott, bár akkor is igyekezett ellenérveket keresni. Akkor elgondolkodott hosszasabban.

Amíg a gyerekek kisebbek voltak, sok közös programot csináltak. Később, amikor Csilla is dolgozott, a szolgálaton kívüli időt a csemetékkel töltötte. Este, azonban amikor a gyerekek lefeküdtek, mindig volt idejük egymásra. El tudta mondani a gondjait, a gondolatait s persze Csilla is elmesélte milyen volt a napja. Aztán ahogy a gyerkőcök nőni kezdtek, és már nem velük csináltak programot, Csilla tanulni kezdett, de mindig újabb és újabb tanfolyamok…

Már csak a családdal kapcsolatos, és a fontosabb dolgokat beszélték meg. Az ő problémái megmaradtak neki. Néha elmentek a barátaival sportolni, de ha ott, akkor jól is érezte magát valami hiányzott. Később a számítógéphez menekült. Az emlékezés folyamán jött rá, hogy sokszor a gépnél ülve várt. Otthon volt, és arra várt, hogy talán így újra beszélgetni fognak.

Aztán a Deske, s később Nóri is belenőttek a számítógép világába, s neki már csak éjszaka volt lehetősége mellé ülni, míg felesége tanult. Ha pedig már ahhoz sem volt kedve, lefeküdhetett. A rádióműsorban a pszichológusnő az ilyen helyzetet, ami szerinte mára már társadalmi jelenséggé vált, társas magánynak nevezte. Akkor annyira megijedt, hogy újra próbálkozott egyszer-egyszer, hogy beszélgessenek, ha máskor nem vacsora közben, ha nem volt szolgálatban. De pár perc után erőltetettnek érezte, s hamar el is halt a beszélgetés. Aztán már nem is próbálkozott.

S most a fotelban ülve már nem is tiltakozott az érzés ellen, és nem is próbált rá mentségeket keresni. Mert a végtelenségig az volt. Magányos. Még egyszer felnézett a holdra, majd felállt s bement a hálószobába és lefeküdt. Egyedül.

 

2011. 07. 06.            

 

 

 

                                      

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap